Űrkikötőket keres az új X-díj Kupa rakétaverseny
2003. július 24. 02:31, csütörtök
Az kereskedelmi utasszállító űrrepülőgépek versengése mögött álló X-díj Alapítvány az Egyesült Államok űrkikötőihez folyamodott segítségért egy egyedülálló esemény létrehozása érdekében.

Hirdetés

A St. Louis központú alapítvány minden űrkikötőnek egy javaslattételi ívet juttatott el hogy általa stratégiai partnert választhasson, mely otthont ad az X-díj Kupa névre hallgató új eseménysorozatnak. Jelenleg közel két tucat csapat verseng a 10 millió dolláros díjért. A díj győztese az a csapat, mely három ember szállítására alkalmas szuborbitális űrhajót lő fel 100 kilométeres magasságba, biztonságosan visszajuttatja a Földre, majd ugyan azzal a hajóval két héten belül megismétli a repülést.


"Az X-díj Kupát azoknak a csapatoknak hozzák létre, melyek nem nyerik meg a díjat, viszont így további esélyt kapnak, hogy fáradozásaik eredményét kamatoztathassák" - magyarázta Peter Diamandis, az alapítvány elnöke. A Kupa fő célkitűzése a csapatok motiválása munkájuk folytatására, járműveik fejlesztésére és változatossá tételére. A Kupa öt különböző kategóriát ölel fel, a győztes az a csapat, mely összetettben a legeredményesebb. A kategóriák az alábbiak:
  • Leggyorsabb fordulási idő (az első felszállás és a második leszállás között)
  • Legtöbb utas (egy kilövés során)
  • Összes utas (a kéthetes periódus alatt)
  • Legnagyobb magasság elérése
  • Leggyorsabb repülési idő

    Minden résztvevőt pontozzák mind az öt kategóriában. Egy győztes lesz kategóriánként és egy összetett győztes, aki elviszi a kupát.
    Az X-díj Kupát az amerikai NASCAR, a Formula 1 és az Amerika Kupa alapján modellezték. Már eleve létezik egy többmillió dolláros szponzoráló piac, melyet az autóverseny sorozatok és a csapatsportok sajátítanak ki maguknak. Diamandis érezte, hogy az X-díj Kupa rendelkezik azzal a potenciállal, hogy a világ egyik legnagyobb eseménye legyen.


    "Úgy számítunk, hogy egy ilyen esemény emberek százezreit fogja vonzani egyetlen űrkikötőbe, akik naponta tucatnyi kilövést követhetnek végig és szurkolhatnak kedvenc csapatuknak."

    Gregg Maryniak, az X-díj vezérigazgatója úgy érzi, a Kupa kirobbanó siker lesz gazdasági mércével nézve is. Olyan események, mint a Kísérleti Repülőgép Szövetség Oskhosh Légibemutatója és a Reno-i Légiverseny 50-80 millió dollárokat hoz alkalmanként a szervezőknek. A kereskedelmi űrszállítási ipar fejlődésének részeként az Egyesült Államokban fokozatosan kezdenek kialakulni a magán vagy állami működtetésű kilövő, visszatérő és ellátó állomások, az úgynevezett "űrkikötők". Több állam, mint Oklahoma, Új-Mexikó, Texas és Kalifornia, építi kereskedelmi űrkikötőit.


    "Az űrkikötők mind rendelkeznek a szükséges infrastruktúrával, a hatósági követelményeknek megfelelő kilövő eszközökkel" - nyilatkozott Diamandis a SPACE.com-nak, hozzátéve, hogy a Kupát minden évben ugyanazon a helyszínen fogják megrendezni.

    "Egy helyszín alkalmazása minden évben azt eredményezi, hogy ugyanarra a helyre minden évben tudunk befektetéseket eszközölni, hosszú távon hasznosítható létesítményeket létrehozva" - mondta Diamandis.
    A kilövések mellett a Kupa fontos része lesz a Nyilvános Űrrepülési Kiállítás. Ez a kiállító terület közelebb hozza a magán űrrepülő szféra vívmányait a nézőkhöz. A kiállításhoz szimulátorok és kiképző programok, és technikai előadások társulnak.
    Kapcsolódó linkek
    Laptopok

    Már 49 900 Ft-tól!

    E-book olvasók

    Már 17 043 Ft-tól!

    Tablet PC-k

    Már 23 140 Ft-tól!

    LCD monitorok

    Már 19 800 Ft-tól!

    részletek » részletek » részletek » részletek »
    Megosztás
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
    •  
     

  • IT/Tech, Hardver
    Tudomány, Mobil, Film, Játék
    Hirdetés



    Hozzászólások
    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    2003. júl. 28. 01:38 | válasz | #10
    Tigriss tigriss rulz:)
    2003. júl. 26. 08:53 | válasz | #9
    Csak vigyázni kell, ne legyen a hajó neve Vorga ;)
    2003. júl. 26. 02:11 | válasz | #8
    mindenesetre jo lenne mar valami normalis zurhajo... gyerekkoromban azt hittem, hogy legkesobb 40 eves koromra sajat urhajoval megyek kirandulni...
    erre 26 evesen meg mindig beesik az eso a kocsimba...
    2003. júl. 26. 02:09 | válasz | #7
    felhivjuk kedves utasaink figyelmet, hogy a Sharaq:harpagornis city, K-paxon keresztul erkezo Tristania csillagkozi expressz elorelathatolag 10 ezredmasodperces kesessel lep be allomasunkra. Az expressz intergalaktikus csatlakozassal tovabbindul a Mars:szkopcsi kolonia, majd Beta Eridani fele. Utasaink turelmet elore is koszonjuk.
    uaaa.. mar elmult 2 ora, el kell ernem a fenyemet...
    2003. júl. 26. 01:38 | válasz | #6
    "[Noguchi&Peters] A HP azt tervezi, hogy HP iPAQ Pocket PC-ket küld Föld körüli pályára az űrbe a TransOrbital TrailBlazer űrhajójának fedélzetén, az első olyan kereskedelmi expedíció során, amely várhatóan még az idén engedélyt kap az Egyesült Államok hatóságaitól a Hold felderítésére, fényképezésére és az égitesten történő leszállásra."
    Első ránézésre egy sima reklám, de jobban elolvasva ...
    Tényleg olyan Asimov feelingje van. 8)
    2003. júl. 24. 12:09 | válasz | #5
    Én drukkolok nekeik ... csak ne potyogjon semmi és senki a nézőkre.
    2003. júl. 24. 09:57 | válasz | #4
    Mintha egy Asimov könyvet olvasnék ;o)
    Coooool!
    Uff.
    2003. júl. 24. 09:32 | válasz | #3
    Ez szerintem hatalmas ötlet ! Manapság már nem nagyon lehet számítani arra, hogy az "állami" szektor mozgassa az űrfejlsztést. De ha valakinek kereskedelmileg megéri akkor ott van haladás. Pl. Internet. Ha a tudósokon múlna ma is karakteres telnet ablakokban értekeznének.
    2003. júl. 24. 08:43 | válasz | #2
    10000 dolcsi.
    Dino  
    2003. júl. 24. 05:03 | válasz | #1
    No és mennyi lesz a belépő???