Európában is perelni fogják a fájlcserélőket
2004. január 20. 23:56, kedd
A különböző fájlcserélő szolgáltatások és felhasználók ellen eddig szinte csak az Egyesült Államokban léptek fel a zenei kiadók, a helyzet azonban könnyen megváltozhat.

Hirdetés

A zenei ipar bekeményít. 2004-ben megtörténhet ugyanis az, amire eddig még nem volt példa: európai fájlcserélőket perelhetnek be a zenei cégek. A büntető feljelentések és perek mellett az akció részét képezik majd a legális zene melletti kampányok is. A zenei ipar a közeljövőben először felhasználókat akar majd perbe fogni a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt.

Allen Dixon, a Fonográfiai Ipar Nemzetközi Szövetsége (IFPI) vezetője szerint, aki Londonban válaszolt a tekintélyes amerikai lap, a The Wall Street Journal kérdéseire, az első feljelentések már 2004-ben meg fognak történni. Európára azért esett a szervezet választása, mert Amerika után itt van a legnagyobb fájlcserélőpiac. Az IFPI adatai szerint 2003 első félévében Németországban először töltöttek le több zenei számot és albumot az internetről illegálisan, mint amennyit legálisan, a boltokban eladtak.


Ma még csak poén...

Az Egyesült Államokban a RIAA szakmai szövetség - amely emlékezetes kampányában mintegy 350 fájlcserélgető felhasználót perelt be - a drasztikus fellépéseknek köszönhetően elérte az illegális letöltések számának csökkenését. Az IFPI valami hasonlót szeretne elérni Európában is.

Az illegális zenei letöltések elleni akciók mellett ugyanakkor helyet kapnak majd a kampányban a legális zenevásárlásra buzdító felhívások is. Az IFPI szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy a boltokban kapható zenei albumok igenis hozzáférhetőek olcsón is, akár a boltokban, akár a legális letöltőhelyekről. Európában egyébként már 30 olyan oldal működik, ahonnan legálisan lehet letölteni albumokat és zeneszámokat. Ezeknek a helyeknek a száma pedig az olyan szolgáltatások, mint az Apple iTunes Music Store, a Roxio Napster 2.0 és a többi hasonló kezdeményezés segítségével pedig az IFPI szerint csak nőni fog.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
manu  
2004. jan. 23. 21:01 | válasz | #21
Asszem a veszély a Dc++-t nem fenyegeti. Legalábbis remélem.
Hesha  
2004. jan. 22. 16:26 | válasz | #20
A bíróságok már így is túlterheltek. Ilyen törvények meg azért vannak, mert a képviselők egy része lefeküdt az amerikai vállalatok által felbuzdított usa-nak :((
Cat  
2004. jan. 22. 13:33 | galéria | válasz | #19
az smsweb maga legális, de az illegális tartalomért az felel aki fel vagy letölti
egyébként az smsweb 99%a warez, ez egyértelmű, az swi direkt azért inditotta hogy kihasználja a warezban meglévő pénzt
2004. jan. 22. 10:22 | válasz | #18
Sunyi rendőrök, ezzel geciznek, meg tömik a fának magukat, inkább a bűnözöket kapnák el, és védenének minket, nemhogy ártatlan, csóró Usereket basztatnak. Szégyelje magát a MAGYAR RENDÖRSÉG. Mert tudniuk kell a választ arra hogy bizonybizony Magyarországon nincs nagy jólét és fizetés sem.
ROnda kiadók, büdös rendőrök.

Skacok, nem értek valamit, az smsweb akkor nem legális? vagy nem értem, elvileg szolgáltatók vezették be??
Cat  
2004. jan. 22. 01:11 | galéria | válasz | #17
olvasd el ezt:
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=30241
mittu  
2004. jan. 21. 23:15 | válasz | #16
yarga...
valamiből nekik is élni kell. Más kérdés, h nem éppen klassz munkát választottak...
mellesleg megtehetik, h beperelnek néhány embert... sőt, meg is teszik. Ennek az lesz az eredménye, h az sms weben regisztáltak hada hamarosan visszaesik, ha nem is nullára, de valszeg drasztikusan csökkenni fog.
Bizonyítani pedig szinte mindent lehet.

Jade
érdekelne, honnan szedted az infót. Thx
Üdv
yarga  
2004. jan. 21. 18:51 | válasz | #15
Ez egy nagy buziság!
Nem fognak minden egyes emberkét beperelni!
Meg nem tudják bizonyítani hogy ki mit töltött le!
Szóval bekaphatják!
Ja...meg a szoftverrendőrség is!!!!
Sok buzi paraszt!
Nem tuggyák micsináljanak szabadidejükben!
Jade  
2004. jan. 21. 18:43 | válasz | #14
Sodi:

Jelenleg mintegy 20 SMSweb site ellen folyik buntetoeljaras a rendorseg nyilatkozata szerint...
mittu  
2004. jan. 21. 17:16 | válasz | #13
"Az illegális zenei letöltések elleni akciók mellett ugyanakkor helyet kapnak majd a kampányban a legális zenevásárlásra buzdító felhívások is."
:))))))))

Sodi
SMSweb rlz? Szerinted ha warez oldalra küldesz smst, nem megy el a számod?... Ha pedig a számod tudják, van hozzá adat is (elvileg:) Warez letöltése esetén pedig bűncselekményt követsz el, melynek következtében meglátogathat a jóöreg szájbatetovált BSA... és ehez feltételezem már papírt is szereznek.
További kellemes letöltögetést ;)
2004. jan. 21. 16:52 | válasz | #12
elmehetnek a jó bús picsába...
Hesha  
2004. jan. 21. 14:02 | válasz | #11
ezeket az adatokat a kiadók NEM kérhetik ki, csakis a rendőrség, vagy az ügyészség...
Cat  
2004. jan. 21. 13:49 | galéria | válasz | #10
de a kiadók tudják hogy kik használnak fájlcserélőket! lásd #3
ix  
2004. jan. 21. 12:25 | válasz | #8
teljesen jó zenék garmada ingyen, jogszerűen:

ampcast.com
iuma.com
miklos  
2004. jan. 21. 12:08 | válasz | #7
Hat akinek van internetje annak vannak illegális zenéi is...
amugyis feljelenés nélkül senki nem gyüjthet adatot rólad vagy hogy mit csinálsz a NET-en még a szolgáltatód se... (a szolgáltató amugy se adhat ki adatot a felhaszálókról szoval nem tudja a rendőrségse kit kell feljelenteni...)
ezeken érdemes elgondolkozni :)
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. jan. 21. 11:52 | galéria | válasz | #6
Fájlcserélő suxx, SMSweb rulez!
2004. jan. 21. 10:42 | válasz | #5
Per Európában? :D
Kb. olyan lesz, mint a DVD feltörést csináló srácé?
5 évig tart és a végén megússza ejnye-bejnyével???
z.p.e  
2004. jan. 21. 10:26 | válasz | #4
CS
Terrorist win
Cat  
2004. jan. 21. 02:48 | galéria | válasz | #3
és? riaanak bejött, ott is bepereltek csomó felhasználót, és nálunk is kapott jópár ember már levelet az internetszolgáltatójától, hogy xy kiadó szolt neki hogy illegálisan warezt oszt meg p2p hálózaton
innen már csak egy lépés hogy kikérjék a magyar internetszolgáltatótol az adataidat és bepereljenek
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. jan. 21. 00:51 | galéria | válasz | #2
Az IFPI adatai szerint 2003 első félévében Németországban először töltöttek le több zenei számot és albumot az internetről illegálisan, mint amennyit legálisan, a boltokban eladtak.

Aha, mert ők aztán számszerűleg tudják, hogy milyen nemzet fiai/lányai hány zenei file-t töltöttek le a p2p rendszereken, mi?

Parasztvakítás, meg rémhírterjesztés, nem több ez...
2004. jan. 21. 00:25 | válasz | #1
Azt lehet tudni, milyen hálózatokat füleltek le?