Az ACER szerint túlzottan drágák a Tablet PC-k
2003. október 24. 13:48, péntek
A tajvani PC-gyártó szerint a Tablet PC-k túlzottan magas áruk miatt egyelőre nem fogynak az előzetes várakozásoknak megfelelően.

Hirdetés

A Microsoft a héten ünnepelte a Windows XP alapú Tablet PC-k kiadásának egy éves évfordulóját. Wang Chen-tang, az ACER elnöke azonban kritizálta a Microsoft stratégiáját, amely elmondása szerint jelentősen visszafogja a készülékek eladásait.

A tajvani óriás vezetője szerint a Microsoft túl drágán árulja Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszerét, amely irreálisan magasra emeli a készülékek árát. Chen-tang szerint elsősorban ez a magas ár áll a készülékek meglehetősen gyenge eladási mutatóinak hátterében.

"A Microsoftnak jobban együtt kellene működnie a gyártókkal a Tablet PC-k népszerűsítésében" - mondta Chan-tang.


A tavaly novemberi kiadást követően a 2002-es év végéig mintegy 72 ezer Windows XP alapú Tablet PC-t adtak el világszerte. A negyedéves eladások az idei évben viszont meg sem közelítették ezt az értéket. Az ACER-nek nem sikerült teljesítenie azon célját, hogy az idei év végére minden ötödik értékesített notebook készüléke egy Tablet PC változat legyen, de a HP, és a ViewSonic is gyenge keresletre panaszkodott.

"A Tablet PC-k jóval drágábbak a notebookoknál, ezért a felhasználók nem mutatnak a várakozásoknak megfelelő keresletet" - mondta Zhou Shih-hsiung, a tajvani Market Intelligence Center (MIC) elemzője.

Az ACER az elmúlt egy évben összesen mintegy 100 ezer Tablet PC-t értékesített világszerte, amely a társaság teljes notebook eladásainak 5 százalékát teszi ki.

"A Tablet PC-k 200 dollárral kerülnek többe a hasonló képességű notebookoknál. Ebből azonban csak mintegy 30 - 60 dollár a hardver ártöbblete, a többi pluszköltség a Windows XP Tablet PC Edition magas árából ered" - mondta Chen-tang hozzátéve, hogy a társaság sajnálatos módon hiába próbált tárgyalni a Microsofttal az operációs rendszer árának csökkentéséről.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. okt. 25. 15:50 | válasz | #4
glasseye: szerintem a képen egy tabletpc-t lehet látni, és ha jól látom akkor azon van billentyűzet!
2003. okt. 25. 10:00 | válasz | #3
A Tablet PC-k jóval drágábbak a notebookoknál holott kevesebbet tudnak.
(Elsősorban billenytyűzet hiánya miatt)
Akkor miért csodálkoznak hogy nem fogy?
Pheel  
2003. okt. 24. 21:00 | galéria | válasz | #2
Tévedés! A Ferrarik jól fogynak! :-P

Mindig túlrendelés van rájuk.
2003. okt. 24. 19:07 | galéria | válasz | #1
szerintem azért nem fogynak jól a ferrarik mert túl drágák.. :)