Holland győzelem a napcellás autók versenyén
2003. október 25. 19:46, szombat
A Nuna II nyerte a 2003. évi World Solar Challenge-t, az Ausztráliában megrendezett, kizárólag napfénnyel hajtott autók versenyét. A holland gép mindössze 30 óra és 54 perc alatt teljesítette a 3010 kilométeres távot, ami új rekord is egyben.

Hirdetés

A Darwintól Adelaide-ig futó verseny szép számmal vonz nagy autógyárak által támogatott nevezőket is, egyedülálló lehetőséget nyújtva napelemes technológiáik megmérettetésére. A legjobb autók karcsú kialakításukkal rendszerint elérik az óránkénti 100 kilométeres sebességet is az ausztrál hőségben.


A győztes "Nuna II", a holland Nuon Solar Team járműve


A győzelem pillanata

A Nuna II már 2001-ben is győztesként hagyta el az országot, idén azonban mind alakját, mind aerodinamikai képességeit átdolgozták. A Delfti és a Rotterdami Egyetem hallgatói által épített autó több alkotó eleme egyenesen az Európai Űrhivatal (ESA) laboratóriumaiból került ki, többek között a legújabb fejlesztésű napcellák, nagy teljesítményű akkumulátorok és az űrszondáknál is alkalmazott műanyagok. Például a Nuna II által alkalmazott akkuk repülnek jelenleg a Smart 1, az ESA holdszondája fedélzetén is, ami múlt hónapban hagyta el a Földet. Chris Selwood a World Solar Challenge versenyigazgatója szerint az idei autókról összességében elmondható, hogy magasabb szintet képviseltek, mint az elmúlt években.




A tajvani "Formosun II", alul borítása nélkül

"Talán ez volt a legsikeresebb versenyünk, mivel mind a 22 autó célba ért" - mondta. "Néhány csapatnak adódtak ugyan kisebb műszaki gondjai a második napon, azonban mindannyiuknak sikerült folytatniuk a versenyt." A hazai színekben versenyző Aurora szerezte meg a második helyet, míg az amerikai MIT csapata végzett harmadikként.


Az ausztrál Királyi Technológiai Intézet autója, a "Southern Aurora 99"


Az amerikai Principia iskola járgánya, a "Ra V"

A World Solar Challenge első versenyét 1987-ben rendezték meg, célja a napenergiát hasznosító közlekedési eszközök kutatásának és fejlesztésének motiválása. Az autók nappal, illetve amíg akkuik lehetővé tették, éjszaka is futottak. A legelső versenyt a General Motors Sunraycer járműve nyerte óránként 67 kilométeres átlagsebességgel. Összehasonlításként az idei győztes Nuna II hivatalos átlagsebessége 97 kilométer volt óránként.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zéta  
2004. ápr. 28. 14:03 | válasz | #12
A kettő között ugyan mi az összefüggés? Ha nem vetted vonla észre már nálunk is megszűnt az állam mindenhatósága és a "közösségi" tulajdon. Vagyis mindenki arra szórja a pénzét, amire akarja. Ha templomot akar belőle építeni, hát templomot épít. Ha napelemeket akar fejleszteni, akkor napelemet fejleszt. Az államnak ezekre csak minimális saját eszközei vannak.
z.p.e  
2004. ápr. 27. 20:05 | válasz | #11
Inkább erre a kutatásra költsenek, mint a templomokra amiben nincs jövő.
z.p.e  
2004. ápr. 27. 20:03 | válasz | #10
A puskapor feltalálása után nem az űrrakéta lett feltalálva.Nyilván módosítják, fejlesztik stb... majd jön az igaz felhasználás.
z.p.e  
2003. okt. 27. 19:33 | válasz | #9
Napelemas = napelemes .)
z.p.e  
2003. okt. 27. 19:31 | válasz | #8
Ja igazad van !
Nem, úgy kell gondolkodni, hogy napelemas autó hanem úgy, hogy üzemanyagcellás autó amibe az üzemanyagot napelemekkel állítják elő és a töltőállomáson beletöltik !
2003. okt. 26. 13:05 | válasz | #7
sikloernyot tudom szallitani a tetejen?:))
viccen kivul: ott van a vizes elektromos cella, vagy akkumlator, vagy mi, amirol egy masik cikk irt, ebben lehetne tarolni az energiat, es akkor is toltodne, mikor a kocsi a parkoloban arra var, hogy hazavigye megfaradt gazdajat a munkabol...
Cat  
2003. okt. 26. 11:39 | galéria | válasz | #6
nyilvánvaló, hogy csak és kizárolag napelemmel SOHA nem fog működni egy autó se - éjszaka, viharban stb. használhatatlan a napcella
az akkumulátorok fejlődése is elég lassucska, szoval ez sem biztató
de ha az alternatív meghajtásu autók igyisugyis elterjednek - hidrogén, stb. - meddig tart pár napcellát felrakni a kocsiszekrény tetejére, meg a motorháztetőre? szvsz ebbe az irányba haladunk - ez a verseny olyan mint egy divatbemutató, értsd: a manökeneken sem olyan ruhák vannak, mint amit a boltban látsz, hanem nagyon durva, sarkított változatuk
Csatti  
2003. okt. 26. 11:37 | válasz | #5
En meg nem hiszem, hogy lesznek napelemes autok, vagy legalabbis az biztos, hogy nem ezen a techn ologian fognak alapulni. Egyszeruen tul sok a hatranyuk.
asdf  
2003. okt. 26. 03:55 | válasz | #4
Qrva jól néznek ki ezek az autók. Ha így fognak kinézni, veszek rögtön hármat is :)

Amúgy a kereskedelmi forgalomba kerülő autók nem így fognak kinézni, mert ezekben nem fér el 4 személy + csomagok. Szerintem nem kizárt, hogy az első példányok 2 személyesek lesznek.
2003. okt. 26. 00:09 | válasz | #3
Az a gáz, hogy 16 éve pontosan ugyanígy néztek ki és azóta komoly 30 km/h átlagsebesség-növekedést bírtak elérni. Ha a számtech is így fejlődött volna, akkor kb most lenne nagy szám az XT.
2003. okt. 25. 22:30 | válasz | #2
ja...és különben is hol van rajta az index :) és hova rakom a sok cuccot amit a Tesco vásárlás után haza kell vinni :))
2003. okt. 25. 20:36 | válasz | #1
hát ha ilyenek leszneka anp energiás autók nem fogok venni 1et sem. nagyon randák.. :)