Elképzelhető, hogy a Szaturnusz holdjának, a Titánnak háromnegyed részét metántavak borítják, legalábbis erre utalnak a rádió visszhangok erről a felhőkbe burkolózott világról.

Ha ez tényleg így van, akkor az ESA Huygens űrszondája csobbanni fog, amikor 2005 januárjában megkísérli a leszállást a hold felszínére. Egy 25 radarmegfigyelésből álló sorozat, amit akkor végeztek el, amikor a Szaturnusz 2001-ben és 2002-ben megközelítette a Földet, minden eddiginél erősebb bizonyítékokat adott a metántavak létezésére. A csillagászok a Voyager nyolcvanas évekbeli elhaladása óta gyanítják folyékony szénhidrogén jelenlétét a Titán felszínén, amit egyáltalán nem egyszerű bebizonyítani, mivel a hold nitrogénben gazdag légköre blokkolja az optikai hullámhosszokat.


A Cassini-Huygens 1997 október 15-én kezdte meg hétéves utazását a Titán felé
Az infravörös megfigyelésekkel sikerült egy hozzávetőleges térképet készíteni a Titán felszínéről, azonban ezek a vizsgálatok inkább a vízjég jelenlétére szolgáltak bizonyítékokkal, semmit a metán tavakra. Más megfigyelések szerint metán felhők növekednek és húzódnak össze a hold atmoszférájában, ami egy "metán ciklusra" utal, beleértve a metánesőzést majd visszagőzölgését a felhőkbe.

Most Donald Cambell a Cornell Egyetem kutatója és munkatársai a Puerto Rico-i 305 méteres Arecibo ernyőt egyfajta bolygóközi radarként használva, több száz kilowattnyi mikrohullámot zúdítottak a Titánra. Ezután mind az Arecibóval, a világ legnagyobb rádióteleszkópjával, mind a 100 méteres Green Bank ernyővel a visszaverődő gyenge visszhangokra összpontosítottak, majd kielemezték az eredményeket. Megfigyeléseik háromnegyed részében, valamint a Titán teljes félgömbjéről szétszóródó visszhangokból egy olyan komponenst kaptak, ami lapos felületről verődik vissza, mint például egy jégtakaró, vagy egy folyadékkal teli nyugodt tó.


A Cassini útvonala - a Szaturnusszal ellentétes irányban lőtték ki, a Vénusz gravitációs ereje kétszer gyorsított rajta parittyaként, majd a Jupiter is módosított pályáján hogy végül jövő év júliusában fékezés után befogja a Szaturnusz
"Ezt valami olyan eredményezte, ami mindössze két százalékát veri vissza a ráirányított rádióhullámoknak. Az ilyen gyengén visszasugárzó felület a folyékony hidrokarbonok jellegzetessége, a jég jóval nagyobb arányban tükrözte volna vissza a jeleket" - nyilatkozott Campbell a New Scientist magazinnak.


A szonda fellövése előtt, végő fázisában
A Campbell által talált felületek néhány tíztől néhány száz kilométeres átmérőig terjednek. A méretek alapján több kutató is kráterekben megülő metántavakra asszociál. Becslések szerint a Titán felszínét legalább 80, 150 kilométer átmérőjű, illetve több ezer kisebb becsapódási kráter tarkítja, melyek tökéletesek a folyadék összegyűjtésére. A végső választ a Huygens szonda fogja megadni. A folyadékra szállás lehetőségével is számoló ESA úgy tervezte meg a szondát, hogy az képes legyen lebegni.