Közvetlen kapcsolatot teremtett a NASA a Spirittel
2004. január 6. 06:52, kedd
Az amerikai űrügynökség tudósai közvetlen kommunikációs kapcsolatot létesítettek a vasárnap hajnalban leszállt Spirit marsjáróval. A földi irányításnak sikerült beüzemelnie a marsjáró nagy adatmennyiség átsugárzására alkalmas antennáját, amivel színes, nagyfelbontású képeket sugároz vissza a Spirit sztereo kamerája.

Hirdetés

Korábban csak közvetetten voltak képesek kapcsolatot teremteni a robot járművel, a bolygó körül keringő műhold közreműködésével. A beérkező felvételekből elkészítik a leszállóhely háromdimenziós körképét. A tudósok elmondása szerint minden jel arra utal, hogy a Spirit tökéletesen működik. Az egyetlen nem túl optimális körülmény a Mars légköre, melyről a mérések kimutatták, hogy valamivel porosabb, mint amire számítottak. Ez 80 százalék körülire csökkentheti a marsjáró napelemeinek hatékonyságát.


Matt Wallace, a Spirit küldetésvezetője (balra) és Dr. Steve Squyres igazgató videóval illusztrálták a marsjáró jelenlegi helyzetét és teendőit

A NASA munkatársai most azt próbálják megállapítani, melyik irányba tereljék a hatkerekű robotot, amikor első mozdulatait megteszi a bolygó felszínén. A nagyfelbontású felvételek és a hőkibocsátási spektrométer segítségével megpróbálják felmérni a közeli kőzetek összetételét, valamint olyan útvonalat meghatározni, mellyel elkerülhetik a veszélyesnek tűnő sziklákat vagy krátereket.

A marsjáró jelenleg összecsukott állapotban van leszálló talpán, és legalább egy hétig, vagy kilenc marsi napig még nem kezdi el a felszínen való közlekedést. A földi irányítást nyugtalanítja egy sötét objektum a robot egyik sarkánál, ami akadályozhatja mozgásában. A tudósok szerint az objektum a leszállást segítő légzsákok egyikének elkoszolódott darabja lehet.

Klikk ide!
A Spirit navigációs kamerái által készített kis fotókból kirakott mozaik, ez a jelenlegi legtisztább, az állapotát mutató kép - klikk rá a nagyításhoz!

A Spirit projekt csapata már az első fekete-fehér felvételek után is rendelkezett elképzelésekkel az első útirány meghatározását illetően. Az egyik csábító célpont a közeli sima, látszólag homokkal borított bemélyedés, ami feltehetően egy becsapódási kráter lehet. Úgy tűnik rendelkezik egy védtelen peremmel, ami megmutathatja a felszín alatt elhelyezkedő kőzetrétegeket. Mindazonáltal Steve Squyres, a Cornell Egyetem munkatársa óvatos, véleménye szerint a sima terület talaja elképzelhető hogy túl lazának bizonyul és beágyazhatja a marsjáró kerekeit.

Klikk ide!
A Spirit által készített első 3D sztereófotó - klikk rá a nagyításhoz!


A fotó igazán csak olyan speciális szemüveggel élvezhető, melyet most a Spirit felszíni kutatásokért felelős küldetésvezetőjén, Jennifer Trosperen látni

Szembetűnően sivár a Spiritet körülölelő táj, hiányoznak a marsbeli tájat uraló nagy kövek, melyeket mindhárom korábban sikerrel járt leszállóegység, a két Viking és a Pathfinder is látott. A marsjáró által készített összes nyers kép IDE KATTINTVA érhető el.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. jan. 10. 23:02 | válasz | #60
Ezen az oldalon nem csak a piros-kék szemüveggel lehet 3d-ben látni a képeket, hanem szabad szemmel is. Az első két képkocka való erre, csak úgy kel keresztezni a szemgolyót, hogy egy képpé álljon össze, a 2. és 3. képkocka valami eszköz segítségével élvezhető csak, a 4. kép pedig a piros-kék szemüveges használatra van. Szinte hihetetlen, de még ennek hiányában is az első két képkockát nézve, látni lehet, hogy milyen mély az egyik nagyobb benyomódás, ami egy képen nem érezhető.

Sztereó képek
O0D:   "Rest in Peace O0D:" 
2004. jan. 10. 22:33 | válasz | #59
Hol van még Sztereó Kép?????
Chappy  
2004. jan. 10. 09:21 | galéria | válasz | #58
nem jönnek be a lépek!
2004. jan. 10. 06:54 | válasz | #57
"-nem lehet egyenesen lejonni a ramparol mert utban van egy rakoncatlan legzsak - azaz az egyik "szirom" ala szorult igy az tul magasan van ami miatt felo hogy lejaraskor felborul vagy megserul a rover"

Egyenesen akarnak lejönni, meg is fordulhatnának és lejöhetnének a másik irányban, de úgy látszik egyszerűbb, ha megpróbálják a légzsákot eltűntetni onnan. Persze nem fognak kockáztatni és ha úgy döntenek, hogy ez veszélyes, akkor elfordulnak és lejönnek egy másik irányban, de mondom ez a szándékuk.

"-Szeplassan elkuldozgeti a maradekot is a teljes panoramakepbol - MEG MINDIG NEM TUDOM HOGY AZ OLYMPUS MONS-E AMI A TAVOLBAN LATSZIK MAR AZ ELSO KEPEN IS!!!! HELP!"

Nem lehet az, mert egy igen mély kráterben vagyunk, ahonnan csoda lenne kilátni is, másrészt az Olympus Mons legalább 1000 km-re van a landolási helytől, a légköri viszonyok meg nem olyanok, hogy addig el lehessen látni. Ha kiemelkedés egyáltalán az a halvány valami, akkor biztos, hogy sokkal közelebb van, esetleg a kráter széle lehet talán.

"-Az uj kepeken kb 2km-nyire latszik egy kiemelkedes, lehet hogy elmennek oda..."

Ez is alátámasztja, hogy sokkal közelebb vannak a még látható emelkedések, mint gondolnánk.

"Mr Bokor bejelentest keszul tenni: allitolag megint emberi hold-missziot terveznek 2018-ig... Hmmm... Onnan mar csak egy -bazinagy- ugras a Mars..."

Ebben a cikkben nem írják, de itt van 2 másik, melyben kifejtik, hogy ezt más programok költségeinek csökkentésével, anyagi támogatásuk megvonásával jár, annak érdekében, hogy az ember mielőbb a Marsra lépjen. Hát nem tudom, azért ez meggondolandó és biztos nagy vitát fog kavarni, mind tudományos, mind más tekintetben is.

"Sources said Bush will direct NASA to scale back or scrap all existing programs that do not support the new effort."

Link1

Link2
MaDFoX  
2004. jan. 10. 02:58 | válasz | #56
lemaradt: http://www.cnn.com/2004/TECH/space/01/09/bush.space/index.html
MaDFoX  
2004. jan. 10. 02:56 | válasz | #55
Bocsanat Kuiper! :s

DE hol vannak az uj hirek?

-nem lehet egyenesen lejonni a ramparol mert utban van egy rakoncatlan legzsak - azaz az egyik "szirom" ala szorult igy az tul magasan van ami miatt felo hogy lejaraskor felborul vagy megserul a rover
-Talpra (6 kerekre) allt a MERA es kicsit forgolaszott, motorikusan minden rendben (utalom a Spirit nevet :Q )
-Szeplassan elkuldozgeti a maradekot is a teljes panoramakepbol - MEG MINDIG NEM TUDOM HOGY AZ OLYMPUS MONS-E AMI A TAVOLBAN LATSZIK MAR AZ ELSO KEPEN IS!!!! HELP!
-Mukodik az osszes szenzor, aranyos kis hofenykepek keszultek a felszinrol
-Megvannak az elso szinkepelemzesek is amelyek szilikatok, karbonatok, szendioxid es kotott viz jelenletet mutattak ki a legkorben
-Az uj kepeken kb 2km-nyire latszik egy kiemelkedes, lehet hogy elmennek oda...

Ja igen es kicsit mas:

Mr Bokor bejelentest keszul tenni: allitolag megint emberi hold-missziot terveznek 2018-ig... Hmmm... Onnan mar csak egy -bazinagy- ugras a Mars...

HOPE!
Cat  
2004. jan. 08. 07:50 | galéria | válasz | #54
kuiper, nem kupier :) este én is hallottam ismétlésben (igaz, ha nem olvasom korábban nem kapom fel a fejem)
2004. jan. 08. 05:08 | válasz | #53
MaDFoX  
2004. jan. 07. 23:26 | válasz | #52
=DDDDDDDDDD
Minden kodot eloszlatott a TV2 tenyek, eppen most mondta be a csaj hogy "elkuldte elso szines kepet az amerikai marsjaro OTSZAZMILLIO kilometerrol"... nahhh... ha igy folytatjuk a MER kikerul a Kupier ovbe... ;DDDDDDDDDDDD Lamasag...
Sleepy  
2004. jan. 07. 22:25 | válasz | #51
Kelta!
Sírj csak nyugodtan, de ha elolvastad volna Márki hozzászólását a nagy képnél és kicsit utánnaszámolsz akkor te is rájössz! :))
Madfoxnak igaza van az 55M km a legközelebbi állapot és most 175,487M km-re van és holnap délben már 176,252M km-re lesz!!!
Vagy pedig mindenki hülye és az összes bolygószimulátor rossz! :))
MaDFoX  
2004. jan. 07. 22:18 | válasz | #50
Nem tudja vki ez a kep milyen iranyban keszult?

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/press/spirit/20040106a/PIA05003.jpg

Kulonosen erdekelne a tavoli horizonton lathato elmosodott alakzat (felho nem lehet ugye?). Lehet az az Olympus Mons? (A merete megvan hozza, az alakja is olyasmi...)
MaDFoX  
2004. jan. 07. 21:58 | válasz | #49
Sot ez igy sokkal pontosabb:

http://space.jpl.nasa.gov/cgi-bin/wspace?tbody=4&vbody=3&month=1&day=7¢ury=20&decade=0&year=4&hour=22&minute=55&rfov=30&fovmul=-1&bfov=50
MaDFoX  
2004. jan. 07. 21:50 | válasz | #48
Szerintem (is) 175M Km-re van.... ;)))

58M Km majdnem a legkozelebbi allapot, azota eleg gyors utemben tavolodik a ket bolygo.

Nedd pl ezt: http://www.windows.ucar.edu/tour/link=/mars/mars_orbit.html&edu=high
Kelta  
2004. jan. 07. 21:30 | válasz | #47
Sleepy!!!
Mindjárt elsirom magam!!:)) NEM 172mill km re van..fogd már fel!!! egyenes vonalban sem! most kb 58mill km re van a Mars bolygo a Föld nevü bolygotol!!!!! na..:))))
uuuuuu  
2004. jan. 07. 19:42 | válasz | #46
OFF folytatódik
Operát használok, 1000x jobb mint az IE, csak néha nagyon belassul. Aztz hittem, az IE gyorsabb lesz... Megnéztem O/Aban a képet, hát semmi probléma.
z.p.e  
2004. jan. 07. 13:25 | válasz | #45
OFF
Operában tökéletesen meg lehet nézni,sőt kicsinyíteni és nagyítani is.
Sleepy  
2004. jan. 07. 10:17 | válasz | #44
OK! Aszt hiszem már értem, tényleg az Index írta el. A rover álltal megtett út kb. 480 mill. km ami körív pályán értendő vagy valami ahoz hasonló és a jelenlegi távolságunk 172 mill. km egyenes mentén, így ki is jön a 9 perces válaszidő.
2004. jan. 07. 06:06 | válasz | #43
Ha jol tudom a PSP-t is az Amcsik irtak... a bongeszo nem kepek nezegetesere valo, plane nem 3xxx x 3xxx meretre... ja es hidd el a marsjarok sem lennenek sokkal eredmenyesebbek a pl. a Jupitere kuldened oket!
2004. jan. 07. 05:45 | válasz | #42
Te is segítettél a Rover szondák létrehozásában??? :)
2004. jan. 07. 05:15 | válasz | #41
Nincs kitakarva, csak nem kapták meg normálisan azt a jelet a rovertől, de tárolva van továbbra is a memóriájában a kép és később újra el fogja küldeni.
walter  
2004. jan. 07. 02:49 | válasz | #40
a nagy kép bal alsó sarka miért van kitakarva?
MaDFoX  
2004. jan. 07. 01:42 | válasz | #39
Nahh igy 1ertelmu:

http://athena.cornell.edu/the_mission/fp_cruise.html
MaDFoX  
2004. jan. 07. 01:40 | válasz | #38
Hopp ezt de elneztem... ;)) Csak egy nagy felkort tett meg... ...bekapcsolva hagytam vmi orosz szerkezet parittyas utvonalat, az aztan szep kis csoda... ;D De a MER csak ivben ment... ...sorry! ;)
mrzool  
2004. jan. 07. 01:12 | válasz | #37
"(Jopar kort megtett mire a marshoz ert)"

Hm?
MaDFoX  
2004. jan. 07. 01:10 | válasz | #36
A rover altal megtett ut a 300 millio merfold nem? Sztm az okozza a kavarodast... (Jopar kort megtett mire a marshoz ert)
2004. jan. 06. 23:48 | válasz | #35
172895000(km)/300000(km/mp) = 576,32 mp = 9,6 perc
2004. jan. 06. 23:42 | válasz | #34

Kelta  
2004. jan. 06. 23:27 | válasz | #33
Nos, kedves Sleepy mivel a Föld átlagos naptávolsága kb 150mill km..és a mars ennél kb 75mIll km-el van kintebb:))) Már csak ezért sem lehetséges amit irsz...rossz adatot irtak hidd el:))
A legnagyobb föld mars távolság max 380miil km körül lehet....mikor a két bolygo a nap ellentétes oldalán van
148+148+70...ugye?:))
De azt te is feltételezheted nem azt az idöpontot választják ki a tudosok mikor a legmesszebb van a mars a földtöl?? nyugodj bele most kb 55-58mill km re van:))de ha számolgatsz egy kicsit: fényseb 300000km/sec akkor
1perc alatt 18mill km..akkor kb 9-10 perc alatt jönnek oda-vissza az üzenetek
2004. jan. 06. 23:05 | válasz | #32
Úgy néz ki az index téved, a Mars pályája ilyen:

Perihelion: 1.38133346 AU = 206,644,574 km
Aphelion: 1.66599116 AU = 249,228,765 km

Szóval lehet megnyugodni, nem csak az SG fordít hibásan (jóvanna, nem mindig :) )
2004. jan. 06. 23:00 | válasz | #31
Hát ha 55 millió km a közeli állapot, akkor a Mars elméletben soha nem lehet messzebb mint 400 millió kilométer, tekintve hogy a Föld-Nap távolság 150 millió kilométer, szóval vagy az index, vagy Cifu téved :)
MaDFoX  
2004. jan. 06. 22:51 | válasz | #30
A ket kep valojaban ket kulonmbozo kep, az egik zold, a masik piros szinszurovel atfuttatva. Ha felveszed a piros-zold 3D szemuvegedet (tenyleg, legalabb ezert erdemes lesz elmenni a kemkolykokre) akkor valodi 3D-ben fogod latni a lenyeget... ...Amugy a ket kep nem csak siman el van tolva egymashoz kepest, elternek egymastol, mas szogben keszultek! (Sztereo kamera!)
mrzool  
2004. jan. 06. 22:50 | válasz | #29
"Talán már el sem tudnánk újra jutni oda... "

Össze kéne gyűjteni a múzeumokból az alkatrészeket, és vissza lehetne menni a klasszikus módon, Saturn V-tel.:) Persze annak nem sok értelme lenne, vmit már hosszabb távon is kéne csinálni ott.

"Az űrsikló nem tom elég nagy-e a holdkomp szállításához."

A rakterébe beleférne, de az űrsikló soha nem juthat el Hold körüli pályára, nem arra lett tervezve.
Csatti  
2004. jan. 06. 22:45 | válasz | #28
Hát 72 óta nem volt ott. Talán már el sem tudnánk újra jutni oda... Az űrsikló nem tom elég nagy-e a holdkomp szállításához.
mrzool  
2004. jan. 06. 22:25 | válasz | #27
"grat, remélem azt is megélem, hogy az ember a holdra lépjen."

Gondolom csak elírtad, és azt akartad írni, hogy az ember ÚJRA a Holdra lépjen.
2004. jan. 06. 21:47 | galéria | válasz | #26
ja, nem csak a 3/4-énél.
2004. jan. 06. 21:46 | galéria | válasz | #25
az a kép el van csúzsva 2. a 3/4-énél. gondolom 2 képből van összedobva. vagy az egész csak renderelési hiba?
2004. jan. 06. 21:42 | galéria | válasz | #24
grat, remélem azt is megélem, hogy az ember a holdra lépjen.
Csatti  
2004. jan. 06. 19:25 | válasz | #23
A kis zöld marslakókat, akik épp barkácsolják a marsjárót úgy látszik kivágták. :)
uuuuuu  
2004. jan. 06. 19:24 | válasz | #22
Az amerikaiak össze tudnak dobni egy kitűnő marsjárót, de nem tudnak egy normális böngészőt megírni. Az explorer b**ik rendesen megjeleníteni a képet. Kirajzolja, de ha görgetem, eltűnik. És a 3498*3851 nem olyan vészesen nagy méret. Az infranwiev meg a PSP vigyorogva elbánik velük.
radical   2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. jan. 06. 17:41 | galéria | válasz | #18
azok a 3ds képek. szerezz egy piros-kék szemüveget és meglátod.
mrzool  
2004. jan. 06. 17:26 | válasz | #17
APJA  
2004. jan. 06. 17:18 | válasz | #16
csodálatos, a piros és zöld szinek micsodák a horizonton
Runo  
2004. jan. 06. 16:41 | válasz | #15
Á, nem áshatja be magát, hiszen tesztelték és mindenre felkészültek :))

De azért én is örülök tényleg a híreknek........

Remélem nem derül ki 10 év múlva, hogy tévedésből a Szaharában landolt a Spirit :p
2004. jan. 06. 16:12 | válasz | #14
gratula a NASA -nak. remélem jönek szép nagy szines képek. :)
Sub  
2004. jan. 06. 16:06 | válasz | #13
"Mindazonáltal Steve Squyres, a Cornell Egyetem munkatársa óvatos, véleménye szerint a sima terület talaja elképzelhető hogy túl lazának bizonyul és beágyazhatja a marsjáró kerekeit."
Na az fasza lenne! Belevezetnék vmi d?nébe ahol beássa magát (Párizs-Dakar :) ) vagy felborulna vmi kövön! Nagyon remélém hogy minden rendben fog menni de nagy szopás lenne!
Sleepy  
2004. jan. 06. 15:23 | válasz | #12
Boccs félreérthetően írtam, jelenleg 487 millió km-re van a mars.
Index irta: Mivel a Mars jelenleg több mint 487 millió kilométerre van a Földtől, a rádiójelek továbbítása mintegy 9 percig tart.

http://index.hu/tech/urkutatas/mars040104/

Én úgy tudom azért 90 nap a tervezett küldetési idő, mert addigra koszolódnak el annyira a napelem cellák, hogy már nem képes árammal ellátni a szerkezetet! Valahol olvastam, de a cikket most nem találom sehol :((
Cat  
2004. jan. 06. 15:06 | galéria | válasz | #11
rosszul hallottad, holnap ér fölé a mars express
ha holnap sincs hir, akkor 95% hogy elveszett
Robbee  
2004. jan. 06. 14:51 | válasz | #10
Ez eddig mind szép, de mi van a Beagle-el?! Azt mondták 4-én legkésőbb kapcsolatot próbálnak teremteni! Én meg még mindig nem tudok semmit róla.
Csatti  
2004. jan. 06. 14:16 | válasz | #9
A NASA-nak is szponzorok után kéne kutatnia. Milyen jól mutatna mondjuk a marsjáron pár helyes Coca-Cola felirat... :) Lehet több pénzük lenne, mint amit most adnak nekik.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. jan. 06. 11:24 | galéria | válasz | #8
Hmm... az 55millió km a Föld-Mars közeli távolság, de emlékeim szerint már erősen távolodunk a Mars-tól, szóval ha nem is 480 millió km-re, de azért nem is 55 millió km-re van a Mars...
Kelta  
2004. jan. 06. 11:05 | válasz | #7
Nem a napelem koszolodása a probléma,mivel azok öntisztuloak, hanem a légkör fényáteresztö képessége(sok benne a por) ezért kevesebb napfény éri a napelemeket...de azért csak elboldogul majd....:)))
Kelta  
2004. jan. 06. 11:00 | válasz | #6
Mondjuk az a 480 millio Km az csak kb 55 millio km :)))
De ez nem von le semmit az érdemeikböl:))
Sleepy  
2004. jan. 06. 10:40 | válasz | #5
Nem kell azért olyan speckó szemüveg! A Kémkölykök 3D-hez adott szemüveg is tökéletes a sztereóképhez! :)))
Türelmetlenül várom a többi képet és hogy végre útrakeljen a kicsike.

Örülök, hogy végre újra sikerült a NASA-nak, gratula nekik! Néztem a National Geo.-n az erről készült filmet és azért ha alaposabban belegondolunk nem semmi teljesítmény ez potom 480 millió km-re a földtől! Remélem minden rendben megy majd továbbra is!
Nem értem miért nem szereltek rá valamilyen szerkezetet a napelemek tisztítására, ha ez határolja be a küldetést!!
Mondjuk ami időnként lefújja a port róluk. Így simán töbszörösére lehetne növelni a kutatásra fordítható időt!!
Legközelebb majd fel kell küldeni egy takarítónőt is aki időnként megpucolja a napelemeket meg a kamerákat!! :)))
NEXUS6  
2004. jan. 06. 09:56 | galéria | válasz | #4
Asszem ha alaposabban megvizsgálhatnánk őt, valszeg több életet találnánk benne, mint abban az üres kősivatagban:)
ddr  
2004. jan. 06. 08:18 | válasz | #3
Nem lehetne a szemüveges nénit kinagyítani ??
2004. jan. 06. 07:33 | galéria | válasz | #2
bizony bizony !
TneX  
2004. jan. 06. 07:06 | válasz | #1
Nah,csak igy tovább,várjuk a szép színes képeket! :)