Az első magánfinanszírozású emberi űrrepülés megvalósításáért folyó versenyben úgy tűnik két csapat kezd egyre közelebb kerülni a célhoz, hogy elnyerjék a 10 millió dolláros X-díjat.
Hirdetés
Peter H. Diamandis, az X-díj Alapítvány elnöke úgy véli, hogy a két csapat egyike az elkövetkező hónapokon belül megpróbálkozik a kilövéssel. Egy Mojave sivatagi repülőteret már jóvá is hagytak a szuborbitális repülések kilövéseinek helyszíneként.
Scaled Composites
"Úgy vélem 9-12 hónapon belül győztest hirdethetünk" - jelentette ki Diamandis a Szövetségi Repülési Hivatal (FAA) képviselőinek tartott prezentáción múlt hét végén.
A hatóságok elmondták, hogy a két rakétás csapat által bevetni kívánt alkalmazások mindegyike megkapta az FAA engedélyét. A két csapat egyike a Scaled Composites, melyet a repülés egyik nagy öregje, Burt Rutan vezet, a másik pedig a számítógépes játékokban maradandót alkotó John Carmack Armadillo Aerospace nevű társasága. Rajtuk kívül 23 regisztrált nevező van hét ország képviseletében.
Armadillo Aerospace
Diamandis elmondta, hogy az X-díj elsődleges célja a kereskedelmi űrutazás felfuttatása, hasonlóan a múlt század elején kiírt díjakhoz, melyek robbanásszerű fejlődésnek indították a repülési iparágat. Például 1927-ben Charles Lindbergh is egy 250.000 dolláros díj elnyeréséért hajtotta végre történelmi repülését átszelve az Atlanti-óceánt.
"Lindbergh tette nem csupán a repülésben, de az emberek gondolkozásában is áttörést hozott. A merész repülést követő 18 hónapon belül a repülőgépre szálló utasok száma 5.700-ról közel 200.000-re nőtt" - tette hozzá Diamandis. Azáltal, hogy bebizonyítják, magán cégek is képesek megépíteni és repülni egy űrhajót, nagy lépést tehetnek az emberi űrrepülés rutinszerűvé tétele felé, mondta Diamandis.
Az X-díj 100 kilométeres magasságba való feljutást követel meg, ami a légkör és az űr peremvidékét jelenti, majd innen kell biztonságos földet érést produkálni, majd mindezt megismételni 14 napon belül. Az űrjárműnek három személy szállítására alkalmasnak kell lennie, bár a szabályok lehetővé teszik, hogy a pilóta mellett két ember súlyának megfelelő bármilyen rakomány helyettesíthesse az utasokat.
Diamandis elmondása szerint a gép nem fog pályára állni és nem is repül messze a kilövési ponttól, azonban gömbszerű nézetet nyújt a Földről az űrhajó utasai számára, és talán a súlytalanságot is megtapasztalhatják egy rövid időre. Elképzelhető, hogy a teljes kaland csupán 15 percet vesz majd igénybe. A piackutatók elemzései szerint közel 10.000 amerikai lenne hajlandó 100.000 dollárt költeni egy ilyen utazásra.
Amikor a repülés kockázatáról kérdezték Diamandis nem kertelt az FAA szakemberei előtt. "Az emberek meghalhatnak" - mondta tömören. "Ez egy veszélyes móka." Diamandis azonban azt hangoztatta, hogy az ilyen kockázatvállalás alapvető emberi jog, amit a kormánynak el kell ismernie. "Joguk van saját életük kockáztatásához olyasvalamiért, amiben hisznek" - mondta a repülés biztonságért felelős kormányzati képviselőknek. Az újdonság és az ismeretlen felkutatása mindig is kockázatot hordozott magában, ilyen vállalkozó szellemű emberek nélkül egyszerűen földhözragadtak maradnánk, tette hozzá. "A kockázatot kizárni igyekvő társadalomban élünk, és ilyen körülmények között életet adni az űrutazás iparágának meglehetősen bonyolult feladat" - mondta Diamandis.
Az X-díjat magánszemélyek is finanszírozzák. A támogatók névsorában találhatjuk Dennis Tito-t, aki 20 millió dollárt költött saját űrutazására, Erik Lindbergh-et, a legendás Charles unokáját, az egykori űrhajóst, John Glenn szenátort és Tom Hanks filmszínészt. A First USA Bank 1 millióval járult hozzá a díjhoz, akárcsak a New Spirit of St. Louis Organization, a Lindbergh 1927-es repülését támogató csoport jogutódja.
A különbség az, hogy repölővel volt hova menni, ezek a szerkezetek viszont nem visznek sehová. Ez az egész csak egy viszonylag szűk társaság nagyzolását és szórakozását szolgálja.
Itt nem LEO (alacsony föld körüli pályán történő) űrutazásokról van szó, hanem "űrugrásokról", amelyeknél csak egy-két percre lépik át a 100km-es magasságot, aztán visszazuhannak a légkörbe...
És azzal a rengeteg űrszeméttel ki számolt ami ilyen sok ember űrbejuttatásakor keletkezik? Már a mostani mennyiség is komoly gondokat okoz. Rég el kellene felejteni a rakétákat és valami normális megoldáson gondolkozni, ami ki is vitelezhető.
Már maga az a tény is ezt mutatja, hogy mint állítják a cég vezetői, megoldották a szobahőmérsékletű szupravezetés problémáját, mintegy mellékesen, de nem foglalkoznak vele, mert nekik nem ez a céljuk. Végül is ezzel csak több milliárdot kereshetnének dollárban számolva. Ez az a pont, ahol azt kell mondanom, hogy akkor talán felejtsük el egymást.
A különbség csak az, hogy Tito egy egyhetes útért fizetett 20 millió dollárt, nem pedig egy max. 20-30 perces űrugrásért. Ezekre a repülésekre 100.000 dollár körül lesz egy jegy ára.
Carmac-ról meg ki fog derülni, hogy erre baszarintotta el a DOOM3 fejlesztési költségét. Aztán szuborbitális pályáról leinteget és közli hogy sajnos elúszott a lóvé, aztán átkapcsol hyperűrsebességre és elhúz a retekbe valamee más dimenzióba (ahhh, de durva).
és az tudod mekkora összeg? dennis tito, az első űrturista 20 millio dollárt fizetett, 200al beszorozva 4 milliárd dollár abbol már azért ki lehet fejleszteni komoly gépeket :)
Emberek tök mindegy hogy hogyan néz ki az az ürhajó csak szálljanak már fel végre , legalább nagypapa koromban szeretnék egy saját miniűrhajót!!!! :))))
Szerintem inkább baro jól néz ki a White Knight + SpaceShipOne. Az Armadillo rakétája elég átlagos kinézetü.
Stukov: a magyar cspata még mindig lealázhatja öket, versenyen kívül. Bárcsak megtennék, az aztán tényleg nagy durranás lenne! Tartok töle, hogy ennek nincs sok esélye.. Gondolom te is viccböl írtad. :)
Ez kifejezetten fontos (egy nyamvadt szamitogepes jateknal mindenkeppen), hisz ha hagyjuk,hogy a NASA-n es a kormanyokon mulljek a dolog, meg ketszaz ev mulva sem lesz semmi. A magancegek meg nem engedhetik maguknak, hogy pocsekoljak az idot es a penzt.
687474703A2F2F7777772E7461722E68752F637361747469
IBM PC XT 10MHz, 640kB RAM, 720x348 Hercules Monochrom™, 20MB Winchester :)
UT2004 3532,9 fps