Leonidák három felvonásban
2003. október 20. 18:28, hétfő
Az eget kémlelők világszerte türelmetlenül várják november közepét, hogy megláthassák mit hoz az idei Leonida meteorraj. Az elmúlt években a Leonidák igazán látványos előadással örvendeztették meg azokat, akik a nagy hideg ellenére az éjszakai szabad ég alatt való megfigyelést választották.

A szakértők szerint idén a csúcspontokon percenként legfeljebb egy meteor szeli át az eget. Ez nem nevezhető meteorzápornak, ami a meghatározás szerint óránként ezer hullócsillagot jelent, ahogy az az elmúlt éveket jellemezte. Azonban a Leonidák idén egy érdekes csavarral lepnek meg bennünket, nem egy, hanem három meteorzáporra számíthatunk tőlük. Az első november 13-án érkezik, az utolsó 19-én.

Minden felvonás más-más helyekről lesz látható. Csak a Föld azon részein lehet élvezni a meteorok műsorát, ami a meteorzápor felé néz, a többi területen óránként legfeljebb tíz hullócsillag tűnik fel, amíg a Föld forgásának köszönhetően el nem érik a meteorok sűrűjét. A legjobb megfigyelés ezúttal is éjfél és hajnal között adódik.


A Leonidák a zápor radiáns pontja után kapta a nevét, arról a pontról, ahonnan látszólag szétszóródnak, ez a Leo, azaz az Oroszlán csillagkép. A Leonidákat a Temple-Tuttle üstökös hozza létre, ami 33 évente halad át a belső naprendszeren. Minden áthaladás alkalmával, amikor az üstökös a Nap közelébe kerül törmelék áradatot, egy sűrű porsávot hagy maga mögött. A törmelék nagy része a homokszem nagyságát sem éri el, de akadnak borsó vagy üveggolyó méretűek is. Ez a törmelék ég el tüzes ragyogással amint belép bolygónk légkörébe. Meteorzápor akkor alakul ki, ha a Föld telibe találja a porsávot.

"Egy aknamező jó hasonlatként szolgál" - mondta Bill Cooke, a NASA Marshall Űrközpont Űrkörnyezeti Csoportjának részéről. "Néha szerencsénk van és eltaláljuk a porsávot, azonban ez a ritkább eset." A porsávok idővel eloszlanak, bár minden részecske a Nap körül keringve folytatja útját, így kisebb záporok következhetnek be, amikor a Föld viszonylag közel kerül egy-egy sáv középpontjához. "Idén két sávot fogunk érinteni. Közvetlen találatra nem számíthatunk, azonban így is szép látványban lehet részünk."

Az első felvonás, ami szokatlanul korai a Leonidáktól, az előrejelzések szerint november 13-án lesz, a Föld ekkor 393.000 kilométerre halad el a Temple-Tuttle 1499-ben itt hagyott porsávja mellett. Ezeket a meteorokat elsősorban Ázsiából, Indonéziából és Ausztráliából láthatják, ami ott 14-én napkelte előtt éri el csúcspontját. Tiszta égbolt esetén több mint 100 meteor lesz látható, bár a Hold fénye jelentősen zavarhatja az előadást, melynek csúcspontja kevesebb, mint egy órán át fog tartani.


A második találkozás közel egy héttel később várható, november 19-én, amikor 53.000 kilométerre haladunk el egy 1533 évi sáv mellett. Ez a látványosság leginkább az amerikai kontinensen lakóknak kedvez, de ez már nálunk is látható lesz, bár a csillagászok szerint ez a felvonás óránként legfeljebb 100 hullócsillagot hozhat, azonban itt a Hold nem zavarja a képet. Ami viszont megint csak rossz hír, a por részecskék nagy része túl apró, így a szabad szem számára alig lesz látható.

Talán a harmadik nekifutás tűnik a legígéretesebbnek, amikor is a Föld áthalad a "Roston", ahogy azt Peter Jenniskens, a NASA Ames Kutató Központ csillagásza nevezi. A Rost egy meteor-folyam, ami magába foglalja az évszázadok alatt felgyülemlett porsávok többségét, melyek az idők során egybefolytak, így ezeket már nem lehet évszámok szerint elkülöníteni egymástól. A Rost óránként 50 meteort hozhat, ami Jenniskens szerint hasonlítani fog a Perszeida meteorzáporra, ám jóval gazdagabb lesz a fényes meteorokban, azaz a holland csillagász egy "tűzgömb záporra" számít. A fenti előrejelzések sötét égboltra értendők, a városlakók ennél alacsonyabb arányra számíthatnak.

A harmadik felvonás 24 órán keresztül zajlik, ami az előző kettőhöz képest meglehetősen hosszúnak számít. A végjáték szintén 19-én, hajnalban következik be. Ez az időzítés nagyban kedvez Afrikának, Nyugat-Európának, valamint az Egyesült Államok észak-keleti részének és Kanadának. "Úgy érzem a Rost nagyon szép látványt fog nyújtani" - mondta Cooke. "Mi is figyelemmel fogjuk kísérni a NASA-nál."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. okt. 22. 01:36 | válasz | #3
mint a fuggetlenseg napjaban:
jeee, de szep keken vilagit ez a zurhajo:))
aztan BAMM :D
2003. okt. 20. 23:16 | válasz | #2
meteor zápor, csak nehogy a sok üveggolyó méretü mellett ott legyen a porfelhőben egy hold méretü is, mert akkor cumunk. :D
Vega  
2003. okt. 20. 23:03 | válasz | #1
Akkor most egész pontosan mikor kell figyelni hogy sokat kivánhassam a lottó 5-öst?