MRO: a NASA álomgép
2003. október 5. 13:42, vasárnap
Jó néhány üres oldalra lesz szükség Mars képeskönyvünkben. A NASA Mars Reconnaissance Orbiter ugyanis egyfajta "ha még ezt nem láttad, akkor nem is láttál semmit" típusú űrszonda.

A 2005. augusztusi indítású MRO olyan alapossággal vizsgálja meg a vörös bolygót, mint még egyetlen eddigi társa sem, emellett pedig a jövőbeli bolygóközi Internet alapköve lehet. Több mint két tonnájával a bolygóközi szonda a Mars felett valaha működtetett legszélesebb antennaernyő használatával sugározza vissza méréseit és felvételeit. A Mars körül keringő szondák "vezéreként" az MRO-tól páratlan közelképekre számítanak a bolygó sokszor rejtélyekkel teli jellemvonásairól. Nagy felbontású műszereinek hada segít pontosan megállapítani a jövő leszállóegységei számára a legalkalmasabb és legérdekesebb helyszíneket, és felderíti a leszállást veszélyeztető tényezőket.


A Föld és a Mars egymáshoz viszonyított mérete

"Az MRO egy álomgép" - mondta James Garvin, a NASA Mars kutatással foglalkozó tudósainak vezetője. "Ez fogja mozgásban tartani a Mars kutatást az elkövetkező évtizedben."

Ahogy a Reconnaissance, azaz "felderítő" név is sugallja a szonda feladatai közé elsősorban az átfogó feltérképezés, a területek földrajzi felmérése és a felszín meghatározott helyeiről való nagyfelbontású felvételek készítése fog tartozni. Az MRO tele lesz tudományos műszerekkel. Ilyen a Nagy Felbontású Leképező Tudományos Kísérlet (HiRISE), egy kamera, ami a látható spektrumon működik és képes egy asztalnyi méretű objektum észlelésére is. A Környezeti Kamera (CTX) széles területi áttekintést biztosít a Mars tájain, segítve a tudósoknak a közelképek helyszíneinek kiválasztását. Helyet kap a Mars Színes Leképező (MARCI), egy időjárási kamera, ami a felhőket és porviharokat tartja szemmel, valamint az Összetett Felderítő Leképező Spektrométer (CRISM), ami több száz "színre" szétbontja a látható és az infravörös-közeli fényt. Ezzel azonosítják majd az ásványokat, különös tekintettel azokra, amik valószínűleg víz hatására alakulhattak ki, mindezt olyan kis területekre lebontva mint egy futballpálya. Helyet kap még egy olasz építésű eszköz is, az úgy nevezett Sekély Radar (SHARAD), ami egy felszín alatti víz után kutató radar.


Rajz a NASA Mars Reconnaissance Orbiter végső kinézetéről

Az MRO-t a Lockheed Martin tervezte és építi meg. A tervezési fázis májusban ért véget. A napcella szegmensek, az űrszonda váza, valamint az irányítási és az adatkezelő berendezések előfutárai már kezdenek alakot ölteni, nyilatkozott Kevin McNeill, az MRO program vezetője. Az összeszerelés egyik legnagyobb mérföldkövéhez, a teszteléshez a tervek szerint jövő év áprilisában érkeznek el.

"Ez lesz az a pont, amikor elkezdjük összerakni a teljes rendszert, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy együtt is működnek-e" - magyarázta McNeill a SPACE.com-nak. "Ha minden rendben megy 2005 májusában már Cape Canaveralon lehet a kész gépezet." A tervek szerint augusztus 10-én vághat neki a világűrnek egy Atlas 5 rakéta fedélzetén, ami azt jelenti, hogy 2006 márciusában éri el a vörös bolygót, novemberben pedig megkezdheti munkáját.


Az Atlas V rakéta 330 tonnás felszállótömegéből 305 tonnát az üzemanyag tesz ki

A HiRISE kamerával minden eddigieknél aprólékosabb felvételeket kaphatunk, azonban ezek a fotók nem kis munka eredményei lesznek. A kémműholdakhoz hasonlóan az MRO-nak is pontos kormányzásra lesz szüksége a felvételek elkészítése alatt, hogy minél jobban csökkentse az elmosódást a kiválasztott cél feletti áthaladáskor. A HiRISE kamerától a lehetséges leszálló helyek felderítése mellett remélik, hogy rátalál az elveszett leszállóegységekre is. A hetvenes évek Vikingjei, akárcsak a Mars Polar Lander, ami a feltételezések szerint lezuhant 1999 végén elég nagy ahhoz, hogy a HiRISE képes legyen kikockázni.

A szonda telekommunikációs rendszerei az elkövetkező időszak űrhajói számára egy kommunikációs hídként szolgálnak majd a Föld felé, ez az a kapcsolat, amit gyakran bolygóközi Internetként emlegetnek.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sub  
2003. okt. 08. 15:44 | válasz | #22
Ehh :))))))))))
Ez nem semmi. Közöld magyarul is :DDD
xvid  
2003. okt. 07. 10:17 | válasz | #21
...JV7!!!
figyelj jobban oda oké? :)
Oren  
2003. okt. 06. 21:51 | válasz | #20
Cat  
2003. okt. 06. 20:08 | galéria | válasz | #19
http://mars.jpl.nasa.gov/mro/mission/tl_aerobraking.html

a cikk alján van a link, itt szinte napra lebontva irja mikor mi történik
Cat  
2003. okt. 06. 20:04 | galéria | válasz | #18
ja, lassítják a bolygó légkörében, mivel a magasságot csökkenteni kell hogy a műszerek hatásfoka jó legyen
2003. okt. 06. 19:50 | válasz | #17
Az alacsonypályán elengedett műhold a 3-as tipusú (fokú) szökési sebességet késleltetett izotópbombával aktivált anti-proton hajtóművel fogja elérni (T). Innentől kezdve az antianyag hajtőmű leállásáig (T+25s), az orbiter 0.076-szoros fénysebességre fog felgyorsulni. A sebességet arra használja fel, hogy a NASA kutatói által felfedezett BAS34423-JU7 pontban azzimetrikus térigrást fog végrehajtani. Ha a belépő sebesség megfelelő lesz, akkor T+26,58s pillantban kilép a BAS34424-JU7 féreglyukon. Ekkor a Marstól mintegy 0.098 csillagászati egységre lesz. Innentől a hajtóművek a hagyományos szilárd hajtóanyagú kémiai rakéták lesznek.
Oren  
2003. okt. 06. 17:23 | válasz | #16
A Titan-4 25 tonnat tud alacsony palyara felvinni, a Proton 22,4-et, az Arian-5 elvileg kb.23-at.
mrzool  
2003. okt. 06. 16:58 | válasz | #15
Inkább addig tart, míg beáll a végleges pályája. Ugyan nem olvastam utána, de biztosra veszem, hogy ez is légfékezéssel fog pályára állni, ami egy elég időigényes művelet. Az MGS-nél is több hónapig tartott, míg elérte a célpályát.
2003. okt. 06. 16:33 | válasz | #14
Addig tesztelik.
2003. okt. 06. 16:19 | válasz | #13
De szeretnék űrszonda lenni:
2006 márciusában éri el a vörös bolygót, novemberben pedig megkezdheti munkáját.
9 hónapig a tökét vakargatja?
Cat  
2003. okt. 06. 10:31 | galéria | válasz | #12
az szép is lenne
de számold bele az üzemanyagot tartalmazó tartály, és magának a hajtóműnek (fuvókák stb.) tömegét is :D
ma az ariane tud a legtöbbet felvinni egyszerre, asszem 20 tonnát
Ligend  
2003. okt. 06. 08:17 | válasz | #11
330-305=25

:-)
Oren  
2003. okt. 06. 01:01 | válasz | #10
Most nem azért, de ha 330 tonna a felszálló tömeg, amiből 305 tonna az üzemanyag, akkor 15 tonna az egyéb, így egy tonna üzemanyag ideális esetben is csak 15/330 tonna, azaz kb. 45 kg feljuttatására képes.
Okoska  
2003. okt. 05. 19:53 | válasz | #9
"Az Atlas V rakéta 330 tonnás felszállótömegéből 305 tonnát az üzemanyag tesz ki"
Még jó, hogy 1 tonna üzemanyag több mint 1 tonna teher feljutattására képes, különben elég ciki lenne, ha egyre több üzemanyagot pakolnak fel, és egyre kisebb távolságra menne a rakéta :)
2003. okt. 05. 18:39 | válasz | #8
Hát az vicces lenne, ha lemenne a légkörbe.
Nem biztos, hogy a visszaverődést meg tudná várni. Előbb elégne :D
Viccen kívül, valszeg félrefordítás.
2003. okt. 05. 18:26 | válasz | #7
radar, radar. hogy hang e az már részlet kérdés. :) lehet hogy a légüres térben nem, de mondjuk ha lemegy a mars légkörébe akkor már lehet hogy tudja ahsználni.. fasz tudja, léyneg biztos hogy müxik ha felküldik... :D
2003. okt. 05. 17:02 | válasz | #6
Jaja. Jó kis cucc ez, csak nem hangradar.
Cat  
2003. okt. 05. 16:49 | galéria | válasz | #5
SHARAD (Shallow Subsurface Radar)

SHARAD will seek liquid or frozen water in the first few hundreds of feet (up to 1 kilometer) of Mars' crust.

The radar wave return, which is captured by the SHARAD antenna, is sensitive to changes in the electrical reflection characteristics of the rock, sand, and any water present in the surface and subsurface. Water, like high-density rock, is very conducting, and will have a very strong radar return. Changes in the reflection characteristics of the subsurface, such as layers deposited by geological processes in the ancient history of Mars, will also be visible

The instrument has a horizontal resolution of between 0.3 and 3 kilometers (between 2/10 of a mile and almost 2 miles) horizontally and 15 meters (about 50 feet) vertically. Subsurface features will have to be of the order of these dimensions for them to be observable.

SHARAD is being provided by the Italian Space Agency (ASI). The Principal Investigator (lead scientist) is Roberto Seu.
2003. okt. 05. 16:00 | válasz | #4
Bazer mekkora lamer vagy!
A hanghullámok ugyanis nem terjednek légüres térben!
2003. okt. 05. 15:36 | válasz | #3
bazer megkora lamer vagy. mér lenne LOl? ezt már jó ideje csinálják ezat teschnikát, csak nem az űrben használták, hanem a földön különfle kutatásoknál. nem tóm mi a poén ebben.
2003. okt. 05. 15:32 | válasz | #2
esetleg inkább azzal kéne foglalkozni, hogy ne majd' 1 évig tartson amíg odaér....
2003. okt. 05. 14:39 | válasz | #1
"felszín alatti víz után kutató hangradar"
LOL :)))