Virágzik a félvezetőipar
2003. november 30. 09:14, vasárnap
A félvezetőiparban 2002 márciusa óta nem regisztráltak olyan erős növekedést, mint idén októberben, ami elsősorban annak tudható be, hogy mostanság világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik a különböző elektronikai termékek iránt.

Hirdetés

A World Semiconductor Trade Statistics (WSTS) legfrissebb adatai szerint 2003 októberében mintegy 15,4 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le ebben a piaci szegmensben, ami közel hét százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest. Az idei esztendőben nagyon erős harmadik negyedévet zártunk, és az októberi eladási mutatók különösen kedvezőek voltak - nyilatkozta a WSTS egyik munkatársa, majd hozzátette, hogy az említett időszakban mind az egyszerűbb chipek, mind pedig az alkalmazás specifikus processzorok iránt páratlanul nagy kereslet mutatkozott.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy míg a nyári hónapokban nem meglepő módon pangott a piac, addig ősszel rendkívül dinamikus növekedésnek indult a személyi számítógépek, a DVD lejátszók, a mobiltelefonok, illetve a különböző fogyasztói elektronikus eszközök piaca, ennek pedig egyenes következménye, hogy a félvezetőipari forgalom jelentős mértékben megugrott. Érdekes adat például, hogy 2003 októberében globálisan mintegy 23,3 százalékkal több mikrochipet adtak el, mint 2002 októberében. Az idei esztendőben egyébként nem csak a nyári hónapokban volt nagy a pangás, hanem szokatlan módon az év első felében is, amikor is a halálos SARS vírus a világ számos régiójában felütötte a fejét, és ennek hatására irodák és gyártóüzemek egész sorát kellett bezárni.

Az elmúlt hónapokban közzétett előrejelzésekből sejteni lehetett, hogy az októberi eladási mutatók roppant kedvezőek lesznek - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Dan Scovel, a New York-i székhelyű Needham piackutató cég egyik vezető elemzője, majd hozzátette, hogy novemberben ugyancsak nagy forgalomra lehet számítani a félvezetőiparban, decemberben azonban némi visszaesésre lehet majd számítani. Scovel szerint 2003-ban várhatóan mintegy 16 százalékkal több mikrochipet adnak majd el világszerte, mint az előző esztendőben.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
enyim  
2003. dec. 01. 09:25 | válasz | #4
én is!
Lacc  
2003. nov. 30. 18:15 | galéria | válasz | #3
És mi van a negyedvezetőkkel?

Bwuuhuhhááhhuhééhuhááá hát meghalok magamtól.

2003. nov. 30. 11:57 | galéria | válasz | #2
vagy lehet hogy sok félvezető csak félig vezet és egyből megy a kukába :)
2003. nov. 30. 11:43 | válasz | #1
ez kirr. :)