Nokia 5140: Az első "Walkie Talkie" GSM telefon
2003. november 13. 23:06, csütörtök
A Nokia bemutatta a világ első adóvevős telefonját, amely segítségével egyetlen gombnyomással léphetünk kapcsolatba egy, vagy több partnerrel. A telefon támogatja a 900/1800/1900 MHz sávszélességet; elsősorban az európai és ázsiai piacra szánják.

Hirdetés

A gyors összeköttetést biztosító funkció mellett az új telefon több egyedi paraméterrel is rendelkezik, úgymint digitális iránytű, fitness program és beépített VGA kamera. A készülék támogatja a GSM, GPRS és EDGE technológiákat is, és 2004 második negyedévétől lesz elérhető.

Az 5140-es telefon tulajdonosai a gyors hangkommunikációt elősegítve egyetlen gombnyomással kapcsolódhatnak a család más tagjaihoz vagy a barátokhoz, sőt, akár még vizuálisan is beszélgethetnek egymással a VGA kamera segítségével. A "push-to-talk", (azaz nyomd meg és beszélj) funkcióval gyorsan kapcsolatba léphetünk egy, vagy akár több emberrel egyszerre, a készülék oldalán elhelyezett gomb segítségével.

Az új Nokia telefon úttörőnek számít az adóvevő beépítésében, ugyanis 2004 folyamán a cég csaknem az egész termékpalettájára kiterjeszti majd ezt a funkciót, még a Symbian alapú okostelefonokra is, 2005-től pedig már alapvető képességként lesz jelen minden GPRS/WCDMA telefonban. Ezt a "Walkie Talkie" funkciót az 5410-es a meglévő GPRS és EDGE hálózatot felhasználva egy fél duplex VoIP (Voice over IP) csatornán keresztül valósítja meg.


"A Nokia a jövőben is fejleszteni kíván olyan telefonokat, amelyek markáns megjelenéssel, jól definiált célpiacokra készülnek. A Nokia 5140-es telefon tudásával és külsejével ideális készülék a sportos, sokat mozgó emberek számára, és azoknak is, akik ilyen életstílusra törekszenek." mondta el Paul Chellgren a Nokia egyik munkatársa. "A Nokia 5140 nem csak a tudását tekintve innovatív, hanem ráadásul a piacon az első telefon, amely push-to-talk funkcióval bír. Ennek bemutatásával a Nokia egy egészen új utat nyit meg a világ vezeték nélküli kommunikációja előtt."

A telefonnak por, ütődés, és cseppálló borítása van hogy kemény igénybevételeknek is megfeleljen. Az integrált digitális iránytű grafikusan és numerikusan is mutatja az irányt. Sötétedés után a beépített elemlámpa segíti a tájékozódásunkat. A fitness őrülteknek még egy edzőprogram is belekerült, amely professzionális tréning utasításokat tartalmaz. Az edzés megszállottjainak stopper, intervallum időmérő, sőt még egy FM rádió is rendelkezésére áll. Az opcionális aktív headset megkönnyíti a kommunikációt mozgás közben is, és ennek is ütés és cseppálló borítása van. A headset egyik gombjával válaszolhatunk egyszerűen a hívásainkra, a másikkal pedig a "push-to-talk" funkciót érhetjük el.

A telefonon mindezek mellett természetesen támogatja az MMS üzeneteket, és letölthetőek rá polifonikus csengőhangok, valamint hátterek, és Java alkalmazások is. Ha valakinek mégsem passzolna az egyéniségéhez a telefon, azon hivatott segíteni a 3 divatos színben is elérhető Xpress-on tokozás.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. feb. 07. 02:36 | válasz | #30
Kisisten!
Végre egy ember aki egyet ért velem! Én is vártam a 6250-es utódját, de sajna mindezidáig semmi. És szerintem már nem is lesz. Nem kellett volna mást tenniük, mint a 6310i hw+sw-t (GPRS, Bluetooth, hidegkék LCD megvilágítás) belepakolni a 6250-esbe. Helyette jönnek a divatos 5210, 5100...

Azért az 5140-et szívesen kipróbálnám, első ránézésre nem lehet rossz, de sajnos ez sem olyan strapabíró, mint a 6250-es.
2004. feb. 06. 16:31 | válasz | #29
Ja igen...A walkie-talkie...Az R250-s Pro is mintha tudott volna valami ilyet
2004. feb. 06. 16:29 | válasz | #28
Nagyon preferálják ezt a fitt nesz:)irányvonalat.miért nem lehet egy komoly,haladást követő melóstelefont a piacra dobni?Pl:a 6250 felokosított változatát?Nem mindenki szeretne több telót tartani,csak azért,hogy emberek közé is mehessen.6250-em van,nagyon hálás(35 -t pottyant,igaz "csak" földre,és üzemel rendületlenül),de folyton olyan érzésem van,mintha hozzámkötöztek volna e B30-ast.
2004. jan. 24. 00:06 | válasz | #27
jo kis teló ez szerintem,egész okos,mondjuk a 4096 szín már nem az igazi,de poénos az iránytű,zseblámpa,hőmérő.
A push to talk meg azt jelenti hogy walkie-talkie "üzemmód" azt mondják videotelefonként is fog műkodni
2003. dec. 03. 19:55 | válasz | #26
Ok!! Nem nagy szám de valaki mondja már el nekem hogy mi a f.hu-t jelent az hogy a "világ első push-to-talk GSM telefonja" ??????
G-Man  
2003. nov. 23. 07:08 | válasz | #25
Nem ez az első ilyen telefon. A Motorola V60p (csak Amerikában) már vagy fél éve kint van.
Mr_Rob  
2003. nov. 17. 15:36 | válasz | #24
Viszont meglepően jól néz ki ez a kis teló! Mostanában, amiket látni a Nokia terveiben, azok valami bűnrondák!
2003. nov. 16. 17:40 | válasz | #23
talan, ha egy bevezetnenek egy uj PMR savot, ami digitalis, es kb 500 kis hatotavolsagu (1-3 km)full duplex, digit. telefon minosegu csatornat foglalna magaba, akkor a gsm halozaton kivul is lehetne dumalni, es a telefonok egymas azonositoja alapjan talalnak meg egymast... mondjuk beirnad a telonak az elore, a nev, gsm telefonszam melle pl. az imei telefonszamot is, es azt is tudnad hivni .... (pl. felcsorogsz neki, hogy dobja le a kulcsot, stb) es mindezt ingyen... es mindez lehetseges lenne technikailag, csak hat ilyen soha nem lesz... erdekekbe utkozik, de valamivel vakitani kell a jonepet, igy marad az elemlampa...
2003. nov. 15. 10:47 | válasz | #22
"aki értelmes" + "ilyent" Hát ez nekem nem illik össze.

:-ł
2003. nov. 15. 10:31 | válasz | #21
a telefon nagyon jó mint általában a Nokiák!! sok nyomi nem tudja elismerni hogy a Nokia a legjobb!! pl az olyanok akik még mindig simemes a35-el nyomulnak! és a Nokia telók mindigis használhatók voltak és a legmegbízhatóbbak!!! szoval a sok hülye nyugisan szidja csak de ezzel az ő kommunista vonása látszik meg!! na a többiről meg nem is beszélek! szerintem a telefon nagyon állat!! az ára sem lesz vészes szerintem!! és nagyon jó funkciók vannak benne!! szoval aki értelmes ilyent vesz!!! a többi nyomorék vegyen zseblámpát meg siemest vagy alcatelt azokon talán sms-t lehet már írni??
mikike  
2003. nov. 14. 21:11 | galéria | válasz | #20
mennyi egy ilyen?
és mikor jön?
Okoska  
2003. nov. 14. 18:28 | válasz | #19
És miután mindenki ilyet vett, olyan hangzavar lesz, hogy használhatatlanná válik...
bull  
2003. nov. 14. 16:15 | válasz | #18
amerikaban lehet kapni motorolakat, ami cb-radiokent is mukodik (nem a mobil halozaton) igaz a meretukis akkora mint 5 evvel ezelott...
2003. nov. 14. 12:34 | válasz | #17
nekem ez tetszik. :)
2003. nov. 14. 12:18 | válasz | #16
"amely segítségével egyetlen gombnyomással léphetünk kapcsolatba egy, vagy több partnerrel" Ezt a funkciót amerikában már régota használják úgy látszik ezt probálják európába is bevezetni....
hehh  
2003. nov. 14. 11:48 | válasz | #15
Nem tudom mit tökölnek a svájcibicskagyártók.. ott figyelhetne a teflon oldalán a csontozókés.
FtranX  
2003. nov. 14. 11:18 | galéria | válasz | #14
Már azt hittem, hogy rendesen lehet vele walkie-talkie-zni. Szerintem simán meg tudnák oldani, hogy a telefonok 2-3 km távolságon belül nem a szolgáltatón keresztül folytatnák az adatátvitelt.
Csak ez valakinek nagyon nem áll érdekében. :-|
2003. nov. 14. 11:14 | válasz | #13
vérgagyi. mit tesznek bele legközelebb a nokiánál. kárpitporszívót? cipőkanalat? étkészletet. ahogy már említettem, vérgagyi!
Lesko  
2003. nov. 14. 10:34 | válasz | #12
Zseblámpa...Nos amit most láttam telefonon zseblámpa az király! (Sharp GX20) Egy LED nagyon erős fénye van. külön funkció,hogy még a szinét is tudod változtatni! Szóval ha egy ilyen kerül bele akkor tényleg lehet használni akár zseblámpának is mert tökéletesen lehet vele látni vak sötétben is!
mikike  
2003. nov. 14. 10:06 | galéria | válasz | #11
beszéljünk a zseblámpájáról
mennyire világít
csak mert lehet veszek egy ilyet ha tényleg jó arra
meg persze ha nem túl drága
Pheel  
2003. nov. 14. 09:54 | galéria | válasz | #10
Volt már ütésálló cuccuk ezelőtt is. N6250, N5210. Szóval előbb tájékozódunk, aztán beszélünk. Mellesleg a Siemens M sorozata nem mind ütésálló. Pl S-M50
Flashy  
2003. nov. 14. 08:09 | válasz | #9
ez megint vakitas. igazi walkie talkie kene bele, ami nem a GSM halozaton megy.
2003. nov. 14. 00:24 | galéria | válasz | #8
Igaz a 3200-ban is van flashlight, de asszem az első zseblámpa mobil az 5100 volt.
gz8  
2003. nov. 14. 00:07 | galéria | válasz | #7
Szomorú, de igaz. Már ami a minőséget illeti.
Cobra.  
2003. nov. 13. 23:57 | válasz | #6
Olvasd el mégegyszer, a GPRS-t használja, az meg lehet, hogy drágábbra jön ki (legalábbis Mo-on), mint a sima beszélgetés.
Vicc, hogy már mennyi felesleges dolgot beleraknak a telefonokba, csak hogy többet tudjon, mint a konkurencia terméke, a minőség meg természetesen egyre esik.
mikike  
2003. nov. 13. 23:54 | galéria | válasz | #5
...és a 3200ban
de az tényleg világít?
mit lehet látni egy ilyen "lámpa" fényénél
2003. nov. 13. 23:52 | válasz | #4
baszod, ez kurva nagy, akkor még telószámlát sem kell fizetni, ha walkie talkieként is lehet használni
2003. nov. 13. 23:44 | galéria | válasz | #3
Zseblámpa az 5100-ban is van.
Cat  
2003. nov. 13. 23:20 | galéria | válasz | #2
a nokia ugylátszik megirigyelte a siemens M sorozatának sikerét
mikike  
2003. nov. 13. 23:18 | galéria | válasz | #1
végre egy használható nokia
(zseblámpának)