Kínai rajt-cél győzelem egy új űrverseny kezdetén
2003. október 16. 08:25, csütörtök
A magyar idő szerint szerda hajnalban fellőtt Sencsu 5 űrkapszula nem sokkal éjfél előtt ejtőernyője segítségével sima leszállást hajtott végre, ami Kína első emberi űrrepülésének sikeres befejezését jelentette, megnyitva az utat a jövőbeli űrtervek széles palettája előtt.

Hirdetés

A földet érés a kínai média jelentései alapján helyi idő szerint reggel 6 óra 23 perckor történt meg. A helyszínről érkező felvételeken az űrhajó egyetlen utasa, Jang Li-vei alezredes a kapszula körül összesereglett tömegnek integetett. A jelentések szerint a kijelölt leszállóhelytől mindössze 4,8 kilométerre ért földet Jang, aki imbolygónak és kábultnak tűnt a felvételeken. A Xinhua hírügynökség szerint Jang "jó egészségi állapotban tért vissza" 21 órás űrutazásáról. Az űrhajós hamarosan elhagyta a leszállás helyszínét, hogy két és fél óra repülés után a pekingi irányító központban találkozhasson családjával és az űrprogram vezetőivel.


A pekingi irányítóközpontból folyamatosan figyelték a repülést

"Az űrhajó jól működött. Nagyon jól érzem magam, és büszke vagyok szülőföldemre" - mondta Jang. A Sencsu V egy Long March 2F rakétával érte el a világűrt, majd sikeresen pályára állt a 38 éves vadászpilótával. Első közzétett jelentkezése a kilövés után 34 perccel érkezett, melyben közölte: "jól érzem magam és a körülmények normálisak".

Történelmi, 21 órás űrutazása alatt az asztronauta nem jelentett egészségügyi vagy technikai problémát. Folyamatos beszélgetések zajlottak a pekingi irányító központtal, a kommunikációt a világ különböző pontjain elszórt állomások és hajók játszották át. Jang repülése során rádiós kapcsolattal beszélt a kínai vezetőkkel és családjával is. Hatodik földkörüli körében beszélt Csao Gangcsuan védelmi miniszterrel és megfogadta, hogy "maradéktalanul teljesíti küldetését", idézte a Xinhua.


A kapszulát belső Mongóliában történt földet érése után azonnal megrohanták a mérnökök és a mentőcsapatok


Jang Li-vei a kapszulából kimászás előtt

Az új kínai nemzeti hős családjának elmondta, élvezi az űrutazást. "Nagyon jól érzem magam a világűrben, minden tökéletes" - mondta Jang 8 éves fiának. "Megpillantottam gyönyörű otthonunkat (a Földet) és megörökítettem mindent, ami innen látható."

Az "isteni hajó", a Sencsu fedélzeti kamerái által sugárzott képeken látható amint Jang végig fut ellenőrzési listáin, integet a vezetőknek és családjának, illetve amikor a kínai és az Egyesült Nemzetek zászlaját tartja kezében. Az űrhajós nem volt szűkében az élelemnek sem, nem kellett lemondania a megszokott kínai konyháról, rizst, csípős-savanyú húst és csirkét fogyasztott, illetve gyógyfüvekből készült italt ivott.


A kiszállás utáni első pillanatok

A várakozásoknak megfelelően a Sencsu 5 belépő és szerviz moduljai leváltak a kapszulától a visszatérés megkezdése előtt. Ezután bekapcsoltak a hajtóművek, hogy a gép letérve földkörüli pályájáról leszállási röppályára álljon és elindulhasson Belső Mongólia sztyeppéi felé, a kilövési ponttól közel 1000 kilométerre kijelölt leszálló helyre. A pályán maradt modul továbbra is az űrben marad, hogy teljesíthesse saját küldetését az elkövetkező hónapokban. A visszatérési parancsot pekingi idő szerint reggel 5 óra 35 perckor adták ki.

A felső légkörben másodpercenkénti 8 kilométeres keringési sebességéről lelassuló űrkapszula miután átvágta magát a sűrű közegen, bevetette ejtőernyőit a további lassulás és a sima landolás érdekében. Összességében a küldetés a felszállástól a földet érésig 21 órát és 23 percet vett igénybe. A történelmi repülés során Jang tizennégyszer kerülte meg a Földet, ezalatt nagyjából 600.000 kilométert tett meg.




Kína következő vállalkozása néhány hónapon belül kezdetét veheti. Vagy a Sencsu V hőstettét ismételik meg egy nagyobb legénységgel, mivel az űrkapszula háromszemélyes, vagy hosszabb időtartammal a következő űrrepülés újabb lépéssel juttathatja közelebb Kínát álmai megvalósításához, hogy a világon a harmadik nemzetként ők is megvessék lábukat az űrben. Az elemzők szerint bár most még évtizedes lemaradásban vannak az amerikaiak és az oroszok mögött, öles lépteikkel hamar beérhetik a két nagy nemzetet.

A már többször emlegetett űrállomás fellövésének terve az űrhajó dokkolási képességeitől is nagyban függ, ennek gyakorlását hivatott szolgálni a pályán maradt modul, illetve emellé társul majd az űrséta kivitelezése.


A kínai újságok különkiadásban tudosítottak az eseményről


A sikeres földet érés után hatalmas hivatalos ünnepség vette kezdetét

"Jang visszatérése az első lépés véghezvitelét jelenti Kína űrkutatási terveiben. Újabb lépések következnek, megkíséreljük az űrsétát, az űrhajók találkozását és összecsatlakozását, valamint egy űrlabor létesítését" - jelentette a Xinhua szerda éjjel. "Egy nap magasan a Föld felett egy űrállomás lesz, amit akárcsak a Sencsut kínaiak fognak megtervezni, megépíteni és benépesíteni."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. okt. 19. 00:02 | válasz | #35
Mer' amikor a szerbek "ZS"-t mutatnak, az nem nehezebb mint egy Vulcan-i köszönés. ;)
Na ha figyelitek a fentebbi híreket ... hírtelen aktíválták magukat az amcsik, már fényezik az űrrepülőt, a ruszkik meg gyorsan kirándultak egyett.
Zajlanak a dolgok ... megint, és ez így jó.
2003. okt. 18. 00:04 | válasz | #34
Ehe, aranyos ahogy a "tajkonauta" V-t mutat. Kínaiul biztos nehezebb lenne a győzelem kezdő írásjelét inteni. :o)
2003. okt. 17. 22:09 | válasz | #33
Kína úgy harminc éve szakított a kommunizmussal. Azóta tervszerűen fejlesztik az országot, és készítik fel a kapitalizmusra és a demokráciára. Ha egyik napról a másikra váltottak volna mind társadalmi, mind gazdasági téren, akkor ma valahol Banglades szintjén állnának, a gazdasá java külföldi kézen lenne vagy néhány kétes múltú egyénében. Az éves szinten minimum 7%-os gazdasági növekedés (aza tíz év alat kétszeresére nő a gazdaság!) azt mutatja, hogy nem rossz úton járnak.
2003. okt. 17. 19:35 | válasz | #32
Nyugi, csak kémkedés lehet. (Szerintem málnaszörpöt szállít! :-)

Nem szurkolok a kínaiaknak, de végre bemutatták, hogy nem csak az amcsik meg az oroszok tudnak űrhajót gyártani. Újra űrverseny lesz, és újra fejlődni fog emiatt a technika. Mert már kb. 10 éve áll.
Csóka  
2003. okt. 17. 15:34 | válasz | #31
"A pályán maradt modul továbbra is az űrben marad, hogy teljesíthesse saját küldetését az elkövetkező hónapokban." Jah, nem szalmával van kitömve, hanem tele van atomrakétával, és küldetése nem más, mint Amerika likvidálása - vagy az amerikai űrrepülők lelövése... :))))
zice  
2003. okt. 17. 15:18 | válasz | #30
ja még valamit b++, amit az utolso bekezdésedben irtál,azt nem kell elérni,hanem mind engedett,ha már elmúl 18,akkor nyugodtan használhatsz szexuális segédeszközöket...még Kínában is!:) Kaja,film,internet,ezekért se kell aggodnod,megkapod mind:))). [talán egy szépség hibával rendekezik a internet(Kínában),hogy az lehet,hogy kiszűrik a nagy pronógráfiai oldalakat:P...de magyar címeket simán eléred,úgyhogy no problemo:)))] Élj boldogan,s élvezd az életet:)...én meg megyek c++-ot tanulni[**** ki van:)]
zice  
2003. okt. 17. 15:10 | válasz | #29
talán ezért választottak inkább arabtérséget:)))
zice  
2003. okt. 17. 15:09 | válasz | #28
szeva kev...Hát én is ezt mondom, csak "sokan" mások[nem akarok neveket mondani:P] nem igy gondolják a dolgot...:)
2003. okt. 17. 10:50 | válasz | #27
Tudnak valamit a ferdeszeműek az is biztos.
Amcsik viszont már a marsról integethetnének, de ők inkább afganisztánt meg irakot választottak. Hát a környezet egyikben sem barátságosab mint a mars, viszont a marson még senki sem mutatott ki olajkészleteket...
kev  
2003. okt. 17. 09:50 | válasz | #26
Kinának sikerült az, ami semelyik más országnak sem : a Kinai - féle kommunizmust (ami soha sem volt azonos a volt Szovjet modellel),az egypártrendszert és a piacgazdaságot ügyesen egybeolvasztották és egy nagyon gyorsan fejlődő gazdaságot hoztak létre.

zice-nek üzenem, hogy a gazdaság robbanás szerü fejlődése óta, senki nem akar a tankok elé állni Kinában...
zice  
2003. okt. 17. 09:05 | válasz | #25
....jól van srácok...szerintetek hülyeséget mondok akkor higyetek azt,nekem aztán tök mindegy. Csak mondtam,mivel jobban tudom...a és a tankos dolog már 14 évvel ezelött történt,azóta...hát hadd ne mondjam elég sokat válzotozott,felfelé. na mindegy. Mindenkinek jó mulatast hétvégén, bulizzatok sokat, és sok-sok szép leányzót:P. aztán vigyázatok az ürlényekre:)
b++  
2003. okt. 17. 05:51 | válasz | #24
megmondom őszintén, szerintem ez egy kicsit túl van spirázva. amolyan régi kommunista időket idézően.

zice, te szerintem valami nagyvárosból származhacc, mivel nagyon rózsaszínűen látod a dolgokat. a belsőszárazföldi kinai híradásokat látva nekem egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ne volna helye annek a sokmilliárd dollárnak, amit az űrprogramra költenek.

szerintem még benned élnek azok az egyenreflexek, amiket a kommunista elvtársak az általuk sanyargatott népre bróbálnak eröltetni. nem hiszem, hogy pekingben a srácok azért állnak a tankok elé mert olyan yó lenne az nekik. egyébként is mindenkiben tisztán élnek a kultúrális forradalom képei, ami egy hatalmas szégyene a föld egyik leghatalmasabb és legszebb kultúrájának.

szóval zice, azt kell arrafelé elérni, hogy midnenki szabad akaratábol integessen li-veinek, mindekinek joga és lehetősége legyen internetezni és mindeki szabadon használhasson szexuális segédeszközöket. illetve mégtöbb kínai kifőzdét nyithassanak pesten és mégtöbb bruce lee filmet mutassanak be magyarországon. :)
Yetike  
2003. okt. 17. 00:34 | galéria | válasz | #23
Hát zice, te sem vagy jobb a Deákné vásznánál úgy látszik :). Hogy miért kell negatív megjegyzéseket tenni? Csak nézz körül a világban és megtudod, nem minden olyan mint a mesében...

Tudod vannak olyan csúnya államok, akik önző érdekekből bezúznak és megszállnak másik államokat, ezt nem mesélték este?

zice  
2003. okt. 17. 00:05 | válasz | #22
...főleg azt nem értem,hogy történik egy ilyen esemény, most akár Kínáről van szó akár nem, de azért valljuk be,hogy ez egy újabb bizonyiték az emberi tárasadalom fejlettségére...Miért kell ennyien,ennyire negatív megjegyzéseket tenni...főleg,akik egyáltalán nem "szakértők",s nem ismeri a Kína aktúális helyzetét...
2003. okt. 17. 00:00 | válasz | #21
Nem azért, de a kínaiak tudnak valmit. Eddig is NEGYEDÉBŐL lövöldözték fel a műholdakat, mint pl. a "többiek".
Tíz év alatt a 2,2milliárd dollár egy a föld lakosságának 1/6-ád adó országnak nem nagy szám, mekkora is a magyar államadósság, és az mire is ment el?
Meg ugye ez nekik majd hasznot is fog hozni, nem keveset.

Egyébként csak én ismerek kínai milliomos arcokat? Nem ám USA-ban élnek, hanem a jó kis komcsi kínában, csak KE-ban van érdekeltségük. Kínában csak bizonyos mezőgazdasági területeken van némi szegénység, de az orsoz vagy ukrán viszonyokhoz képest nem vészes, átlagkerset meg tudtommal már 3-4 éve jobb mint nálunk, csak ott nincs ÁFA.
zice  
2003. okt. 16. 23:53 | válasz | #20
...húúúú...Yetike nyilatkozatára már csak ezt tudom mondani...Sorry:)
Yetike  
2003. okt. 16. 23:46 | galéria | válasz | #19
Papabear:

Mondjuk ha csak az állam területét tekintjük... Egy ekkora országnak (ha még ráadásul kommunista is) nem kerül nagy erőfeszítésébe ilyen dolgokat véghez vinni.

2.SzU?

Anteris:

A ' jelenleg ' - en van a hangsúly :). Véleményem szerint az amcsik már elkezdtek valami ellenlépést Kína növekvő hatalma ellen, és itt most nem az űrversenyre gondolok.

Ehh, érdekesen fognak alakulni a dolgok, de az az egyetlen szerencsénk hogy nem itt hanem Ázsiában (bár egy konfliktus két ekkora hatalom között simán kiterjedhet világméretűvé).


2003. okt. 16. 23:38 | válasz | #18
Független gazdasági szakértők szerint 2007-re Németország, 2014-re Japán és '41-re az USA gazdasági teljesítményét is lehagyja kína.(HVG)
Szal már nem csak rizst termesztenek....

2010-re bázist akarnak a Holdon! Ez biztosan felelevenítí az űrversenyt, úgyhogy hajrá. :o)
2003. okt. 16. 23:20 | válasz | #17
azt hiszed hülyeséget mondtál?

------------------------------------------

"Húsz éven belül csatatér válhat a világűrből

Index
2003. október 16., csütörtök 11:31


Bár nem tervezik, de rövid időn belül háborús zóna válhat a világűrből, mondták el egy hírszerzői konferencián magas rangú amerikai illetékesek, akik leszögezték, az Egyesült Államok nem fog lemondani az űrfegyverek terén elért monopóliumáról, ezért ha az kell valakinek, akkor csak elvenni tudja majd. Kína ugyanakkor jelenleg nem ellensége Amerikának, nyugtatták meg a közönséget."
2003. okt. 16. 21:54 | válasz | #16
Kínának nem kell világhatalomra törnie, mivel menekülni sem tud előle, ha egyszerűen csak rendbehozza a gazdaságát. Ha az egy főre jutó nemzeti összterméket nézzük, elég az ameriakinak az 1/5-ét elérniük, és a gazdaságuk máris utólérte az amerikait.
Yetike  
2003. okt. 16. 21:32 | galéria | válasz | #15
Amcsik válasza erre? Kína a terrorista vegyi fegyverekkel rendelkező osama támogató állam. A következményeket már ismerjük.
2003. okt. 16. 20:19 | válasz | #14
made in taiwan ????????????????????????????????????????????
2003. okt. 16. 18:04 | válasz | #13
"Egy nap magasan a Föld felett egy űrállomás lesz, amit akárcsak a Sencsut kínaiak fognak megtervezni, megépíteni és benépesíteni."

Na ja, kb. 500 millióan kiköltözhetnének, és egyből nem lenne akkora a túlnépesedés a földön :-)

Mellesleg ráfért már ez amerikára. Amióta vége a hidegháborúnak, nagyon elkényelmesedtek, és semmi újat se akarnak kitalálni. Néha föllőnek egy 10-20 éves űrrepülőt, leérkezik valahogy, és jajj de jó. Most lesz már céljuk is, mert Kína világhatalomra tör.
ic  
2003. okt. 16. 18:03 | válasz | #12
Punker: Inkabb az urt, mint Europat, de ahhoz meg lassan haladnak.
0007: Nem kerdeses, hogy az osszes kontinenst elarasztjak olcso, de javulo minosegu cuccaikkal. Ma mar szinte minden made in china. Ebbol van eztra penz...
zice  
2003. okt. 16. 18:01 | válasz | #11
Jaj 0007...ne legyél má' ilyen. Hidd el van pénze Kínának erre, és nem éhezett senki a project miatt,nem végeztek ki semlyeik mérnököt,mert kicsit álmos lett és elaludt:). Miért ez a "szegénység+kegyetlen diktarúra" a Kínáről alkotott képed... majd ha egyszer kimész,és megnézed,akkor talán kicsit más lesz a véleményed...ha nem voltál ott, nem ismered annyira az ottani helyzet,kérlek,akkor ne mondj ilyeneket...
S kérlek ne sértödj meg,nem bántásből mondom.Csak hát ami igaz az iagz,ami meg nem igaz, akkor ne mondjuk rá hogy igaz...
Visszatérve a űrprogramhoz, hát gratula.
Ja és szerintem is jó lesz a szép kínai hostess kisasszonyok szolgálják föl a kínai kaját egy kis csillagközi utazáson:))))
qx  
2003. okt. 16. 17:30 | válasz | #10
Eros katonai tamogatassal folyik a dolog. A fennhagyott modul meg kb 8-9 honapig maradhat foldkoruli palyan, es valoszinuleg nem szalmaval van kitomve. Mindezen zavaro korulmenyek ellenere a kinai urkutatas valoban bamulatos teljesitmenye remelhetoleg osztonzoleg hat a draga nemzetkozi urallomasba es ursiklokba belerokkant amerikaiakra. Esetleg az ESA is mozdulhatna, bar az europaiak urszondas projectjei igen szepen haladnak.
0007  
2003. okt. 16. 16:28 | válasz | #9
Azért kíváncsi lennék, hogy hogyan és MIBŐL??? fedezték a projketet.

Tény, hogy kína nagy gazdaság, de hogy ekkora legyen??

Hány fegyveres állt a munkások mögött... és kik nem ettek ezért?
2003. okt. 16. 12:48 | válasz | #8
Ez engem egyáltalán nem zavarna, nekem bejönnek a kínai csajok :)))
Zro  
2003. okt. 16. 12:37 | válasz | #7
Ezt a sok boldog kínait elnézve egy szebb jövő képe jelenik meg előttem, ahogy a Mars felé tartó bolygóközi kínai járaton, vörösbe öltözött űrkisérő kisasszonyok szolgálják föl a kínai kaját :)
Zro  
2003. okt. 16. 12:28 | válasz | #6
Az emberiség fejlődik, csak az emberség tűnik el... Persze ez majd magával hozzal az előbbi eltűnését is :)
2003. okt. 16. 12:13 | válasz | #5
"az űrhajó dokkolási képességeitől is nagyban függ, ennek gyakorlását hivatott szolgálni a pályán maradt modul"

még néhány "otthagyott" modul, aztán egyszercsak kész lesz a saját űrállomásuk. :o)
2003. okt. 16. 10:57 | válasz | #4
Hajra !
Jo lenne ha megint lenne gy kis urverseny, akkor nem totymorognenk tovabb a 80-as eve urtechnikai szintjen.
2003. okt. 16. 10:40 | válasz | #3
Szerintem nem haladnánk jobban. több ember több problémával találkozik ugyanazon megvalósítás közben, és több megoldás is születik...
2003. okt. 16. 10:23 | válasz | #2
Űber fasza ! Jobban haladnánk gyerekek, ha a sok marha nem külön-külön röpködne itt,hanem összefogva......bár ez elképzelhetetlen.. :)
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2003. okt. 16. 09:42 | galéria | válasz | #1
remek a sárgák elözönlik lassan az űrt is.... :)))