Technikailag is lehetséges az arcátültetés
2003. november 16. 14:45, vasárnap
Úgy tűnik a sebészek rákapcsoltak, hogy elvégezhessék a világ első arcátültetését. A brit orvosok bejelentése szerint már 10 potenciális páciens érdeklődött mélyrehatóan az eljárásról.

Hirdetés

Francia és amerikai sebészek állításuk szerint már készen állnak egy halott arcának átültetésére, az eljárást olyan emberek számára ajánlják, akik arcukat tekintve torzultak. Mindazonáltal a brit orvosok a közvélemény támogatását szeretnének megszerezni, mielőtt végrehajtanák az igen vitatott beavatkozást.

A felvetést, mely szerint egy halott arcát átültetnék egy élő emberre, először a plasztikai sebészek vetették fel egy évvel ezelőtt. Akkoriban Peter Butler, a londoni Royal Free Hospital plasztikai sebésze egy konferencián elmondta, hogy az eljárás hónapokon belül lehetségessé válik.

A sebészek végül a napokban jelentették be, hogy elértek arra a pontra, amikor bizton állíthatják, hogy végre tudják hajtani az operációt. Elmondásuk szerint a legújabb kilökődés elleni gyógyszerek teszik lehetővé mindezt. A technika magában foglalja az arcizmok és a bőr eltávolítását a halott donorról, majd átültetését egy másik személyre. A sebészek elismerték, hogy egy ilyen beavatkozás hatalmas morális, etikai és pszichológiai kérdéseket feszeget.

Az angliai Royal College of Surgeons a jövő héten tesz közzé egy jelentést az arcátültetésekről. A sebészek remélik ez segíteni fog egy nyilvános vita elindításában. A Royal Free Hospital ugyanis arra hivatkozik, hogy az orvosok nem végzik el az eljárást, amíg a fenti kérdésekben a közvélemény konszenzusra nem jut.

"Bár Peter Butler és csapata bizonyos abban, hogy sikerült túljutniuk az eljárás technikai akadályain, azonban nem számol a felmerülő etikai, morális és pszichológiai kérdésekkel, amit meg kell vitatnunk, mielőtt bárki a műtőasztalra feküdne" - nyilatkozott az intézmény szóvivője. "A Royal College jelentése az első lépés lesz ennek a folyamatnak az elindításához."

A kórház elárulta, hogy az orvosoknál már jó néhány beteg érdeklődött az átültetéssel kapcsolatban. "Tíz ember kért részletes információkat az eljárásról a világ különböző pontjairól, azonban egyiküket sem vizsgáltuk még meg" - mondta a szóvivő.

A Royal College jelentése a fizikai és pszichológiai kockázatok kérdéseit vizsgálja meg. A jelentés jövő szerdán lát napvilágot, ami elsősorban John Barkernek, a Louisiana Egyetem vezető plasztikai sebészének szól, aki csapatával elsőként kívánja végrehajtani az operációt, amint megkapja rá az engedélyeket. Ugyanakkor egy francia orvoscsoport szintén már csak az etikai engedély megérkezésére vár.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. nov. 18. 19:50 | válasz | #26
Arról még nem írt senki, hogy mi lesz a halottal. Mondjuk elég dúrva ha pl ő meg megkapja a másik arcát...a rokonok vajon mit szólnának hozzá??? vagy ha nem kapja meg.
Képzeljük el a ravatalozót, amint a kép és a halott nem egyezik...brrrr

Bár valószínüleg ilyenkor nem nyitnák ki a koporsót. Ha egyáltalán eltemetnék. Lenne még rajta pár hasznos dolog...
2003. nov. 18. 19:24 | válasz | #25
nekem a saját arcomn kellene. A baj csak az, hogy nem bírnám megfizetni, mert a hollywood-i hírességek is mind a pofámra pályáznak (mert én igen szép vagyok, ám!), és - nyílván - nekik több pézzük van, mint nekem.
gonosz  
2003. nov. 18. 17:50 | válasz | #24
Akinek serult/deformalodott arca van annak az eletet hozhatja vissza egy ilyen mutet. Szerintem hiba lenne elvetni. Minimalis empatia is eleg hogy belassa az ember.
Zéta  
2003. nov. 17. 22:34 | válasz | #23
A hsgyományos plasztikai sebészet sokkal jobban el tudja változtatni az arcot. Egy ilyen átültetésnél, mint az a cikkben is olvasható, csak a lágy szöveteket ültetik át, a csontok maradnak az eredeti formájukban. Tény, hogy megváltozik a beteg arca, de megfelelő számítógépes eljárással továbbra is felismerhető marad. Ennél sokkal hatásosabb, ha a csontokat szabják át, vagy ha beültetésekkel egészítik ki. Ezesetben nincs szükség a kilökődést gátló gyógyszerek egész életen át tartó szedésére sem.
moran  
2003. nov. 17. 16:38 | válasz | #22
Ha emberekre működik, biztos megy állatokra is. Az a baj, hogy egy vicces párosítás sem ugrik most be... :(
Xboxman   "Rest in Peace Xboxman" 
2003. nov. 17. 16:12 | galéria | válasz | #21
nekem james dean arca kell!!!
2003. nov. 17. 15:29 | válasz | #20
Ez a benned rejlő állatka automatikus undora, az emberi társadalom nagymértékben függ az arc felismerésétől, iszonyat erős arcfelismerő gépezet van az emberi agyba drótozva, és bármi sérülése, tozulása, neadjisten hiánya automatikusan erős undort vált ki. Ha pl. a seggéről hiányozna az a pár centi bőrfelület, már nem lennél ennyire ledöbbenve...
2003. nov. 17. 15:25 | válasz | #19
Fene tudja mennyire működhet ez. Azért az élő szövet nem valami kesztyű, amit csak leveszünk meg fel, nagyon komoly összeférhetetlenségek fordulhatnak elő már a legkisebb bőrátültetésnél is. Aki ezt a műtétet választja, valószínű élete végéig szedheti a kilökődés elleni gyógyszereket, másrészt folyamatosan retteghet attól, mikor hagyja ott az orrát valahol.
rolika  
2003. nov. 17. 10:17 | galéria | válasz | #18
ja, ezt már megint a bűnözők meg a terroristák fogják a legtöbbet használni :(
2003. nov. 17. 08:26 | válasz | #17
Milyen jó lesz a nagypénzű maffiózóknak. Mostmár nem csak a vesedért nyirhatnak ki, hanem az arcodért is....Hát ehhez már pofa kell...
strhtr  
2003. nov. 17. 02:36 | válasz | #16
<img src="http://www.gyik.com/smilies/vegyes1/mike1.gif" width="400">
2003. nov. 16. 23:58 | galéria | válasz | #15
Mondom, hogy ez nem egészen van így.2 kommenttel előrébb leírtam, hogy miért.
2003. nov. 16. 22:58 | válasz | #14
Aha. Izmok meg bőr. A koponyacsont tök egyedi formája nem is számít, igaz?
PetruZ  
2003. nov. 16. 22:55 | válasz | #13
John Travolta volt a másik fickó. Cage meg csak szimplán Nicolas, "h" nélkül. :)
pudra  
2003. nov. 16. 22:43 | válasz | #12
Hat ez az! Az Alarc cimu filmben ezt mar reg megcsinaltak 1997-ben. Most 6 evre ra jelentik csak be.
2003. nov. 16. 21:37 | válasz | #11
ez érdekes dolog. mintha egy filmre emlékeztetne amiben nicholas cage és a msik faszi neve nem jut eszembe. :) mindegy lényeg elég komoly. másik faszin fent van egy haverod feje, és mésza gyerekedel az úton és jön szembe, és mondod a gyerekednek így nézett kia keresztapád mielőtt meghalt. :D
Cat  
2003. nov. 16. 20:54 | galéria | válasz | #10
az arcfelismerő rendszereket egy komolyabb színházi maszkkal is becsaphatod :)
2003. nov. 16. 20:39 | galéria | válasz | #9
Álljon meg a menet!Honnan veszitek, hogy ugyanazzal az arccal fogtok találkozni egy ilyen arccsere után?Egy arc jellemzőinek sok-sok összetevője van.Kezdve a a koponya formától a mimikán keresztül a hajviseletig.Tehát valószínűleg egy ilyen arccsere után csak nyomokban hasonlítana az illető az eredeti személyre.Az Ál/Arc c. filmben bemutatott hajszálpontos azonosság csak fikció.
SuD  
2003. nov. 16. 20:01 | válasz | #8
:DDD

Amikot elolvastam ezt a cikket, a következő 10mp-ben UGYANEZEK a gondolatok jutottak az eszembe. :))

de az tényleg durva ha a halott testvéredet látod mondjuk az utcán viszont..
2003. nov. 16. 17:12 | válasz | #7
utana pedig jonnek a mozgas felismero rendszerek
2003. nov. 16. 17:11 | válasz | #6
Face\Off

Laci73  
2003. nov. 16. 16:23 | galéria | válasz | #5
A hír azt sugallja hogy valójában már végre is hajtottak sikeres operációkat. Ami azt is jelentheti, hogy a rendkívül költségesen kifejlesztett személy(arc) felismerő rendszereket a kukába lehet hajítani.
zaki  
2003. nov. 16. 16:05 | galéria | válasz | #4
gondolom láttátok az Ál/arc című filmet :)
Cat  
2003. nov. 16. 15:24 | galéria | válasz | #3
viszont ha beleegyezett, és van egy ember, aki az arcán nagyon sulyos égési sérüléseket szenvedett, és igy ezután a mütét után lehetőséget kap a normális életre (nem bámulja mindenki az utcán, villamoson, akárhol), akkor lehet hogy megéri, nem ?
Emb1  
2003. nov. 16. 15:02 | válasz | #2
"A sebészek elismerték, hogy egy ilyen beavatkozás hatalmas morális, etikai és pszichológiai kérdéseket feszeget."

Az biztos.
Milyen durva mikor tudsz róla, hogy meghalt mondjuk ismerős egy személy, aztán hopp egyszercsak 1 év múlva szembetalálkozol az arcával.
GregSB  
2003. nov. 16. 14:59 | galéria | válasz | #1
"A technika magába foglalja az arcizmok és a bőr eltávolítását a halott donorról, majd átültetését egy másik személyre."

Boáá. Belegondoltatok hogy ez mivel jár? Magyarul ha "le akarod cserélni az arcodat" a te arcizmaidat is eltávolítják. Az arcizmok alatt pedig már a koponya van(lehet rosszul tudom). Én okádnék ettől a látványtól, képzeljétek el hogy ott van előttetek egy lélegző ember, és az arcáról le van marcangolva minden, látszik a koponyája..

Soha ne értettem hogy az orvosoknak honnan van gyomruk ehhez.