Milyen kilátásai vannak a merevlemez-piacnak?
2003. november 26. 16:30, szerda
Szakértők szerint az eddigiekben elsősorban személyi számítógépekben szolgálatot teljesítő merevlemezek a jövőben egyre fontosabb szerepet fognak játszani a fogyasztói elektronikus eszközök piacán, és az új modellek minden korábbinál kisebb méretűek, valamint halkabb és egyben gyorsabb működésűek lesznek.

Hirdetés

Winchesterek egészen a közelmúltig lényegében csak a számítógépekben voltak fellelhetők, mostanság azonban már többek közt a hordozható zenelejátszók, otthoni jukeboxok, játékkonzolok, vagy például a digitális videorekorderek piacán is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Rob Pait, a Seagate Technology egyik vezetője.

Thomas M. Coughlin, a Coughlin Associates piackutató cég adattároló eszközökkel foglalkozó részlegének elnöke szerint a tavalyi esztendőben megközelítőleg 5,8 millió olyan fogyasztói elektronikus eszköz került forgalomba, mely integrált merevlemezzel volt ellátva. Coughlin előrejelzései szerint idén már nem kevesebb mint 18,2 millió darab merevlemezes fogyasztói elektronikus eszköz talál gazdára, 2008-ban pedig ugyanezen eszközök száma elérheti a 84,4 milliót. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a 2008-ban forgalomba kerülő, winchesterrel szerelt fogyasztói elektronikus eszközök több mint fele digitális videorekorder lesz, és elmondható, hogy az ebben az esztendőben forgalomba kerülő merevlemezek közül már minden ötödik ilyen jellegű eszközökben teljesít majd szolgálatot.

Pait elmondta, hogy a fogyasztói elektronikus eszközökben és a személyi számítógépekben fellelhető merevlemezek kapacitása jelenleg és a jövőben is közel azonos lesz. A mostanság kapható zenelejátszó eszközökben és digitális videofelvevőkben 40-160 GB kapacitású winchesterek kapnak helyet, és tudni lehet, hogy az elektronikai gyártók komoly nyomást gyakorolnak a merevlemez gyártókra, hogy azok mihamarabb új, a korábbiaknál nagyobb kapacitású és gyorsabb modellekkel rukkoljanak elő. Pait szerint egyébként a jövőben lényegében az összes picai szegmensben előtérbe fognak kerülni a Serial ATA interfészes, 2,5 colos méretű újgenerációs merevlemezek.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
csx  
2003. nov. 27. 04:18 | válasz | #2
Eljön annak is az ideje...
asdf  
2003. nov. 27. 02:55 | válasz | #1
Mobiltelefonba kellene végre beépíteni winyót, hogy több GB MP3-at vihessek magammal.