Amerika reakciója: Kína nem fog megelőzni minket
2003. október 17. 16:15, péntek
Az ijesztő költségek és kockázatok tudatában miért akar emberi lényeket küldeni a világűrbe egy olyan nemzet, aminek elsősorban gazdasági és társadalmi problémákkal kellene megküzdenie? Miért nem elégednek meg a robot szondákkal és műholdakkal? A válasz egyszerű, mégis bonyolult.

Hirdetés

"Robotoknak nem rendeznek parádét" - mondta Joan Johnson-Freese, a newporti Haditengerészeti Katonai Főiskola professzora, akinek számos könyve jelent meg az űrstratégiáról. Több szakértővel együtt úgy vélik, Kína nagyjából ugyanazon okból indított embert a világűrbe, amiért évtizedekkel ezelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok is tette, nemzeti büszkeségből.




Kína első "tajkonautája", Jang Li-vej üdvözlése Pekingben, aki szerint ez volt a legfontosabb nap az életében

"Azt hiszem, ez csupán presztízskérdés" - mondta Dean Cheng, a Project Asia kutatási elemzője. "Sok tekintetben ez egyfajta megkoronázása valaminek, mint az olimpia. Kína így elmondhatja magáról, hogy semmivel sem fejletlenebb ország, mint például az Egyesült Államok." Ezzel a mérföldkővel Kínának megvan az az érzete, hogy a világ technológiai vezetői közé tartozik, fejezte ki egyetértését Bob Walker, egykori képviselő, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik űrrepülési kérdésekben.

Bár lehet olyan, aki szerint a világ legnépesebb nemzete részéről, mely a szabad piaci reformokkal a kommunista gazdaság kiegyensúlyozásáért küzd nem normális dolog dollár milliárdokat költeni az úgy nevezett tajkonauták pályára állítására, azonban az elkövetkező évtizedre tervezett küldetés sorozat összességében jelentős gazdasági előnyhöz juttathatja Kínát. Először is Kína emberi űrprogramja számos technikai szakembert vonz, aki máskülönben elhagynák az országot csábítóbb, nagyobb szellemi kihívást jelentő munkákért.




A Belső Mongoliában földetért visszatérő kapszulát Pekingbe szállították

"Az űrprogramon körülbelül 300 ezer ember dolgozik, ami hatalmas szám. Valójában szándékosan népesítették túl ezt a szektort" - mondta Johnson-Freese. Másodikként a Sencsu 5 sikere tökéletes és a lehető leglátványosabb reklám, ami demonstrálja a világ űrrepülési iparának, hogy a kínai űrkilövő iparág elég kiforrott ahhoz, hogy külső üzleteket is bonyolítson.

A kínai kereskedelmi műholdkilövő ágazat a kilencvenes évek elején még sikeres volt, ám az utóbbi években hanyatlásnak indult, aminek az egyik oka az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi korlátozásokban rejlik. A szankciókat Washington Peking bizonyos rezsimekkel való fegyverkereskedelme miatt vezette be. A kínai siker mindazonáltal ösztönző lehet az amerikai vállalkozások számára is, akiknek megkönnyebbülést jelentene, hogy Kína jóval kevesebbet számol egy kilövésért, mint Amerika vagy Európa.




A kínai vezetők melegen üdvözölték űrutazójukat

"Ha amerikai kereskedelmi műholdgyártók állnak mögötted, jobb esélyed van, hogy a korlátozások megszűnjenek" - tette hozzá Cheng. Azon túl, hogy az amerikai műholdgyártók örömmel fogadnák az alacsonyabb árakat, továbbra is kérdéses, vajon szövetségesként vagy riválisként tekint majd Kínára az Egyesült Államok. A válasz nem egyértelmű.

"Aggódnunk kellene a kínaiak emberi űrprogramja miatt? Nem igazán. Senki sem kezd katonai vitába egy ember miatt az űrben, ami viszont nem mondható el a kínai űrprogram egészéről, aminek egyértelmű katonai szövődményei vannak" - mondta Cheng.

"A világűr rendkívül fontos színtere a modern hadviselésnek. A veszélyt gazdaságilag és talán stratégiailag is a technika jelenti, amivel Kína elérte ezt a sikert" - mondta Walker. Akárhogy is a kínai űrprogram talán legnagyobb erénye, hogy nem hagyja az űrkutató nemzeteket, mint az Egyesült Államok vagy Oroszország babérjaikon üldögélni. "Peking szeretne embert küldeni a Holdra, talán még ebben az évtizedben" - tette hozzá Walker. "Remélhetőleg ezzel sikerül ébresztőt fújniuk."




Az esemény az újságokban és a tévékben is nagy teret kapott

Az Egyesült Államoknak, ahol pillanatnyilag az űrsikló-utódok egészen alapszintű megvalósításával is küzdenek, nem elég megoldani a jelenleg tornyosuló technikai kihívásokat, de előrelépéseket is fel kellene mutatnia. Vannak azonban olyan elemzők is, akik szerint Amerika pozíciója egyáltalán nincs veszélyben.

"Lehet, hogy jót tett a kínaiak hangulatának a Sencsu repülése, azonban ettől még Kína nem fogja megelőzni Amerikát az űrben" - mondta Johnson-Freese, hozzá téve, hogy Kína legalább két évtizedes elmaradásban van az amerikai technikákkal szemben. "Remélem a kínai ünneplést nem fenyegető nacionalizmusként értelmezik majd az amerikaiak" - mondta. "Itt csak a második helyért folyik verseny, annyival előbbre járunk."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mrzool  
2003. okt. 26. 22:18 | válasz | #59
"az űrvilágon nincsen sűrűn frissítés"

Mihez képest?

"behányok attól hogy a űrszondákat is űrhajónak nevezik :\"

Erre én is háklis vagyok. Mondanál konkrét példákat? Mert az utóbbi cikkeknél mindenhol űrszondát írtak...
2003. okt. 26. 22:12 | válasz | #58
Akkor mit keresel itt, ahol ez rendszeres? Az Űrvilág cikkeit szakemberek írják, és eddig még nem tűnt fel, hogy efféle alpvető hibát követtek volna el. Amennyire Szentpéteri Lászlót ismerem, ehhez nem is adná a nevét. Tapasztalatom szerint, ha valami elírás történik, és ezt jelzi nekik valaki, akkor sűrű bocsnánatkérések között kijavítják a hibát.
NF  
2003. okt. 26. 20:04 | válasz | #57
az űrvilágon nincsen sűrűn frissítés és behányok attól hogy a űrszondákat is űrhajónak nevezik :\
2003. okt. 26. 15:29 | válasz | #56
Valamit félreértettél.
Szakertonek teljesen igaza van (#54). A TV2 nem hírforrás. Ha ilyen tésren biztosat akar tudni valaki, akkor minimum www.urvilag.hu, vagy www.spaceflightnow.com, de a legjobb a www.nasa.gov A többinél mindig fennáll a szenzációhjhászás és a hír tartalmának félreértéséből adódó torzulások veszélye.
2003. okt. 26. 15:21 | válasz | #55
Nem fogok regisztrálni. Ha ez a stílus válik uralkodóvá a fórumon, vagy kötelezővé válik a regisztráció, akkor elbúcsúzom.

Üdv,
Imre
2003. okt. 25. 18:42 | válasz | #54
2 év múlva új amcsi űrhajó? Hihi.:-) Talán ne bulvárlapokból (korridor) tájékozódj, hanem hivatalos oldalakról, és akkor ne fogsz ennyire beégni.:-)
Cat  
2003. okt. 25. 17:06 | galéria | válasz | #53
szerintem nagy jót tennétek vele ha egyikötök beregisztrálná magát - arra találták ki hogy egy névvel csak egy ember irhasson
NF  
2003. okt. 25. 13:40 | válasz | #52
Jó hogy beismerted. Mindazonáltal olvasd el ezt és lásd be saját ostobaságod. http://www.tv2.hu/cikk.php?cikk=100000074076
2003. okt. 24. 19:34 | válasz | #51
Jézusom mennyi hülyeséget irkálok én össze!Bocsánatot kérek mindekitől!

Isten óvja Amerikát!
2003. okt. 24. 14:52 | válasz | #50
Egy ilyen típusú űrhajó nem tekinthető elavultnak. Még az amerikaiak is irigylik az orosz Szojuzok megbízhatóságát, és olcsóságát. Egy Szojuz indítása 25 millió körül van, míg egy űrrepülőgépé 300-400 millió. A Sencsu a Szojuznál olcsóbb, megbízhatósága valószínűleg hasonló.

Ha így értelmezed a 40 év lemaradást, akkor bizony Amerika is igencsak le van maradva önmagától, hiszen ma már nem tud embert juttatni a Holdra. Másfelöl nem értem, hogy miért akarod az amerikaiaknál jobban tudni, hogy mennyivel van tőlük lemaradva Kína. Ha ők azt állítják, hogy maximum két évtizeddel, akkor nyugodt lehetsz benne, hogy nem hasraütés alapján mondják. Nekik minden bizonnyal jobbak az informátoraik, mint neked.

2010-ben szinte biztos, hogy nem lesz kínai a Holdon, mivel a leghamarabb 2012-re készülnek el a szükséges óriásrakétával. De ők legalább készülnek!

A "komcsi sárga szarokat" nem védem, mert nincs rá szükségük. Neked viszont előitéleteid vannak, és azok akadályoznak, hogy reálisan mérd fel a helyzetet. Az meg egy egészen más kérdés, hogy nem szarok, és habár diktatúrában élnek, az mamár a legkevésbé sem nevezhető kommunista diktatúrának.
2003. okt. 24. 14:49 | válasz | #49
Akkor néz utána egy kicsit. Kína két éven belül rendszerbe állítja egy olyan hordozórakétát, amelyik minimum 14 tonnát tud pályára állítani. Ezzel fogják indítani az űrállomásuk moduljait. Továbbá fejlesztés alatt áll egy teljesen új konstrukció is, amelyikkel akár 70 tonnát is földkörüli pályára lehet juttatni. Ennek az első változata valamikor 2010 környékén készül el.

A Lockheed-Martin azt fejleszt amit akar, ha a NASA valami egész másra ad megrendelést. Csak annyit tegyél meg, hogy elnézel a NASA honlapjára, és mindjárt kiderül, hogy mikor állnak rendszerbe az új űrrepülőgépek. Mivel jelenleg senkitől sem rendelt még meg a gépek elkészítését (hiszen még csak a specifikációk kidolgozásánál tartanak), leghamarabb 2010 körül kezdődhetnek a próbarepülések, de az is csak rohammunka esetén. A rohammunka viszont kockázatos, és most semmi sem hiányzik kevésbé a NASA-nak, mint mégegy balaset, főleg ilyen okokból. Nem fognak kockáztatni.
NF  
2003. okt. 24. 12:24 | válasz | #48
Na verd magad milyen okos vagy! Mivel állítják pályára azt az űrállomást-nincs hordozórakétájuk hozzá szal nagy kamu az egész! ÉS igenis lesz új űrsikló a Lockheed-MArtinnál készítik, nem feltétlenül 2006-ra lehet hog csúsznhi fog de max. pár évet! És igenis 40 év a lemaradás mert olyan dolgokat csinálnak amiket mások 40 éve! 2010-ig tervezik a holdraszállást szvsz azt is 40 évvel később fogják végrehajtani! És különben is mit véded a komcsi sárga szarokat?!
2003. okt. 21. 21:59 | válasz | #47
Az 46. hozzászólás Neked szólt, csak elfelejtettem rákattintani a "Válasz"-ra.
2003. okt. 21. 21:57 | válasz | #46
A Sencsu árát nem ismerem, de a Szojuz 25 millió körül van, és a kínaiak általában ocsóbban dolgoznak. Whhwz még azt is hozzá lehet venni, hogy tíz alatt összesen 2,2 milliárdot költöttek a fejlesztésére, azaz nem jelentene számukra különösebb megeröltetést évi 3-4 repülés. A két év nem tudom, hogy honna indult el, de korábban azt mondták, hogy akár a jövév elején indulhat a következő. A legmegbízhatóbb információnak az tűnik, hogy jövőnyáron kerül sor a következő repülésre, ami egyből klt űrhajó indítását jelenti majd, és össze is fog kapcsolódni a két űrhajó. Erre a fejlesztés alatt álló űrállomás miatt van szükség. Az is valószínű, hogy az űrállomás pályáraállításáig csak néhány indításra fog sorkerülni.

Mivel jelenleg még tervekben sem léteznek az új űrrepülőgépek a NASA-nál, igencsak valószínűtlen, hogy két év múlva elinduljanak. Emlékeim szerint a NASA legszebb állmai között is csak 2010 szerepel.

Kína 40 éves technikai lemaradása vagy előitélet, vagy csak egyszerű tájékozatlanság a részedről. Főleg azután, hogy az amerikaiak is csak 20 évről beszélnek, a külügyi minisztériumuk pedig mindössze 15-ről. Ha másképp gondolod, akkor magyarázd meg először az amerikaiaknak.
NF  
2003. okt. 21. 20:23 | válasz | #45
Nos én csak annyit mondanék hogy a kínaiak legközelebb két év múlva terveznek emberes űrrepülést és miért-mert addigra tudnak újra pénzt összespórolni rá. Lehet hogy az űrsiklók most nme repülnek de legkésőbb két év múlva jön az új változat szvsz beleszarnak az egészbe de legfőképp a 40 éves technikai elmaradásban lévő kínaiakra.
NEXUS6  
2003. okt. 20. 16:46 | galéria | válasz | #44
Hi,

1. Jelenleg Amerikanak nincs mukodokepes/megbizhato emberszallitasara alkalmas urhajojuk, mig Kinanak van. (Nem ertem mire verik magukat akkor az Amik)

2. Talaljatok ki melyik a masodik legnagyobb kisebbseg Magyarorszagon (ertsd: a romak utan) ?Nyert, a kinaiak!

Az a barom aki azt nyilatkozta, hogy a kinaiaknak inkabb a gazdasagi problemaikkal kene torodni, szerintem valszeg egy Kinaban gyartott Sony tipusu digitalis diktafonba beszelt. A helyzet mar totalisan mas: itt mar nem a fenyegetes lehetosegerol, hanem a vilag ujra felosztasarol van szo.
void  
2003. okt. 20. 13:17 | válasz | #43
Akkor kínai édes savanyú! Bocs mea culpa a botlásért, azthiszem most megyek és főbelövöm magam! :)
Ferdeszemű, ferdeszemű nekem mind egyforma a kajájuk is egyformán enyhénszólva furcsa.

A 31-es hozzászólás kimoderálásából és a nick-ből arra következtetek, hogy valaki anyázott, sajna, hogy nem láttam, szívesen reagáltam volna! Biztos valami fanatikus kocsmapolitikus a csóka aki személyes sértésnek veszi, hogy a kínaiak fennt jártak az űrben és életét fenyegető merényletként konstatálta és felháborítónak tartja, hogy van olyan akit ez nem zavar!
Hát sajnálom, de részemről fosok rá, hogy ki mikor mit tesz! Tőlem inváziót is indíthatnak a kínaiak az űrből az se érdekel! Sőt az se érdekel, hogy érdekel-e egyáltalán valami! :)
De! A hozzászólásod, az érd... ááá! tudod mit? Az se érdekel! :P
2003. okt. 20. 02:08 | válasz | #42
holdporban pacolt, 130 fokon aszalt citromos macska, kis kozmikus sugarzassal csiratlanitva:)
Cat  
2003. okt. 19. 21:26 | galéria | válasz | #41
tipusfüggő... nyilván nagy atomtengeralattjárokon, ahol fél évet is viz alatt lehetnek egyszeruen muszáj nagy teret hagyni, mert begolyoznak az emberek és adott esetben nem tudják teljesíteni a feladatukat
2003. okt. 19. 20:35 | válasz | #40
A szusi japán kaja...
2003. okt. 19. 00:21 | válasz | #39
A ruszkik nem normálisak. :)
Egszer láttam dokumentum-filmet a tengeralatjárókról:
Svéd - faszi az "ebédlőben" egy kis padon az asztalra lpulva eszi a levest.
USA - picit "tágasabb" ebédlőben jenki srác alig görnyedve kajálgat
Ruszki tengeralatjáró - "Ez itt a kondi terem, ebédlő (bazi nagy terem!), pihenő szoba (egy kollégiumi szoba 3x-4x-es mérete!), stb."
2003. okt. 19. 00:18 | válasz | #38
"Pontosan jó hogy Kina igy fejlődik. 20 éven belül nem csak komoly katonai hatalom, hanem komoly gazdasági hatalom is lesz."
Csak lesz? Ha az amcsik nem csezsegetnék őket mindenféle gazdasági megszorításokkal, már rég előrébb járnának fényévekkel.
Másrészt igen meglepődnénk, ha tudnánk, hogy a nagy és gazdag USA gyártókapacitásának (értsd amerikai cégek!) hány százaléka van kínában és Taiwan-on.
2003. okt. 18. 23:07 | válasz | #37
Ez valamivel még nagyobb is, mint a szintén három személyes Szojuz. Nem véletlenül korlátozzák az űrhajósok magasságát. A kínaiaknál a maximum 170 cm, illetve az is feltétel, hogy 65 kg-nál nem lehetnek nehezebbek. Az oroszok 175 (vagy 185?) cm-t is megengednek, ha jól emlékszem.
2003. okt. 18. 20:19 | válasz | #36
Köcsög komcsik !
2003. okt. 18. 17:51 | válasz | #35
Senkinek nem tűnt fel, hogy ez az űrkapszula úgy néz ki, mintha a hátsókertben tákolta volna össze Józsibácsi?
És ami a leghumorosabb, hogy ez szerintük 3 személyes :-))
Végül is... ha elég jól össze tudják őket hajtogatni... Meg hát kis űrhajósokat kell nevelni. (kis űrhajos, sok ramány, nagy böszme amerikai barom, kevés rakomány)
2003. okt. 18. 15:14 | válasz | #34
A hiradokban valami hasonlo kepsorokat lehetett latni:
Kapszula meg zarva, par kek ruhas csavo, aggodo! tekintettel, nyitjak ki az ajtot, amikor meglatjak a csavot, mindenki arcan orom..., faszikamat kihuzzak, meg mindig mindenki egyutt orul, atolelik, stb..., erre az egyik faszszopo, biztos valami partkatona:-), felreloki az egyik kekruhas csavot, pont azt aki kihuzta a host, hogy nehomman rajta legyen a kepen, amikor a NAGY URHAJOSUKat veszi a kamera! :-)
Nagy buzi latszatpolitika(rendszer) az egesz !
bandia  
2003. okt. 18. 14:02 | válasz | #33
"Remélem a kínai ünneplést nem fenyegető nacionalizmusként értelmezik majd az amerikaiak" - mondta. "Itt csak a második helyért folyik verseny, annyival előbbre járunk."

Na ez nevetséges!!!! Majd észbe kapnak, ha pár év alatt behozzák az előnyüket! Ők már vagy 20 éve egy helyben toporognak az ürsiklóikkal! Gyakorlatilag az Ürállomáson, meg a szondáikon kívül semmi újat nem mutatnak fel:) Tágra zárt szemek:)))) Vakok!
Pöty  
2003. okt. 18. 13:05 | válasz | #32
Mer' van ám itt kúttúra...
void  
2003. okt. 18. 11:21 | válasz | #30
Hajrá Kína! Remélem 15-20 év és a holdra fogunk járni szusit zabálni! :)

Egyébként nem kell ezt olyan felelősségteljesen analizálni mint ahogy ti teszitek!
Hát nem le van szarva, hogy ki mit csinál?
Pöty  
2003. okt. 18. 10:31 | válasz | #29
Annak a mesterségesen fenntartott "jólét"-nek szívjuk az árát máig is. Úgyhogy aki azt mondja akkor jobb volt az nem lát tovább az órra hegyénél, vagy semmirekellő volt mert akinek volt valamilye azt faszán el is vették! Egyébként épp a kommunizmusra jellemző hogy koholt vádak alapján tönkretesznek embereket. Lehet hogy Kína megmutatja majd hogyan kell a kommunizmust jól csinálni, de inkább arról van szó szerintem hogy oda rohadtul megéri befektetni és ha az a hatalmas birom felfejlődik... hát az amcsik sehol nem lesznek mert ők már nem igazán tudnak hova fejlődni.
2003. okt. 18. 10:30 | válasz | #28
Kinaban van McDonalds ugyhogy tuti nem lesz haboru Kina es Amerika kozott.:)
Cat  
2003. okt. 18. 10:10 | galéria | válasz | #27
csak tudod amerikában demokrácia van, választott vezetőkkel, és ha az embereknek nem tetszik amit csinál a vezető azt LEVÁLTJÁK
bush népszerusége csökken, miután bebizonyosodott hogy nincs tömegpusztító fegyver, de észak koreában vagy kinában mikor fogják leváltani a pártvezetőket, ha a NÉP ugy látja, hogy nem ezt kell csinálni?
Billi  
2003. okt. 18. 08:29 | válasz | #26
Pontosan jó hogy Kina igy fejlődik. 20 éven belül nem csak komoly katonai hatalom, hanem komoly gazdasági hatalom is lesz. Igy szorul a hurok. Nem tudnak kit kizsákmányolni az Amcsi cégek igazán.

b++ :
Anyi baj van ezzel anormális étkezéssel, hogy a közel 2 milliárd lakos ha elkezdene úgy enni mint egy normális Magyar ember, akkor éhinség köszöntene be, jelenleg nem tudnak elegednő élelmiszert termelni. De majd alakul a helyzet, viszont idő kell neki, sok idő.
Szépen lassan lenyomják amerikát. Nincs mese nincs apelláta a lakosság olyan hatalmas, hogy nincs az az ország ami szembe tudna szálni vele gazdasági sikon. Most még az elmaradottság miatt gyengék, de igy is 3-4 helyen vannak. IT szempontból minden képpen. Ez pedig nem visszaesésnek köszönhető.
Ahogy régen is a császárok idejében, most is nagyhatalom lesz, nem is akármilyen.
2003. okt. 18. 08:22 | válasz | #25
Nem biztos hogy az a hude nagy kapitalizmus olyan jó dolog, az emberek többsége még mindig jobbnak tartotta a komunizmusi diktaturát, mint most ezt a demokráciát mikor lehazaárulóznak egy politikust és egyből le is csukják...
Usa-ban is nagyon inog a demokrácia ha arra gondolok hogy mindent lehallgatnak minden négyzetcentimétert műholdak pásztáznak, ha 128-bit nél jobban titkositasz valamit lecsuknak. Gyerekeket visznek börtönbe, 18-éveseket meg háborúba. Hát nekem más elképzelésem van a Demokrációról...
lola..  
2003. okt. 18. 05:44 | válasz | #24
Amikor még orosz-amerikai erőegyensúly volt (ma is van nukleáris téren, csak nem olyan látványosan), akkor sem háborúzott egymás ellen közvetlenül az akkori 2 katonai szuperhatalom. Szerintem Kína esetében sem lenne másképp.
Senkinek sem böki ki a szemét, hogy az usa kényére-kedvére fegyverkezik, de ha más teszi ugyanezt, az megbocsáthatatlan bűn?
b++  
2003. okt. 18. 03:00 | válasz | #23
az lehet, hogy azt akarják, hogy 10 éven belül űrjáró nemzet akarnak lenni, de nézzétek mi volt az 50-es években magyarországon. a vas és acél országa leszünk. meg is kapták 56-ban és 89-ben, ami nekik jár. szerintem kínában is ezt kellene csinálni, elhajtani az egész kommunkista pártot a picsába és élni hagyni a kínai embereket.

véleményem szerint hatalmas árat fog fizetni kína azért mert eltorzítják a gazdaságát. a dohányt inkább ezekre kellne fordítani: tibeti kolostorok helyreállitására; a gyerekenek ne kelljen dolgozniuk hanem tanuljanak. ne csak üres rízst egyenek, hanem normálisan étkezzenek. lakás és házépítésre, hogyha kilép a medréből a jangce, akkor ne tízezrek pusztuljanak el, minközben li-vej az űrben sétafikál.

kommunizmusból kapitalizmusba való sikeres átemeneti sablonokért csak ide kelet-ejrópáig kell eljönni. biztos vagyok benne, hogy csehországba, szlovéniába és magyarországon szívesen fognak segíteni ebben. :)

éljen a szovjet-magyar örök baráccság! ööö, vagymi... kínai barátság. :)
2003. okt. 18. 02:07 | válasz | #22
Ezek buzi komcsik, nekik pedig mindig is a latszat volt a lenyeg, meg a meret! :-)
Megmutassuk a dogozo nepnek micsoda fantasztikusan nagyon fejlettek vagyunk...
Yetike  
2003. okt. 18. 01:46 | galéria | válasz | #21
Csak az a probléma, hogy Kína ellen nem úgy fog kinézni a hadiipar fejlesztés, hogy legyártunk 200.000 űrméret alatti urán 'nyilat' és az iraki sivatagban szétlőjjük vele a fákat. Itt Kínával állnak szemben, vele pedig nem érdemes szórakozni semmilyen téren, mert ha már csak az ország területét vagy nukleáris tölteteinek számát nézzük, amcsi országból egy füstőlgő sivatag marad.

Azonfelül pedig elég érdekes, hogy az elmúlt pár évben az amcsik hogy rááltak az űrfegyverek (pl űrbombázó) fejlesztésében, nincs összefüggés Kína űrkutatási elmaradásával? Irak lebombázásához nem kell űrbombázó...

Sry az összeesküvés elméleteim miatt, csak a véleményemet mondtam el.
2003. okt. 18. 00:16 | válasz | #20
XXI
2003. okt. 18. 00:16 | válasz | #19
A nép méretéhez mérten már nem olyan sok...
De sehol másutt nem termel ki (és tart el) egy társadalom ennyi űriparban dolgozót/kutatót. Így tényleg bázisuk lesz a holdon '10-re.
(Kíváncsi vagyok, más szektorokban mennyien dolgoznak, energetika, biológia, hadiipar...)

Az biztos, hogy a XI. század sem lesz unalmas.
dd  
2003. okt. 17. 23:54 | válasz | #18
"Az űrprogramon körülbelül 300 ezer ember dolgozik..."
uh az nem keves
Yetike  
2003. okt. 17. 23:21 | galéria | válasz | #17
Az jobb, ha egy árnyékában kell élnünk? Véget kell vetni az amcsi ' világuralomnak ', és ezt csak egy másik nagyhatalom felemelkedésével lehet elérni (kell egy olyan erő, amelytől még amerika is tart).
ix  
2003. okt. 17. 23:01 | válasz | #16
az usa katonai-ipari komplexumának jól jön, ha találnak valamilyen fenyegetést (kínát), hogy újra iszonyú pénzeket lehessen a hadiiparba pumpálni

végtére is a terrorfenygetéssel csak a saját lakosságot lehet riogatni, de a terrorosták ellen nem kellenek támadó műholdak, hidrogénbombák, harci repülőgépek ezrei és más drága, profitábilis csecsebecsék
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. okt. 17. 23:01 | galéria | válasz | #15
1.: Az űrprogramok eddig is főleg politikai/katonai okokból születtek (lásd még ISS), amelyek pedig teljesen tudományos kezdeményezések, azok jellemzően alacsony költségvetéssel dolgoznak...
Ebben a közeljövőben nem is lesz változás. Sajnos...

2.: Az USA ugyan veri a mellétt, de az ő űrprogramja is kemény katonai kapcsolatokkal rendelkezik, elég arra gondolni, hogy az USA űrhajósainak cirka fele a fegyveres erőknél szolgál. Talán még nem is lőttek fel olyan amerikai űrhajót, amelynek a legénységében ne lett volna katona...

3.: Az USA és Kína is erőteljesen fejleszti tömegpusztitó fegyverzetét. Az USA jelenleg főleg "kis hatóerejű" (néhány kT-s) atomfegyverekre hajt rá, amelyeket jól tudnának használni az olyan kis méretű háborúkban, mint amilyen az Iraki háború volt. Kína pedig öles léptekkel fejlődik, jeleneg főleg atomtengeralatjáró flottáját akarja fejleszteni...

4.: Jelenleg minden nagyhatalom erölteti saját űrhordozóprogramját, senki sem szeretne mástól függeni. A civil programok (pl.: Sealaunch) jellemzően gyengék...

5.: Az űrsikló-utód téma önmagában is nevetséges: a jelenlegi ISS modulok eredendően arra készültek, hogy az STS-ek teherterében jutnak földkörüli pályára. Jelenleg még 3(+2?) modul vár indulásra, amelyeket más nem vihet fel, mint egy STS űrsikló, sem a Proton, sem más hordozóeszkör nem képes felvinni azokat...

6.: Jelenleg az a gond, hogy a JELENLEGI amerikai vezetés a diplomáciát szükséges rossznak tartja. Lásd az 2. Öböl-háború, amelynél verték a mellüket, hogy nincs több idő az ENSZ fegyverzetellenőreinek, Irak tömegpusztitófegyverekkel rendelkezik, és ezt nem tűrik el. Jelenleg ott tartanak, hogy fél évvel a háború megkezdése után továbbra se találnak tömegpusztitó fegyvereket, ellenben mivel rosszul mérték fel a körülményeket, külső segítségre szorulnak az Iraki majdnem-rend fentartásában. Nem arról van szó, hogy Szaddam-ot nem kellett volna megdönteni. Igenis jó, hogy Szaddam-ot elüldözték. Csakhogy van még jópár ország, ahol ugyanezt meg kellene tenni...

7.: Érdekességként jó tudni, hogy az USA az űrfegyverkezés terén nem írt alá semmiféle korlátozó egyezményt. Kína sem. No nem mintha az ilyen egyezmények bármiféle visszatartó erővel rendelkeznének...
2003. okt. 17. 22:57 | válasz | #14
Akármennyire is utálom amerikát (csak a nagy pofája miatt), bár a franciákat és a románokat jobban, de ennek ellenére én is csak azt tudom mondani, hogy a BÉKE a legjobb. Nem lenne itt semmi gond, ha az egyes országok nem azt néznék, hogy a "szomszéd fűje mindig szöldebb"! Uf!
2003. okt. 17. 22:19 | válasz | #13
Cat: Te honnan veszed, hogy a két ország ezerrel fejleszti atomfegyvereit? Ne hogy összetéveszd Kínát Észak-Koreával; az utóbbi sokkal kisebb, és szerintem csak blöfföl Amerikának, mert tart attól, hogy neki is az iraki sors jut (teljes káosz). A nemzetközi egyezmények éppen arról szólnak, hogy mindenki, akinek van nukleáris arzenálja, minél nagyobb mértékben csökkentse ezeket.

mit: És szerinted az amcsiknak nincsen kémműholdjuk? Akkor a GPS is csak kereskedelmi célú? Hát persze hogy nem. Annak a jelentőségét meg nem értem, hogy miért kell űrhajós ahhoz, hogy kémlelni tudjanak az űrben--ott vannak a műholdak.

lola..: Azért az se lenne jó, ha van egy szuperhatalom Amerika ellen, hiszen ha diplomácián keresztül nem megy, csak háború lehet. Legyen inkább béke!

Na erre válaszoljatok! Köszönöm!
2003. okt. 17. 22:19 | válasz | #12
Úgy látszik, van aki nem csak néz, hanem lát is.
2003. okt. 17. 22:16 | válasz | #11
Na ja. Azért a legkjobb mégis csak az lenne nekünk, ha megvalósulna az európai állom, vagyis Európa is szuperhatalommá válna. Nem teljesen reménytelen.
2003. okt. 17. 22:15 | válasz | #10
Darth Sith és Cat: Lehet hogy túl sok TV-t néztetek (és nagyon befolyásolhatóvá váltatok). Nem hinném, hogy egy hamar atomháború miatt kéne aggódnunk :
Amerikának vannak is gazdasági gondjai: a dollár értéke egyre csak megy lefelé (elemzés: hosszú távon a befektetők tőkét fognak az országból kivonni, hisz tartanak a további zuhanástól); állami adósságok (pl. schwarzi-nak vmit kikell találnia az előző kormányzó által hagyott adóságok törlesztésére, de már 'megígérte', hogy nem emeli az adókat). Irakot megszállták, de azóta nem is csináltak sokat Irak rendbetartásáért (pár naponta töténnek még merényletek). Másrészről lehet, hogy Bush (bár ő is csak egy idióta bábu, nem őrült) el is fog menni jövőre, hisz a lakosságnak már most kevesebb mint a fele kedveli még őt. Kínában meg nem tudom, hogy meddig lesz még hatalmon a kommunista párt, mert az országban már rég nem kommunizmus van, hanem egyfajta szocialista + kapitalista keverék, úgyhogy arra tippelek, hogy előbb-utóbb oda is be fog köszönni a demokrácia (egy már biztos, hogy nem úgy mint ahogy az oroszok tették: hirtelen -> zűrzavarosan), valamikor. Tehát mindkét ország folytatja saját útját, mert a saját gondjukkal is elég nekik.
2003. okt. 17. 21:29 | válasz | #9
Te vagy nem olvastad el a cikket, vagy elolvastad csak nem értetted. Mert különben látnád, hogy ennek az űrutazásnak a legfőbb célja a kínai technika reklámozása volt (még hozzá milyen hatékonyan: az egész világon hála a médiának), és nem USA megfenyegetése, hiszen főleg onnét próbálnak tőkét kicsalogatni.
lola..  
2003. okt. 17. 20:48 | válasz | #8
Már hogyne lenne jó! Az usa manapság kedvére háborúzgat a világban, nincs ellrettentő erő. Az orosz medve szája be van fogva pénzigérgetésekkel, amikből általában semmi sem valósul meg.
Cat  
2003. okt. 17. 19:50 | galéria | válasz | #7
és vajon jó e nekünk, ha megint két szuperhatalom árnyékában kell élnie a világnak? jó nekünk, ha amerika és kina atomfegyvereket fejleszt ezerrel, hogy most már műholdakra telepíthessék, stb.?
én nem vagyok ebben annyira biztos...
2003. okt. 17. 19:24 | válasz | #6
Legalább két étized elmaradás? Inkább már csak kettő!
Kíváncsi leszek a NASA jövőévi költségvetésére. Elvileg mostanában fognak szavazni róla. Lehet, hogy a NASA kérésére időzítették mostanra a Sencsu-5 startját?
mti  
2003. okt. 17. 19:23 | válasz | #5
(Forrás:www.mti.hu - http://hirek.mti.hu/news.asp?newsid=138336&pub=8)
Washington Times: kémkedett az első kínai űrhajós
Washington, 2003. október 17.

(MTI) - Kémküldetést is végzett a Mennyei Hajó, amely az első kínai űrhajóst a világűrbe vitte - írta pénteki számában a The Washington Times. A Sencsou-5-öt (Mennyei Hajó) az űrbe emelő Hosszú Menetelés 2F rakéta tetején volt egy műhold, amely most információkat gyűjt a kínai hadsereg számára. A műholdat sikeresen Föld körüli pályára állították, amikor a Mennyei Hajó megkezdte 14. fordulatát a Föld körül - áll a cikkben, amely védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozik
Okoska  
2003. okt. 17. 19:16 | válasz | #4
"örömmel fogadnák az olcsóbb árakat"
Talán inkább az alacsonyabb árakat, nem?
Lars  
2003. okt. 17. 18:08 | válasz | #3
"Itt csak a második helyért folyik verseny, annyival előbbre járunk." Azért ez is simán amerikai kijelentés. Önbizalomban még mindig nincs hijány, pedig kaptak már pár pofont az élettöl. Ezek szerint nem eleget. Nem kínának drukkolok, csak amerika kicsit el van szállva magátol. A NASA is azért van ott ahol van, mert szinte alig dolgozik ott amerikai ember :-)
gz8  
2003. okt. 17. 17:26 | galéria | válasz | #2
Fognak még csodálkozni az amerikaiak!
2003. okt. 17. 17:23 | válasz | #1
nem mondanak az amcsik hülységet. lemerném fogadni hogy most már votlak az űrben a kínaiak már legközelebb amerikát megfenyegetik egy atom háborúval hopgy ők abban iy oylan ügyesek.. :)