A szoftveróriás ma kezdte meg új hangfelismerő szoftverének forgalmazását, amely segítségével a felhasználók beszéddel irányíthatják a kézi gépeik fontosabb funkcióit.
Hirdetés
A cég közleménye szerint a 40 dolláros, vagyis majdnem 10 ezer forintos szoftver a Windows Mobile for Pocket PC verziójához készült. Az új szoftverrel a felhasználók szóbeli parancsokkal navigálhatnak a menükben, megkönnyítve ezzel az adatokhoz, és funkciókhoz való hozzáférést.
"A hangvezérlés egyik fő felhasználási területének az olyan munkahelyeket tekintjük, ahol az embernek nincs szabad keze a mobil eszköz kezeléséhez, vagy az veszélybe sodorná az embert, illetve maga a billentyűzet el sem fér esetleg" - mondta el Dick Brass, a Microsoft technológiai vezetője.
A Microsoft Voice Command segítségével például autóban sem kell a billentyűzet után nyúlni, hanem egyszerűen az illető nevét mondva, a készülék már tárcsázza is. Ezen kívül képes naptárban keresni, vagy akár fel is olvasni a határidőnapló bejegyzéseket.
A hangvezérlési funkció ugyan már régebb óta elérhető a Windows operációs rendszerekben, és a legtöbb mobiltelefonban is, de a Microsoft szerint a kisebb kézi eszközökben eddig nem működött olyan kielégítően, hogy valóban hasznos funkcióvá váljon. A cég állítása szerint azonban az új szoftver már meglehetősen jó hangfelismeréssel bír.
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
Siemens S55 --> Bármilyen menüpontot tudsz hívni hangvezérléssel...:) És te magad tudod állítgani milyen menühöz milyen duma tartozzon... Microfosék nagggyon de nagggyon levannak maradva..:)
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
hat... naptarban keresni ugyan nem, de hanghivasos tarcsazast tud az oreg 6210esem is, pedig mar igencsak viseltes... (3 eves...) aztan majd 5 ev mulva halljuk majd, hogy a makrosoft telok voltak az elso hanghivasos keszulekek!
Morajlik szárnyainktól az ég, megreszket léptünktől a Föld.
S az Ember meghajol a Sharaq népe előtt.
Istenem, mit keres a kicsiszar már a mobiloknál is, elég a gépemet hetente telepíteni és nem akarom, hogy a telcsim is folyton faggyon! Tod mikor veszek mikrofosos telcsit? Majd, ha fagy:)! Jó ez csak poén volt! Hé, Sky mikor küldöd az atomot? Első legyen a Mikrofos bázisára! Neked is jobb, ha nem fagynak a terminátoraid:)!