Infrahang vagy szellemjárás?
2003. szeptember 10. 19:47, szerda
Rejtélyes körülmények között elalvó gyertyák, furcsa érzések és borzongás. A felsorolt jelenségeket nem feltétlenül a kísértetjárta házak szellemei okozhatják, sokkal inkább egy rendkívül alacsony frekvenciájú hang, ami az emberi fül számára nem hallható.

Brit tudósok egy irányított kísérletben bebizonyították, hogy az infrahangnak nevezett basszus hang bizarr hatások egész sorát idézi elő az emberekben, beleértve az aggodalmat, rendkívüli szomorúságot és dermedtséget, alátámasztva azokat a nézeteket, mely szerint van kapcsolat az infrahang és a különös érzések között.

"Normál esetben nem halljuk" - mondta Dr. Richard Lord, az angliai Nemzeti Fizikai Laboratórium akusztikai tudósa. Lord és kollégái, akik az infrahangot egy hét méteres csővel állították elő és hatásait egy koncert 750 résztvevőin tesztelték. Persze az infrahang természetes jelenségként is létrejöhet. "Egyes tudósok felvetették, miszerint ez a hangszint jelen van több állítólagos szellemjárta helyen, különös érzeteket keltve az odalátogató emberekben, amit ők egy szellemnek tulajdonítanak. Felfedezéseink ezeket az elképzeléseket támasztják alá" - magyarázta Richard Wiseman professzor, a dél-angliai Hertfordshire Egyetem pszichológusa.


Egy szellemfénykép; infrahang hatás okozná a furcsa érzéseket?

Az első irányított infrahang kísérletben Lord és Wiseman egy londoni koncertteremben négy zenészt játszatott, némelyiket megfűszerezve egy kis infrahanggal, majd megkérték a közönséget, hogy írják le a zenével kapcsolatos reakcióikat. A közönség nem tudta mely zeneszámok tartalmaztak infrahangot, azonban 22 százalékuk szokatlanabb élményről számolt be, amikor az jelen volt a zenében. A "szokatlan élmény" alatt nyugtalanságot vagy szomorúságot, borzongást, idegesítő undort vagy félelmet éreztek.

"Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az alacsony frekvenciájú hang képes kellemetlen érzeteket kelteni az emberekben még akkor is, ha tudatosan nem érzékelik az infrahangot" - tette hozzá Wiseman, aki a Brit Tudományos Társaság konferenciáján jelentette be felfedezését.

Az infrahangot létrehozhatják viharok, szelek, bizonyos időjárási körülmények, és egyes földrengéstípusok. Az állatok, mint például az elefánt, szintén alkalmazzák az infrahangot a kommunikációhoz vagy fegyverként az ellenség elijesztéséhez.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
csgery  
2007. jún. 26. 13:45 | galéria | válasz | #20
Végül is ez igaz. ÉS ha megnézitek, miért van lekapcsolva a villany? Csak a kamera (fényképezőgép felől) jön a fény.
2005. júl. 25. 22:36 | galéria | válasz | #19
"Egy szellemfénykép"

Szellemfénykép az anyád kínja. Bárki előállíthatja ha nagy mennyiségű cigarettafüstöt egy elemlámpával megvilágít. A férfi háta mögött a konyhabútorokon látszik a fény.Az a köríves erős fény jellemző az elemlámpákra.Érteni kell a fotózáshoz nem feltételezgetni.
2005. júl. 25. 22:13 | válasz | #18
az oké, hogy furcsa érzést vált ki, ha infrahangot "hallasz", nade az a szellem ott a képen hogyan alakult ki? egy megoldás már elhangzott (cigifüst), de azt pl. az infrahang hogyan csinálta oda? érdekes fizikai jelenség lehet (hanggal fényt állítani elő)
2004. máj. 23. 16:08 | válasz | #17
Most komolyan, szerintem ez nem az infrának tudható be! Hogy néhány dolog biztos, de ma néztem egy filmet a reality TV-n a szellemjárásról és nagyon elgondolkoztam rajta. Szerintem igenis lehet szellemrájás. De nehogy azt gonoljátok, hogy túl sokszor láttam a 6. érzéket!
2003. szept. 14. 12:52 | válasz | #16
és hol voltak a fények, vaddisznók és elefántok: a nyúl mögött?
dam  
2003. szept. 13. 20:03 | válasz | #15
_Tompi_ : megtalálták, a seggemből jön, minden negyedórában elüti a pontos időt.
Keroo  
2003. szept. 12. 14:35 | válasz | #14
Az a fénykép kb meg pont úgy néz ki mintha cigarettafüst lenne. (kis otthoni családi party, a fényképező ember kezében meg egy égő cigi, aztán jó'va') Nekem is van pár ilyenem...
Lars  
2003. szept. 11. 18:23 | válasz | #13
Érdekes, de lehetett volna hosszabb is a cikk. Mondjuk kevésröl ha sokat írsz az szar lesz :-)
Ennek érdemes utánna járni. Legalábbis én biztos ezt teszem. Ez a téma leköt, nem úgy mint a kiadók meg a ... meg az elkapták a nemtomkit.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2003. szept. 11. 17:08 | válasz | #12
na, ez egy értelmes hír, ezt nevezem! le a sok láma szellemkedővel:)))

Most már a sok hülyének nem kell fosnia a szellemektől:)
2003. szept. 11. 15:51 | válasz | #11
A barna hangot megtaltak mar?
2003. szept. 11. 12:11 | válasz | #10
Van az a bizonyos, amit úgy emlegetnek, hogy "sunyi, lapos" Az is elég kellemetlen érzéseket kelt az emberekben, de nem gondoltam volna, hogy ez is az infrahangtól van!
2003. szept. 11. 08:51 | válasz | #9
...vagy kettő...
poach  
2003. szept. 11. 08:48 | válasz | #8
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy elefánt.....
2003. szept. 11. 03:06 | válasz | #7
Bezzeg ha en fingok meg a szomszed is hallja. Nem igazsag.
2003. szept. 11. 01:31 | válasz | #6
a szellemjaras temakorben sok minden mas is jelen van, es ezek a hm... tudosok kiragadtak 1 jelensegcsoportot, amit meg tudnak magyarazni, csak eppen az infrahang nem magyarazza meg az elalvo gyertyakat (legfeljebb a gyertya furcsa lobogasat, de ha mar elalszik, akkor az infrahang nyomasa akkora, hogy betornek az ablakok osszedol a haz, es a szervezet is megsinyli...) a spontan telekinezist, poltergeist effekteket, es azt, hogy miert kotodik gyakran bizonyos szemelyekhez (talan tudobajos, es infrahangon horog:D)
2003. szept. 10. 23:17 | galéria | válasz | #5
Elbasztátok ! Az éjszakai elefánt volt ! :-D
2003. szept. 10. 23:14 | válasz | #4
akkor megnyugodtam, hogy még nyáron este 11kor fent egy hegy tetején, tiszta ég, nő levegő mozgás, 50fokban, miért rázott kia hideg és kezdtem elé szarul érezni magam. rájottem azért, mert egy bokorban elbújt egy elefánt! :) Vagy épp kínában, 10000km erel arébb földrengés volt.. bár az utóbbiban nem vok biztos, az elsőa valószínőbb.. :D
C  
2003. szept. 10. 22:21 | válasz | #3
Francokat! Azok fenyek voltak es vaddisznok :D
2003. szept. 10. 22:12 | válasz | #2
Pedig nem, hanem egy elefánt.
2003. szept. 10. 21:43 | galéria | válasz | #1
Most már értem, mitől tört ki a frász, amikor egy erdőben sétálva fényeket láttam a bokrok között és idegeneket láttam. Infrahang volt. Már azt hittem tényleg idegenek voltak.