Az Intel szövetségre lépett a brit tervező Julien Macdonalddal, hogy megalkothassa azt a 21. századi notebooktáskát, amely kifejezetten a hölgyek igényeihez igazodik.
Hirdetés
Az Intel szerint Macdonald "új értelmet adott a laptoptáskának, mint egy 21. századi luxuscikk", miközben "nyíltan felvállalja, hogy a technológia egyre nagyobb szerepet játszik a hölgyek mindennapos életében". Az aranyozott zipzárral, patentokkal és szegecsekkel készített, valódi bőrből készített táska a "The Julien Macdonald laptop bag for Intel" nevet viseli, és több nőies színben is kapható.
Mivel azonban a hölgyeknek a notebook mellett számos egyéb eszközre van szükségük mindennapjaik során, az új táska lehetőséget nyújt a szépségápolási cikkek, mobiltelefon, jegyzettömb, valamint iratok elhelyezésére is. A női notebooktáska egyben biztosítja a telefonálás, e-mail és internetelérés, elektronikus naptár és a mindennapi kellékek elhelyezésének lehetőségét.
Mint David Mitchell, a chipóriás Intel egyik vezetője elmondta, "a mai sikeres nőket általában nem érdekli, hogyan működnek a technológiai eszközök, viszont az már számukra is lényeges, hogy ezen eszközök miként tehetik mindennapjaikat kényelmesebbé. A Julien Macdonald laptop bag for Intel az Intel Centrino alapú notebookot használó hölgyeket célozza."
Az új notebooktáskák hamarosan forgalomba kerülnek egyes kijelölt boltokban, így a hölgyeknek már csak az egyelőre még nem ismert, de várhatóan igen borsos árral kell megbirkózniuk.
Azért talán az a rózsaszin kicsit extrém. Szerintem ezzel csak az a baj, hogy ha a többi cuccát is berakja a laptop mellé a táskába, akkor vége a meetingnek, mire előássa a laptopot :-))) (bocsánat hölgyeim, de nekem ez a tapasztalatom )
nem azé, de kinézetben tiszta 80-as évek. Kicsit gáz. Bár a divat a szokásos 20 éves periódusban mozog, lehet, hogy visszajönnek a 80-as évek cuccai? Akkor mehetünk röhögni az utcára. :o))))
tipikus nő: a mai sikeres nőket általában nem érdekli, hogyan működnek a technológiai eszközök, viszont az már számukra is lényeges, hogy ezen eszközök miként tehetik mindennapjaikat kényelmesebbé" bazzeg, először azt hittem vibrátor formáju merevlemez avgy vmi.. :D