Austinban a közeljövőben Linuxra cserélik a Windowst
2003. december 22. 22:34, hétfő
Az Egyesült Államokban a Texas állambeli Austin vezetősége azt fontolgatja, hogy a város hivatalaiban használatos asztali számítógépeket Linux operációs rendszerrel, illetve OpenOffice szoftverrel látja el, vagyis a nyílt forrású szoftverek és a Microsoft termékek harca tovább folytatódik.

Hirdetés

Pete Collins, a város telekommunikációs és technológiai bizottságának elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy Austinban immár három hónapja folyik az a projekt, mely arra hivatott, hogy megállapítsa: a hivatali asztali PC-k és szerver számítógépek esetében érdemes-e áttérni nyílt forrású platformra. Collins elmondta, hogy alaposan megvizsgálják annak lehetőségét, hogy Linuxszal lássák el a hivatali PC-ket, illetve, hogy a windowsos számítógépekre OpenOffice-t telepítsenek. Minden jel arra mutat, hogy a Linuxra történő átállásnak köszönhetően komoly összegeket takaríthatunk meg, nyilatkozta Collins.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a nyílt forrású szoftverek az elmúlt hónapokban kormányzati szinten többször is győzelmet arattak a Microsoft termékei felett, melyre jó példa, hogy Németországban München vezetése a közelmúltban úgy határozott, hogy mintegy 14 ezer hivatali személyi számítógépre Linux operációs rendszert telepít. A Microsoft is tisztában van egyébként azzal, hogy a nyílt forrású szoftverek által a redmondi cégre jelentett veszélyt nagyon is komolyan kell venni. Steve Ballmer, a vállalat elnök-vezérigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Linux és általánosságban véve a nyílt forrású szoftverek a Microsoft talán legkeményebb piaci ellenfelei.

Az austini hivatalokban jelenleg mintegy harminc asztali számítógépen használnak OpenOffice szoftvert. Collins elmondta, hogy az ő PC-jére is fel van telepítve az OpenOffice, mely lényegében minden irodai feladat ellátására tökéletesen alkalmas. Collins utalt arra, hogy a város jelenleg mintegy 6000 Windows operációs rendszerű személyi számítógépet használ, melyek közül mintegy 5200 egy, a jövő esztendő végén lejáró Microsoft szoftver szerződés keretein belül kapott redmondi szoftvereket. Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy ezt a szerződést a város vezetősége nem fogja meghosszabbítani, vagyis Austin szépen lassan áttér a nyílt forrású szoftverek használatára.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. dec. 23. 18:00 | válasz | #11
? droland Írta:"Én azt várom, hogy a Linux tömeges felhasználású legyen, mint most Windows, hogy aztán a csúnya rossz emberek elkezdjék "ezt" rohamozni, hogy aztán megint jöjjön egy új alternatítva, amire megint rá lehet mondani, hogy EZ teljesen biztonságos...persze, "hisz még nem is tudnak róla" - ez utóbbi tudom nagyon szélsőséges, de benne van az igazság...

Hajrá Lunix, hajrá MS, hajrá AKÁRKI,
CSAK VÉGRE NE KELLJEN MÁR TŰZFALAT HASZNÁLNI!"

Gondolod, hogy így lesz?
Nem árulok el titkot, de én MOST SEM használok tűzfalat!
:-)))
Még amióta netezek nem használtam :)
És itt az IP címem: Köszöntelek a WIGWAM-on line-71-227.dial.freestart.hu
IP címed: 213.197.71.227

Igaz, hogy dinamikus IP címem van és csak a 213.197 állandó, de egyik éjjel úgy 2és 3 óra körül elszunnyadtam az ftp.fsn.hu/openbsd/distfiles/kde alól való letöltés közben és reggelig fentmaradt a hálón
a gép. Nem gyütt be senki ez alatt. És ez már nem az első eset az évek során. Igaz nem reklámoztam az IP címem :-))) sosem. Ja és nem windowsosom, mert tán még lesben áll az MBlaster vagy valamelyik társa...
strogg  
2003. dec. 23. 17:13 | válasz | #10
droland:
erről szól a fejlődés. Mindíg jön egy új.
A linux leváltja majd a wint (nagyon rmeélem legalábbis9, aztán majd a linuxot is leváltja valami.
2003. dec. 23. 16:43 | válasz | #9
Én azt várom, hogy a Linux tömeges felhasználású legyen, mint most Windows, hogy aztán a csúnya rossz emberek elkezdjék "ezt" rohamozni, hogy aztán megint jöjjön egy új alternatítva, amire megint rá lehet mondani, hogy EZ teljesen biztonságos...persze, "hisz még nem is tudnak róla" - ez utóbbi tudom nagyon szélsőséges, de benne van az igazság...

Hajrá Lunix, hajrá MS, hajrá AKÁRKI,
CSAK VÉGRE NE KELLJEN MÁR TŰZFALAT HASZNÁLNI!

(rímel)

ennyi...
2003. dec. 23. 14:45 | válasz | #8
strogg írta:"Nálunk még a gondolkodás ott tart, hogy amiben nagy a lové, aztt támogatják...."

Avagy itt nálunk divat a "Tengerbe vizet hordani"

És én már rájöttem, hogy Bill Gates mire hajt! (Bizonyám -:)) Nem elég neki, hogy az első és a leggazdagabb, de a MÁSODIK leggazdagabb is ő akar lenni :-)))

És tudjátok, hogy szereti a halat? De a Pingvinfalat a torkán akad :-))))
2003. dec. 23. 14:40 | válasz | #7
Megtoldanám :-)
Szabad forráskódú szoftvereket népszerűsítő weboldalt indított az EU

Kiss Ádám Zoltán 2003. december 23. 08:20
Az Európai Bizottság olyan weboldalt indított, melynek célja a szabad forráskódú szoftverek ismertetése, és egyben népszerűsítése, mivel sok EU-tagállam az ilyen programokban látja az informatikai költségek csökkenésének egyik lehetőségét.
A Free and Open Source Software (F/OSS) fontos feladata, hogy az éves szinten eurómilliárdokat megtakarító programok elterjedésének oka ne az ismeretlentől való idegenkedés legyen.
A http://europa.eu.int/information_society/activities/opensource/text_en.htm címen elérhető oldal az Európai Bizottság információs társadalom programjának alapján kezdte meg működését, vagyis főként az e-kormányzat és a társadalmi feladtok ellátása szemszögéből mutatja be a szabad forráskódú szoftvereket. Nem véletlen, hogy az EU 1998 óta többször is deklarálta elkötelezettségét az ilyen szoftverek iránt, és jelenleg is 20 közvetlenül a szabad forráskódú programokat támogató alapot működtet, hiszen ezzel nem csak a Windows rendszerek okozta függőséget csökkenti, de az európai szoftverfejlesztő piacot is támogatja
strogg  
2003. dec. 23. 11:39 | válasz | #6
Nálunk még a gondolkodás ott tart, hogy amiben nagy a lové, aztt támogatják. Az M$-nek nem ügy megkenni (hivatalosan: "jutalékot adni") egy hivatalnokot, vagy bárkit, aki ezügyben kompetens lehet. Egyszóval "pénz van benne". Egy linuxban nincs akkora pénz, hogy a magyar (és nem csak magyar) illetékes morfondírozzon, hogy melyik álláspontot fogadja el. Ennyi.
Amíg ez nem változik, (vagy a világ körülöttünk, merthogy a világ a linux felé tart, és lassan csak mi veszünk windowst tucatszám) addig marad a jelenlegi állapot.
De nem siránkozni, vagy a fejünket kell csóválni, hanem kialakítani az álláspontunkat, és aszerint cselekedni. Értsd: Aki a linuxot tartja jobbnak, az használja egészséggel, és ha valaki érdeklődik eziránt segítsen neki, telepítse, stb...
u  
2003. dec. 23. 10:16 | válasz | #5
tobbszorosen igaz lesz a mondas hogy "dont fuck with texas"
2003. dec. 23. 09:49 | válasz | #4
Troppauer: Gyere hozzám ingyen dolgozni!
2003. dec. 23. 09:26 | válasz | #3
Persze nalunk nem cserelnek, mert mi televagyunk dohannyal es toljuk a billgeci zsebet!
2003. dec. 23. 07:17 | válasz | #2
- b :-)

- Nyílik a világ szeme.

- A Steve meg olyat szól, hogy piaci ellenfél a linux? :O
b  
2003. dec. 23. 06:16 | válasz | #1
hmm, le a kalappal! de, hogy realisták maradjunk az új világban elég nehéz lesz elterjeszteni a non-profit jelleggel írt szoftvereket. :(

egyébként nem tudom, hogy a méreg gazdag kelet-euurópai országokat mikor éri el a változás szele. szele? fuvalata vagy lehelete. :)

izraelben van olyan minisztérium, ahol már csak szabad szoftvereket használnak, és ha valakik, akkor a zsidók mindíg tudják merről fúj a szél.