Lakható bolygókat jelenthet a Vega porkorongja
2003. december 5. 21:33, péntek
Csillagászok azt állítják, bizonyítékot találtak, hogy földszerű bolygók keringenek az egyik közeli csillag körül, ami minden eddig felfedezett bolygórendszernél hasonlatosabbá teszi a Naprendszerhez.


A Vega és porkorongja
A csillag a Vega, mely egyike a legfényesebbeknek az égbolton, mindössze 25 fényévnyire van tőlünk. A Napnál háromszor nagyobb, korát tekintve pedig jóval fiatalabb, mindössze 350 millió éves. A Vega rendelkezik egy körülötte cirkuláló porkoronggal és legalább egy óriásbolygóval, ami kisöpörheti a törmeléket, helyet csinálva az olyan kisebb világok, mint a Föld számára. Az elemzés, amit az edinborough-i Királyi Csillagvizsgáló csillagászai készítettek, a világ egyik legérzékenyebb kamerájának felvételein alapul. A SCUBA (Submillimetre Common-User Bolometer Array) nevű eszköz a James Clerk Maxwell rádióteleszkóp része.


Az égbolt térképe a Vega december eleji helyzetével

A Vegáról és környezetéről készült részletes felvételei megerősítik a rendkívül hideg, -180 Celsius-fokos porból álló korong jelenlétét, ami a csillagot övezi. Új számítógépes modellezési technikák bebizonyították, hogy a korongban látható szerkezet egy Neptunusz-szerű bolygóval magyarázható, ami hasonló távolságban kering, mint naprendszerünkben a Neptunusz és tömege is hasonló. A Neptunuszhoz hasonló bolygó széles pályája azt jelenti, hogy rengeteg hely van a kis sziklás bolygók számára, mint a Föld.

"A korong alakja az, ami arra utal, hogy valószínűleg bolygókat tartalmaz" - magyarázta Mark Wyatt csillagász. "Bár ezeket a bolygókat nem tudjuk közvetlenül vizsgálni, a csillag körüli porkorongban csomósodások figyelhetők meg." Ha valóban így van, akkor az annyit jelent, hogy a Vegának a miénkhez hasonló bolygórendszere van, a csomók bolygókat és azok gravitációs hatásait jelentik.


A SCUBA hőfelvétele a Vega porkorongjáról, felülről nézve. A csillag középen található, a vörös és sárga pont között. A porfelhő nagyon távol van a csillagtól, ami azt jelenti, hogy bolygók vannak a csillag körül.


A * jelöli a csillagot, az x a feltételezett bolygót, mely a Nap-Neptunusz távolság kétszeresére lehet

A Vega rendszer hasonlóan alakulhatott ki a Naprendszerhez. Először gázóriások jöttek létre a Nap közelében, melyek a szomszédaikkal való gravitációs kölcsönhatásoknak köszönhetően érték el jelenlegi pályáikat. A folyamat közben az óriásbolygók elnyelték az összes törmeléket, ami veszélyt jelentett volna a fiatal bolygókra, megkönnyítve az élet kialakulását. Az elméletet kétféleképpen lehet tesztelni.

"A modell szerint a korongban elhelyezkedő csomók minden háromszázadik évben fordulnak körbe a csillag körül. Ha néhány év szünet után újabb megfigyeléseket végzünk, akkor láthatjuk a csomók mozgását" - mondta Wayne Holland, aki az eredeti megfigyeléseket végezte. "A modell utal a korong egyenetlenségeinek finomabb részleteire is, amit a teleszkópok és kamerák következő generációja tud majd alátámasztani."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. nov. 24. 10:22 | galéria | válasz | #52
Minek kolonizálni a Marsot vagy bármelyik másik bolygót?
A Föld túlnépesedését nem oldaná meg egy másik bolygó kolonizálása, a nyersanyag kitermeléshez meg automata bányák is elegendőek. Nem kell ahhoz ember, azok csak egy csomó fölösleges és amúgy elkerülhető hiba forrásai lennének a rengeteg elpazarolt energiáról meg nem is beszélve ami a létfentartásukra és a terraformálásra menne el...
2004. nov. 24. 07:04 | válasz | #51
Hú de messzire tekintetek! Ha nem elég a Föld, kolonizálni itt van nekünk a Mars. Oda el lehet jutni a jelenlegi technikával is. Adottságai elég kedvezőek, így szinte biztos, hogy a jövőben sok-sok ember fog ott élni és dolgozni. Milliók. Ha kicsit sűrítjük a légkörét máris sima oxigénmaszkban lehet majd sétafikálni ott. Aztán a növények szépen folyamatosan termelik az oxigént és előbb-utóbb oxigén maszk sem fog kelleni. Ami gond, hogy a mágneses mező hiánya miatt több kozmikus sugárzás ér a felszínre. De hát a sugárzás jelentős részét a Földön is a légkör szűri ki, és ez a Marson is megoldható.

Hold még közelebb van, de ott nem fog nagy létszámú emberi kolónia élni, csak kutatóbázisok.

Ilyenekre alkalmasak lesznek a Jupiter nagy holdjai is, és még több hold is.

És az űrben is lehet hatalmas űrvárosokat építeni. Pl. a Hold pályáján előtte és mögötte ott, ahol a város a Hold és a Föld szabályos háromszöget alkot. Ez a pálya ugyanis teljesen stabil, így mindenféle üzemanyag, pályamodósítás szükséglet nélkül elkeringhet ezen a két ponton egy-egy város millió évekig. Közel is van a Földhöz. És aszteroida veszélyt is könnyebb lenne elhárítani az űrből, mint a Földről.

Szóval korai még fényévekben gondolkodni szerintem.
A Mars lesz az első idegen égitest, amit kolonizálni fog az emberiség.
NF  
2003. dec. 13. 20:06 | válasz | #50
most ez így baromi jó csak éppen azt kell mondjam hogy szart se ér mert valami einstein nevű farokszívogató kitalált valami relativitáselméletet tehát nem nézhetjük meg ezt a dolgot közelebbrül hacsak nincs valami hájpaszpész...
2003. dec. 10. 23:32 | válasz | #49
Nem kell nagyon izgulni az utazás miatt, még van jó két-három milliárd év hátra hogy a magasabb rendű élet létrejöjön a Vega rendszerben. Viszont a naprendszerek kialakulását jól lehet majd tanulmányozni rajta, ha lesz akkora távcsövünk :)
Kryon  
2003. dec. 10. 18:46 | válasz | #48
Ajánlom figyelmedbe Steven Hawking írásait pl.:Az idő rövid története,stb.Ezekből választ kaphatsz kérdéseidre,mindezt itt összefoglalni kissé hosszú lenne....:)
Komni  
2003. dec. 10. 14:15 | válasz | #47
Nagyszerű lehetőséget jelent(het)ne a felfedezés, csak még nem tudni, hogy igaznak bizonyul-e?? Nagyon igalmas lesz! Erre nagyon oda kell figyelni!! Vajon akkor most mi lesz az "egyetelen" (Isten által teremtett?) föld és az "egyedül vagyunk" elméleteivel???
Jó kérdés, nem?
void  
2003. dec. 10. 13:23 | válasz | #46
Én egyébként nem értem ezt a féregjáratosdit! Úgytudom, hogy ez fekete lyukak körül alakul ki, nem pedig csak úgy random a végtelen térben! Namármost, ha egy fekete lyukhoz közelmerészkedik a gyanútlan ember, bizony elég csúnyán bibis lesz az arca! Pár fényév távolságból már valószínüleg összeroppanna az űrhajó, de tegyük fel, épít az ember egy űrhajót, ami kibírja az iszonyatos gravitációt és elindul a féregjáratban! Mi történik? Hát az biztos, hogy nem fog teret ugrani, hanem szépen beleütközik egy nagy fekete valamibe! Tehát a féregjárat csak egy gravitációs örvény és sehova nem vezet, max a biztos halálba.
Kryon  
2003. dec. 10. 00:55 | válasz | #45
Ez egy,az űrutazás jövőéről szóló TV-műsorban volt kb.6 hónapja...nem sci-finek volt írva.Persze nem a jövőhetet tárgyalták benne,hanem mondjuk a következő 1000évet...
Zéta  
2003. dec. 10. 00:44 | válasz | #44
Nem lehet, hogy mostanában túl sok sci-fit olvastál???

:-)))
2003. dec. 09. 14:27 | válasz | #43
Azért a Vegáról ne álmodozzon senki, a cikk szerint ez csak egy 350 millió éves rendszer, ha vannak, az ottani "Föld-szerű" bolygók még elég képlékeny állapotban lehetnek, élet jelenlétéről meg ne is beszéljünk. Ennek az egésznek teoretikus jelentősége van, mert sagíthet eldönteni, hogy vajon mekkora esélye van a Föld-szerű bolygók kialakulásának más csillagok körül.
Kryon  
2003. dec. 08. 22:59 | válasz | #42
Egy európai fizikuscsoport uniós támogatással mesterséges féregjárat nyitásának módszerén dolgozik,bár sok a szkeptikus,ha sikerülne kifejleszteni egy ilyen szerkezetet a kolonizáció így menne:Űrhajókkal csak ezeket a "csillagkapukat" küldenék el a lakhatónak vélt bolygórendszerekbe és amikor megérkeztek megnyitnák azokat,majd a nép egyszerűen átsétálhatna rajtuk.Ez elég bizarrnak tűnhet,de ez is egyike a korábban általam említett elméleteknek,és még temérdek hasonló van....
FRoly  
2003. dec. 08. 22:37 | válasz | #41
Azért lenne jó, ha máshol is lenne élet, mert az utolsó probléma is megszűnne az úgynevezett kopernikuszi elvvel kapcsolatban (vagyis hogy nem a Föld és az ember a Világmindenség középpontja).
Zéta  
2003. dec. 08. 21:46 | válasz | #40
Ha olyan hajtóműve lenne az űrhajónak, amivel képes megközelíteni a fénysebességet, akkor nem lenne gond a nehézkedés hiányával. Egy ilyen hajtómű az út feléig gyorsítana, utána fékezne. Az égész út a fedélzeten tartózkodók számára 2x347 napig tartana, ha az állandó gyorsulás 1 g lenne.
Ha rosszabb a hajtómű, akkor meg kell forgatni az űrhajót a tengelye körűl.
Zéta  
2003. dec. 08. 21:33 | válasz | #39
Az 1 fényév még Naprendszeren belül van, de ettől függetlenül is, elég egyszer felgyorsítani az űreszközt, amit a Naphoz közel is meg lehet tenni. Ennél többet is lehet állítani: a napvitorlásnak a Nap felé kell indulnia, és azt minnél jobban megközelíteni. Így tud a legnagyobb sebességre felgyorsulni.

A Nap megközelítéséhez nem kell cikkcakkban menni. Elég a vitorlát a Nappal nagyobb szöget bezáró irányba fordítani. Így meg lehet állítani a vitorlást, ami ezek után szabadeséssel kezd zuhanni a Nap felé. Kepler III. törvényéből azt is meg lehet mondani, hogy mennyi idő alatt ér célba.

Ha kolonizációs álmaink vannak, akkor néhány száz éves utazási idő nem lehet probléma, és az utazás végén a célcsillag fénye is meg tudja állítani az űrhajót. Az ilyen űrhajók személyzete biológusok szerint minimum 50 fő kell legyen abszolult poligámia esetén. Teljes monogámiát feltételezve 100 fő kell a degeneráció elkerüléséhez.
Zéta  
2003. dec. 08. 21:08 | válasz | #38
Nem felejtettem el, de egy űrszondról beszéltem, amit nem szükséges megállítani. Az "évtizedek alatt" azt jelenti, hogy kevesebb, mint 100 év alatt.
2003. dec. 08. 21:02 | válasz | #37
A 100 év egy nagyon alsó határ, ha valakinek hirtelen egy olcsó és könnyen kivitelezhető ötlete támadna. (optimizmus rulez!)
Cat  
2003. dec. 08. 18:49 | galéria | válasz | #36
az alsó határt nem 100, hanem legalább 3-400nál huznám meg. Nem sok mindent tudunk, de azt pl igen hogy fuziós erőmu kb. 2050 körül lesz. És ez csak az első "kereskedelmi". Ezt fel kell vinni az urbe, biztonságosan muködtetni - még 40-50 év. Energiaforrás nélkül meg ugye nem megy a dolog...

Másik TÉNY amit tudunk, hogy a Marson nem leszünk ott 20 éven belül. A másik naprendszer előtt ki kéne találni hogy a sajátunkkal mit kezdjünk; itt a hold, a mars, és előbbinre 30 éve nem tette ember a lábát. Namármost minek menjünk másik rendszerbe?
Cat  
2003. dec. 08. 18:44 | galéria | válasz | #35
a mesterséges gravitáció nem nagy cucc, mindössze egy nagy, tórusz alaku pörgő urhajó kell.
Kryon  
2003. dec. 08. 18:22 | válasz | #34
Komoly TUDÓSOK állnak elő olyan ötletekkel/elméletekkel nagy távolságú űrutazásra,melyek a legmerészebb sci-fit is "alázzák".Háááát...pénz kéne......
2003. dec. 08. 16:58 | válasz | #33
Valami megvalósul, valami nem. Ilyen az élet. Te innen úgysem tudod eldönteni, hogy mi hogyan fog kinézni és működni. Csak előregondolhatsz egy kicsit, mint például Verne tette akkoriban. Lehet úgy is értelmezni, hogy óriási bakot lőtt, meg úgy is, hogy nagyrészt igaza lett. Ki-ki válassza ki a szerinte megfelelőt.
Ettől függetlenül nem hiszem, hogy más naprendszerek meghódítására 1000 éveket kéne várni. Szerintem ez olyan 100-500 év, attól függően, hogy mennyire vagyunk elszántak.
void  
2003. dec. 08. 15:01 | válasz | #32
Persze ettől sokkal több időre lesz szükség ezek megalkotására, csak a tudatlan optimizmus és a sci-fi filmeken felbátorodott fórumozók kedvéért írtam, de én inkább 1000 években számolnám mire megközelíti a tudomány ezt a szintet.
A megoldás megtalálása csak az első lépcsőfok. Ahhoz is relatívan sok idő kellett, hogy a papírsárkánytól (értsd: első repülőszerkezet ami képes volt egy embert akár hosszú másodpercekig!! is a levegőben tartani) eljussunk a szuperszonikus repülőgépekig és ember szállítására alkalmas űrhajókig.
Persze tudom, közületek sokan úgy vélik, hogy száz év sem kell hozzá. Erre csak annyit mondok, hogy verj be egy szeget kalapács és szög nélkül a nem létező fába. Ezzel csak azt mondom, hogy az elmélet és a gyakorlat párhuzamosok és mint ilyen csak a végtelenben találkoznak... :)
void  
2003. dec. 08. 14:41 | válasz | #31
A világűrben eddigi kísérletek alapján a szülés nem, vagy csak kevés esetben hoz egészséges utódot. Az út alsó hangon (fénysebességgel) 25 év (természetesen ez nem elérhető sebesség) 25 év alatt a 'telepesek' olyan mozgás és egyéb szervi átváltozásokon mennének át, hogy ha meg is érkeznének egy földhöz hasonló bolygóra élve, akkor is a gravitációtól teljesen elszokott izomzatuk és ízületeik úgy esnének össze mint a rongy.
A tudomány sci-fi része (főleg a fiction) a star-trekben, míg a science része könyvekben van kódolva ez utóbbiakat sem árt néha csak a földhözragadtság egészséges szintjének elérése érdekében tanulmányozni.
Persze tudooom a mesterséges gravitáció erre a gyógyír, dehát sajnos se fénysebességű űrhajó, se mesterséges gravitáció, se replikátorunk nincs és előreláthatólag (legalábbis a közeljövőben -olyan sacc/kb 100 éven belül) nem is lesz.
Cat  
2003. dec. 08. 13:29 | galéria | válasz | #30
a napvitorlás max. a naprendszeren belül megoldás, mivel a fénnyomás nagysága csak addig elégséges, és ott is csak kifelé - a belső bolygokhoz igen nehéz visszajönni (ugyebár ellenszél van, szoval cikkcakkban lehet csak)
Csóka  
2003. dec. 08. 11:39 | válasz | #29
Sztem egy űrhajó építésébe kellene befektetni, nem pedig fegyverekbe... Aztán elküdeni egypár embert találomra; ha nem találnak semmit, akkor is kísérleteznének a fedélzeten.

Amúgy meg az emberiség már talán soha sem fogja megérdemelni azt, hogy más életformákkal találkozzon. Még a saját bolygónkon is kiírtjuk az állatokat, csak azért, mert megtehetjük, mert mi állunk a tápláléklánc csúcsán, mert nekünk van intelligenciánk stb... Bezzeg ha az ember teljesen csupaszon ott találná magát a dzsungelben, nem tudom, meddig maradna életben... És ugyanez a helyzet egy lakatlan - pláne egy már más által lakott - bolygóval is.
lola..  
2003. dec. 07. 22:19 | válasz | #28
Hányszáz (ezer) évtized? Mindenki elfelejti, hogy nem csak gyorsítani kell azt a rohadt űrhajót, hanem majd fékezni is. Az sem kevés idő és energia!
Zéta  
2003. dec. 07. 15:33 | válasz | #27
Nem-sci-fi módszerekkel is el lehet jutni fényéves távolságba. A napvitorlásokkal évtizedes időtartam lenne csak. Embernek még ez is sok, de szondák számára jó lenne. Csak valakinek be kéne fektetnie azt a néhány milliárdot.
Zéta  
2003. dec. 07. 15:29 | válasz | #26
Ezt a változatot még nem hallottam, de ha így volt, akkor rendben van. Viszont úgy látszik másokat is megzavart a hangzásbeli hasonlóság, mert külön kutatásokkal bizonyították be, hogy a @ csak és kizárólag az amfóra rövidítése volt a latinban.
2003. dec. 07. 11:22 | válasz | #25
OFF
Nem nyitok új fórumot, de azért elmondom, hogy a @ azért "at" (és nem "et", csak fonetikusan, tehát nem egyenlő a latin ettel), mert az áru neve és ára közé írták először. Tehát apple@0.05$ azt jelentette apple at the price 0.05$, alma 5 centért. Megint más kérdés, hogy az informatikusok elhagyták az ár részét a dolognak, mire kialakult a user@host, azaz user at host forma...
ON
2003. dec. 07. 09:30 | válasz | #24
1. Egyesek izgalmas beszélgetéseket folytatnak a karakterekről, most vagy beavattok bennünket is, vagy nyissatok egy fórumot...
2. Egy új, lakható bolygó feltétlen kell, mert feléljük az erőforrásainkat. Kipusztulni (vagy csökkenni) meg nem akarunk.
3. A 25 fényév igen közel van hiszen ha valami történik ott, akkor 25 év múlva tudomást szerzünk róla, nem úgy amikor az égre egy olyan csillag születését láthatjuk ami már nagyon régen nem is létezik.
4. Az is logikus hogy a hagyományos meghajtásokkal nem is fogunk még csak 1 fényévre sem eljutni. Kizárólag a scifi filmek módszerei jöhetnek számításba. Nem tudni, hogy ezekből mennyi valósult meg.
(remélem nem gondoljátok, hogy ha kitalálnák a féregjáratok használatát, először jól elmondanák mindenkinek)
2003. dec. 07. 04:08 | válasz | #23
az a gaz, hogy mire a ma epitett kolonizacios urhajo odaer, addigra akar emberlakta bolygokat talalhat, es olyan urhajokat, amikenek nem gond tobb ezer fenyev lekuzdese sem
Zéta  
2003. dec. 07. 00:47 | válasz | #22
De neked sem! Az "et" a &, a @ amfóra. Csak egy félművelt amerikai gondolhatta azt, hogy a @ "et"-et jelölt volna a latinban.
NasaTm  
2003. dec. 07. 00:00 | válasz | #21
Az embernek a tulelesre kell torekednie mindenekelott is. Majd raerunk egysegesen gondolkozni akkor amikor egy hasonloan fejlett civilizaciora bukanunk vagy ok bukanak rank. "Addig meg muszaly marnunk egymast ez is a fejlodesunk reszeve valt."*

Ui.: *Termeszetesen ez elitelendo cselekedet !!!
lola..  
2003. dec. 06. 21:27 | válasz | #20
A beltenyészet elkerüléséhez bőven elég párszáz spermamintát vinni magukkal (spermabankból). Az pedig kis helyen elfér, és enni-inni sem kér az út alatt, a levegőről nem is beszélve.
2003. dec. 06. 18:42 | válasz | #19
Érdekes, hogy a hőfelvételen nem a csillag a legmelegebb :)
Gabest  
2003. dec. 06. 14:35 | válasz | #18
Nem asterix, hanem asterisk. Az előbbit máshonnan ismered.
Mpaul  
2003. dec. 06. 13:42 | válasz | #17
A 'Kapcsolat' c. filmben a Vegán csak továbbító antennák voltak... Ez a könyvből derül ki. :)
devan  
2003. dec. 06. 12:36 | válasz | #16
A technika lehetővé tenné, csak hiányzik a pénzügyi és politikai akarat.:-(
2003. dec. 06. 11:23 | válasz | #15
Egy teljesen onfenntarto kolonizacios urhajoval nem sokat szamitana a tavolsag. Amig odaernek addig szepen megszuletik, felno, majd meghal nehany generacio. Par szaz emberre mar talan meg lehetne oldani, hogy ne legyen teljesen beltenyesztett a nep...Csak a jelenlegi technikank nem teszi lehetove egy ilyen urhajo epiteset. (es abban sem vagyok biztos, hogy a foldi eroforrasok elegsegesek lennenek e egyaltalan...
lola..  
2003. dec. 06. 10:03 | válasz | #14
Mi az a "meteór"? LOL!
Mellesleg ha meteorok jönnének, mint ahogy jönnek is, hogy kapcsolódik az ahhoz, amit írtam?
2003. dec. 06. 09:17 | galéria | válasz | #13
hehe :P

kicsilesz neked mert kiírtanak :DD
2003. dec. 06. 09:00 | válasz | #12
Még arra leszek kíváncsi hogy ott hogy magyarázzáka majd a jóöreg Ádám és Éva történetét a paradicsomban :)))
2003. dec. 06. 08:59 | válasz | #11
Itt inkább az lesz a cél hogy más, az életre megfelelő, de még lakatlan bolygókat foglaljunk el. Kicsi telepeskolóniákat küldve oda.
Ez kb olyan lesz majd mint Amerika felfedezése, az indiánok módszeres kiírtása, és a benépesítés :)
Szomorú tény de a föld idővel kicsi lesz nekünk, ha már épp nemaz...
jfh  
2003. dec. 06. 08:56 | válasz | #10
És mikor lehet odamenni lakni?
aaaaaa  
2003. dec. 06. 08:35 | válasz | #9
és ha jön egy meteór?
lola..  
2003. dec. 06. 08:16 | válasz | #8
Magyarázza már el valaki nekem, hogy miért lenne jó a ma élő ember számára, ha máshol is lenne értelmes élőlény, mikor még mi emberek magunkban sem tudunk békében élni ezen a szaros Földünkön? Új vadászterület kell? Jó lenne már máshol is gyilkolászni? Az emberiség még nem érdemli meg, hogy más életformákkal találkozzon, ha léteznek egyáltalán ilyenek. Ez a szomorú igazság.
Cat  
2003. dec. 06. 08:10 | galéria | válasz | #7
jah, a hivatalos neve "asterix", ezt kellett volna irni (értené vajon vki?)
ha a "@"-ra azt mondom kukac helyett levélcimem bediktálásakor, hogy "et" az emberek 99%ának fogalma sincs miről beszélek
2003. dec. 05. 23:42 | válasz | #6
Más is észrevette az egyik képmagyarázatban, hogy a * jelöli a csillaogt? :)
2003. dec. 05. 23:11 | válasz | #5
ez jó. de nincs kicsit messze? mert ha 25fény év. az kicsit sok.
1fényév = 9460milliárd km. :) tehát sok. :)
Nyiri  
2003. dec. 05. 22:21 | galéria | válasz | #4
Evek mulva kiderul, hogy Verne Gyula valami idoutazo volt aki 2010 korul visszament az idoben a regenyeivel hulyiteni a nepet, hogy : Holdraszallas meg stb... :D
Cat  
2003. dec. 05. 21:59 | galéria | válasz | #3
http://spaceflightnow.com/news/n0201/12vega/

2002 januári hir, hogy a vega körül bolygó lehet - akkor még gravitációs hatásokra hivatkoztak

hm, most olvasom hogy itt is megemlitik carl sagan contact regényét, ha azt évtizedekkel ezelőtt irta, akkor nem mondtam semmit :)
Cat  
2003. dec. 05. 21:57 | galéria | válasz | #2
a vegáról már évek óta tudják, hogy vannak körülötte bolygók, csak eddig a külső gázbolygókban voltak biztosak
A korábbi neptunusz hir (itt is volt a kuiper öves) bizonyította, hogy a porfelhő hiánya más csillagok körül belső kisebb bolygókat rejthet
2003. dec. 05. 21:50 | galéria | válasz | #1
Érdekes, hogy a 'Kapcsolat' címu filmben is a Vega-ból érkezo jeleket fogtak be. :)