Erőszakos játékok elleni törvényjavaslat készül Floridában
2004. január 18. 13:37, vasárnap
Floridában egy olyan törvényjavaslatot készítenek elő, mely jogi úton akadályozná meg, hogy a fiatalkorúak erőszakos számítógépes játékokhoz juthassanak.

Hirdetés

Az új törvény támogatóit nem érdekli, hogy az ehhez hasonló jogi szabályozás az eddigiekben a világ összes pontján komoly akadályokba üközött, arról nem is beszélve, hogy az ügy kapcsán az antidemokratikus cenzúra vádja is felvetődhet. Az Észak-Miami Városi Tanács törvényjavaslatának összeállítását elsősorban a Miamiben élő haiti közösség ösztönözte, ugyanis a közösség körében nem kis felháborodást keltett a Rockstar Game rendkívül népszerű játéka, a Grand Theft Auto: Vice City, melyben a játékosok egyik feladata a haitiak legyilkolása.

"Ez az egész ügy nem a cenzúráról szól, hanem arról, hogy megakadályozzuk a kifejezetten erőszakos viselkedésre bátorító játékok terjedését. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikerrel járjunk" - nyilatkozta Joe Celestin polgármester, aki egyébként a haiti közösség tagja. "Amikor egy játékban a rossz fiúk megölése a feladat, azzal alapvetően nincs problémám, azonban amikor a játékosoknak csak azért kell legyilkolniuk egy népcsoport tagjait, ez esetben a haitiakat, mert azok állítólagosan mind drogkereskedők, gengszterek és voodoo hívők, az már mindenképp elítélendő. Tarthatatlan helyzet, hogy egy játékban 2000 dollárt kap valaki csak azért, mert haitiakat öl meg. Úgy gondolom, hogy meg kell akadályoznunk, hogy az ilyen és ehhez hasonló játékok a gyermekek kezébe kerülhessenek" - mondta Celestin.

A polgármester által jóváhagyott, jelenleg szavazásra váró törvényjavaslatban többek közt az áll, hogy a fiatalkorúak számára szülői engedély nélkül erőszakos, emberek legyilkolására ösztönző játékokat eladó kereskedőkre 250 dolláros büntetést lehet kiszabni. Az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió azonnal tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, mondván, hogy az új törvény alapján akár a Tom és Jerry jellegű ártalmatlan játékokat eladó kereskedőket is meg lehet majd büntetni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kifli  
2004. jan. 19. 12:09 | válasz | #14
Ha valakiből dühöngő,mészáros félember lesz az nem a film vagy a pc-s játék hibája.Ezzel semmit sem érnek el.Ha azonban valaki ezektől késztetést érez a gyilkolásra, akkor azon az INDUL A BAKTERHÁZ láttán is ölésvágy lesz úrrá.
2004. jan. 19. 10:05 | válasz | #13
Ja, szaros lesz a kezük :-)
Egyébként az egész világra jellemző, hogy a saját kölkünk nevelését mindig máson kérjük számon. Legyen az személy v. tárgy.
Lame  
2004. jan. 18. 23:27 | válasz | #12
"Most is adnak a szarnak egy pofont..."

Igen, de most mar sokkal jobban erzik magukat mert "csinaltak" valamit.
FtranX  
2004. jan. 18. 22:53 | galéria | válasz | #11
Én azt mondom, hogy önmagában egy játék vagy egy film miatt nem lesz senki sem erőszakos természetű vagy bűnöző sőt akkor sem, ha végigjátsza az összes erőszakos játékot. Sokkal inkább a családi környezet és a nevelés a felelős. Akire odafigyelnek a szülei, abból sokkal kisebb eséllyel lesz bűnöző, mint akit hagynak elzülleni.
Ráadásul a probléma, ami ellen küzdeni akarnak ezzel a törvénytervezettel, az jóval a játékok vagy a TV feltalálása előtt is létezett és létezni fog ezután is.

Most is adnak a szarnak egy pofont...
2004. jan. 18. 22:21 | galéria | válasz | #10
floridába a melegtől megzápultak az emberek ..
mittu  
2004. jan. 18. 21:13 | válasz | #9
Davos
Szülők dolga, persze.
Csak sztem nekik fogalmuk sincs arról, imádott kis csemetéjük épp mivel játszik / kit lő fejbe éppen... suliban kap egy jó játékot, felteszi, és hajrá. Gondolok itt főleg az olyan gyermekekre, akinek szülei monnyuk 6-7 körül érnek haza. Addig pedig... :\
üdv
nenne  
2004. jan. 18. 18:47 | válasz | #8
na ja csakhát egy tövényt azért egyszerűbb nyélbeütni, a másikra nem hiszem, hogy van valami bevált módszer...
Torry  
2004. jan. 18. 18:07 | galéria | válasz | #6
Jaja!
mizant-nak igaza van.A szülők dolga, hogy ne, ill. ha igen akkor meg a fejébe verni, hogy az csak játék, a valóságban nincsen ilyen.(persze ez hazugság:)))

2004. jan. 18. 17:07 | válasz | #5
Úgyis kezükbe fog jutni az erőszakos játék,akkor meg teljesen mindegy hogy van-e ilyen törvény vagy sincs.Olyan ez mint a spam ellenes törvény.Szinte semmit nem használt.:))
mizant  
2004. jan. 18. 16:51 | válasz | #4
Szerintem nem lehet megakadájozni, hogy a gyerek találkozzon az erőszakkal. Azt kéne kitalálni, hogy hogyan lehet neki segíteni, hogy helyén tudja kezelni azt.
2004. jan. 18. 15:04 | galéria | válasz | #3
kisgyekehez=kisgyerekhez
2004. jan. 18. 14:36 | galéria | válasz | #2
Nem feltétlenül szánalmas.hu.Van akire nam hatnak a játékok (vagy nem veszi észre) valakire meg hatnak.Kicsit például kiakadtam amikor valami rokonuk gyereke kijelentette 4 évesen, hogy: "fejbe kéne lőni a szemetet"Ez elég gáz szerintem.Ez az agresszió nem csak a játékokból jöhet, hanem a TV-ből is.Nem azt mondom, hogy tiltsák be a postal kettőhöz hasonló játékokat, mert én is végig játszottam, hanem akadályozzák, meg, hogy ideggyenge emberhez, ill. kisgyekehez kerüljön.Ez mondjuk a szülők dolga lenne.
Stryer  
2004. jan. 18. 14:03 | válasz | #1
szánalmas.hu
:))
ez a véleményem:-P