Döntetlennel zárult ember és gép küzdelme
2003. november 20. 23:46, csütörtök
A világelső Gari Kaszparov döntetlennel zárta utolsó mérkőzését az X3D Fritz elnevezésű sakkprogram ellen, ami összességében is döntetlent eredményezett a rendkívül izgalmas, helyenként érzelmektől sem mentes tornán.

Hirdetés

Szakértők szerint bár a számítógépek egyre gyorsabbá és okosabbá válnak, úgy tűnik az ember képes lépést tartani velük. "Egyre jobbak a gépek, azonban mi emberek is képesek vagyunk tanulni" - mondta Kaszparov a negyedik, egyben utolsó játszma után. "Ma sokkal többet tudok a számítógépekről, mint hat évvel ezelőtt." A sakklegenda számára igen emlékezetes maradt, amikor 1997-ben elvesztette a csatát az IBM Deep Blue programja ellen. Most újdonság volt, hogy egy 3D szemüvegen keresztül, egy virtuális sakktáblán játszotta le a meccseket.

Az első döntetlennel végződő játék után, egy-egy győzelem következett, ekkor a mérkőzés állása 2-2 volt. Kaszparov győzelmét egy hosszú távú stratégiának köszönheti, míg Fritz győzelme az emberi hibák könyörtelen kihasználásából következett. A szakértők az utolsó játszmát mindkét fél részéről a "tökéletes sakk" megtestesüléseként jellemezték.


"Kaszparov a megfelelő stratégiát alkalmazta. Mindenek felett azt akarta bebiztosítani, hogy ne veszítsen" - mondta Jonathan Schaeffer, a kanadai Alberta Egyetem számítástechnikai tudományokkal és játékokkal foglalkozó csoportjának egyik tagja. "Mindkét fél számára nagy volt a tét, ami a büszkeségüket illeti." A jelenlegi világbajnok, Vladimir Kramnik szintén döntetlent ért el Fritz egy korábbi változata ellen 2002 októberében egy nyolc játszmából álló tornán, míg Fritz legyőzte Deep Blue-t.


Az utolsó játszma volt a legrövidebb a tornán, kevesebb mint két órát és 27 lépést vett igénybe, a kezdetétől fogva kiegyensúlyozott volt. A fehérrel játszó Fritz nyitva hagyta a játszmát, olyan szituációt teremtve, ami általában a számítógépnek kedvez. A nyitott játszmák több lehetőséget biztosítanak lépésenként, így lehetővé teszik a gép számára, hogy "rettenetes" számítási erejüket előnnyé kovácsolják.


Ez nagyban különbözött a vasárnapi összecsapástól, melyben Kaszparov zárt taktikájának köszönhetően megszerezte a győzelmet. A nyitott játék azonban jóval idegtépőbb lehetett számára a gép számítási képességei tudatában. Mindezek ellenére Kaszparov folyamatosan védekezett és visszaverte a gép támadásait, elvéve a győzelmi esélyeit. A 13. lépésben 20 percet töltött el vezére elvesztésének kivédésével. A végeredmény ezúttal sem zárta le az ember a gép elleni vitát.

"Amíg a gépek nem képesek hosszú távra szóló stratégiák kidolgozására, addig el fogják veszteni az olyan játszmákat, mint amilyen a harmadik volt" - mondta Schaeffer. "Én személy szerint arra számítok, hogy végül a gépek fognak előre törni."

John Fernandez, az X3D Fritz konzultánsa egyáltalán nem olyan biztos ebben.
"Ember és gép továbbra is egymást fogják előre húzni" - mondta. "Ez még sokáig nyitott kérdés fog maradni."

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NX  
2003. nov. 24. 09:27 | válasz | #20
Csudri!

"A virtuális sakktábla nem jelenthet hátrányt"

Persze. :-)
"mert ilyen szinten már figurák nélkül is tudnak játszani."

Hogy? Üres táblával?

" Valaha én is tanultam ilyet, de az ellenségemnek se kívánom."

Mit tanultál?

A vakszimultán hátrányt jelent, ha nem is olyan nagyot, de akkor is hátrány és itt nagyon kis különbségek döntőek lehetnek.


nenne!

Ez nem az ember számára presztízs, hanem a sakkprogram számára. Ha így reklámozzák, hogy a programunk megveri Kaszparovot máris jobban hangzik. Kvázi sokkal többet tudnak eladni belőle.
Egyébként egyelőre még az ember a jobb. 10 év múlva már korántsem biztos.
nenne  
2003. nov. 24. 00:41 | válasz | #19
Pedig a "két kis kecske" izgalmasabban hangzott ;)
2003. nov. 23. 21:19 | válasz | #18
az kezecske
2003. nov. 23. 20:58 | válasz | #17
ameddig egy 3 éves gyerek egy cseppnyi kreativitással, és két kis keecskével tönkre vághat egy szuperszámítógépet, addig felesleges.alapértelmezett erőviszonyokról beszélgetni.
értem?
:-)
2003. nov. 22. 21:49 | válasz | #16
én úgyis jobban sakkozok
Korel  
2003. nov. 22. 01:52 | válasz | #15
Ez a kaszparov tiszta olyan mint a K-Paxos fickó, nem? :D
2003. nov. 21. 20:21 | válasz | #14
Ez rohattjó!
Nem bírja a 60 Hz-et! :-))))
nenne  
2003. nov. 21. 18:23 | válasz | #13
Nem értem miért csinál az ember presztizs kérdést abból, hogy legyőzze a gépet sakkban. Azon se akadunk ki, hogy több számot tud megjegyezni mint mi, és gyorsabban számol. Szerintem ez nem az emberre, hanem a sakkra nézve ciki.
pudra  
2003. nov. 21. 18:16 | válasz | #12
Csoringer Kaszparov azert nem tudott nyerni, mert kiegett a szeme a 60hz-en frissito 3d szemuvegtol.
Csudri  
2003. nov. 21. 17:26 | galéria | válasz | #11
A virtuális sakktábla nem jelenthet hátrányt, mert ilyen szinten már figurák nélkül is tudnak játszani. Valaha én is tanultam ilyet, de az ellenségemnek se kívánom.
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2003. nov. 21. 16:25 | válasz | #10
RpPRO: Ez jó!
RpPRO  
2003. nov. 21. 15:20 | válasz | #9
Erzelmek? Elkepzelem, ahogy banataban fritz reszeli a vinyot :D
Amugy ez a virtualis sakktabla szvsz egy minimalis hatrany lehetett Kaszparovnak, ezen a szinten talan barmi szamit, ami elut a megszokott jo oreg sakk tablatol es figuraktol. Legkozelebb majd azzal allnak elo, h kozben vegyen forrofurdot es o generalja az aramot fritz xx-nak egy biciklin :)
Lacc  
2003. nov. 21. 15:14 | galéria | válasz | #8
Hajjaj milyen meglepő. Döntetlen. Kaszparov zsebében meg a millák.
Csudri  
2003. nov. 21. 09:44 | galéria | válasz | #7
a vita egy másik fórumon volt

http://prohardver.hu/rios3_forum.php?mod=40&id=29834
Uffla  
2003. nov. 21. 08:05 | válasz | #6
ohh ki programozta azt az otvaros gépet...

Kaszparov 97-es veresége után, megvette az összes sak programot ami létezett, feltunningólta magát virtuálisan és most örülhet a döntetlennek. :)
2003. nov. 21. 07:57 | válasz | #5
A monológodba belefáradtam, mert elég fárasztó volt. Vitát viszont nem láttam.
Csudri  
2003. nov. 21. 06:57 | galéria | válasz | #4
Kell a balhé?
Lars  
2003. nov. 21. 02:55 | válasz | #3
Ez érdekes dolog, és talán az utolsó mondatok között van az igazság."Ember és gép továbbra is egymást fogják előre húzni" - mondta. "Ez még sokáig nyitott kérdés fog maradni."
Az emberiség nevében remélem is :-)))
Az embert biztos hogy sok dolog befolyásolja a játék során, a gépet max az áramszünet, vagy a mágneses vihar :-)
2003. nov. 21. 01:20 | válasz | #2
Hé **********!

Ha semmi közöd nincs a számítógépes sakkhoz, talán nem kellene ******** megjegyzéseket tenned.
Lásd.: "Egy gép nem fog hülyeségeket lépni, míg egy ember igen."
Ez kb. olyan, mintha azt mondanád: "Ha Mariska néninek ******** volna, akkor Pista bácsi lenne." lmao
Csudri  
2003. nov. 20. 23:54 | galéria | válasz | #1
Nem lehet mindent brutal force-ból megoldani! Az emberek oldalán mindig ott lesz az, hogy választhatnak marhaságot is. Egy gép nem fog hülyeséfet lépni, míg egy ember igen. De ma már belefáradtam ebbe a vitába, úgyhogy inkább be is fejezem a mondókámat!