 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
És ki fogja vezetni ezt a tolóhajót? Ki lenne az az őrült???
ÉN szívesen... :)))
|
Ha az a nagy kavics egy éppen napközelben lévő üstökös (azaz aktív a felszíne, vagyis csóvája van), akkor ez könnyen előfordulhat. Kisbolygó esetén erre elég kicsi az esély, mivel a Nap körüli keringés során a viszonylag közeli testek is elég hamar eltávolodnak egymástól. Egyébként ha ott is lennének, akkor sem lenne baj, mivel a tolóűrhajónak nulla sebességgel kell elérnie a kavics felszínét, tehát az azzal együttmozgó "felhőhöz" képest is nulla lesz a sebessége.
|
Hát kissé eklektikus stílusúra sikeredett a hozzászoolásom, tény.
|
Hahaók.
Bár én nem értek hozzá, de mint laikus megkérdezném:
Ha jön egy nagy kavics, annak nem szoktak kis társai lenni? Sok kis kavics ami körülötte kovályog. Mert ez a csillagromboló csontváz miközben önfeledten próbálná eltolni a nagy tesót, addig ementálit csinál belőle pár pici kő. Vagy nem?
bye all
|
A bombás módszer csak a belső-Naprendszert térképezhetné fel, a külsőbb részekből jövő látogatók miatt mindenképpen szükség lenne egy bolygóközi automatikus figyelőhálózatra. Ennek tagjai maradhatnának az Ekliptikában is. Nem lenne különösebben drága, mivel elég lenne három egység is, bár valahol a Jupiter környíékén kellen elhelyezni. Lényegében specializált, nagy érzékenységű űrtávcsövekre lenne szükség. Egy-egy ilyen egység néhányszor százmillióból megépíthető lenne. Inkább az a kérdés, hogy mi értelme van, ha az észlelés után nem tudunk mást csinálni, mint ülni ölbetett kézzel, és nézni, mint szakad a fejünkre az ég. Jelenleg mást nem tudnánk tenni. Persze ha B612 megvalósul, akkor már volna értelme.
|
Hm.. Egy nap körüli, de az ekleptika síkjára merőleges pályán keringő műholdakból álló észlelőrendszer megfelelő volna? Tudom, rengeteg energiába kerül ilyen pályát kialakítani, és esetleg célravezetőbb az említett módon "radarozni."
|
Mégis sikerült egy-két olyan aszteroidát megcsodálni az elmúlt pár évben, amelyek nem 10 fénymásodpercre húztak el a Föld mellett!
Mi haszna a hatalomnak, ha nem gyakoroljátok?
Ha egy férfi nem mutat elég tiszteletet irántatok, akkor annyit se hagytok a rohadt kocsmájából, hogy gesztenyét pirítson rajta, értve?
GEŐŐ
|
Ez egy teljesen jogos felvetés. A legjobb megoldás az lenne, amit Arthur Clarke ír le az Isten pörölye című könyvében: fognak egy nagyméretű speciális nukleáris töltetet, és felrobbantják a Napnak a Földdel átellenes oldalán. (Azért speciális, mert a robbanás energiájának minnél nagyobb részét kell meghatározott hullámhosszon kisugároznia, konkrétan a rádió tartományban.) A robbanás során keletkező rádióimpulzus visszaverődik az égitestek felszínéről, és így meg lehet határozni a pontos helyzetüket, illetve egy kis ügyeskedés után a sebességüket is. Ez lényegében egy bolygóközi radar lenne. Ehhez persze ki kell küldeni egy csomó (min. 4, de inkább több, pl. 12) bolygóközi vevőegységet is, valamint szerencsésebb lenne a Nap északi és déli pólusa felett is egy-egy bombát robbantani, de alapjában jó az ötlet.
|
A legszebb csak az lenne, hogy a tesztnél egy olyan aszteroidát próbálnának eltolni, mely nem a Földre irányul, de egy fatális véletlen következtében tönkre menne a navigáló rendszer, s felénk irányítanák a kis kavicsot, minek következményeként bekövetkezne egy totális apokalipszis. Óvatosan ezekkel a szerkezetekkel...
|
arról nem is beszélve, h az összes már kiszámolt aszteroida-pályát lehet újraszámolni a törmelék (bomba) vagy a félretolt (romboló) aszteroida miatt. Kész főnyeremény :)
|
de ettol fuggetlenul pipecul nez ki a gep:)) ha mondjuk rapakolnak a hidrogentoltetet, aztan utana hazaspuriznanak vele, egy tobbszor felhasznalhato szallitoezkozt kapnanak, ami fold koruli palyan keringve varna a kovetkezo 'bevetesre':) csak hat, ovatosan, mert meg az ECHELON lehallgat, es meg a vegen a hadiipar 5letet merit a dologbol, es abbol is fegyver lesz...:)
Morajlik szárnyainktól az ég, megreszket léptünktől a Föld.
S az Ember meghajol a Sharaq népe előtt.
|
nem atom, hanem hidrogenbomba... ez azt jelenti, hogy elvileg barmekkorat lehet vele durrantani, akar porra is lehet zuzni egy ilyen repulo hegyet, vagy legalabbis akkora darabokra, amik elegnenek a legkorben... ha az amcsik ezzel foglalkoznanak, es nem lezeragyukkal jatszadoznanak, akkor talan mar meg is lennennek vele (konnyebb, es olcsobb lenne odavinni egy fuzios bombat, mint egy, a szikla eltolasahoz szukseges uzemanyagot) azonkivul, ha mar nem kell annyi uzemanyag, es akkora toloero, a bomba akar ionhajtomuvel is szallithato lenne, szal, sokkal jarhatobb utnak tunik
Morajlik szárnyainktól az ég, megreszket léptünktől a Föld.
S az Ember meghajol a Sharaq népe előtt.
|
Lehet, hogy az kisebb kárt okozna, másrészt valószínűleg a törmelék fele egyből más irányt venne
|
Nagyszerű. Csakhogy akkor nem 1 nagy, hanem rengeteg kicsi aszteroida találná el a földet....
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is lőhetnek!
|
A Hidrogén bomba elvileg korlátlanul "skálázható" teljesítményű, olcsóbb és hatékonyabb lenne imho inkább ilyen irányba haladni, és ezeket a sziklákat hidrogénbombával megtalálni.
|
inkabb a Hold belsejebe, mert meg a holdfelszinen is potyognanak mindenfele kavicsok...
Morajlik szárnyainktól az ég, megreszket léptünktől a Föld.
S az Ember meghajol a Sharaq népe előtt.
|
Kétszáz méterest akartam írni, bocs, kétszáz kilométeresnél már a Holdra kellene költözni, hogy valaki túlélje... Annak is a túlsó felére :)
|
Mi a baj a tolóhajóval? Teljesen jól működő ötlet aszteroida-eltérítésre. Olyan kicsi a Föld, hogy nehéz eltalálni, ha csak néhány ezred fokkal elmozdítod a milliárd tonnás kődarab pályáját, akkor már nem talál el. Bár sose értettem, mit paráznak, néhány atomtöltet elméletben gőzzé változtat egy kétszáz kilométeres sziklát... én inkább csinálnék pár tesztet éles fegyverekkel a kisbolygóövben, mennyire hatékony a dolog.
|
Azért csak akkor észlelik, amikor elmenőben van, mert az aszteroidákat csak a Napról visszavert fényük alapján lehet észrevenni. Ha a Nap felől közelít, nincs az a műszer, ami észlelhetné egészen addig, amíg el nem haladt mellettünk és a fényesen ragyogó popsiját nem látod. Egyébként onnan tudhatják hogy jön, hogy folyamatosan figyelik és katalogizálják az aszteroidákat, egy rakat ilyen projekt van, elméletben a komoly fenyegetést jelentő égitestek 95%-át fel fogják térképezni a jövő évtized közepéig. Az égi mechanika szerencsére olyan, hogy évezredekre előre meg lehet mondani valamelyik kőtömbről, hogy nekünk jön-e majd valamikor.
|
ez a nasa mitt ki nem talál tolóhajó jóhogynem már intünk baról meg jobbról és bumm megy is.Nevetséges bár csak azt használják ami van.Inkább koncentráljanak az űrálomásra és az űrhajóra amit az űrben építenek és az atommeghajtásra. Mint hogy ilyen hülyeségekre szorják a pénzt (bár van miből:) Tolóhajó meg lézerágyú + jön a fény kard is és itt fognak ugrálni a jedik az ablakom elött:) Sovány vigasz! Elöször fejlödjünk addig meg észerű dolgokon törjük a fejünket és nem tolóhajón.Talán egyszer már eljutunk odda is hogy vonósugár és hopp nincs már semmi pályán,vagy egy fotontorpedó és bumm aszteorida:egy kiss Star Trek elmélkedés etöl még mesze állunk. Jelentés Vége!
|
És akkor végre elfoglalhatod a téged megillető helyet, ugye Darth Sith? :-)
|
ez már kezd csillagromboló formáju lenni. még pár évtized és már csillagrombolók lesznek a föld körül meg halálcsillagok. :)
Nem a lényeg, hanem a fontos!
|
És mit csinálna a rakéta az aszteroidával?
|
és mennyibe is kerül egy ilyen? :) nem lenne eccerűbb orbitális pályára rakétavetőket állítani meg nap körül is pár százat? :))
hátö .. az előző aláírásom sokkal jobb volt :]
|
ez tolóhajó és nem vontató, de mindegy :-)
Te, mint Ford Prefect?! Amilyen hülye vagy, a Sulaco-ra kéredzkednél fel!
|
csuhéj ;)
''Racing is life. Anything that happens before or after is just waiting.''
|
Tudnak az űrbe küldeni embert, csak éppen a népharag és a politikusok nem képesek elfogadni a jelenleg álló rizikófaktort...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is lőhetnek!
|
Morgen.
Ez idáig rendben, van, ellenben hogyan akarják észlelni az aszteroidákat? Úgy tudom, egy részük a nap felől jön, és rendszerint csak akkor figyelnek fel rájuk, amikor már elhúztak mellettünk..
|
hehe, amcsik, mit ugraltok, meg embert se tudtok az urbe kuldeni, esetleg csak zenecsereloket zurbe:))
Morajlik szárnyainktól az ég, megreszket léptünktől a Föld.
S az Ember meghajol a Sharaq népe előtt.
|
|