A Linux meghódítja az asztali PC-ket is?
2003. november 25. 18:31, kedd
Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a szerverek piacát a közelmúltban meghódító nyílt forrású operációs rendszer, a Linux jövőre már az asztali számítógépek szegmensében is jól fog szerepelni.

Hirdetés

Mindezt alátámasztja, hogy az IBM, a Sun Microsystems, a Hewlett-Packard és a Dell nagyon komoly Linuxos tervekkel rendelkezik az asztali számítógépek jövő évi piacát illetően, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen a Microsoft következő nagy dobására, a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő újgenerációs Windows operációs rendszerre egészen 2005-ig várnunk kell.

Konkrét példákat tekintve, az IBM Global Services a jövő esztendőben minden korábbinál szélesebb technikai támogatást kíván nyújtani a Linuxos asztali számítógépek piacán, és hasonló tervekkel rendelkezik többek közt a Hewlett-Packard és a Dell is. Az már biztos, hogy az IBM az asztali számítógépek piacán jövőre nagy hangsúlyt kíván helyezni a Linuxra, és minden jel arra mutat, hogy a Hewlett-Packard és a Dell a január végén megrendezendő LinuxWorld szakkiállításon jelentik majd be az IBM-éhez hasonló terveiket - nyilatkozta egy magát megnevezni nem kívánó jól értesült forrás, majd hozzátette, hogy 2004-ben a Sun Microsystems is igen csak aktív lesz a Linux operációs rendszer, illetve a StarOffice csomag asztali PC-ken történő terjesztését illetően.

A felhasználóknak egyre több okuk van lecserélni a Windowst Linuxra - mondta nemrégiben Hal Stern, a Sun Microsystems egyik vezetője. Stern szerint többek közt már csak azért is megéri Linuxra váltani, mert a Windows megvásárlása és üzemeltetése jóval drágább mint a Linuxé, ezenkívül pedig a legújabb asztali Linux operációs rendszerek már lényegében az összes felhasználó által könnyen érthetők és kezelhetők.

A Linux operációs rendszerek az elmúlt években szépen lassan feljövőben voltak az asztali számítógépek piacán, azonban az igazi áttörésre várhatóan csak 2004-ben vagy 2005-ben fog sor kerülni - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban John Young, a Red Hat marketing részlegének alelnöke, majd hozzátette, hogy a Red Hat a jövőben számos olyan fejlesztést kíván végrehajtani saját operációs rendszerén, mely által az a korábbiaknál jobban elégítheti ki a hétköznapi felhasználók igényeit.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mrzool  
2003. dec. 15. 10:50 | válasz | #64
UHU-Linux, http://www.uhulinux.hu/
Styrex  
2003. dec. 15. 08:08 | galéria | válasz | #63
Sziasztok!
Ha valaki teljesen kezdő (Én) és szeretne megismerkedni a linux-al, akkor Ti mit javasoltok melyikkel tegye és honnan lehet letölteni? Ja és persze magyar nyelvű kellene.

mrzool  
2003. nov. 28. 17:52 | válasz | #62
Irreálisan drága? Ez relatív. 40 rugó szvsz nem egetverő pénz egy jó oprendszerért. Nézz körül a szoftverpiacon, milyen árak vannak. Arról nem is beszélve, hogy az XP beépített programjai mekkora kényelmet nyújtanak. A napokban volt alkalmam leülni egy 98 elé, és percenként hasított belém, hogy 'de primitív, ezt sem tudja alapból'. (Persze ezek egy része az NT architektúra miatt van.)
Yfel  
2003. nov. 28. 17:45 | válasz | #61
Én is ingyen használom (XP)... még egy MS tréning konferencián kaptam ingyen, hogy ismerjem meg mielőtt kiadják, mert akkor jobban el tudom adni... régi szép idők... :)

Egyébként ennyi használat után nyugodtan mondom, hogy megéri az árát. Ha a Longhorn is ilyen jó lesz, akkor azt lehet, hogy megveszem.

Y
2003. nov. 28. 15:58 | válasz | #60
Oszinte szivvel nem tudom azt mondani, hogy jol tetted, mert irrealisan draganak talalom a win arait, de Te legalabb ugy szidhatod a Win-t, hogy jogod van hozza. Aki ingyen hasznalja, az jobb, ha nem szol egy szot sem. Mert ugye milyen alapon szid egy lopott arut.
mrzool  
2003. nov. 28. 10:17 | válasz | #59
"Vagy OEM-kent kaptad akarva-akaratlanul?"

Nem, szánt szándékkal mentem be a boltba, és vettem meg. Puff. Ilyen is van.
mrzool  
2003. nov. 28. 10:17 | válasz | #58
Áruld már el, hogyan kell. Sok emberen segíthetnél...
2003. nov. 27. 23:14 | válasz | #57
Én pl. másolom a kenyeret.
2003. nov. 27. 23:08 | válasz | #56
Vegyel vissza az arcodbol kispajtas. Nem azt mondtam, hogy loptam, hanem hogy nem fizettem erte. Ceges XP-t hasznalok, amit annyi gepre rakhatunk fel, amennyire akarunk.
Egyebkent Te meg a...na jo, jelzo nelkul: az a kisebbseg vagy a vasarlasoddal, akit a statisztikusok sem tartanak szamon. Vagy OEM-kent kaptad akarva-akaratlanul?
Pheel  
2003. nov. 27. 18:13 | galéria | válasz | #55
Stabilitásra reagálnék MacOS ügyében:

Nézz meg egy Windows Embedded-et (régen CE). Tudod, ilyenek futnak pl XBox-on. Egy hardver, egy driverkollekció, biztos lehetsz benne, hogy ha nálad megy, akkor másnál is stb.

A 2k óta már a Windows is stabil ÉS használható (ugye NT is stabil volt), de dedikált hardveren egyszerűen atomstabil.

Félek, hogy a MacOS elvérezne a hardverkavalkádban, ami a PC-khez van. Igen, te is ezt mondtad, csak kifejtettem én is :)
mrzool  
2003. nov. 27. 17:11 | válasz | #54
"Melyikunk vette meg otthonra a Win95/Me/2K/XP-t?"

Pl. én.

Ezek szerint te loptad. A kenyeret is lopni szoktad?
2003. nov. 27. 17:09 | válasz | #53
Vitatkozunk itt az arakrol, meg hogy melyik olcsobb, meg melyik eri meg jobban. De! Melyikunk vette meg otthonra a Win95/Me/2K/XP-t?
Szoval akkor miert is o'csobb a Linux? :)))
Yfel  
2003. nov. 27. 15:50 | válasz | #52
Két javítás:
"akkor sok OEM az Apple rendszerét fogja használni mert végre lesz egy elterjedt, TÁMOGATHATÓ rendszer amit a gépeikre tudnak rakni."

A Windows mellett természetesen.

"két-pólusúvá fog átalakulni a számítástechnikai piac"

Ezt az otthoni felhasználókra vonatkozó számtech piacra értettem oprendszerek szempontjából mielőtt valaki kitépi a torkomat :o)

Y
Yfel  
2003. nov. 27. 15:43 | válasz | #51
Még a végén egész jó vita lesz ebből :o)

Szóval egykét hozzászólás:
Enterprise: A SUSE Linuxnak nem az Enterprise változatát kell megvenned ha otthoni felhasználó vagy, mert abban inkább a nagyobb hélózatok kezelési dolgait kapod meg aminak csak azok számára van értelme akiknek 100+ gépe van hálóra kötve. Otthoni felhasználóként vedd meg a Personal ($40) vagy a Professional ($120) változatot. Ez még így is jóval barátságosabb mint a Windows XP PRO $299-es árcédulája főleg azért, mert bármennyi gépen telepítheted... tehát ha én megveszem a SUSE-t és van otthon 5 gépem, akkor veled ellentétben marad majd pénzem venni egy XBOXot, egy PS2-t istentuggyamennyijátékkal ;o)

Ez a dolog hasonlóan működik a szerver verziónál is. Megveszed a SUSE EE-t $2000+ dollárért és van 1000 kliensed amit rákapcsolsz ingyen... megveszed a Windows EE-t mondjuk 1500-ért és van 1000 kliensed amit darabonként még mondjuk 50-ért rákapcsolhatsz a hálózatra: ezért olcsóbb a SUSE. Persze meg kell hagyni, hogy ha már 1000+ számítógép van a cégemnél, nem hiszem hogy $50-60 ezer dollár gondot jelentene egy új szerverre... :o)
************************************************************************************
nemmondommeg: nagyon jó kérdés. Ha megnézed, hogy mely cégek állnak a Linux mögé (SUN, IBM, HP) akkor látni fogod, hogy ezek mind hardware gyártók. Nekik nagyon jó befektetést jelent a Linux finanszírozása, mert ők a hardware-ből élnek. Így nyugodtan összpontosíthatnak a hardware fejlesztésre és a Linuxban pedig csak annyit kell változtatniuk amennyi szükséges ahhoz, hogy a legújabb 300,000 - 1,5000,000 dolláros szervereiken rendesen működjön. Mindemellett (HP stílusban) megváltoztatják még annyira, hogy a tetejére tudjanak tenni egy 900,000 dolláros hálózati management készletet. Nekik nagyon megéri, hogy van egy oprendszer amit tulajdonképpen "magától" fejlődik, nem nagyon kell hozzányúlniuk, és mivel mindenki belead egy közös kasszába, ezért még nem is kerül olyan sokba, hogy életben lehessen tartani a fejlesztést.

Ebből pedig mi, felhasználók is megkapjuk amit akarunk, mert a rendszer fogja kezelni a legújabb technológiákat és a fejlesztési pénzből az otthoni felhasználók igényeinek a kielégítésére is jut.
****************************************************************************
Pheel: MAC OS I386: jó gondolat, tényleg ezért nem portolják a rendszert Intel platformra, de van egy másik bajuk is: épp elég instabil a rendszer, hogy csak a saját hardverükön fut, képzeld mi lenne, ha minden szart támogatniuk kéne a piacon. Én még így is csodálkozom, hogy a Windows meg a Linux működik úgy ahogy... és nem fagynak le lépten nyomon.
De ha ezt az Apple meg tudná oldani, hogy minden hardvert rendesen tudjanak támogatni és átvinnék a rendszert intel platformra, akkor jóval többet tudnának belőle keresni mintha csak hardverrel együtt adnák... megnyitnák magukat egy óriási piac felé és a Microsoftot is rákényszerítenék, hogy igazán versenyezzen... Nekem a Windows is és a Mac OS is nagyon tetszik, mindkettőt könnyű használni (Igaz, a maci X nagyon gyengén kezel bizonyos dolgokat - nyomtatók, szkennerek meg hasonlók). De ha a lehetőségem meglenne rá, akkor a mostani gépemen OS X és Linux futna (Ix86-om van)
*****************************************************************************
Na most mulassatok az én véleményemen:

Szerintem a PPC nem fogja tudni tartani a versenyt az Intel alapú gépek teljesítményével, ezért az Apple rákényszerül majd, hogy kiadja az OSX-t intel alapú rendszerekre (megtartva a jelenlegi PPC hardvert akinek az kell és gyártani fognak Intel alapút akinek meg az) és ezzel igazi versenyt tudnak majd felvenni a Microsofttal. Ha ez megtörténik, akkor sok OEM az Apple rendszerét fogja használni mert végre lesz egy elterjedt, TÁMOGATHATÓ rendszer amit a gépeikre tudnak rakni.
Amint elindul egy erős konkurenciaharc a két rendszer között, a Microsoft kénytelen lesz MAC OS-re kifejleszteni a legtöbb felhasználói, fejlesztői és szerverprogramját, hogy ezeken a piacokon ne veszítsen sokat és két-pólusúvá fog átalakulni a számítástechnikai piac.

A Linuxnak mindig meglesz az 5-10%-os részesedése a hobbi-felhasználók körében, akiknek nem elég az a kezelhetőség amit a két nagy nyújt és az az igényük, hogy a gép pontosan azt csinálja amit ők mondanak, de szerintem nem fog betörni a közfelhasználói piacra egy olyan dolog miatt amire a legtöbb ember nem gondol: lehetetlen rá terméktámogatást nyújtani, mert mindenkinek másképpen van beállítva a rendszere. Emiatt, csak hozzáértők tudják igazán használni akik kívül belül ismerik a rendszert. Amíg pedig nincs OEM támogatás, nem fognak elterjedni.
Azonban a Linuxnak növekedni fog a szerver-részesedése a nagyon nagy teljesítményű rendszereken (IBM, HP, SUN).

Egyenlőre ennyi

Y
2003. nov. 27. 14:29 | válasz | #50
A Linux mar nem ingyenes... sot kezd dragabb lenni a Winjotol. nezunk csak utanna, irany a Suse.com vagy a RedHat.com es nezzuk csak meg... a RedHat pl. nemreg megszuntette a RH Linux-ot, es jelenleg csak RH Enterprise Linux van (igen borsos aron) es a Fedora Project (ami ingyenes) de ha jol megnezzuk akkor csak hoby stuff az egessz, a Suse Enterprise pedig kb 2000+ dolarba kerul, ami egy picivel tobb mint a Win 2003 EE, ... nem gondoltatok talan, hogy ingyen kaptok valamit? Az lehet, hogy a Linux ingyenes rendszernek lett elgondolva, azt is elhiszem, hogy Linus Torvalds tiszta joindulattal irta meg a... de sajnos ez a vilag egy olyan hely, ahol semmi sincs ingyen... legjobb az utopianak az elejen ellenalni, mert kesobb a sok "felrevezetett" ember altal folemelkedett reteg ugyis a maganak veszi ki a hasznot, azok akik pedig vakon hittek a dologban ki tudja hanyadszor a tortenelem soran eldobottan es kihasznaltak gyokerig kiabrandultan kezdik latni, hogy csak ki lettek jatszva. Az MS-nel azt tartom egyedul becsuletesnek, hogy az elejetol fogva tudod mi var rad, mindeg azt montak fizetni kell es ezt meg azt kapod cserebe... jo vagy nem jo? ezen vitatkozni lehetne, de majd amikor valami tokeletes lessz akkor majd vitatkozok! Van neki elonye is es hatranya is, ugyanugy a Linuxnak is, es mindenki hasznaljon amit akar, ha masert nem, hat azert mert mindenkinek megvan a sajat esze, es felelosege, es mondjuk ugy, hogy mindenki a sajat muveben fog vagy uszni vagy fulladni...
2003. nov. 27. 13:51 | válasz | #49
Az addig rendben van, hogy a Linux most meg ingyenes. De meddig eri meg cegeknek az, hogy a Linux ingyenesseget finanszirozzak. Mert azok, akik irjak, ugye valamibol meg kell, hogy eljenek. En nem vagyok otthon a Linux jatekpiacon, de ha ott ingyenes egy jatek, az csak azert lehet, mert a win oldalon kitermeltek annyi penzt belole, hogy ezt megtehessek. De ha a Linux lesz tulsulyban, akkor majd a winesek fognak orulni, hogy ingyen jatszhatnak? Ez lenne a jo muri! :)))
2003. nov. 27. 13:05 | válasz | #48
A Palladiumot nem kotelezo hasznalni, de akinek szuksege lessz ekkora biztonsagra, annak lehetosege lessz kihasznalni, vagyis konkurensen futni fog a Palladium kompatibilis es a "hagyomanyos" kod a Windowson... tehat nem kenyszer a dolog, akinek nem tetszik az mellozi, de mindenesetre pozitiv dolog, ha a rendszerben van lehetoseg megvedeni magamat...
Pheel  
2003. nov. 27. 11:53 | galéria | válasz | #47
Ettől a Palladiumtól tartok egy kissé, de a többi mind támogatóra talált nálam. Mellesleg ezek nagyrészéről tudtam, csak sajnos nem voltam konferencián :-\
mrzool  
2003. nov. 27. 11:45 | válasz | #46
"mrzool: tőled pedig ezeket a TechNET-en elhangzó dolgokat szeretném hallani, ha lehet."

Gyakorlatilag végigvették a Trustworthy Computing addig elért eredményeit, bemutatták a w2k3 új biztonsági dolgait (továbbfejlesztett AD, PKI, digitális jogkezelés). Volt egy slide, amin 2010-ig szerepeltek infók, pl. a Longhorn és Palladium bevezetése, illetve egy olyan infrastruktúra kialakítása, ami láthatatlanul jelen lesz mindenhol. A terv, hogy az emberek lépjenek túl azon, hogy ez most egy oprendszer, és fel kell telepíteni, hegesztgetni kell - a cél, hogy használják, megbízható legyen, és az átlagembernek ne kelljen mindenféle kézi hackelésekkel foglalkoznia. Szeretnék megreformálni a vezeték nélküli hálózat biztonságát, ill. egyre több jel mutat arra, hogy az antivírus piacból is szeretnének egy jókora szeletet hasítani.

És akkor még szó sem volt a mindenféle MS-es intelligens kis kütyükről, karóra, mobiltelcsi, PDA-k, etc...
Pheel  
2003. nov. 27. 11:21 | galéria | válasz | #45
Ha szabad tovább kérdeznem: mire gondolsz, amit a MS át akar "lopni" a NIX-es rendszerekből a sajátjaiba? Mert én nem igazán tudok olyanra gondolni, ami ott annyival jobb lenne, de érdekel, mert én ezzel annyira nem vagyok tisztában.

Másik: ha a MacOS-ből lesz x86-os, akkor ki veszi majd meg az Apple gépeket, valamint ebben az esetben az látszólag ingyenes lesz (Linux) vagy fizetős (Windows)? Előbbi esetben az Apple-nek lesz drága, utóbbi esetben nem lesz megfelelő alternatíva.

mrzool: tőled pedig ezeket a TechNET-en elhangzó dolgokat szeretném hallani, ha lehet.

Köszönöm! :)
strogg  
2003. nov. 27. 10:38 | válasz | #44
nekem nem így tűnik.
mrzool  
2003. nov. 27. 10:28 | válasz | #43
Veled ellentétben a Microsoftnak elég konkrét elképzelése van a jövőről, már most le van fektetve, hogy mit és hogyan szeretnének elérni 2010-ig (az egyik Techneten szó is volt a hosszútávú tervekről).

Unixtól lopni? Ugyani mit...? Ha végig tudják vinni az ötleteiket, 5 év múlva a linux visszasüllyed egy hobbi-oprendszerré, és full MS-dominancia lesz. Ez persze szerintem sem jó (hogy egyetlen egy rendszer legyen), de minden jel erre mutat, annyira nagyszerű és forradalmi újításokkal jöttek és jönnek elő mostanában.
strogg  
2003. nov. 27. 10:10 | válasz | #42
Semmiféle konkrét elképzelésem sincsen attól, hogy a win mivé fog átalkulni.Feltételezem a gondolkodásuk nem változik meg, tehát továbbra is elkezdik az ötleteket lenyúlni, és megcsinálni.Ez szerintem gyorsulni fog erősen, mert a linux egyre komolyabb alternatíva lesz a winnel szemben. Valszeg elég sok ilyen ötlet lesz átvéve a jövőben, de nem lesz elég. ugyanis a linuxra átállás egyik komoly érve, hogy sokkal olcsóbb (mármint desktop, office,) szinten mint a win. Ez elöbb utóbb magával hozza, hogy a winnek is alkalmazkodni kell. Ez pedig szerintem lavina, mert ekkor új pénzügyi stratégia kell, ami elöbb-utóbb a teljes m$ berendezkedését, felépítését megváltoztatja majd.Szerintem rengeteg ötlet lesz átvéve a *nix világból, tehát elvi szinten erre felé fognak tendálni. Nemtartom hülyeségnek, hogy lesz posix kompatibilis rétegük.Sok olyan változásra tippelek, ami végül egy teljesen más, és olcsóbb terméket fog hozni, mint a win.Ha viszont nem változtatnak a fent említett pénz, és üzletpolitikájukon, akkor megroppanhat az m$, ami ekkora cégnél életveszélyes. (lufi effectus). Ami marad belöle, az fog új termékkel jelentkezni.De szerintem bármelyik is történjék, a jelenleg ismert win, és m$ meghal.Arról, hogy mégis milyen irányba, hogyan fog változni szerintem azért képlékeny, mert logikus lépésnek tartanám az apple részéről, ha lenne macos x86-ra.Ez pedig bezavar majd szerintem.Még az is lehet, hogy az m$ ebbe az irányba fog fordulni, de bármit is tesz, a "*unix vér" benne lesz a termékükben, de nagyon erősen.
Szóval én így értettem a változást.A jövő viszont nagy valószínűséggel mindenképpen azt hozza, hogy az m$ monopolhelyzete megszűnik.
Pheel  
2003. nov. 27. 09:49 | galéria | válasz | #41
Majdnem teljesen egyetértek. Amiben nem, azt már leírtam ezelőtt. Mindenesetre szerintem a Linux napjainkban sokkal kényelmetlenebb és több megalkuvást kényszerít mind a fejlesztőkre, mind a használókra és ez a közeli jövőben nem is fog sokat változni, mert a mélyében vannak óriási hiányosságok és koncepciótlanságok. Persze lehet felhasználóbarátabbá tenni és így a használata már egész kellemes lehet, de ez a fejlesztők feladata, akiknek még sokáig nem lesz jó. Sajnos.

Az a baj, hogy a Linuxon érezni azt, hogy mindenki gondolt valamit, csinált valamit, aztán addig kalapálták a részeket, amíg már majdnem úgy néz ki, mintha együtt csinálták volna. Ezzel szemben a Windowst képzett szakemberek tervezték egységes koncepciók alapján. Persze a Linuxot is sok hozzáértő és okos ember fejleszti, de ők nem jövőképek, hanem szükségletek alapján dolgoznak és ezért van az az érzése az embernek, hogy minden csak folt hátán folt jelleggel van összerakva.

Félre ne értsd, ez nem leszólás volt, egyszerűen csak az én véleményem!

Viszont érdekelne, hogy szerinted mi lesz a Windows után, azaz mivé fog átalakulni. Van valami elképzelésed rá vagy csak érzed, hogy más lesz a jövő?
strogg  
2003. nov. 27. 09:05 | válasz | #40
lasan=lassan .:)
strogg  
2003. nov. 27. 09:03 | válasz | #39
endre2:
Erre semmi szükség.
Egyrészt amit én mondtam, azt szerintem megtörténik,legfeljebb nem úgy, ahogyan gondolom. A Windows komolya alternatívát kapott, és ha meg is lesz a trónfosztás, akkor is ellenfél marad.Meg kell mondjam, ez így van jól!!! Ugyanis a windows remélem piacon marad.Hülyén hangzik egy pingvines megszállott szájából mi?DDDD De gondoljunk csak bele.A linux fejlődése a win nélkül nem történhetett volna meg ilyen sebsséggel, mert nem lett volna ekkora motiváció.Arról se feledkezzünk meg, hogy ha a linux lesz fölényben, hiába több linuxos cég fog forgalmazni disztribet, a paletta akkor sem lesz olyan színes. Én személy szerint remélem, hogy a win piacon marad, és mellette komolyan erősödik a bsd,qnx,beos... stb elterjedtsége. Az lesz a jó világ, amikor színes lesz a választék. Nem sokkal lesz jobb egy linuxos világ, mint egy wines.Tehát egy idő után senki nem érezné jól magát, ha a jelenlegi helyzet fordítva lesz, és linux lesz akkor elönyben, mint a win.És ne feledjük, van akinek a win jön be, a hibáival, -szerintem- vérlázító licenszével együtt. Ez van, ebben hisz, ezt szereti. Semmi szükség mások anyazására,mert a linux útja biztosítva van, és az erővizsonyok szépen lasan mintha egy egészséges mederbe kezdenénekl átrendeződni.Viszont változatlanul tartom, hogy maga a win elé fog tünni egy idő után.Valószínűbbnek tartom, hogy azért fog kihalni a windows, mert átalakul valami mássá.Szóval semmi szükség az anyázásra.
endre2  
2003. nov. 27. 08:42 | válasz | #38
Nemsokára kihaltok bill géc farkát szopogató kis barmok! Épp ideje!!!!
Cat  
2003. nov. 26. 21:06 | galéria | válasz | #37
:DDDDDDD
Pheel  
2003. nov. 26. 20:21 | galéria | válasz | #36
Amikor a Windows indult, igenis ellenfélnek számított. Persze azóta a műkedvelők cuccává vált, akárcsak az Amiga. Tényleg! AmigaOS is volt. Azt is sokan szerették. :)
CS  
2003. nov. 26. 19:55 | válasz | #35
Pheel: a mac os igazabol csak mac-en futott illetve az umax mac klonokon (lehet, hogy esetleg meg masnak is licenszeltek), ez erosen behatarolta a mac fogyasztoi arat. Gondolom azzal, hogy a pc klonok illetve makasnak nevezheto pc-k olcsobbak, mint egy mac, es regen is olcsobb volt nem arulok el nagy titkot. Nyilvan egy az arabol es a megcelzott vasarloretegbol adodoan nem mainstream rendszer nem komoly versenytars az overall desktop piaci reszesedesert folytatott kuzdelemben (ettol fuggetlenul persze lehet masban jo, sot...)
Pheel  
2003. nov. 26. 19:45 | galéria | válasz | #34
"Elarulnad, hogy mi volt a komoly alternativa?"

Nagyon szívesen! Volt valami ismeretlen cég, valami Apple, vagy ki, akinek volt valami kezdetleges MacOS vagy mi a franc oprendszere és mellesleg övé volt a TELJES grafikus desktop piac... ;-O
2003. nov. 26. 17:48 | válasz | #33
Enterprise: osztom a velemenyed. Mindenki azt hasznal, ami neki jolesik. A dummy-k meg amit megetetnek veluk.
CS  
2003. nov. 26. 16:25 | válasz | #32
Pheel:

"Ráadásul, mikor a Win ennyi idős volt, már régen elterjedtnek számított. A Linux meg az Istennek sem akar terjedni annyira, amennyire ahhoz kellene, hogy a jövő oprendszere legyen."

Elarulnad, hogy mi volt a komoly alternativa? Az os2 nem, mert az ibm keze az ms altal egy csomo megegyezessel meg volt kotve. Szamomra a windows ilyen merteku elterjedese nem egy nagy fegyverteny.

A windowst meg levaltani kb. olyan, mint a volkswageneket akarnad levaltani az utakrol. Csinalhatsz olcsobbat, jobbat, biztonsagosabbat, a vw marad.
2003. nov. 26. 16:24 | válasz | #31
Látja kedves, nincsenek csodák meg feltalálók...
Én kiszállok.
2003. nov. 26. 15:18 | válasz | #30
Na most ha itt a szemelyes kivansagokrol beszelunk, akkor en szeretnem ha nemsokara ne is tudjam mi fut a gepemen, csak egyszeruen fusson... :) ja de ez valoszinubb mint a "szakerto" kivansaga, ezert egy fokkal lejebb ugrok es mondjuk, hogy szeretnem ha Bill Gates nekem adna az ossz vagyonat. :) mert ez kb. ugyanolyan valoszinu, mint a Windows 3-4 even beluli halala. "Szakerto" ur, hogy ne legyen tevedes, es, hogy a kovetkezokben ne jarasd ennyire le magad, mondanek valamit, mint a Windowsot ugy a Linuxot meg nagyon de nagyon sokaig fogod egyutt nezni. Ja es persze ha mar filozofalunk akkor fogjatok mar egyszer fel, hogy "ultimate truth" vagyis vegso igazsag nem letezik, ez ehy fasiszta-kommunista utopia! George Patton egyszer azt mondta: "ha mindenki egyet gondolkodik, akkor valaki egyaltalan nem gondolkodik" ertsetek mar egyszer meg az Isten szerelmere, hogy akinek Linux kell az Linuxot hasznal, akinek Windows kell az Windowsot, akinek pedig XYZ az hasznaljon XYZ-t. Vagy elfelejtettetek mi is a demokracia?
strogg  
2003. nov. 26. 14:46 | válasz | #29
Lars:Szerintem is teljesen jó el tudtunk ezügyben vitázni.
Elismerem, bátor a jóslatom, mindössze abból indulok ki, amik jönnek hírek, hogy milyen cég, hogyan, és miért áll át linuxra, vagy éppen melyik cég áll a linux ügye mögé.
A többi a felhasználókon múlik.
Manapság egy linuxot tényleg nem ügy feltenni, én is emlékszem, mit szenvedtem annó a suse 6.1-el. Az is igaz, hogy akkor még nagyon nem értettem hozzá, mondhatnám nem is láttam linuxot.:DDD
A hardver része viszont valós, és valóban a gyártók bűne. Változni fog a helyzet, ebben biztos vagyok, de még sok -főleg speckó- hardver nem müxik linux alatt.
És az uhu miatt nem kövez meg senki, elég sokan használják. Én gondolkodtam, hogy megint felteszek egy debiant, de bevallom férfiasan, lusta lettem hozzá.ráadásul az uhu-m remekül megy, szóval nincs szíven leírtani. Pláne addig, amíg rá nem unok a neverwinter-re, mert nincs kedvem vackolni a telepítéssel, vagy kimenteni a karakteremet.:))
Amiben viszont csalódtam, az a suse 8.x, és a redhat.Pedig suse fun voltam, (azzal tanulgattam a linuxot sokáig.) de sajnos túl sok lett a csicsa a belbecsben pedig van hiba szerintem.
Szvsz az uhu jó választás.
Lars  
2003. nov. 26. 14:35 | válasz | #28
Üdv.
Örülök, hogy nem estetek egymásnak, hanem frankó kis vita alakult ki. Én a "fizetős" oprendszert használom már régen, vannak dolgok amik nagyon nem tetszenek benne, viszont több az, ami tetszik. A minap próbaképpen felraktam egy linuxot egy kis winyóra, és meglestem. Hát tényleg bénának kell lenni ahoz, hogy mondjuk egy UHU-t vagy hasonló kaliberű disztrib-et ne tudjon valaki telepíteni. Szóval ilyen téren már nincs semmi probléma, viszont van egy eléggé ritka USB-s ADSL modemem, amit az istennek sem tudtam életre kelteni linux alatt. Ezért is nem volt hosszú életű nálam. Ellenben ezt a dolgot megcsináltam 2-3 évvel ezelött is, és akkor a telepítés is nehezebb volt, és kellett hozzá két linux guru is :-)
Szal fejlődik rendesen, és biztos hogy ezért könnyebben fog terjedni, de még mindig vannak problémák a kicsit spec-ebb hardverekkel. Mondjuk ez a gyártó bűne, mert nem ad lehetőséget a választásra.
Ja. Az UHU miatt ne kövezzetek meg kedves linuxos szakik, én ezt találtam hirtelen :-)))
Szal fejlődik, és tényleg jós legyen a talpán, aki most el tudja dönteni, hogy melyik platformé lesz a jövő.
2003. nov. 26. 14:00 | válasz | #27
Dx-t használnak, mert a fejlesztői kit-ek arra és nem az OpenGL-re vannak hegyezve. Azért érdekes, hogy akik szeretnének nagyobb rétegeket is bevonni a játékba, kiadják a linuxos portot.
Off.
Sőt valóban azon fejlesztenek, még ha nevetünk is rajta. Szét kell nézni egy picit a neten és találhatunk olyan nyilatkozatokat amik ezt támasztják alá. Az hogy azután mire optimalizálnak, portolnak már részlet kérdés.
On.
Szerintem a linux nem fogja leváltani a wint, ahhoz túl jó marketingesei vannak Billinek, de remélem, hogy egy elfogadható alternatíva lesz és marad.
Komoly kihívás a linuxnak a win árának csökkentése lenne (amit keleten már meg is tett Billi).
A jelenlegi desktop elterjedsége a winnek még mindíg az, hogy könnyen másolható és kevesen foglalkoznak az illegális szó jelentésével, következményivel. Viszont abban az esetben, ha azonos szintű termékeket azonos szintű áron lehetne megvásárolni, a fogyasztók nagytöbbsége az általuk v. gyerekeik által tanult rendszert létesítenék előnyben, az pedig jelenleg sajnos nem a linux vmelyik disztribe.
Évek óta hallhatjuk a linux desktop rendszerek előre törésének jóslatát, sajnos én már kicsit szkeptikus vagyok ezen a téren ;), de ne legyen igazam.:)
CAD  
2003. nov. 26. 14:00 | válasz | #26
Ez elegge igy van ... sajnos, linux ablakos rendszere peladaul eszmeletlenul irritalo, foleg winhez kepest. Tehat azert kanaan ninsc ott sem... meg mashol sem.
CAD  
2003. nov. 26. 13:57 | válasz | #25
Es akko megtortenik, hogy a legnepszerubb disztribucio kemeny penzeket gombol le, es 5 ev mulva megjelenik az elso ingyenes operacios rendszer komplex valtozata, es akkor eloszor az egyetemi szerverek, majd a desktop piacon is szepen lassan atveszi a vezetest... stb.stb, ismeros?

Elvonatkoztatva a szenzaciohajhasz ciktol, csak egy alltalanos elv, amelyet meg soha nem sikerult senkinek felboritania:

Aki kis kozgazdasagot is tanult, az belathatja, hogy ingyen semmi sincs, semmi, foleg jo dolgok (ha mashogy nem alternativ koltsegkent jelentkeznek, amelyeket lehet, hogy fel sem ismertek pedig leteznek) - vagy ha letezik is, csak keresz eletu lehet, pont a mai vilag jellegebol adodoan.

"A játékok komoly százalékát már most is linuxon fejlesztik, csak windows-ra adják ki, mert terjesztésileg ez a legjobb.De pl: az ut2003 már alapból rendlekezik linux installerrel, és ha jól tudom a doom3 is követni fogja a példáját.Az ID-s játékok gyakorlatilag a q3 óta linuxon készülnek, az engine dettó ott született.Nem hinném, hogy komoly fennakadást jelentene egy játékot már rendszerre is portolni"

Ezt azert nehezen hiszem, hisz sztem szamos oprendszer fuggo szolgaltatast, modult tartalmaznak, melyeket kicsit nehezkess lenne egy linux kornyezetben tesztelni (ertem ezalatt mar a leforditast is, leven linux nem rendelkezeik windowsos librarykkel). Az meg kicsit nehezen hiheto, hogy minden forditas utan kulon wines gepeken letesztelni, mert akkor nem ertem a linuxbol fakado elonyoket jelen esetben.


"Ez azért erős túlzás amit írtál, hisz a Linux nem arról szól, hogy kattingass ide, vagy oda, hanem igenis utána kell olvasni, tisztában kell lenned a saját rendszereddel." - latod, pont errol van szo, pontezert hulyeseg, hogy egy win uzemeltetese dragabb, mert amit a vasarlason 30 ezer forintot beinvesztalsz, az a linuxon a telepittetes, konfiguralas, fentartasban felugorhatnak magasabbra is, persze ha nem ertesz hozza, egy ember pedig nem linux tudassal szuletik.


"mert azt már végképp nevetségesnek tartom, hogy Admin jogokkal rendelkezve sem lőhetek ki olyan programokat, amik nekem tetszenek, s nekem mondja meg a gép én mit csináljak..." - pedig ki tudod loni, csak erteni kellene hozza. Amugy sok ertelme van am kernelpanikig killelgetni processeket... vagy serviceokat.
Pheel  
2003. nov. 26. 13:45 | galéria | válasz | #24
"komoly százalékát"

Ez nálad mennyi? 5? :)))))))))))
Pheel  
2003. nov. 26. 13:45 | galéria | válasz | #23
Erre az egészre annyit, hogy ha a MS-nak meg fogja érni, akkor kiadja a .Net FW portolását oda, ahová kell és nem fognak eltűnni az erre fejlesztett progik, hanem még inkább megerősítést nyernek. Szóval szép, amit gondolsz, csak az élet nem igazolja. A Linux alig fiatalabb, mint a Windows. Ráadásul, mikor a Win ennyi idős volt, már régen elterjedtnek számított. A Linux meg az Istennek sem akar terjedni annyira, amennyire ahhoz kellene, hogy a jövő oprendszere legyen.

Más: fejlesztettél már Linux alatt? Rémálom Windows után...
Pheel  
2003. nov. 26. 13:42 | galéria | válasz | #22
Ember! Legalább a nevem tudnád elolvasni!
strogg  
2003. nov. 26. 13:33 | válasz | #21
<?id name=Phell ?>
Megint nem olvasod el minden szavam.
Azt mondtam komoly százalékát, nem azt, hogy mindet,többségét, stb..
Lehet túl biztos vagyok benne, de a jelenlegi tendencia mellett én így tartom logikusnak, ahogy említettem. Mármint az erőviszonyok átalakulásáról beszélek.Mellesleg ha engem kérdezel, nekem szimpatikusabb a qnx-es megoldás (mármint kernel, és felépítés dolgában), remélem komolyabban fog labdába rúgni, mert sajnálattal látom, hogy programok tekintetében eléggé le van maradva.:( De én majdnem biztosra veszem, hogy a linux utáni időszak alapja egy linux szerű, rendszer lesz. Ezek valóban csak tipp, én így látom. Azonban azt is biztosra veszem, hogy a MacOS is komolyabb tényező lesz, szóval még ezt a vonalat is elképzelhetőnek tartom. Vagy hibdrijüket.De szerintem a windows sokat ehhez nem fog hozzátenni.
Egyébkéntz a windows legfőbb hibájának zat tartom, hogy nagyon erőlteti saját magát, újabb -ne adj isten más rendszerek alatti -megoldásokban nem elég nyitott.Sem techonlógiailag, sem üzletileg, sem pénzügyileg.(ismét a qnx-re gondolok, többek között.)
Pheel  
2003. nov. 26. 13:15 | galéria | válasz | #20
A játékok nagyobbik fele Dx-et használ. Ha ezeket szerinted Linuxon fejlesztik, akkor jót nevettem, köszönöm :)

Egyébként kissé túl biztos vagy a dolgokban. Olyan dolgokban, amikben senki hozzáértő nem mer és nem tud biztosat mondani.
strogg  
2003. nov. 26. 13:01 | válasz | #19
nemmondommeg.
A játékok komoly százalékát már most is linuxon fejlesztik, csak windows-ra adják ki, mert terjesztésileg ez a legjobb.De pl: az ut2003 már alapból rendlekezik linux installerrel, és ha jól tudom a doom3 is követni fogja a példáját.Az ID-s játékok gyakorlatilag a q3 óta linuxon készülnek, az engine dettó ott született.Nem hinném, hogy komoly fennakadást jelentene egy játékot már rendszerre is portolni.Főleg, hogy a legtöbb windowstól eltérő rendszer posix kompatibilis, ezzel a linux,bsd, és társaikra gondolok.Tehát szerintem ez nem fog fennakadást jelenteni.
<?id name=pheel ?>: világos, eljön majd szépen az idő, amikor a linuxnál is jobbra lesz szükség.A fejlődés erről szól.De abban szinte biztos vagyok, hogy ez a linuxból fog elindulni.Eléggé kevés esély van rá, hogy el ellinuxosodott világ rádöbben: eh, inkább a windows. A linux is vagy kihal, vagy átalakul de nagyon egyszer.De addigra biztos vagyok benne, hogy a windows már csak emlék lesz.
2003. nov. 26. 12:43 | válasz | #18
Mindenfele szarkazmus nelkul: kar, hogy a linuxos sem az istenek szartak: http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=23758.
2003. nov. 26. 12:40 | válasz | #17
En csak annak orulok, hogy akkor majd, az atallas idejen, ami azert eltart majd nehany evig, minden jatekot ketszer kell majd megirni. A banda egyik fele Linuxon, masik fele Winen akar majd jatszani. Hej! mennyivel olcsobb lesz ez igy! Gyanitom, hogy az egyik platform mindig hatranyban lesz a masikkal szemben. Amig a win az uralkodo, addig a linuxosok varnak majd nehany honapot. Utanna esetleg forditva. Sot! Mar most is van mar 3(4) platform, amire u.a. az jatekot kell kifejleszteni. Most lesz meg egy, ami a tobbitol gyokeresen eltero. Elkepzelheto, hogy milyen felemelo erzes ez a jatekgyartoknak: plussz koltsegek a fejlesztesben, tesztelesben.
Ja! Linux-ra vasarolt mar kozuletek barki is jatekot? Mert azert a linux nagy elonye az olcsosag, ugyebar. Es ha ott is 1x ezer lesz egy jatek, akkor meg jon a kerdes a dummy userektol: most akkor miert is kene atallnom linuxra?
2003. nov. 26. 11:21 | válasz | #16
SOHA!!!!!!!
Pheel  
2003. nov. 26. 10:10 | galéria | válasz | #15
"Mire észreveszik, hogy a linux hol tart kint, addig még elég sok windows-t fogunk venni közbeszerzéssel"

Remélem leszünk olyan lassan reagálók, hogy már csak akkor vesszük észre, amikor a "külföld" rájön, hogy mégsem jött el a Kánaán és már drága pénzem alternatívát keres a Linux helyett...
strogg  
2003. nov. 26. 09:17 | válasz | #14
szakerto: Azért én pontosítanék. Teljesen egyetértek veled, de kicsit máshogy. 2-3 év múlva az office, és kiszolgáló szegmensben valóban kikap a windows, de erős marad a desktop piacon. Én -most a hasamra ütök- úgy tippelem, hogy 4-5 év múlva is a desktop piac 50%-60%-a a windows-é lesz.De ezt csak nagyon halkan merem megtippelni, ugyanis az a tapasztalatom, hogy az emberek szeretik azt a rendszert használni otthon, mint a munkahelyükön. (kompatibilitási okoból,hogy tudjanak otthon is dolgozni.) Inkáb merném azt mondani, hogy multiboot-os gépek lesznek, a tisztán linuxos gépek kevesebben lesznek.Hacsak nem számolom hozzá a multiboot -os gépeket, mert akkor az m$ a desktop piacon is bajban van.Azt most látom, hogy erősen szorul vissza a windows,de nem tudom, hogy ez mikor lesz átütő mértékű, annyira nem vágom a paicot.:)Ez magával hozza persze az alkalmazások portolását,új fejlesztéseket a linux architektúrájának figyelembevételével,új megoldások, hardverekhez eszközmeghajtók, játékok in-box linuxos telepítője, stb... Csomó olyan tényező, ami nagyban befolyásolhatja mindazt, amit eddgi leírtam. Szóval ezért "halkan" mondtam ezeket.:) Az bizonyos, hogy a linux nagyon komoly veszély a windowsra már most, nagyon úgy néz ki, hogy trónfosztás lesz belőle.De addig még sok víz lefolyik a dunán, és amúgyis; ki tudja? És a mi Szempontonukból is más a szitu.Mire nálunk is elkezdődik egy külföldön már elkezdődött "forradalom", az még odébb van.Mire észreveszik, hogy a linux hol tart kint, addig még elég sok windows-t fogunk venni közbeszerzéssel.Szóval a mi szempontunkból nézve a dolgot, szerintem arra a 3-4 évre nyugodtan rá lehet tenni 2 év "magyar faktort" :DD Nekem ez a tippem.
NASA  
2003. nov. 26. 09:07 | válasz | #13
Ez azért erős túlzás amit írtál, hisz a Linux nem arról szól, hogy kattingass ide, vagy oda, hanem igenis utána kell olvasni, tisztában kell lenned a saját rendszereddel. Ha viszont ezzel megbírkóztál, egy nagyon kezelhető, megbízható, általad irányított rendszert kapsz, amit még egy Windows 2000-ről sem mondható el, mert azt már végképp nevetségesnek tartom, hogy Admin jogokkal rendelkezve sem lőhetek ki olyan programokat, amik nekem tetszenek, s nekem mondja meg a gép én mit csináljak... Kezelhetőségről meg annyit, hogy nekem a UNIX karakteres üzemmódú shelljei milliószor jobban tetszettek, mint a Windows lebutított Command Line-ja...
2003. nov. 26. 08:14 | válasz | #12
msn messenger voice chat megoldás létezik linux-ra, szeretnék beszélgetni a hálón a barátaimmal ismerőseimmel nekik windows van nekem pedig LINUX, ha valaki tud megoldást kérem írjon, előre is köszönöm:)
Yfel  
2003. nov. 26. 03:58 | válasz | #11
2003. nov. 26. 01:37 | válasz | #10
"márpedig én azért sem cserélem le. :)"

Mar pedig kenytelen leszel lecserelni,ha modern programokat is akarsz futatni.
A windowsnak vege 3-4 ev mulva mar nem fognak ra programok megjelenni.5 ev mulva linux lesz az elsodleges platform,es legfejebb csak nehany nagyobb program fog megjelenni windows ala is mondjuk fel ev csuszassal.
A microsoft megmarad mert ezernyi mas dologgal is foglalkoznak,de az oprendszer csatat mar elvesztettek.
Zéta  
2003. nov. 25. 23:46 | válasz | #9
Egy normális disztribúciót semmivel sem nehezebb beállítani, mint egy Windowst, és különösebb nyűg sincs vele. Stabilitás és szolgáltatások terén a Win2000 óta valóban nincs mit szégyelnie a Windowsnak.
2003. nov. 25. 22:24 | válasz | #8
márpedig én azért sem cserélem le. :)
2003. nov. 25. 20:16 | válasz | #7
Aha .Es miert is?Mert a hetkoznapi felhasznalo szemeben(ertsd nem uzemeltet halozatot,meg webservert)tok ugyanolyan mint a windows,csak nehezebb beallitani es sok vele a nyug.Stabilnak lehet hogy stabil,habar ebbol a szempontbol szvsz az xp-nek sincs szegyelnivaloja,de meg sok szempontbol kiforratlanabb...
strogg  
2003. nov. 25. 20:12 | válasz | #6
neverwinter nights. 3 CD-s baldur's gate szintü szerepjáték. Letölthetö linuxra szabadon, a gyártó honlapjáról.
nwn.bioware.com.
NASA  
2003. nov. 25. 19:57 | válasz | #5
Azért gyorsan beeszólnék, mielött megint flame lesz belőle: asztali PC, és egyéb hardvernél tényleg olcsóbb a fenntartása a Linuxnak. Nagyon jól le van szinte minden dokumentálva, ez mondjuk igaz a többi rendszerre is, minden fellelhető a neten, élvezet használni, s ezért nem kell több száz dolcsinak megfelelő összeget leperkálni. Egyedüli nehézsége a Linuxnak, hogy single-computeren, azaz net nélkül nehézkes vele meglenni, mert gyakran kell a net után nyúlni egy frissen rakott Linux után, bár Windowsnál is manapság ez a tendencia az uralkodó... :(
Mindenestre élvezetesebb egy Linuxot használni, ezt tapasztalatból mondom. Windows után egyszerűen felemelő érzés :)
2003. nov. 25. 19:45 | válasz | #4
Ha már az irodákban elterlyedne az azt lyelentené, hogy a vírusok terlyedési esélye 0.000x-re esne vissza :)
Az OpenGL-es engine-eknek meg mindegy, hogy hol fut. Viszont most már jöhetnének a bonyolultabb játékok is. Utálok mészárolni :)
Imike  
2003. nov. 25. 19:30 | válasz | #3
én azért inkább feketetek ms részvényekbe mint red hat-be vagy akár ibm-be, sun-ba... :)
2003. nov. 25. 19:12 | válasz | #2
Addig kénytelen leszek a szar dolgokkal, RTCW, UT, Q3, Kingpin, (meg még 1-2 hasonló szemét Civ, RR Tycoon 2 stb) játszani.... :DDD
MG...  
2003. nov. 25. 18:42 | válasz | #1
Majd ha a nagy játékok, multimédiás megoldások tömegessen jelennek meg a Linuxra akkor fog leginkább elöretörni. Addig leginkább a munkahelyeken felylődhet.