Pánikkeltés a 2014-es aszteroida-becsapódás
2003. szeptember 4. 09:07, csütörtök
A napokban felfedeztek egy hatalmas Föld közeli aszteroidát, melyről az előzetes számítások azt mutatták, van esélye, hogy összetalálkozzon bolygónkkal a nem is olyan távoli jövőben, 2014. március 21-én. A szakértők legfrissebb számításai szerint azonban az óriás űrszikla biztonságos távolságban elhalad a Föld mellett.

A 2003 QQ47 névre keresztelt aszteroidát először augusztus 24-én észlelték, és a NASA Jet Propulsion Laboratory az aszteroida pályájára vonatkozó előzetes becslése szerint volt egy parányi esélye, hogy a Földnek ütközzön. Az 1,2 kilométer átmérőjű, óránként 120 ezer kilométeres sebességgel haladó 2003 QQ47 350 ezer megatonna TNT-nek megfelelő energiamennyiséget szabadítana fel, ami a hirosimai bomba erejének a nyolcmilliószorosa.

A 2003 QQ47 már a becslések után is a legalacsonyabb fokozatot kapta a Torino skálán, ami az újonnan felfedezett aszteroidák és üstökösök bolygónkkal való összeütközésének esélyét értékeli. Ez az besorolás annyit jelent, hogy az aszteroida nem jelent számottevő kockázatot, azonban "különleges megfigyelést érdemel". A szakértők azonban szerdán visszaminősítették a kockázatot és egyben a médiát okolták a pánikkeltésért. A NASA specialistája, Ron Baalke elmondta, hogy az űrügynökség Lincoln Near Asteroid Research (Linear) teleszkópja kedd óta folyamatosan vizsgálja a 2003 QQ47-et.


Messze még a világvége

"Éppen most számítottuk ki az új pálya adatokat, ami alapján a 2003 QQ47 a Torino skálán nullára esett vissza" - jelentette be Baalke. "A 2014-es becsapódás lehetőségét elvetettük."

A mostani aszteroida tizede annak az űrsziklának, melyről feltételezik, hogy kiirtotta a dinoszauruszokat 65 millió évvel ezelőtt. A 2003 QQ47-hez hasonló aszteroidák a Naprendszer kialakulásából származó maradványok. Legtöbbjük biztonságos távolságban, a Mars és a Jupiter közötti aszteroida övben húzódik meg, azonban az óriásbolygók, mint a Jupiter gravitációs befolyása letéríthetik az aszteroidákat erről a biztonságos pályáról, kilökve a Föld szomszédsága felé.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. szept. 17. 20:01 | galéria | válasz | #28
addigra már úgyis elvesztem a szüzességem, szal semmi gáz. az lnne a gáz, haholnap csapódna be, mert akkor még időm se lenne. na pá
depi  
2003. szept. 05. 15:28 | válasz | #27
Én má most rohanok Kocsord-ra,megkúrom Malvint,és utána egybűl kezdem a vízbűl kivenni azzokszigént. Egyebet nemtok mondani.
gz8  
2003. szept. 05. 11:54 | galéria | válasz | #26
Simán!

Valkee gondolatához (#19) még annyit: az 1. gondolat, a dugni halálig nálam 3 melléklettel bővül: szűrni mellé jó kis sört, széjjelhajtani a hangfalakat, no meg mindenféle csokit és nemes sajtot zabálni - ezek a luxuscikkek természetesen fosztogatásból származnának
1  
2003. szept. 05. 11:26 | válasz | #25
kössé már belém :PP
gz8  
2003. szept. 05. 11:10 | galéria | válasz | #24
Ha már ilyen jó eszmék zümmögnek fejedben, legalább tanuld meg helyesen leírni: anarchia :-p
2003. szept. 05. 01:48 | válasz | #23
lehet, hogy az a voros ize ott az egen nem is a mars, hanem valami mas? :)))
2003. szept. 05. 01:46 | válasz | #22
hat... egy akkora meteortol nemcsak egy idore tunne el... legfeljebb a marsrol visszajonnenek a bacik, amit a mi koszos szondaink odakuldtek, es kb 1 milliard ev mulva megint lenne 'ember' (naja... a jo oreg napnak meg 5 milliard eve van hatra...)
1  
2003. szept. 05. 00:11 | válasz | #21
"Figy valamikor ugyis meghalunk, csak ha meteor altal, akkor arrol tudunk elore" okoska, én erre a mondatra reagáltam. sztem te meg arra célzol hogy ha bejelentik rádióban hogy közeledik egy meteor. A kettő közt ég és föld a különbség. És ami biztos: ha mindenki tudatában lenne annak, hogy rövid időn belül vége mindennek, csalódnék az emberiségben ha nem anarhia uralná rövid időn belül a világot! (csak abba gondj bele hogy büntetlenül lehet bármit véghezvinni, mert nemsoká ugyis minden mindegy!! )
vax@  
2003. szept. 04. 23:55 | válasz | #20
Hát egy biztos, ha egy ekkora csapódna a földbe ami a képen van, még az életnek a hirmondója is eltünne egy időre a földről.
valkee  
2003. szept. 04. 22:54 | válasz | #19
dunno, ha meghallanám 1. gondolatom ez lenne: dugni halálig. fosztogatás, anarchia? piha :)
2003. szept. 04. 21:17 | válasz | #18
nem kell ide "űrszemetecske"! Elég egy idióta vidéki, paranoiás, pszicho és szociopata őrült, aki a hátizsákjában hordja a nitroglicerint a 6-os villamoson a "belvárosban"
2003. szept. 04. 21:16 | válasz | #17
nem kell ide "űrszemetecske"! Elég egy idióta vidéki, paranoiás, pszicho és szociopata őrült, aki a hátizsákjában hordja a nitroglicerint a 6-os villamoson a "belvárosban"
RangeR  
2003. szept. 04. 21:14 | válasz | #16
Ezt ki mondta neked,hogy mindenki fosztogatna,meg gyilkolna?Ezt láttad egy "komoly"amerikai filmben?Ha meghallod a rádióban,hogy 1 hét múlva becsapódik egy aszteroida,akkor azonnal elmész fosztogatni?Azt magyarázd már el,hogy hogy a faszba lehet összehozni ezt a két dolgot?Mi köze egymáshoz?Engem sem aszteroidával,sem nélküle nem fosztogatnak ki,az biztos,ha meg én akarok fosztogatni,akkor ahhoz nem hiányzik egy becsapódás.Komolyan mondom,ez a beszólás a Földkerekség legnagyobb közhely-dumája,amit életemben hallottam!És még van olyan,aki ezt szereti mondani:)))vicc...
2003. szept. 04. 20:28 | galéria | válasz | #15
király! :D
1  
2003. szept. 04. 20:22 | válasz | #14
"akkor arrol tudunk elore" vajon melyik szervezet vállalná azt a kockázatot, hogy -ha ténylegesen kiderül ez a veszély- bejelenti:ez az aszteroida most földünkbe fog csapódni! ? Gondolj bele, elszabadulna a pokol, mindenki fosztogatna, gyilkolna, erőszakolna. Ez már nem pánik lenne, hanem anarhia. Ezt szerinted felvállalná bárki is?
2003. szept. 04. 18:49 | válasz | #13
Figy valamikor ugyis meghalunk, csak ha meteor altal, akkor arrol tudunk elore ha mondjuk atmegy rajtunk egy uthenger az valamivel varatlanabb. szoval mind 1.Valamikor ugyis meghalunk, utana meg lesz ami lesz.Allways look on the bright side of life.

Üdv.:Badik
halál  
2003. szept. 04. 18:10 | válasz | #12
Don't panic!

úgy terveztem, a jövő héten csapódik be az az aszteroida.

szóval ne izguljatok, mindenki meghal, de legalább nem kell már többször Windózt installálnotok.
P-ther  
2003. szept. 04. 16:26 | válasz | #11
Jajj hova bújjak... :)
Munch  
2003. szept. 04. 15:08 | galéria | válasz | #10
Na ki menti meg a fődet? :D
Ez tényleg hülye elv... "2014-re már olyan technika lesz..." tíz éve is pont ezt mondtuk a mára, aztán szinte alig változott valami.

jee_c  
2003. szept. 04. 14:51 | válasz | #9
lastfood!
azért nem mindegy ám, hogy mekkora az a szikla, és mekkora sebességgel zúz, és hogy mennyi idö áll rendelkezésre, az aszteroida sebességi vektorán mekkora változtatásra van szükség. Minél elöbb észleljük, annál kisebb változtatás elég. A példánál maradva: amikor már tölünk távolodik (vagy a becsapódás után), már próbálkozhatunk..
A rakétáknak meg van egy olyan tulajdonságuk, hogy meg kell építeni, pályára kell állítani (söt, valószinü még mneg is kell tervezni a legelején) azokat, ami mind idöbe tellik. És akkor még azt is figyelembe kell venni, hogy egy nagy kö ellen sok (vagy nagy teljesítményü)rakéta kell, aminek az ürbe juttatása elég macera (lásd hasznos ürbe jutattott tömeg, kilövcési tömeg viszonyát). Szóval ilyen eseteben kritikus a korai felismerése a veszélynek. Az egyetlen, amivel nem számoltam, hogy a végsö megodlásnak vészhelyzetre még mindig ott van Bruce papa.. :)

Komolyabban: ha kiszámolod, hogy mekkora tolóerövel kell egy nagyobb és gyorsabb aszteroidát gyorsítani, és ezt mennyi ideig kell alkalmazni, hogy a Földdel ütközö pályáról olan pályára álljon, amin elkerüli, akkor láthatod, hogy nem egyszerü mutatvány. Plusz nehézség, hogy ezt a rakétahajtómüvet el kell juttatni az aszteroidához - ez azt jelenti, hogy minél messzebb a Földtöl, hogy minél töb bideje legyen dolgozni, ehhez pedig Föld körüli pályára kell állítani...
2003. szept. 04. 14:20 | válasz | #8
Azért ne felejtsük el, hogy van nekünk egy Bruce Willis-ünk is :))
2003. szept. 04. 13:26 | válasz | #7
Egy csillagász ismerősöm modta hogy semmi értelme parázni, néhány rakétával el lehet téríteni egy kisebb aszteroidát, a nagyobbaknak nagyobb/több kell! Ennyi!
bld  
2003. szept. 04. 13:07 | válasz | #6
ja teljesen egyet értek jee_c véleményével ezen parázni semmi értelme mellesleg szerintem technikai szempontból nm tudhatjuk h hol állunk amit te ebből láthatsz az édeskevés ahhoz képesst ami valójában van azért mondjuk ha már állunk olyan szinten h kilőjjünk egy ilyen "kis2 aszteroidát akkor meg lőjjük ki akkor legalább van mit ünnepelni és jó'breugunk megin' ez kell a népnek!
jee_c  
2003. szept. 04. 12:20 | válasz | #5
MegaLOL!
Erre azért nem vennék mérget. Három ok miatt:
1. 2014 már nincs olyan messze
2. egyáltalán nem egyszerü technikai feladat ezt véghezvinni
3. az ürtechnikánk a béka feneke alatt helyezkedik el (ahhoz kéápest, ahol lehetne), és a fejlödés üteme is böven elmarad a lehetségestöl.

egyébként nem érdemes parázni az ilyen dolgok miatt, mert egyrészt valóban kicsi a valószinüsége, másrészt nem tehetsz ellene semmit. Azért valamennyire megnyugtató, hogy van a NEAR project, bár kb. egy(két?) éve volt egy aszteroida, ami a Hold pályájánál is közelebb húzott el a Föld mellett, és csak akkor vették észre, amikor már távozóbvan volt.
2003. szept. 04. 11:00 | válasz | #4
attól még lepukkanthatnánk, nem?
2003. szept. 04. 11:00 | válasz | #3
mindig ez van kijön megközelitőleg vmi számítás aztán máris bepánikoltatják a jónépet...másrészt mire 2014 lesz addig lesz olyan technolóia, amivel el tudják hárítani az efféle esetleges veszélyeket...:D
JTBM  
2003. szept. 04. 10:38 | válasz | #2
Kell a pánikkeltés, hogy vizsgálják meg az új meteorok pályáját. Ha nem lenne, akkor csak akkor tudnánk meg, hogy ütközőpályán van egy meteor, amikor már szabadszemmel is látni lehet.
2003. szept. 04. 10:02 | válasz | #1
Ez a kép NAGYON eltúlzott. Ez egy 1700-2000 Km átmérőjű meteor :)