Megoldás a Kuiper-öv rejtélyére
2003. november 29. 10:28, szombat
A Southwest Research Institute és az Observatoire de la Cote d'Azur kutatói által készített új tanulmány magyarázatot ad a Neptunusz mögött meghúzódó objektumhalmaz egyik rejtélyes aspektusára. Ennek köszönhetően egyedülálló betekintést nyerhetünk abba a proto-planetáris korongba, amiből a Naprendszer bolygói kialakultak. A kutatás eredményei a Nature magazin november 27-i számában jelentek meg.

A Neptunusz pályáján túl húzódó Kuiper-öv jeges objektumok milliárdjait foglalja magában. 1992-ben fedezték fel és azóta közel 1000 objektumot katalogizáltak. Egyesek kifejezetten méretesek, a legnagyobb több mint 1000 kilométer átmérőjű.


A Kuiper-öv objektumainak mérete nem sokban különbözik a Plútótól, ezért sokak szerint a Plútó maga is csak egy nagyobb aszteroida, nem pedig bolygó

A szerkezet tanulmányozása során egy rejtély tárult a csillagászok elé. Mint a Naprendszer legtöbb bolygójáról, a hatalmas Kuiper-öv objektumokról is azt feltételezték, hogy kisebb egymáshoz tapadó objektumokból alakultak ki, valamint olyan feltételezések is felmerültek, mely szerint az objektumok egy nagy bolygó maradványai. Ahhoz hogy ezek az elméletek működjenek a Neptunusz mögötti távoli területeken a Kuiper-övnek több mint tízszer annyi anyagot kellene tartalmaznia, mint a Föld tömege. Mindazonáltal a területen végzett teleszkópos felmérések azt mutatják, hogy jelenleg ez a terület nem hogy tízszeres, de legfeljebb egy tizednyi Föld tömeggel rendelkezik, vagy még ennél is kevesebbel.


A Neptunusz "söpörte" volna ki a Naprendszert?"

A rejtvény megfejtéséhez a kutatók éveken át keresgélték azt a módszert, mellyel elméletben eltávolíthatják a Kuiper-öv anyagának 99 százalékát. Végül Dr. Harold Levinson és Dr. Alessandro Morbidelli arra a következtetésre jutottak, hogy a Kuiper-öv nem is vesztett különösebb tömeget.

"A tömegkiürülés problémája már jó ideje szálka a szemünkben" - mondta Levinson az SwRI Űrtanulmányi Osztályának tudósa. "Úgy tűnik, végre megvan a lehetséges válasz" Levinson és Morbidelli azt állítják, hogy a proto-planetáris korong pereme melyből az összes bolygó, aszteroida és üstökös kialakult, a Neptunusz jelenlegi elhelyezkedésénél, 30 csillagászati egységnél (AU) található és a terület, ami ma a Kuiper-övnek otthont ad egykor üres volt. Az öv összes objektuma, amit a Neptunuszon túl látunk, a Naphoz egészen közel alakult ki és a bolygóformálódás végső szakaszaival került egyre kijjebb.


A Kuiper-öv és az üstökösök milliárdjait tartalmazó Oort felhő elhelyezkedése a Naprendszer határán

A kutatók 20 éve tudják hogy az óriás bolygók pályája változott kialakulásuk ideje alatt. Különösen igaz ez az Uránuszra és a Neptunuszra, melyek a Nap közelében formálódtak és vándoroltak egyre távolabb a szülőcsillagtól. Levinson és Morbidelli bebizonyították, hogy a Neptunusz vándorlása során kifelé szoríthatta a megfigyelt Kuiper-öv objektumokat.

"Valójában nem oldottuk meg a tömegkiürülés problémáját, hanem kijátszottuk azt" - mondta Levinson. "Munkánk szerint a Neptunusz mögött meghúzódó űr valószínűleg mentes volt az objektumoktól."


Fantáziarajz a Naprendszer határán lévő Kuiper-övről

Mindazonáltal ebben a modellben a 30 AU-ig terjedő terület elég anyagot tartalmazott a Kuiper-öv objektumai kialakulásához. A mechanizmus, mellyel a Neptunusz kiszorította az övet az objektumok csak kis részét érintette. Ezek lettek azok az objektumok melyeket a csillagászok is látnak, a többit a Neptunusz kiszórta a Naprendszerből. Az új elmélet a külső Naprendszer számos szembetűnő jellemvonását megmagyarázza, beleértve a Kuiper-öv objektumok pályáinak jellegzetességeit és a Neptunusz elhelyezkedését.

"A Neptunusz vándorlásának egyik nagy kérdése, hogy miért ott állt meg ahol" - mondta Morbidelli. "Új modellünk ezt is megmagyarázza. A Neptunusz addig vándorolt, míg bele nem ütközött a proto-planetáris korong peremébe, ez volt az a pont, ahol váratlanul megállt."
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2003. dec. 05. 15:32 | galéria | válasz | #26
nyilván mivel közel vannak egymáshoz, a bolygóképzödés közben azonos hatások érték őket, ezért a tulajdonságaik is hasonlóak (méret, forgás stb.)
2003. dec. 05. 15:09 | válasz | #25
es a Mars miert forog hasonlo (szinte azonos) sebesseggel a tengelye korul, mint a Fold? annyira nem hiszem, hogy befolyasolja egymast a ketto..
z.p.e  
2003. dec. 01. 19:48 | válasz | #24
Emberek egy lehetséges magyrázat innen, amúgy roppant izgalmas is a hír ami itt van: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20031201anaprendszerhez.html
"A csillagász szerint pontosan ugyanez történhetett a Naprendszerben is: a Neptunusz egykor közelebb volt a Naphoz, de a beljebb elhelyezkedő és sokkal nagyobb tömegű Jupiter "kilökdöste". Ennek alapján a Vega rendszerében is lehet egy Jupiter-szerű óriás, a csillaghoz közelebbi pályán."
z.p.e  
2003. dec. 01. 19:33 | válasz | #23
És a szuperkötött mit jelent ami Plútó és a Charon között van ?
2003. dec. 01. 15:49 | válasz | #22
Nézd meg a gravitációs soktestproblémák irodalmát, még sok ilyen mágikus arányt fogsz látni. Ebben semmi csoda nincs, a gravitációs hatások perturbálják a bolygók mozgását, és azok a faktorok amelyek disszipálódnak hosszú idő alatt ilyen mágikus arányokra állítják be a testek mozgását. Pl. a Merkúr és a Hold is kötött pályán kering, magyarán annyi idő alatt fordul körbe amennyi idő alatt megkerüli a központi égitestét.
vlm  
2003. dec. 01. 12:40 | válasz | #21
nem lehetsz ekkora barom!szerinted le lehet rajzolni méretarányosan a naprendszert egy ilyen kis ábrán?észre se vennéd a bolygókat akkor olyan kicsik lennének.az sem tűnt fel,hogy mindegyik bolygót egyforma nagynak ábrázolják?aki olyan sötét,hogy azt hiszi pont ilyen a naprendszer az megérdemli,te persze felülmúlsz mindenkit ezzel a beszólásoddal.
2003. dec. 01. 11:17 | válasz | #20
Ez nem lehet igaz: "A Neptunusz "söpörte" volna ki a Naprendszert?" cimu abrat nezzetek meg, mi az ott kozepen Nap akar lenni? mar elnezest kerek, a masik az uranusz a neptunusz a pluto egyforma nagysagunak laccik a kepen ez mar felhaborito de ha megnezzuk jobban a textura is egy sima feher szar pedig szamtalan texturat lehet letolteni ami valodi akkor mer kell ijennel hazugsaban eltetni az embereket?
bandia  
2003. dec. 01. 00:12 | válasz | #19
Tényleg! NMemrég hallottam valami bolygóról (kb1éve) hogy csak most látták meg, vagy valami ilyesmi. Tudja valaki mi volt az?? 10. bolygó?:))) Még a saját naprendszerünket sem ismerjük, vicces:)
dosodi  
2003. nov. 30. 18:06 | válasz | #18
mindez csak akkor igaz, ha ugy lesz
ge3lan  
2003. nov. 30. 18:01 | válasz | #17
Hát ez elég kamu volt.. centripetális erő nincs,max gyorsulás,ami meg a nap felé mutat,ugyanúgy mint a grav erő.hogy tudnak kiegyenlítődni?cp gyorsulás x tömeg mindig akkora mint a grav,hiszen ez tartja pályán a bolygót.cp "erő" meg nem a tömegből fakad,hanem a sugárból meg a szögsebességből.a sugárral fordítottan arányos,szal ahogy távolodik a bolygó az csökken.amugy meg gyorsuló koordinátarendszerről van szó,tehát itt csak centrifugális erőről lehet beszélni.

A forgási folyamat nem tud csak ugy elindulni.ha vmi nem forog az elején később nem kezd el forogni(perdületmegmaradás).max felgyorsul a lassú forgás az összehúzódás során.

Hogy tud nagyobb mennységű anyag jelen lenni mint ami a csillaghoz kell?az nem ugy van,h előre meg van adva,h mekkor csillag lesz,hanem akkora lesz,amennyi anyag van ott.kezdetben az összes anyag egy csomóban volt(a protocsillagban)es aztán ahogy gyorsult a forgás,úgy jött létre körülötte egy korong,kb a mostani merkúr pályájáig tartott.a bolygók pályája meg a csillag tömegétől (hisz lényegében ennek a potenciáljában mozognak)a távolságtól az anyagösszetételtől függ.tömeg szerint egyáltalán nincsenek sorrendben a bolygók,viszont a gázóriások azért vannak kívül,mert a gázok alacsonyabb hőmérséklenet fagynak meg mint a fémek,így a naptól messzebre kellett kerülniük,h megszilárdulhassnaak és összecsomósodhassnak.
2003. nov. 30. 15:49 | válasz | #16
En a kép alapján gondolom, hogy gömb alakú, nem pedig gyűrű. A Kuiper Belt lehet, hogy gyűrűs, de ott van még az Oort Cloud, és a kettő együtt nekem egy gömbfelületnek látszik. Amugy abban valószínűleg igazad lehet, hogy eléggé szétszórtan vannak jelen, és így egy majdani hajót nem túlzottan veszélyeztetnek.
Relax  
2003. nov. 30. 11:05 | válasz | #15
En ugy tudom hogy a nagybolygok azert tavolodtak el a naptol, mert a tomegukbol fakado centripetalis ero nagyobb volt mint a kozponti csillaguk es sajat tomeguk gravitacioja... amint elertek azt a hatart ahol az erok kiegyenlitodtek, megallt a tavolodasi folyamat...

A naprendszerek kialakulasa sokban hasonlit a galaxisok kialakulasara. Mivel a csillagkozi por, gazok, stb, eloszlasa nem homogen /szerencsere/ egy galaxis kialakulasanal, ezert kisebb nagyobb anyagcsomok jonnek letre, amik a gravitacio hatasara elkezdenek "tomorulni". A forgasi folyamat viszonylag koran elindul ahogy egy ilyen anyagfelho huzzodik ossze. A kozeppontjaban, lassan de egyre gyorsabb sebeseggel tapad ossze az anyag, ami folytatodik egeszen addig mig eleri a kritikus tomeget / ez a kritikus ertek anyagfuggo, tehat minden csillagnal mas...hiszen nem mindegy mllyen mennyidegben vannak jelen a kulonbozo gazok, por, jeg, stb/ Amint az anyagcsomo elerte ezt a kritikus erteket, a gravitacio miatt egymasra preselodo retegek alatt beindulnak a termonuklearis folyamatok, vagyis megszuletetik a csillag...
Ha az adott naprendszerben nagyobb mennyisegben volt jelen az anyag mint ami a kozponti csillag kialakulasahoz kellett, tovabba a csillagot korulvevo korongban mar jelen vannak az anyagcsomok, akkor kialakulhatnak a kisebb nagyobb bolygok amiknek a vegleges palyajat tomeguk foglya meghatarozni...
2003. nov. 30. 09:56 | válasz | #14
Nomeg persze övről van szó, nem egy gömbfelületről. Fölötte vagy alatta is el lehet menni. (A naprendszereknek van egy olyan fura tulajdonságuk, hogy kb egy síkban vannak.)
Cat  
2003. nov. 30. 08:40 | galéria | válasz | #13
azért az nem annyira gázos, a mars-jupiter közötti övön számtalan alkalommal áthaladtak már, és a cikk szerint a kuiper öv össztömege nem teszi ki a Föld tizedét sem, ergo ekkora területen szétszorodva nagyon kis esélye van hogy beleütközik bármi
2003. nov. 30. 02:30 | válasz | #12
A 10 bolygó egyes elméletek szerint felrobbant. Ez okozta a Marson az élet kipusztulását, és pályamódosulását, valamint a földi élet kialakulásást. (egy aszteroida képében). Ezt még egy ezer éves Alfában olvastam, amiben az ilyen jellegű írások mellett az Asterix volt a legjobb.

Ezzel az övvel csak egy problémám van, hogy teljes egészében körülöleli a naprendszert. Elég nehéz megkerülni, átmenni rajta meg elég gázosnak tűnik.
2003. nov. 30. 02:20 | válasz | #11
A bolygók mozgási/keringési szeszélyei leírhatóak ugyan függvényekkel, de - hasonlóan a női lélekhez - nem adnak magyarázatot a szeszélyesség okára.

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ha az elmélet igaz, akkor a Krupier-övnek van e köze a kisbolygók és a nagy gázóriások határán húzódó aszteroid-övhöz? Elképzelhető-e hogy a nagybolygó övben - évmilliárdokkal ezelőtt - egy bolygó megsemmisült, amelynek "befelé" repülő darabjai alkotják a belső aszteroid-övet, a zömében kifelé repülők pedig a Krupier-övet?
2003. nov. 30. 00:07 | válasz | #10
A többi naprendszerben a gázóriások egyre közelebb kerülnek a naphoz életük során. Itt miért távolodnak ?
2003. nov. 29. 23:35 | galéria | válasz | #9
hát ezzel fején találtad a szöget! nem véletlenül vannak ott !! :DDD
2003. nov. 29. 23:09 | válasz | #8
Igen, mert ez egy rendszer. Általában egy rendszerben az a jó, hogy le lehet írni matematikai függvényekkel. :o)
Amúgy meg mi van a 10. bolygóval, melyről sejtik, hogy létezik, de még nem találták meg. A Sumérok pedig már tudtak róla...
2003. nov. 29. 17:04 | válasz | #7
egyebkent itt a naprendszerben a palyak aranyaival is furcsa dolgok vannak... most nem tudok pontos aranyparokat mondani, de a 9 bolygo keringesi idejeiben, es naptavolsagaiban matematikai torvenyeket fedeztek fel, mintha nem veletlenul lennenek ott a bolygok, ahol vannak...
Noffir  
2003. nov. 29. 15:22 | válasz | #6
Hmmm, beindult a fantáziám...
Micsoda játékot lehetne csinálni csak a naprendszeren belül. Istenien néz ki a 3. kép, pont jó lenne egy freelancer típusú gaméhez.
Gabest  
2003. nov. 29. 13:18 | válasz | #5
azért rendes gyerek ez a neptunusz
Cat  
2003. nov. 29. 12:02 | galéria | válasz | #4
tele volt aszteroidákkal a naprendszer, de a neptunusz ahogy távolodott a naptól, a gravitációs erejével külsőbb pályára kényszerítette a törmeléket, és kitisztitotta a naprendszert
2003. nov. 29. 12:01 | válasz | #3
elmagyarázná ezt valaki érthetően? :)
robot  
2003. nov. 29. 11:27 | válasz | #2
Kérdések egy csillagászhoz:
De miért távolodtak el a bolygók a Naptól? Azért amiért a Hold is távolodik a Földtől, az árapály okozta energiaveszteség miatt? De akkor miért ott álltak meg, ahol vannnak? Rezonancia pályák lennének? Vagy most is távolodnak lassan?
AL7  
2003. nov. 29. 11:05 | válasz | #1
Ez a csillagászat :)) Kinek minél elszálltabb a fantáziája, annál sikeresebb csillagász lehet belőle. Én sosem találtam volna ki ilyet, de most, hogy elolvastam, egész hihetőnek tűnik ez a magyarázat.