Sokan használnak még Windows 95-öt és Windows 98-at
2003. december 13. 15:55, szombat
A Microsoft felhagyhat régebbi operációs rendszerei forgalmazásával, illetve támogatásával, azonban ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a felhasználók egyik pillanatról a másikra befejeznék ezen szoftverek használatát.

Hirdetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a redmondi székhelyű mamutcég december végén befejezi a Windows 98 forgalmazását, azonban egy a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy ettől függetlenül számos kisvállalkozás és nagyvállalat továbbra is ezen Microsoft operációs rendszert fogja használni.

Az AssetMetrix nevezetű technológiai tanácsadó cég tanulmánya rávilágít arra, hogy manapság a vállalatok több mint nyolcvan százalékának van még olyan számítógépe, mely Windows 95, illetve Windows 98 alapokon nyugszik. Ezeknél a - szoftveres szempontból nem éppen legfejlettebb - cégeknél egyébként átlagosan harminckilenc százalékra tehető az említett két operációs rendszer valamelyikét futtató asztali számítógépek aránya. Vizsgálataink során rájöttünk arra, hogy manapság még rendkívül sok helyen használnak Windows 95-öt, illetve Windows 98-at - nyilatkozta Steve O'Halloran, az AssetMetrix kutatási részlegének ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy a cég munkatársai a közelmúltban több mint 670 vállalat mintegy 370 ezer személyi számítógépét mérték fel a telepített operációs rendszer kapcsán.

O'Halloran felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalatok nagysága nem játszik szerepet abban, hogy a gépek szoftverparkja mennyire modern, hiszen számos olyan nagyvállalat van, mely régi operációs rendszereket használ, ezzel párhuzamosan pedig sok kisebb méretű cégnél már a legújabb szoftvereket nyúzzák. Vállalati szinten egyébként messze a Windows 2000 a legnépszerűbb asztali számítógépes operációs rendszer, melynek részesedése megközelíti az ötven százalékot. Második a sorban a Windows 2000 elődje, a 13,3 százalékos részesedésű Windows NT 4, majd pedig a Windows 95, illetve a Windows 98 következik rendre 14,7, illetve 12,5 százalékos részaránnyal. Meglepő, de a legújabb asztali Microsoft operációs rendszer, a Windows XP részesedése ebben a szegmensben még a hét százalékot sem éri el. Szakértők szerint a régebbi Microsoft operációs rendszerek az otthoni számítógépek esetében is elterjedtek, így például ezen rendszerek körülbelül 29 százalékán található meg a Windows 98.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
MM2  
2008. jún. 20. 20:44 | galéria | válasz | #102
10 éves a windows 98!
MM2  
2007. jún. 10. 11:53 | galéria | válasz | #101
Sziasztok!
Itt van egy Windows 9x-es oldal!
Rendszerkövetelmények, segítségek, letöltések!
Az oldal még fejlesztés alatt áll.
http://win9x.extra.hu/
2003. dec. 16. 12:14 | válasz | #100
Aha. Azért köszi!

"...just plug it in. It's gonna say, 'Hey! I see you've plugged in a new device', and it's gonna load in the appropriate drivers."

close up of Windows98 screen

"You'll notice that this scanner... whoa!"
close up of screen now displaying the familar blue screen of death
prolonged cheering from audience
"... Moving right along..."

"This must be why we're not shipping Windows 98 yet?"

"Absolutely! Absolutely!"
NASA  
2003. dec. 16. 10:29 | válasz | #99
Nos, takarítsd ki kicsit a géped, talán az segít. Elég specifikus a kérdés. Szerintem keress rá a neten, talán ott találsz választ.
NTFS nagyon sok szempontból jobb, viszont a FAT meg kicsit rugalmasabban kezelhető egyszerűsége miatt. Nekem volt egyszer teli vincseszterem, s ennek ellenére tökéletesen lefutott rajta a töredezettségmentesítés, bár nem 5 percbe tellet ;o).
2003. dec. 16. 10:22 | válasz | #98
Na? Nem tud választ senki a kérdésemre? :|
NASA  
2003. dec. 16. 09:56 | válasz | #97
Billi! Az nem neked ment! :) De látom te sem olvasol el rendesen ;o)
I94  
2003. dec. 16. 05:53 | válasz | #96
CAD  
2003. dec. 15. 23:24 | válasz | #95
Latom te nem olvasol, azokat a dolgokat, marsal vetette fel igy neki irtam.

"Igen a Linuxot bekonfigurálni sokáig tart, csak annyi a különbség, hogy nincsennek rejtéjes napi nyűgök, ha rendesen be van állitva. Ugyanezt Win ről nem lehet elmondani. Lehet hogy elzörög egy két ügyes gazdival 1-2-3-4 évig, de hogy havi szinten legalább 1 restart töbet ér mint amit a gadzdi foglalkozik vele egész hónapban az is biztos."

>> Hat ez olyan 100% alkalmazas fuggo mint az atyaisten, nallunk pl linux alatt a interbase szerver miatt van valami memoriacsorgas, es amitt kell x idonkent a gepet ujrainditani, vagy nagyon belassul, tehat en helyedben azert ezt nem allitanam ilyen tenyszeruen.

A napi nyugoket sem igazan vagom mit ertesz ezalatt, de ez is inkabb amolyan kodos, jolhangzo sikersztorinak hangzik, mint tenyeket alapu dolgoknak (mert hibas memoria modullal biztos hogy lesz szerencsetlennek nyuge, azt garantalom)


"Defragmentálni is kell néha Linux alatt de mint irtam nagyságrendi különbség van ebben. A Win filre rendszer kezelése ebből a szempontból egy kupac trágya. Tök öres file rendszerre felmásolsz 2 Mp3 -at egymás után, és szét van tördelve. Szerinted ez jó? Mert szerintem ez nem jó."

>> Elnezest kerek, de tisztazzunk mit is ertesz defragmentalodas alatt, mert ha azt, hogy nem egymas melletti szektorokban vannak az adatok, akkor itt valami elbaszottnagy tevedes van. Masik dolog pedig kivancsi vagyok, hogy a ket file rendszer defragmentalo szoftvere mit tekint fragmentaltnak es forditva, tehat itt azert hatalmas kulonbsegek lehetnek, pontosan a kulonbozo file rendszerbol adodoan, mert azt viszont gondolom, hoyg elkepzelesed sincs, hogy mi a ket filerendszer fizikai adattarolasi elve (ertsd mit tart optimalisnak). Ha viszont tenyleg nincs, akkor mirol is beszelsz te tulajdonkeppen?
mrzool  
2003. dec. 15. 23:14 | válasz | #94
" A Win filre rendszer kezelése ebből a szempontból egy kupac trágya. Tök öres file rendszerre felmásolsz 2 Mp3 -at egymás után, és szét van tördelve. "

Ezt nehezen hiszem...! Ma készítettem biztonsági másolatot az egyik partíciómról, és egy 70 gigás üres kötetre másoltam át 40 gigányi anyagot. Töredezettségi adatok:

Kötet töredezettsége:

Teljes töredezettség = 0%
Fájl töredezettsége = 0%
Szabad terület töredezettsége = 0%

(Vizuálisan csak kék és fehér színek szerepeltek az ábrán, töredezettséget jelző piros nem.)
mrzool  
2003. dec. 15. 23:10 | válasz | #93
"Azt ugye tudtad, hogy előbb jön a virrus, mint ahogya virrus keresőt frisitenék? Csak gondoltam szólok :-) És persze naponta frissititek minden gépen mi? :-) Nem sok ilyen cég van a világon aki ezt megteszi :-)"

Nem mondod, hogy előbb jön a vírus...:) De azt áruld már el, hogy miért kattintanánk rá egy ismeretlen fájlra? Miért futtatnék le egy ismeretlen fájlt? Nos?

A napi frissítés pedig megvan, biztonságtechnikai cégnél dolgozom, mi adunk erre.
I94  
2003. dec. 15. 22:54 | válasz | #92
"Linuxot bekonfigurálni sokáig tart, csak annyi a különbség, hogy nincsennek rejtéjes napi nyűgök, ha rendesen be van állitva. Ugyanezt Win ről nem lehet elmondani"
Dehogynem. Persze nem a win 3.0-t kell alapul venni, azota van ujabb is.

"Hanem a Win ért keményen csengetsz"
Elvileg...

Senki nem mondta hogy szar a linux, csak azt hogy nem jobb mint a windows. Masban jobb, es masban szarabb. Az ilyen "linux az istenmegauberfasza, a windows meg szar" tipusu lamer duma az ami kiakaszt itt minden hozzaertot.
I94  
2003. dec. 15. 22:51 | válasz | #91
Patchet se kotelezo minden nap felrakni a windowsra, m1 az anelkul is.
I94  
2003. dec. 15. 22:49 | válasz | #90
Semmi se garancia, mer mindig lehet hibas valami. Sot, akar villam is csaphat bele akarmikor. De egy intel, asus, stb. cuccal 100adannyi problema sincs mint a tomato, via, ali es hasonlo "csodakkal".
I94  
2003. dec. 15. 22:45 | válasz | #89
"Van akinek a fagyások - mert linux alatt nincsenek?"
Dehogy nincsenek. Igaz nem linuxxal, de sco unixxal 5 perc alatt double panicot csinaltam, pedig csak szabalyos muveleteket vegeztem.
Billi  
2003. dec. 15. 22:34 | válasz | #88
Illetve ha nem tudsz értelmesen beszélni, akkor légszives tartsd meg magadnak amit gondolsz. Senki nem kiváncsi a trágárságaidra. Lehet ez felétek elmegy, de kulturáltabb körökben ez nem divik. Értelmes ember igy nem beszél.
Billi  
2003. dec. 15. 22:31 | válasz | #87
Mert te baromira értesz a linux hoz. Mert ha igy lenne tudhatnád, hogy nem kell ujra forditani a kernelt minden nap.
Billi  
2003. dec. 15. 22:29 | válasz | #86
Látom nem olvasol.
Egy árva szólval sem emlitettem, hogy nincs Virus linuxra, pont az ellenkezőjét mondtam, hogy van. Csak épp mennyiségi különbségek vannak. 2 okból. 1, A Win elterjeteb, tehát egy kártevő nagyságrendekkel jobban tud szaporodni ha ezt használja. 2, A fejlesztők a dolgok mögé látnak, látják, hogy az MS azt tesz amit akar, és a maguk szerény eszközeivel próbálnak ezellen tenni valamit.

Azt sem mondtam, hogy a linux nem fagy, mert elő ferdül.
Bár nállam még nem fordult elő.
Defragmentálni is kell néha Linux alatt de mint irtam nagyságrendi különbség van ebben. A Win filre rendszer kezelése ebből a szempontból egy kupac trágya. Tök öres file rendszerre felmásolsz 2 Mp3 -at egymás után, és szét van tördelve. Szerinted ez jó? Mert szerintem ez nem jó.

A Linuxot nem kell ujratelepiteni. De szerintem a Wint se sűrűn ha az ember vigyáz rá.

Igen a Linuxot bekonfigurálni sokáig tart, csak annyi a különbség, hogy nincsennek rejtéjes napi nyűgök, ha rendesen be van állitva. Ugyanezt Win ről nem lehet elmondani. Lehet hogy elzörög egy két ügyes gazdival 1-2-3-4 évig, de hogy havi szinten legalább 1 restart töbet ér mint amit a gadzdi foglalkozik vele egész hónapban az is biztos.
De gyakorlatilag nem ezek a legnagyobb bajok. Hanem a Win ért keményen csengetsz, az MS meg gazdagodik,
mig a Linux esetén ez azért nem egészen igy van.

Amúgy mindkettővel sziv az ember.

De nekem a Linux jobban fekszik. Ennyi.
NASA  
2003. dec. 15. 22:11 | válasz | #85
Magyarázzon már itt meg nekem az a kurva büdös okos ember valamit, mi a lófasznak kell minden nap lefordítani a Kernelt? Láttál valami hülyeséget a M$-tól, s most azt sulykolod? legalább maradnál csendben, ha nem értesz hozzá, s nem használod.
Billi  
2003. dec. 15. 22:08 | válasz | #84
Azt ugye tudtad, hogy előbb jön a virrus, mint ahogya virrus keresőt frisitenék? Csak gondoltam szólok :-) És persze naponta frissititek minden gépen mi? :-) Nem sok ilyen cég van a világon aki ezt megteszi :-)
Billi  
2003. dec. 15. 22:05 | válasz | #83
Mert ezeket nem kell megcsinálni Win alatt? Nincs napi pecsingetés? Driver keresgélés? Ezt a télapónak meséld északon.
Billi  
2003. dec. 15. 22:02 | válasz | #82
Ez nem garancia semmire sem.
2003. dec. 15. 20:54 | válasz | #81
Nekem egy kérdésem lenne a defragmentálással kapcsolatban. Szeretném defregmentálni az XP-met, de mivel kevés hely van rajta 4%-a teljes vinyónak. :) De az XP 15%-ot igényel minimálisan, ez alatt nem tud defragmentálni! :O Aki nem hisz próbálja ki... Miért? Ilyenkor pontosan mi történik? Aktív file mozgás is? Az NTFS-től egy kicsit többet vártam...:( FAT-nál mekkora ez a méret?
2003. dec. 15. 20:36 | válasz | #80
Hello emberek!

Magam is win98 "fan" voltam. Teljesen elégedett voltam vele: stabil, viszonylag kis gépigény, kevés hdd-t foglal (ez 2-3 éve ez még számított). De vettem egy Atlon 1700-t, és döbbenetemre gyorsabban mentek rajta a programok. Hozzáteszem utálom az XP-t, mert hülyének vagyok nézve, és túlságosan csili-vili. Sajnos azonban el kell ismernem, hogy kihozza a gépemből a legtöbbet, a hálozatot is jobban kezeli a 98-nál, valamint fél perc alatt feláll a rendszer.
CAD  
2003. dec. 15. 19:15 | válasz | #79
Kar hogy sorba figyelmen kivul hagyjatok amit irnak itt emberek, nemreg hoztak fel egy jo peldat, a szemelyautoval es traktorral kapolatban, miert nehez ezt megerteni, es jonni ide osztani az eszt, raadasul linuxhoz koze ninsc topicba? hmm? Billi? Marsal? Tobbiek?

Van akinek a fagyások - mert linux alatt nincsenek?

Vírus - mert linux alatt nincsenek?

defragmentálás - mert linux alatt ez ismeretlen fogalom?

rendszerösszeomlás - mert linux soha nem omlik ossze?

újratelelpítés - mert linuxot soha nem kell urjratelepiteni?

Ha a fenti dolgok egyiket sem kell soha elkovetni, az meg hogy ki milyen gyakran csinalja, szubjektiv, sajat belatasan all - vagy - bukik, vagy van valamelyikotoknek egy statisztikai alapja erre, merheto mintarol, akkor se osszatok meg velunk, mert kurvara senkit nem erdekel.


Vannak tenyek, es ezek kozott van, hogy linux gyakorlatilag hasznalhatatlan, dtp-re, windows platformra valo programozasra, otthoni "for fun" rendszerre, stb-re. Kesz, total felesleges, hogy gyertek a velt vagy krealt hulyesegeitekkel, mert kb annyira beszeltek objektiven, mint egy ms marketinges, csak ok legalabb nem mennek be osztani az eszt, egy "megjelent a 2.4.23-s kernel", vagy "2.6-s kernel beta allapotban" topicba.

"Az EXT2 - 4 év alatt 1/100 nyit sem volt annyira széttördelve mint egy win es gépen hasonló idő után" -es ezt mi a jobudos franc utan szalotad ki baratom? - talan a ket gepen azonos idoben szinkron azonos allomanyokat masolgattal, hasznaltal, stb? - es ha igy is van, ki a budos franc nem bir ki evente 2-3 orara otthagyni gepet, defragolni?, uristen, linuxot meg feltelepiteni meg bekonfigolni egy fel nap jo esetben, akkor kinek vett el az oprendszere tobb idot tole? - Vagy a windows gyorsabban bejon, na lehet versenyezni az idiotabbnal idiotabb faszsagokkal, hajra.

Es felreertes elkerulese vegett, engem halalosan nem erdekel mit hasznaltok, de hulye remhirekkel, meg feligazsagokal idejottok nagyarcal, hogy "kezdesnek jo, meg van aki tovabbtanul" aztan megnezem, hogy hogy tanulsz tovabb egy szaros gimpel dtp-s dolgot, mikor az a rakas fos, meg a cmyk szinteret sem ismeri - es allitolag az a legjobb, nah grat.
mrzool  
2003. dec. 15. 18:09 | válasz | #78
" HA nem defragmentálsz, az előbb utóbb rendszer öszeomláshoz vezet szerver esetén. XP nél keményen belassul. "

Sorry, túlságosan sarkosan fogalmaztam - éves szinten 1-2 alkalommal defragolok, mert NINCS olyan fájlrendszer, ami ne töredezne. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok. De a teljes gépidőhöz képest az évi 1-2 alkalom nagyon kevésnek tűnik, hajlamos megfeledkezni róla az ember.:)

"Virusok tömkelegével vannak, és nem csak rajtad mulik az hogy bejut -e vagy sem. Egy tűzfal nem gond, pl ha levélben érkezik, és valaki megnyitja, na akkor lehet bármilyen védelmed, semmit sem ér."

Ha nem rajtam, akkor ki a francon?

1. Csak olyan ember használhatja a gépem, akinek én megengedem.
2. A vírusirtó megfogja.
3. Valaki nem fogja megnyitni, lásd első pont; én pedig nem kattintgatok rá minden hülyeségre.
4. Megfelelő policy-val akkor sem tehet semmit a vírus, ha bejutott és valaki elindította.
I94  
2003. dec. 15. 17:51 | válasz | #77
Amig 1 linuxon nem lehet ugyanazt megtenni mint windowson, addig eselytelen vele szemben. Otthoni felhasznasnal nyilvan a konnyu kezelhetoseg, es foleg a jatekok szamitanak. Ebben a linux sehol nincs a winhez kepest, hiaba jobb szervernek. Es mivel a szamitogepek tobbsege nem igazan szerver...
I94  
2003. dec. 15. 17:44 | válasz | #76
Van akinek a napi kernelforditas, driver vadaszat, ures oprencer nezegetese a szorakozas. Nekik valo a linux.
I94  
2003. dec. 15. 17:35 | válasz | #75
Vagy vegyen minosegi alkatreszt.
Billi  
2003. dec. 15. 13:17 | válasz | #74
Nekem az nem nagyon tetszik, hogy a Win hibáit itt úgy tüntetik fel egyesek mint külön feature -t.
Akinek tetszik, vagy bejön használja, nem érdekel, de isteniteni nem kéne. Ugyanolyan bugos mint más oprendszer, csak az ingyenesekhez képest még degeszre is keresik magukat.
Billi  
2003. dec. 15. 13:12 | válasz | #73
Na már megbocsáss, de ezek szerint nem értesz hozzá. HA nem defragmentálsz, az előbb utóbb rendszer öszeomláshoz vezet szerver esetén. XP nél keményen belassul. Virusok tömkelegével vannak, és nem csak rajtad mulik az hogy bejut -e vagy sem. Egy tűzfal nem gond, pl ha levélben érkezik, és valaki megnyitja, na akkor lehet bármilyen védelmed, semmit sem ér.

Az EXT2 - 4 év alatt 1/100 nyit sem volt annyira széttördelve mint egy win es gépen hasonló idő után. Én nem látok bele abba hogy milyen módon csinálja más oprendszer de ebből a szempontból a Win egy kupac trágya. Sajnos. Üres particióra úgy másol, hogy széttördeli a fileokat. Ezt azért nem kéne annyira isteniteni. Akimeg nem hiszi próbálja ki, van mikor jól másol, van mikor nem. Mikor milyen kedve van, más oprendszer ilyet nem csinál.
Az teljesen mindegy, hogy ez a file rendszer miatt van -e vagy se, nem jó és ez van. Win alatt töredezetség mentesiteni kell, vagy nevezük ahogy akarjuk.
strogg  
2003. dec. 15. 11:26 | válasz | #72
Szerintem meg értelmetlen annak hozzászólnia, aki pingvin fun.:)) Eddig én is azért nem pofáztam ebbe bele, mert most főleg nem arról szólt a hír, hogy a win vagy a linux jobb-e. Hanem arról, hogy pl a win98 forgalmazása megszűnik.Tetszik vagy sem, ezt meglépték.Pont.Ha nem akar valaki 2000/XP-t, az nyomjon linuxot.Nagyon sokaknak bejött. De ezt ecsetelni most nem éri meg.
Más.
Az én véleményem az, hogy (főleg Mo-n.) amelyik cégnek 300 -as gépe van (például) az nem valószínű, hogy win98 helyett 2000 vagy XP licencet vesz.Én arra tippelek, hogy sok ilyen gépre linux fog felkerülni.(nálunk ez a döntés.)De lehet tévedek.
Billi: Igazad van a felhazsnálók tették ekkora céggé az M$-t. És csakis ők tehetnek azért, hogy változzon a hozzáállásuk, vagy a termékük minősége. (szerintem) Amíg a felhasználók, (és főleg a szakemberek) megtűrik pl:a biztonsági réseiket, meg hajlandóak használni a folyamatos vírus hullámok ellenére, addig ez nem fog változni. Persze lehet mondani "így-úgy-amúgy" attól még az élete nem lesz könyebb. Szóval igazad van, a felhasználók tehetnek róla. És ellen is csak ők tehetnek.
mrzool  
2003. dec. 15. 10:56 | válasz | #71
"És mégegy: Van akinek a fagyások, vírus, defragmentálás, rendszerösszeomlás - újratelelpítés a kedvence.
Neki jó a windows."

Nincsenek fagyások, nem fenyegetnek a vírusok, nem szoktam defragolni, nem omlik őssze a rendszer, és nem is szoktam újratelepíteni. Érdekes, én Windowst használok. Saját gépen XP-t, szervereken 2003-at. Talán érteni kell hozzá?

Ha már felhoztad a defrag dolgot: szerinted van olyan fájlrendszer, amit nem kell defragolni? Erre feltétlen válaszolj!
Billi  
2003. dec. 15. 09:38 | válasz | #70
Nem akarom it védenia Win -t hisz én sem vagyok oda érte, de a Vrusok az elterjedsége miatt támadják a világ Win -es gépeit. A Linux is sebezhető, de mivel nem oylan elterjedt, ezért jóval kevesebb kártevő jeleneik meg erre a platformra. Na mega virrus irók sem szimpatizálnak az MS -el aki degeszre keresi magát, és sokszor nem áll a helyzet magaslatán a pénzéért. DE hát a felhasználók emelték ilyen magasságokba a céget, és inentől az MS megteheti, nem lehet ez ellen semmitsem tenni csak tűrni. Egyébként fagyás szempontból a 2000/XP egész kellemes, mármint elég stabilak. A rendszer öszeomlásnak oka van csak úgy ukmukfukk nem történik semmi. Persze ez lehet program hiba is. A defragmentálás, hát igen ez probléma :-) Ezen még van mit csiszolni. Meg egy jó pár dolgot még csiszolni kell, pl ha egy hibás CD -t berak az ember, akkor képes fura dolgokat művelni a gép, vagy várhatunk fél órát mire kiböki, hogy rossz, vagy akár napokat is képes elszöszmötölni egy CD beolvasásával. Szóval ez sem annyira jó.

Hibátlan op rendszer nincs. Egyébként meg nem kell védeni az MS -t brutálisan gazdagok már, fölösleges tovább erősiteni őket, igy is olyan szart adnak ki amit akarnak ,mert ha tetszik ha nem nincs más, szerencsére eddig nem teteték.
Billi  
2003. dec. 15. 09:29 | válasz | #69
Ez sajnos igy van, de ez az áldozat a fejlődés útján, egyébként sok megoldás létezik ezekre, a Kompatibilitási mód amit az MS beépitett a legtöbször nem mködik, de ha elég nagy név a játék, akkor általában van rá megoldás. De tény és való, hogy idegesitő.
Billi  
2003. dec. 15. 09:24 | válasz | #68
Nem akartam leirni az egész történetet, de 10 aktiválás után sem volt hajlandó aktiválódni. eddig is jobban szerettem a Linux ot a Win csak a család többi tagja miatt volt fen a gépen, de már szépen átszokatk, megismerték, és nem hiányolják a Win -t. Szal nem hiányzik a sok win nyűg.
2003. dec. 15. 09:18 | válasz | #67
Nekem teljesen mind1 , hogy ki milyen oprendszert használ de szerintem az XP a régebbi játékok szempontjából nem teljesen korrekt mert már találkoztam több olyan játékkal is ami XP alatt meg se nyikkant 98 alatt meg fut gond nélkül./ja és a kompatibilitást hiába állítgatom 98-ra vagy 95-re ugyanazt a hibát produkálja/
Egyébként ez számomra azért fontos mert a gépet játékra is használom és eléggé idegesítő , hogy egy oprendszer miatt nem tudok nyomulni a régi kedvenceimmel...
Marsal  
2003. dec. 15. 05:36 | válasz | #66
És mégegy: Van akinek a fagyások, vírus, defragmentálás, rendszerösszeomlás - újratelelpítés a kedvence.
Neki jó a windows.
És védi is!
Egészségére!
Én inkább jobb oprendszeREK-et (többesszám!) használok.
Mert jóformán csak jobb lehet a W$-nél....
Marsal  
2003. dec. 15. 05:33 | válasz | #65
Apropó! Hamár. akkormár...
Nálam is egy lassan 3 éve és naplózó fájlrendszerre telepített, s azóta frissítgetett oprendszer fut amely alatt lecseréltem közben a "vas" 75-80%-át és "gond egy szál sincs" vele.

Bocs! Igaz NEM redmondban készült. Csak 14-15 féle dologra használom vele a PC-t :-)
CAD  
2003. dec. 15. 00:31 | válasz | #64
Nem valaszolt, mert ha ket feligazsag koze egy hazugsagod rejt, ugy gondolja senki sem kerdez majd vissza.
CAD  
2003. dec. 15. 00:27 | válasz | #63
En soha nem mondtam senkinek, hogy mit hasznaljon, csak cafoltam vagy erveltem egy hozzaszolasra.

"Nektek miért fáj, hogy nem a hőn istenített oprendszereteket használom?" - hat tenyek kozlese, es hulyesegek cafolasa istenites, gondolom hasonloan ahoz az elmeletedhez, mint, hogy ha valami egyszer fejlett volt, es ha kesobb elvaulta valt, akkor az egy logikatlan dolog... hmm, BTK-s vagy?

"A 4 éves oprendszer nagyon jól érzi magát a gépemen (nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is jobb otthoni gépe lenne az enyémnél) :-))" 4 eves konstrukcio vagy 4 eve van fent, teljesen mindegy, senit sem erdekel. Nagyon orulok, hogy neked va na legjobb geped gratulalok, akaszd ki az ajtodra, majd ird be az alairasodba a konfigot.


Orulunk hogy te ilyen nagy informatikus vagy, "a herelt" rendszeredel, ezt szamtalanszor bizonyitottad mar a hozzaszolasaid alapjan.
mrzool  
2003. dec. 15. 00:21 | válasz | #62
A gyerekeskedési kérdésre szerintem elég jó választ ad, hogy ki kezdett el hecegni a konfigjával.

Még mindig nem válaszoltál a kérdésre:

Szóval mivel is van több hátránya az XP-nek, mint előnye?
lola..  
2003. dec. 15. 00:04 | válasz | #61
A "jobb gép"-pel nem gyerekes voltam, csupán arra utaltam, hogy minden hw összetevőmre van driver. Gyerekessé a minősítősdi miatt te váltál. XP alá sok hw-re NINCS driver (az enyéimre ugyan van, de -elsősorban régebbi hw elemekre- nincs)!
Az MSDOS 5.0 alatt is lehetett extended és expanded memóriát is ugyanúgy használni. De a pl. a command.com több memóriát foglalt le, és nem csak az!
Egyébként meddő vita. Én még DOS-os időben is csak nagyon minimális részét használtam az eredeti oprendszernek, mindenre volt jobb megoldás más cégtől. Ez a WIN alatt is így van. Kiherélt WIN-t használok. A régi gépemen 3.5 éve megy újratelepítés nélkül a WIN, az újon fél éve. Nagyon ritkán omlik össze, annyiszor, ha nem többször, az XP is összedől (mh-i tapasztalat).
mrzool  
2003. dec. 14. 23:15 | válasz | #60
"Ez fordítva miért nincs így? Nektek miért fáj, hogy nem a hőn istenített oprendszereteket használom?"

Mutasd meg, hol mondtam, vagy hol utaltam rá, hogy engem akár csak érdekelne is, hogy te mit használsz! Mert forrásmegjelölés nélkül csak üres mondatok puffogtatsz, és rágalmazol! Hol nyilvánítottam véleményt rólad?

"nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is jobb otthoni gépe lenne az enyémnél"

Apuuu... A lolácskának jobb gépe vaaan... Bazzeg, de gyerekes vagy, lola..

"Több memóriát foglal le a 6.22, mint az 5.0."

Egész jól lehetett a memóriát menedzselni, a drivereket fel lehetett töltögetni magasabb memóriaterületekre... NEM VOLT olyan progi, ami ne indult volna el, pedig akkoriban elég rendesen benne volt a scene-es dolgokban, és minden demó flottul futott.

Viszont egy magyarázattal még adós vagy, kérlek ne bújj ki alóla. Szóval mivel is van több hátránya az XP-nek, mint előnye?
lola..  
2003. dec. 14. 23:00 | válasz | #59
Sem CAD, sem mrzool hozzászólókat nem akarom meggyőrni semmiről. Azt használtok, amit akartok. Ez fordítva miért nincs így? Nektek miért fáj, hogy nem a hőn istenített oprendszereteket használom? Véleményetek persze lehet rólam, nekem is van viszont. De ezt meg is tarthatnátok magatoknak.
A 4 éves oprendszer nagyon jól érzi magát a gépemen (nem hiszem, hogy bármelyikőtöknek is jobb otthoni gépe lenne az enyémnél) :-))

mrzool:
Több memóriát foglal le a 6.22, mint az 5.0. A különbségek pedig, az innen-onnan összelopkodott "pluszok" nagyon gagyik voltak. Azoknál sokkal jobb egyéb termékeket volt érdemes használni.
2003. dec. 14. 20:16 | válasz | #58
Vicces vagy, nem ott kezdődik a probléma. Hanem, hogy nem lehetett alap beállitásokkal elinditani a xp-t és 2k-t, azaz betölti az összes drivert amit felraktam, pedig nemkéne.
2003. dec. 14. 20:12 | galéria | válasz | #57
tyűha de sok hozzászólás van :P
CAD  
2003. dec. 14. 20:05 | válasz | #56
Lac: nemtom, en oprendszerbol az 5 ev atfutasi idot jogosnak erzem, mivel win eseteben kernel stb csererol szo sem lehet, viszont teljesen uj hardverek jelennek meg sorban: serlial ata, az uj pci csatolo felulet stb.

Persze a ms is mint minden racionalisan gondolkozo ceg, a profitmaximalizalasra torekszik, aki ezt a szemukre veti, annak lehet, hogy be kene vonulnia valami kommunabam - es ezt nem neked irtam, csak ugy altalanossagba :) - ugye lola?

Amugy szemelyes velemenyem szerint, win2k nem jobb, vagy nem roszabb, mint xp, de en valahogy azt szeretem, ezzel dolgzok mar igen regota (rc2) nincs okom lecserelni, annak fenyeben, hogy xp nem nyujt annyival tobbet, csak tenyleg szebb.
mrzool  
2003. dec. 14. 19:46 | válasz | #55
Te sem gondolod komolyan, hogy csak 1x lehet aktiválni egy boltban vásárolt XP-t.:) Szóval kifizetted a lóvét, de ahelyett, hogy újra aktiváltad volna, inkább letörölted, és Linuxot használsz? Gratula, jó neked, hogy ilyen könnyen kidobhatsz az ablakon néhány Deákot...
Billi  
2003. dec. 14. 19:29 | válasz | #54
Igen ez a regisztációs mizéria nagyon gáz egy othoni felhasználó számára. Mondjuk, hogy 2-3 havonta bőviti az ember e gépét. Több memória, uj VGA, Uj bill, uj monitor, TV tuner, még egy hállókártya, SCSI vezérlő, és még sorolhatnám. Persze ezeket inkább csak a guruk csinálják, de azért elég sok ilyen ember él a földön. A VGA cserét még túlélte az XP -m, A memória miatt már hákliskodott, A TV tuner után aztmonda még 30 napom van és letilt :-) A Magyarországi képviselet azt mondta, csak hülyéeskedek, mert nem csinál ilyet, utánna elhajtottak a levesbe. Szóval XP letúr, UHU Linux felpakol. Ezért érdemes volt kicsengetni a lóvét. Új géppel meg nem merek próbálkozni, már nem is érdekel.
Billi  
2003. dec. 14. 19:22 | válasz | #53
Sajna XP alá is vannak még olyan alkatrsézek emikhez nincs driver. Szóval annyira nem kell isteniteni. Persze Xp jobb ez kétségtelen, bár a nyomtatók kezelését jól eltolták a 2000 -hez képest. A 98 hoz képest persze jobb, de a 2000 hez képest csak egy rakás trágya. :-( Remélljük ezt az SP2 majd kijavitja.
Billi  
2003. dec. 14. 19:19 | válasz | #52
A probléma ott kezdődik, hogy hozá nem értés.
Nekem a VIA is szépen muszikál.
Akinek nem az ne nyúljon számitógéphez.
Laci73  
2003. dec. 14. 18:56 | galéria | válasz | #51
Hello CAD!

Valóban igaz hogy a számítástechnika hardver oldalán igen rövid egy termék, vagy egy termék-generáció ideje - ez általában két év.

De egy szoftveré - oprendszeré - sokkal hosszabb. Az operációs rendszerek rugalmasak, tudnak alkalmazkodni az új hardverekhez. A Windows9x könnyített konfigurációs és API rendszere pont erre szolgál - csupán némi rendszeres támogatást (frissítés, driverek) igényel. Na de nemn dícsérni jöttem a Windowst :)
Én úgy érzem hogy a MS öt évre kívánja rövidíteni a kifutási időt - holott a felhasználók ezt egyáltalán nem így gondolják.

És ha már WinXP: utálom a termékkulcsos megoldást. Munkám miatt szükséges hivatalos Win verziót (is :) ) használnom. Neten leregisztráltam az XP-t, miután felraktam frissen bővítgetett PC-mre. Az egyik memóriamodulom nem volt okés, nekiálltam hát csereberélgetni. Pár boot után újra regisztrációt kért, nekem pedig semmi kedvem keresgélni a hivatalos képviseletet regisztrációs kulcsért. Most már mindkét gépemen a matrica mellett kalóz XP van - a hivatalos példányok ott pihennek a szekrényben. Végül is kifizettem, csak nem úgy működik ahogy kell :)
I94  
2003. dec. 14. 18:36 | válasz | #50
A problema ott kezdodik hogy VIA...
I94  
2003. dec. 14. 18:32 | válasz | #49
Regen a lovasszeker is nagyon kiraly volt, de ma mar aze' van jobb. Ugyanez a helyzet az oprencerrel is. 5 eve lehet hogy jo volt, de ma mar nem az. Eljart felette az ido, vege, annyi. Ha van jobb, miert ne hasznalna azt az ember? 1szer majd a 2000, XP is szar lesz, de akkor majd lesz annal is jobb. Most nincs.
insp  
2003. dec. 14. 18:21 | válasz | #48
!!!FIGYELEM, FIGYELEM!!!
!!!MONDOM A FRANKÓT!!! :D

Nálam a következő a megoldás a Windows dolgokra:
Három/Négy oprendszer egymás mellett +bootmagic

1. Windows XP komolyságokra
2. Windows XP játékra/demokra/egyébre ami szétbaszhatja a rendszert
3. Windows 98 a kompatibilitás céljából :D
4. Egyéb (ismerkedés céljából)

Mindenkinek ajánlom ezt a megoldást, aki nem szeret sűrűn oprendszert telepíteni.
Nekem is sokáig volt Win95-öm (P166@200-at nem igazán komálta, gyakran behalt) A Voodoo1-est már 98-al ajándékoztam meg. Windows NT-t csak a suli miatt használtam, 2000-soha nem fordult meg a gépemen (szeretek játszani).
A lényeg: Windows XP-vel még soha nem fagyott meg a gép! (kiv. játékok, ami ugye a játék számlájára írható...)
I94  
2003. dec. 14. 18:17 | válasz | #47
Ezt XPvel is megteheted mongyuk Norton Ghosttal, vagy DriveImagevel.
I94  
2003. dec. 14. 18:13 | válasz | #46
"És nem tagadom jó a Windows
KEZDÉSNEK
Sokan azzal kezdik, aztán felnőnek és kinövik!"
Oke, jossz hozzank, es az 50 eves adatfeldolgozo nyanyakat megtanitod Linuxra, mar rakom is fel minden gepre. Soxerencset!
I94  
2003. dec. 14. 18:10 | válasz | #45
A 2-3 GB helyigeny a mai x*100GB-os vinyok koraban nem igazan szamit.

Viszont: milyen kellemes is az amikor te ugyan szabalyosan allitod le a vindozt, de az nem ugy gondolja, es termeszetesen megserul 1 rakas file (ugye ismeros?), persze miert is ne a rendszerfilekkel kezdene, mondjuk a spool32-vel, ami foleg akkor igazan kellemes ha nyomtatni akarsz (marpedig ez minden munkahelyen alap), es hetente rakhatod ujra a win9x-et. Csak orom 1 rendszergazdanak...
2003. dec. 14. 17:45 | válasz | #44
Felrakom XP-t, feldobok egy VIA drivert, reboot. Az XP többet nem indul, ejjj. Na jó, legyen 2K. Feldobom 2K-t, egy másik VIA driver és az sem indul el többet. Maradtam a 98-nál.
Pedig nem régi hw-m van.
2003. dec. 14. 16:46 | válasz | #43
Azért Win98-at felrakni egy új, modern alkatrészekből álló gépre ... kész önygyilok. :)
A W98 annyira régi, hogy rengeteg mindent le se tud kezelni, és rengeteg eszközhöz bugos vagy semmilyen driver sincs hozzá.
Persze úgy is jön valaki, aki elmagyarázza, hogy én vagyok hülye, de a fentiek jó pár bolt szervizeseinek tapasztalata.
HuAn82  
2003. dec. 14. 16:16 | galéria | válasz | #42
"Az XP-nek több hátránya van, mint előnye (a felhasználó szemszögéből nézve)."


Ez engem is érdekelne! Tehát?!
mrzool  
2003. dec. 14. 16:10 | válasz | #41
"Az XP-nek több hátránya van, mint előnye (a felhasználó szemszögéből nézve)."

Mondjál már néhány ilyen hátrányt.

"mrzool: az MSDOS 6.22 az 5.0-hoz képest egy hulladék volt. Jól beválasztottál ott is."

Konkrétan?
lola..  
2003. dec. 14. 16:08 | válasz | #40
A "jozan paraszt esszel" gondolkodást megtarthatod magadnak... :-))
A józan paraszti észzel való gondolkodással is el lehet jutni ahhoz a megállapításhoz, amit írtam. Ha az ms nem tudna időről időre új szart eladni, akkor tönkremenne. Ezt viszont csak úgy tudja elérni, ha az új dolgait megpróbálja úgy elsütni, hogy az mennyivel jobb, mint a korábbi. Nos, ezek a "mennyivel jobb" jellemzők mindig visszaköszönnek, holott közel sem annyira jobb/felhasználóbarátabb, mint az előző. Az XP-re ez különösen igaz. Azt pedig, hogy egy új oprendszer több hw eszközt ismer, nem tartom nagy durranásnak, hiszen általában az új eszközökre való driverek a régebbi oprendszerekre is megjelennek. Az XP-nek több hátránya van, mint előnye (a felhasználó szemszögéből nézve).
Abban biztos lehetsz, hogy a marketingesek a népszerűsítés minden formáját megragadják, így a fórumokat is. Persze ez a fajta magatartás nem csak az ms-ra igaz.

mrzool: az MSDOS 6.22 az 5.0-hoz képest egy hulladék volt. Jól beválasztottál ott is.
mrzool  
2003. dec. 14. 15:13 | válasz | #39
lola..

Én csak saját magammal tudok példálózni, és én egyáltalán nem voltam megelégedve sem a 95-tel, sem a 98-cal. Talán ennek köszönhető, hogy amíg át nem tértem a 2k-ra majd XP-re, végig fent volt a 6.22-es DOS és a RedHat Linux a gépemen - sokkal szívesebben dolgoztam és használtam a rendszerem azok alatt.
CAD  
2003. dec. 14. 15:03 | válasz | #38
Nos, erre vegletelnul egyszeru a valasz: ami akkor az adott technikai korrulmenyek kozott csucsnak szamitott, az mára mar elavult szamit ... ebbe neked mi a logikatlan, vagy megbotrankoztato?

Biztos vagyok benne, hogy ms marketingesek forumba nepszerusitik az oprendszert, mint egy 14 eves gyerek, aki elso weblapjat feltette a freewebre... :)) lola, gondold mar ugy kicsit at amit irsz jozan paraszt esszel.
HuAn82  
2003. dec. 14. 13:55 | galéria | válasz | #37
ÁÁÁ a francba is lebuktam! LOL!
lola..  
2003. dec. 14. 13:29 | válasz | #36
Nekem a legjobban az tetszik, hogy mindig vannak olyan emberek, akik az éppen legújabb ms oprendszerekről dicshimnuszokat írnak, és a korábbiakat agyon fikázzák. Ne felejtsük el, hogy amikor 98 és NT volt csak, akkor ugyanezt figyelhettük meg. Akkor ezek az oprendszerek atomstabilnak, szupernek lettek beállítva. Ha ez akkor így volt, akkor ez mára mitől vált instabillá és felejthetővé? LOL!
PS: Ne felejtsük el azt sem, hogy az MS Hungary egyes marketinges emberei is írogatnak a különböző fórumokba (persze nem fedik fel magukat), és a dicshimnuszok elsősorban tőlük származnak (ez ingyen van nekik).
Billi  
2003. dec. 14. 13:12 | válasz | #35
Nem véletlen, hogy nem cserélik az oprendszert. Ha ezt nem látja valaki, akkor beteg. Egszerű a képlet, és itt most nema Win 98 ról van szó, hanem arról, hogy minek lecserélni azt ami bevált, egy olyanra ami többet tud ugyan, de a cégeln nagytöbségének nem is kell. Szóval akkor miért is kellene cserélni. A legtöbb cég megvan a NT 4 -el szépen kényelmesen. Mármint kliens oldalon. Az MS -t is meg lehet érteni hiszen ők meg azt akarják, hogy mindenki cserélje le, persze, de kinek van kedve illetve pénze 2 évente cserélgetni. Ha szükséges, akkor nincs mese, de ha egyszer nincs rás feltétlen szükség, akkor az ember elhasználgatja ami van, mert ezt ismeri. pl rengeteg kényelmi funkció van az XP -ben ami nem hogy segiti a munkát, hanem csak gátolja.
Persze hülye gyerekeknek biztos jó, de mivel kikapcsolhatatlan, ezért nem annyira jó. Egy pár nagyobb cégnek dolgozunk, és egyik heylen XP -re váltottak, nem stabilabb mint az NT4, meg ugysemmi haszna nem volt, de legalább XP, és 3x annyi pansz érkezik, hogy ezt nem találja a felhasználó, azt nem találja, ez miért van az miért van? Jójó persze ez az átálással jár, de kinek hiányzik ez? Fél 1 év mire lecseng, aztán még 1 év és ujra kezdődik előlről? Emiatt kicsit naiv is az MS. Akárhogy erőlködnek, még egy jó darabig sok helyen NT4/98 fog futni, ha megszüntetik a támogatást, ha nem.
mrzool  
2003. dec. 14. 11:58 | válasz | #34
"98 alatt sokkal szabadabban programozhatók a perifériák,"

Nézd, egy normális oprendszer alatt egy usermódban futó program nem férhet hozzá közvetlenül a hardverhez. Ez paradigma. XP alá tessék drivert írni, ha akarsz vmit.

"és aki nem csak netezni akar a gépén hanem pl. egy külső AD átalakítót akar használni, annak nagyon kellemetlen az XP."

Emléxem, mikor pár évvel ezelőtt az egyetemen A/D-s mérésünk volt, és átlagban 30 percenként csontra lefagyott az 98.:) Éljen, ez aztán a stabilitás!:) Éljen a közvetlen periféria kezelés!:)

"Lehet hogy csodálkozni fogsz de a modememet nem ismeri fel az XP, nem tudja normálisan lekezelni, 98 as driverrel megy.. ami nem persze whql."

9x-es driverrel XP alatt? Nah erre befizetnék.

".az XP nek legalább 1 - 1.2 GB kell ( ez nagyon minimuma!! ) 98 se-t felrakom 300 MB re IE vel meg DX 9 el együtt, sőt még némi swap is belefér."

Ez aztán az érv!:) Az egyik régebbi gépembe vettem vinyót a napokban, és jó sok boltot kellett végigjárnom, amíg megtaláltam azt, ahol tudták adni a legkisebbett: egy 40gigásat.

Szóval újra kérdezem: mi neked a szabadság? Az, hogy bármilyen program, bármilyen memóriaterületre írhat? Hogy bármilyen program bármit közvetlenül elérhet? Ez tényleg hatalmas szabadság lenne - a víruskészítők számára. Szerencsére az NT vonal már nem ilyen.
HuAn82  
2003. dec. 14. 11:35 | galéria | válasz | #33
Csak idő kérdése...(BMW)
luz  
2003. dec. 14. 11:28 | válasz | #32
hat a peldad alapjan lehetne az uj 7-es bmw is a linux, azt se lopjak, nem tudjak :-)
2003. dec. 14. 11:08 | válasz | #31
elég soxor kerülök hasonló beszélgetésekbe az op rendszerekről de változatlanul az az álláspontom, hogy a két oprendszert már csak a felhasználási területüket tekintve sem lenne tanácsos összehasonlítani kicsit olyan mintha azt mondanád h mindenki személyautóval jár és az gyor sabb és kevesebbet is fogyaszt és könnyebb vele parkolni és persze azért ezeket törik fel a legtöbbször mert ezekből van a legtöbb az utcán(vírus platform:) erre a másik meg rávágja h a traktor viszont 50X erőssebb motorral rendelkezik sokal biztonságosabb nm kell állandóan szervízbe vinni mert elkopott vagy hibásan működik valami és iszonyat kicsi az esélye h ellopják.
Na kinek van igaza???

megmondom senkinek.
Én azt mondom akinek az egyik rendszer jobban megfelel mert mondjuk csak szabadidejében használja szórakozási célokra a gépét akkor minek telepítsen olyan op rendszert amit olyan emberek használnak akiknek munkaeszközévé vált a pc-jük
Másszóval minek akarsz megygőzni egy keresztényt,h ne hidjen olyan istenben aki nm létezik amikor a fél rokonságát az úr mentette meg és őt is egész életében segítette.
az ilyen vitáknak kb annyi értelme van mintha azon vitatkoznátok h kinek mi a kedvenc színe.......
inkáb osszátok meg a tapasztalatok építő kritikájú részét(kinek mitől megy dúrvábban és milyen confighoz mi érdemes milyen driverek stb..)
Chappy  
2003. dec. 14. 08:00 | galéria | válasz | #30
A suliban 3.0 is van
frrx  
2003. dec. 14. 07:42 | válasz | #29
Nekem már vagy egy fél éve WindowsXP-n van és még egyszer sem volt kékhalál!!!!!! A Win98-at meg minden hónapba lehetett ujrarakni+napi kb 10 kékhalál
MZI  
2003. dec. 14. 06:34 | válasz | #28
Akkor ahhoz mit szólsz, hogy a legtöbb program csak Windows alatt fut?
HuAn82  
2003. dec. 14. 04:21 | galéria | válasz | #27
Lehet,hogy eddig csak mázlim volt de az XP-vel még soha semmi gondom nem volt. Még 1Xsem fagyot, stabil és szerintem megbízható.
CAD  
2003. dec. 14. 03:47 | válasz | #26
Ja voltam parszor. Melyik reszet tartod valotlansagnak, es akkor alavetem magam linuxodnak, vagy barmi mast hasznalsz.
2003. dec. 14. 03:38 | válasz | #25
Jó tudni, hogy még nem haltak ki az elvakult Windows fanok.

"jaja micimacko meg kurvazik es malacka meg robertgidat tocskoli"

Orvos látott már?
CAD  
2003. dec. 14. 02:26 | válasz | #24
Kedves Kandurex: azt irtad, ha jol ossze van rakva, akkor ninsc vele semmi baj. Mit akarsz te osszerakni egy fel kilo loszarbol (Equs caballus coprum).

Laci: "Egy oprendszer "kifutási ideje" sokkal inkább tíz év, mintsem a MicroSoft által diktálni kívánt öt" - a w95 9 éve volt, a 98 is 5-6 éve tortent, sztem ez ha atlagoljuk, valamivel tobb mint 5, es ha 5-tol is kevesebb lenne, de a technologia megkivanja akkor is ezt kell elfogadni... ha nem vetted volna eszre, a szamitastechnikaba nem 5 eves idotavok, hanem ennek toredekreszei vannak.


"98 alatt sokkal szabadabban programozhatók a perifériák" - dos alatt pedig elerhetted majdhogynem a "felhasznalt" memoria teljes teruletet ... mekkora kibaszott szabadsag, dos for free.


Marsal: teljesen felesleged behoznod a linuxot, ez nem az az topic. Amugy, muti mar meg leci, hogy lepnel tovabb dtps szotverekkel linuxra, jo koszi.


"az XP nek legalább 1 - 1.2 GB kell ( ez nagyon minimuma!! ) 98 se-t felrakom 300 MB re IE vel meg DX 9 el együtt, sőt még némi swap is belefér." - amikor egy 80 gigas vinyo 20 ezer forint, nekem ne kezdj el hely miatt sirni, mert neked tobb defektudsod van mint gondoltam.

"Lehetne azt is mondani: Mindenki vindózra születik, de van aki felnő és kinövi...
Jó víruskergetést..." - ha kicsit tovabb latnal, a monitorod fennyyalabjanal, akkor talan eszrevenned, hogy windows azert nepszeru virus platform, mert mindenki ezt hasznalja. Abban a pillanatban, ahoyg a linux atveszi - valoszinuleg a kovetkezo evezred derekan - a vezetest az asztali gepek mezonyeben, egybol az lesz az elsodleges virus platform, es ahogy mar leirtam, megjelenik majd egy uj oprendszer, melyen keves virus lesz, es mely eloszor a szerverek piacan terjed majd el... es akkor te ott fogsz lihegni, hogy a linux mekkora egy szar, es hogy ez az uj oprendszer mekkora zsir, es hogy mindenkinek fel kene noni, kvazi, ahogy leirtad, hozzad. Ok, please tanits minket. Kérunk teged, halgass meg urunk.

Te meg ne felejs el minden harmadik nap kernelt forditani, hogy a felfedezett hibak kikuszobolodjenek, mert hogy a linuxba legalabb annyi hiba, res van mint a windowsba az teljesen biztos... (igen, igen, tudom, de valami elbaszottul 2 milisecundummal a felfedezes utan kiadjak a patchet, linux ala... jaja micimacko meg kurvazik es malacka meg robertgidat tocskoli).

JZO: win2k gyakorlatilag xp, egyiket masik elleneben felspanolni elegge erdekes ralatasra vall.

"A WinMill-t szerettem még enyire, de sajna olyan sok harware elemvan a gépemben és annyi progit hazsnálok egyszerre, amennyit nem bír el a rendszer erőforrás készlete és sajnos ha bezárok eg yprogit, az erőforrás nem szabadul fel csak részben." - uristen??? - Egybknt a szerette programok feladata lenne, hogy maguk utan felszabaditsak a hasznalat "eroforrasokat", mint memoria stb, amit irtal egyenlo azzal, hogy a winmill egy rakat szar volt, cask kicsit korberajzoltad vizfestekkel.



"Nos én win98-at használok egy Duron1200, 256Mb SD, GF2MX400 64Mb, 80Gb HDD, stb rendszeren és mondhatni teljesen elégedett vagyok a működésével. DVD rippek, játékok, stb tömkelege mellet! " - na ellenpelda hasznald egesseggel, celok es eszkozok megfelelo kombinaciojaval meg egy olyan rakas szar, mint a 98 is hasznalhato lehet.
b  
2003. dec. 14. 02:19 | válasz | #23
hmm, megnyugtató tudni, hogy vannak ilyen méreg gazdag emberek közöttünk.