![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Beszennyezheti a Marsot a japán űrszonda
2003. november 17. 19:06, hétfő
Japán vezető napilapja, a Yomiuri Shimbun jelentése szerint a balsorsú Nozomi felderítő, ami Japán első Mars szondájának szerepét töltené be, várhatóan becsapódik a vörös bolygóba december 14-én amennyiben jelenlegi pályáján marad.
![]() A Nozomi még felszállás előtt, utolsó ellenőrzése közben Mivel a Nozomi a tervek szerint nem szállt volna le a bolygóra, így szennyeződés-mentesítési programja tulajdonképpen nem is létezik, nem úgy, mint az agyonsikált brit Beagle 2 leszállóegység, vagy a két amerikai marsjáró esetében, melyek megfelelnek a washingtoni Nemzeti Tudományos Akadémia által előírt egységesen elfogadott protokollnak. ![]() Fantáziarajz a Nozomiról a Mars előtt A Nozomit 1998-ban lőtték fel és 1999 októberében kellett volna pályára állnia a Mars körül, ami azonban nem sikerült. Ezután a tervek szerint egy nagy, kétévnyi időtartamú körrel, melybe beletartozott a Föld újbóli meglátogatása, ahol a gravitációt kihasználva parittyaszerű löketet kapott, újra megpróbálta volna a pályára állást. Az üzemanyag fogyása és az energiaellátó rendszerek egyre szaporodó meghibásodásai további csúszásokhoz vezettek, végül idén decemberre érkezett volna meg a szonda eredeti rendeltetési helyére. A Föld mellett való elhaladáskor az ISAS ütközési pályára állította a szondát a Marssal, mivel ez a legrövidebb út a bolygóra. Utólag a terv azonban több mint vakmerőnek tűnik a szonda kora és állapota miatt, abba pedig még bele sem gondoltak, hogy mi történik, ha valami megint elromlik az egyre romosabb rendszerben. ![]() A Nozomi manőverezgetése Július óta az ISAS folyamatosan próbálkozik a szonda energiaellátó rendszerének megjavításával, ami ha nem fejeződik sikeresen be, akkor a Nozomi képtelen lesz főhajtóműve begyújtására, amivel elhagyhatná az ütközőpályát. Ha a japán szerkezet becsapódik a Marsba, akkor fennáll a veszély, hogy a keletkező hulladék bejuthat a bolygó bioszférájába, amennyiben persze az létezik. Bármilyen szennyeződés következményei ismeretlenek, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy eddig még sehol nem találtunk életet a Naprendszerben. Egyes tudósok szerint két különböző világ életformáinak nincs hatásuk egymásra, míg mások szerint ezt a kockázatot nem engedhetjük meg magunknak. A JAXA folytatja próbálkozásait, hogy december elejére megváltoztassa a szonda pályáját, és akkor is elkerüljék a becsapódást, ha a Nozomi főhajtóműve használhatatlan marad. Kapcsolódó cikkek
![]() Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekbenKomoly problémával kénytelenek szembenézni az Egyesült Államok fegyveres erői.Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|