Új otthonra lelt az Enterprise
2003. november 26. 16:40, szerda
Az első űrsikló ma már múzeumi darab. A Rockwell International műhelyéből 1976-ban kigördülő Enterprise-t átszállították a Smithsonian Intézet Repülési és Űr Múzeumának új Udvar-Hazy Központjába.

"Az űrsikló a hangár központi látványossága lesz" - nyilatkozott a múzeum kurátora, Valerie Neil. "Amikor teljesen benépesül 125 másik rakétát és űrjárművet tekinthetnek meg az ide látogatók, továbbá több műhold, teleszkóp és egyéb kisebb objektumok is helyet kapnak a létesítményben.


Az Enterprise űrsikló a Steven F. Udvar-Hazi Center hangárában

Bár az Enterprise egy űrsikló, a világűrben azonban még soha nem járt. 1977-ben a NASA Dryden Repülés Kutató Központjában állt szolgálatba, alapvetően egy tesztjárműként, ami megismertette a későbbi űrsiklókat repülő pilótákkal a leszállás élményét és lehetővé tette a NASA-nak, hogy elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket a rendszereken, és tisztában legyenek a gép teljesítménybeli képességeivel.

Az első űrsikló 1981-ben indult útjára. Az Enterprise időközben kiállítási darabbá vált, 1983-ban a híres párizsi légibemutatón jelent meg, illetve több más európai országban is megcsodálhatták ebben az évben. 1984-ben részt vett a New Orleansban rendezett világkiállításon, jóllehet 1986 óta álldogál a Dulles repülőtér mellett egy hangárban. Az Enterprise segített megoldani az űrsiklókkal kapcsolatban felmerült problémákat.


"Mindkét szárnyáról hiányzik a bevezető élt borító hővédő rész, mivel a NASA kölcsönkérte rögtön a Columbia baleset után a szigetelés becsapódási vizsgálatokhoz. Ezek jövő év során kerülnek vissza a tulajdonunkba" - mondta Neal. Egy másik múzeumi tisztviselő elmondása szerint az Enterprise a pótalkatrészek egész tárházát biztosította a többi űrsiklónak az elmúlt több mint 20 év során.

A Steven F. Udvar-Hazy Központ december 15-én, a Wright fivérek történelmi repülésének századik évfordulójának tiszteletére nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az új múzeum számos repüléstörténeti "műemléket" tartalmaz, amit eddig még soha nem láthattak múzeumi körülmények között. Ilyen a kiállításával nagy vitákat kavaró, teljes valójában pompázó Enola Gay is, az a B-29-es bombázó, ami az első atombombát dobta le Japánra a II. világháború idején, de kiállítják az SR-71 Blackbird felderítő repülőgépet, a Boeing 707 prototípusát és az F-4 Phantomot is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2003. dec. 02. 12:21 | galéria | válasz | #26
aha
és az állami vezetők miniszteri szinten rendszeresen látogatást tesznek a külföldön általánosan háborus bünősnek, mészárosoknak tekintett katonák emlékművénél
Zéta  
2003. dec. 02. 12:18 | válasz | #25
Japán már nagyon sokszor bocsánatot kért, és rendszeresen újra és újra megteszi.
2003. dec. 01. 01:31 | válasz | #24
Free your mind! Gondoljatok, hogy az lehetseges, ha az embernek van csak egyetlen erdeke is? Tudsz e telyessen szabadon gondolkodni, ha csak elni akarsz? nem hiszem, mert a teny, hogy elni akarsz megfoszt attol, hogy szabad legyel, mert ha eleted veszelybe kerul, akkor mented es nem jarod a szabad utat. pl. lonnek rad es melletted egy masik ember, elbujsz moge mert elni akarsz, es itt mar reg lottek a "free mind"-nak, ha pedig belebuksz egy ideologiaba akkor meg megint hol van a szabad gondolat. "Eljen a szabadsag" mindjart az elejen temeti a szabadsagot, mert alarendeled a szabadsagot a szabadsagnak. Ertitek a filozofiat. Az egyetlen szabad elme, az akinek semmi erdeke sincs, meg maga a szbad elme sem, de hat ilyen nem hiszem, hogy letezik... most itt ezzel azt akarom elmondani, hogy amikor Amerikai vagy akkor ferenezed a valosagot, de ugyanugy amikor Europai vagy akkor is, vagy akarmi mas... ezert alaptalan a duma, ki miert hibas, mert a sajat tortenelmunk, szokasaink es "ertekeink" rabjai vagyunk. Ezert az egyetlen elfogadhato lepes, hogy beismerjuk, hogy igen nagyon is rosszak vagyunk, es hogy az igazsag nem a mi gondolatunk, elfogadjuk magunkat olyannak amilyenek vagyunk, es probalunk egy picit javitani a dolgokon, de sajnos semmit sem valtoztunk az elmut evezredek soran, most is eppen ugy viselkedunk mint 2000 evvel ezelott, dolarmiliokat koltunk, hogy megmentsunk egy 100 eves oregembert, aztan 20-eveseket kuldunk a halaba az igazsag es demokracia neveben. Ha akarod, hogy vezeto legyel, az embereknek uttannad kell menniuk, ezt pedig csak ugy teheted meg, ha megnyered a tetszesuket, ha pedig elotted hajtod oket, akkor nem vagy vezeto, hanem birkapasztor, es "kutyakra" van szukseged. Amerika ma eppen ezt teszi, igen az USA-ban van a legnagyobb "demokracia", de nem lehet a vilagot erovel belehajtani... es sajnos csak az ellenkezoje jon ki, naprol napra kisebb a szabadsag es nem csak a vilagon, hanem az USA-ban is.
2003. dec. 01. 01:16 | válasz | #23
The chain reaction of evil -- hate begetting hate, wars producing more wars--must be broken, or we shall be plunged into the dark abyss of annihilation."
Martin Luther King, 1963

Roviden, nem sokat er a bocsanatkeres, de nem artani bevallani es elitelni az elodeink gaztetteit, ugy az Amcsiknak, mint a Nemeteknek vagy nekunk Magyaroknak is, de mindenki masnak is, mert ne feledjuk el, hogy nem lett volna Hirosima ha nincs Pearl Harbour, nem lett volna Orosz tisztogatas sem ha nincs Hitler, nem lett volna amerikai rabszolgatarsadalom ha a Franciak, Angolok, Hollandok... nem adjak el jo penzert az afrikai "rabokat" es ebbol a penzbol epitik sajat hazajukat es aztan dumalnak az amerikai rabszolgatartasrol, de pl. az amcsik piszkos kezet sem moshatja le semmi, de a tobbieket sem, az igazssag az, hogy za emberiseg oruletessen rodhadt alapokon fekszik, verben es igazsagtalansagban epitve tortenelmet, es Nemzeti buszkessegben temetve az igazsagot, az pedig ugy hangzik, hogy SZEGYENLEM MAGAM, pedig eletemben semmi rosszat nem tettem, de ide merek allni es a letezo legkomolyabban elitelni a sajat "nemzetem neveben" tett gaztetteket, es ugy kelleni mindenkinek tennie, ja es hadnam, a Japanoknak a sajat szegyenuket az Amcsiknak a sajatjukat,es igy tovabb... azt akartam mondani, hogy senki sem buszke az Enola Gay-ra, de megtortent, es az az amcsi aki eliteli a dolgot annak mindeg a baratja leszek, aki pedig buszke ra az szegyelje magat, az pedig, hogy mit szol a "hivatalos" kormany es, hogy kertek e bocsanatot vagy nem az ugy sem er semmit, mert ha megtennek is az is csak megegy hypokrita pofatlan szineszkedes lenne.
Yetike  
2003. nov. 30. 23:44 | galéria | válasz | #22
Ezzel csak az a probléma hogy sem Japán, sem Németország sem a volt Szovjetunió nem adja az igazság bajnokát.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. nov. 30. 10:12 | galéria | válasz | #21
Ez politikai téma, és nem űrkutatási téma, de azért egy-két dolgot tisztázni kellene...

1.: A Szovjetúnió (vagy utódállamai) sem kértek bocsánatott a 44/45-ben "felszabadított" területeken a katonák álltal elkövetett bűncselekményekért (talán hallotál róla, hogy Németországban tömegesen erőszakolták meg a nőket...), sem a Gulágokban történt embertelenségekért (amelyet sokszor saját állampolgárai ellen követett el!!!).

2.: Japán sem kért bocsánatott a II. VH. alatti fogolytáborokban történtek miatt, a hadifoglyokkal szemben elkövetett atrocitások miatt, sem az erőszakkal prostitúcióra kényszerített nők ellen elkövetett szörnyűségek miatt. Sőt, ezek legtöbbjét hivatalosan el sem ismeri a mindenkori Japán kormány...

És még lehetne sorolni...

Szóval nem vitatom, hogy számtalan dolog miatt kellene az USA-nak bocsánatott kérnie, de azért ne feledjük, hogy e téren nem állnak egyedül...

(ezen a téren kedvenc vesszőparipám a légköri, tengeri és szárazföldi atom-tesztrobbantásakor okozott sugárszennyezés, amelyet elsősorban az USA, Anglia, Ex-Szovjetúnió és Franciaország végzett...)
2003. nov. 30. 09:51 | válasz | #20
Az a probléma, hogy büszkék rá. Én nem lennék, úgyhogy asszem dobom az első követ...

"Eppen ugy van az amerikaiak amerikaiak maradnak es hala Istennek nem probaljak elrejteni a hibaikat, hanem probalnak elni veluk..."
Inkább meg kéne próbálni kijavítani őket...
Az atombomba ledobása óta nem kértek bocsánatot az emberiségtől (és legfőképpen Japántól) ezért a gaztettért, amit egyébként ma lehet, hogy terroristacselekedetnek vélnének (persze szigorúan csak ha ellenük követnék el). Nagyon sok civil halt meg csak azért, hogy az erejüket fitogtassák.
"mert sajnos de jo volna ha csak az Amcsiknak lenne elrejtenivalojuk!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
Nem csak nekik van, de mások legalább megpróbálják tisztogatni a lelkiismeretüket (lásd a németeknél keményen jelenlévő antifasizmus, amely már-már beteges).
2003. nov. 30. 01:36 | válasz | #19
Eppen ugy van az amerikaiak amerikaiak maradnak es hala Istennek nem probaljak elrejteni a hibaikat, hanem probalnak elni veluk... nem artani masoknak is hasonloan cselekedni, mert ha valamit elrejtessz, ha valamirol nem beszelsz az nem jelenti, hogy nem tortent meg! Es ne felejtsuk el: "az dobja el az elso kovet aki nem vetett semmit..." mert sajnos de jo volna ha csak az Amcsiknak lenne elrejtenivalojuk!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tiszta szep hypokrita emberiseg!
Kryon  
2003. nov. 28. 01:47 | válasz | #18
Azért űrsikló,mert az űrből meghajtás nélkül,siklórepüléssel tér vissza és száll le.(erre utal az elnevezés)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. nov. 27. 22:40 | galéria | válasz | #17
Discovery -> Columbia
Félreírtam, este félkómában megesik.

Amúgy érdekes, hogy mennyi embernek van gondja a loginnal. Olyan bonyolult nem?
2003. nov. 27. 17:18 | válasz | #16
a discoverynek mikor volt a katasztrófája okosarc?
Yetike  
2003. nov. 27. 16:12 | galéria | válasz | #15
Ez érdekes, mikor legutoljára olvastam a cikket picit más volt mind a szöveg, mind a képek:)
2003. nov. 27. 15:16 | válasz | #14
jaja Enterprise ismerős név úgyebár. Star Terek filin Kirk és Spok féle Enterprise és a Picka és Riker (egyes) féle enterprise d a filmben meg enterprise e nem hiába kapta ez a nevet amcsi filing na mind1 király volt mind ez az első enterpriset meg én is megnézném és ki is probálnám mint kollega itt mondta.
Csóka  
2003. nov. 27. 10:05 | válasz | #13
Én nem megnézném, hanem elcsórnám... Aztán mennék vele egy(pár) kört! :)
Cat  
2003. nov. 27. 08:13 | galéria | válasz | #12
szárnyak nélkül is lehet siklani - az egyik x repülő törzse csónak formáju, és hajtómű nélkül simán landol
Stiff  
2003. nov. 27. 03:48 | válasz | #11
nincs is siklo alakja...
2003. nov. 26. 22:59 | válasz | #10
ez nekem tetszik. király lehet. megkéne nézni. :)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. nov. 26. 22:14 | galéria | válasz | #9
Azért, mert a program, aminek keretében létrehozták a Space Shuttle nevet viseli. Az űrsikló ennek magyarítása. Tehát tulajdonnév, és nem meghatározás.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. nov. 26. 22:13 | galéria | válasz | #8
"Bár az Enterprise egy űrsikló, a világűrben azonban még soha nem járt."

Ez nem túl meglepő, mivel alapvetően a légkörbe való visszatérés végső fázisát tesztelték vele, amikor vitorlázógépként száll le. Emiatt nincs is felkészítva az űrrepülésre, sőt, erre való átalakítása nem is érné meg, bár egyes okosok ezt felvették mind a Challanger, mind a Discorvery katasztrófa után....
JZO  
2003. nov. 26. 21:55 | válasz | #7
csak
NF  
2003. nov. 26. 21:50 | válasz | #6
És ez mi a rákért űrsikló?
Nyiri  
2003. nov. 26. 21:16 | galéria | válasz | #5
Szivesen megneznem ezt a muzeumot
Cat  
2003. nov. 26. 20:15 | galéria | válasz | #4
jaja, magyar a csávó
2003. nov. 26. 20:05 | válasz | #3
Ja, de a múzeum neve jól csengő magyar név lehetett mielőtt az úriember amerikanizálta...
Steven F. Udvar-Hazy (István F. Udvarházy?)
2003. nov. 26. 19:26 | válasz | #2
Az Enola Gay-t én inkább megpróbálnám elrejteni, dehát az amerikaiak már csak amerikaiak maradnak...
Yetike  
2003. nov. 26. 18:21 | galéria | válasz | #1
Öreg bácsi megy a kisfiával.
Papa: jaj fiacskám látod ez itten egy űrsikló látod látod
Kissrác: Jaj papa ez kurvajó, és az ott mi?
PApa: Az? Ja az az a b-29-es amivel kiírtottunk kb 100 000+++++++++ embert 45-ben. Jaj azok voltak a szép idők.
Kissrác: Jaj de jó jaj de jó olyan ügyesek vagytok. Ha megnövök én is dobhatok ilyennel atomot?