Három új rendszer a szuperszámítógép TOP10-ben
2003. november 17. 16:39, hétfő
A vasárnap bejelentett új szuperszámítógép TOP500-as lista első 10 helyén három új rendszer is található, kettő ráadásul olyan processzorra épül, amely korábban nem szerepelt a listán: az IBM PowerPC 970 és az AMD Opteron.

Hirdetés

Az IBM PowerPC 970-es processzorai egy 5,2 millió dolláros, mintegy 1100 chipet tartalmazó szuperszámítógéppel jelentek meg a TOP500-as listán. Az "X" (Big Mac) elnevezésű rendszer 10,3 lebegőpontos billió műveletet hajt végre másodpercenként (10,3 teraflop), és ezzel a világ harmadik leggyorsabb számítógépe. Az 1100 processzorból álló óriást a Virginia Polytechnic Institute and State University műszaki főiskola és egyetem kutatói építették meg.

A Los Alamos National Laboratory számára összeállított AMD Opteron alapú szuperszámítógép 2816 processzorával 8 teraflop teljesítményre képes, és a Linux Networx kitartó munkájának eredménye.

Az első két helyen továbbra is az NEC (Nippon Electric Corp.) Earth Simulator, valamint a Hewlett-Packard ASCI Q áll 35,6, illetőleg 13,8 teraflop teljesítménnyel.

A szuperszámítógépek félévente kiadott, TOP500-as listát egyébként a Mannheimi Egyetem, a Tennessee Egyetem, valamint a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium állítja össze. A lista készítői szerint az 500 leggyorsabb szuperszámítógép teljesítménye 4 évente a tízszeresére nő. Az 1 teraflop teljesítményt 1993-ban sikerült elérni, a 10 teraflopos álomhatárt pedig 1997-ben érték el a rendszerek. 2001-re az első 500 rendszer teljesítmény több mint 100 teraflop volt, 2005-re pedig az 1 petaflopot is elérik a megoldások. 2005-re 1 teraflop alatti rendszer fel sem kerül az 500-as listára, vagyis a jelenlegi számítógépek közül legfeljebb 131-et találhatunk meg rajta.

A legtöbb rendszerrel jelenleg a Hewlett-Packard szerepel: 165 szuperszámítógépe mellett az IBM-nek 159 rendszere van a TOP500-ban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pafi  
2003. nov. 18. 07:25 | válasz | #4
Itt egy pár kép a G5 clusterrôl:
http://tartarus.uwa.edu.au/~trs80/Terascale/
2003. nov. 17. 20:37 | válasz | #3
ha annyira szar az 1teraflops os, akkor adhatnak nekem egyet.. :D
2003. nov. 17. 19:34 | galéria | válasz | #2
gondolom azért az AMD-s kacat se nagyon más
2003. nov. 17. 18:22 | válasz | #1
azt ne felejtsük el, hogy a "Big Mac" nem egy hagyományos értelemben vett célszuperszámítógép, hanem 1100 teljesen széria G5-ös Macintosh clusterbe f?zve....