Újdonságok Japánból
2003. augusztus 10. 16:01, vasárnap
Bár jelenleg tombol a nyár, és aki csak teheti, jól megérdemelt nyári szabadságát tölti, a japán elektronikai gyártók azonban folyamatosan újdonságokkal árasztják el a piacot.

Konkrét példát tekintve, a Sony nemrégiben dobta piacra legújabb Clie modelljét, mely hordozható digitális eszköz leginkább egy mosásban összement notebookhoz hasonlítható, vagyis két fő elemből áll: a felső, folyadékkristályos kijelzőt tartalmazó, valamint az alsó, viszonylag nagy méretű billentyűzetet tartalmazó részből. A szerkezet TFT (Thin Film Transistor) LCD kijelzője 3,2 colos képátlóval rendelkezik, valamint érdekessége, hogy akár 180 fokban is elforgatható, és úgy is lecsukható, hogy kifelé néz maga a képernyő. A Clie PEG-UX50 típusjelzésű készülékben egy vadonatúj fejlesztésnek számító processzor, a Sony Handheld Engine teljesít szolgálatot. Az 593 dolláros áron kapható újdonság VGA felbontású fotók készítésére alkalmas integrált digitális fényképezőgéppel, valamint beépített Bluetooth, illetve Wi-Fi vezérlővel is rendelkezik.


A japán hölgy kezében az újonnan kifejlesztett PDA chip

A Nikon ugyancsak nemrég jelentette be legújabb, elsősorban professzionális felhasználóknak szánt SLR (Single Lens Reflex) digitális fényképezőgépét, a D2H-t. A Nikon újdonságának felbontása nem számít túl magasnak, hiszen az "mindössze" 4 megapixel, viszont rendkívül meggyőző, hogy a fényképek készítésére szolgáló gomb lenyomása és a fényképek elkészítése között mindössze 37 milliszekundumnyi idő telik el. A 4175 dolláros digitális fényképezőgép másik érdekessége, hogy esetében a bekapcsolási időt lényegében el lehet felejteni, vagyis a bekapcsoló gomb megnyomását követően azonnal teljesen üzemkész a szerkezet.



A Sharp két olyan új LCD kijelzőt dobott piacra, melyek hagyományos számítógépes monitorként és LCD televíziós készülékként egyaránt képesek funkcionálni. A kisebbik, 15 colos képátlóval rendelkező modell 1024x768 pixeles (XGA) felbontással, a nagyobbik, 17 colos képátlójú monitor pedig 1280x768 pixeles (WXGA) felbontással rendelkezik. Az előbbi monitor 470 dollárba, az utóbbi pedig 767 dollárba kerül.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2003. aug. 11. 07:06 | galéria | válasz | #4
Ja. A színhűségről ennyit . . .
2003. aug. 10. 23:36 | válasz | #3
:D
2003. aug. 10. 18:31 | válasz | #2
sztem vmi kamerával ellátott telcsi.. :)
Lacc  
2003. aug. 10. 18:04 | galéria | válasz | #1
A második képen mit mutat az a képernyő a csaj kezében? Egy ropogósra sült gyereket? :D