Michael Jackson elítéli a fájlcserélők ellen irányuló tervezetet
2003. július 22. 21:39, kedd
A popsztárból döbbenetet váltott ki annak az amerikai törvénytervezetnek a híre, amely hatályba lépése esetén börtönbüntetéssel sújtaná a szerzői jogok által védett tartalmak jogtalan online terjesztőit.

Hirdetés

Michael Jackson élesen kritizálta azt a törvénytervezetet, amely szerint azon internetezőkre, akik jogtalanul töltenek le zeneszámokat, vagy egyéb szerzői jogok által védett tartalmakat a Világhálón keresztül, akár öt évig terjedő börtönbüntetés várna. A hírek popsztár úgy nyilatkozott, szóhoz sem jut a hír hallatán, hogy a jövőben esetleg börtön várna az online zenetöltögetőkre. Jackson szerint az illegális zeneletöltés elítélendő tevékenység, de a válasz semmiképp nem lehet börtönbüntetés.

"Itt Amerikában új lehetőségeket kellene teremtenünk a kedvezőtlen eseményekből, nem pedig büntető törvényeket kellene alkotnunk. Olyan ígéretes technológiákra kellene koncentrálnunk, mint az Apple Computer új Music Store szolgáltatása, ugyanis ezek rejtik a megoldást" - mondta Jackson. "Ebben az esetben továbbra is az innováció fémjelezné Amerikát" - tette hozzá az énekes.


"Hiszen éppen a rajongók azok, akik a zeneipar sikerét megalapozzák."

Az elmúlt héten Howard Berman és John Conyer demokrata képviselők egyesítették erejüket az Authors, Consumer, and Computer Owners Protection and Security Act of 2003 (A Szerzők, Fogyasztók, és Számítógép Felhasználók 2003-as Védelmi és Biztonsági Törvénye) elnevezésű törvénytervezet benyújtásához.

A tervezet szerint minden, az Interneten elérhetővé tett szerzői jogvédelem alatt álló fájt legalább tíz alkalommal másolják tovább, mintegy 2500 dollár kárt okozva ezzel. Ezen elgondolás szerint az ilyen cselekedet bűncselekmény, és akár 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
enen  
2003. júl. 24. 15:04 | válasz | #22
Ki az a Krisztina?
2003. júl. 24. 02:56 | válasz | #21
Kefe, hidd el, MJ ha szerepelni akar, elég ha egyszeűen elmegy vásárolni...hidd el, másnap minden újságban benne lesz...
Bonewerkz: Lüke vagy, másnak is lehet hosszú haja...:-)
Gregsb: Idióta-barom! Hogy lehet ilyet leírni?? Tudod vannak dolgok, amelyekkel nem lehet viccelni...undorító vagy!
MaREk  
2003. júl. 24. 01:51 | válasz | #20
ja.
KRisztina ROX
2003. júl. 23. 23:03 | válasz | #19
Viszlát a börtönben? De hol van hely +20-40milla embernek. Ki fog ennyi embert eltartani?
Aztán a média árába a börtönbe jutott warezolók eltartásának díja is be lesz építve :))
Lars  
2003. júl. 23. 16:22 | válasz | #18
És még ez a legjobb kép róla :-9
Amúgy a cikkhez inkább nem szólék hozzá.
2003. júl. 23. 14:18 | válasz | #17
kapják be!!!
2003. júl. 23. 13:33 | válasz | #16
ahogy tekertem vegig a cikket, egy reszen csak a haja latszott, azt hittem valami no....
GregSB  
2003. júl. 23. 11:44 | galéria | válasz | #15
Még szép hogy védi a fájlcserélő programokat. Mégis mivel töltene le gyermekpornót ha betiltanák? :D
Pepee  
2003. júl. 23. 09:47 | válasz | #14
Jaja, Krisztina volt. De sztem kb valamilyen módon ide passzol :)
Pusik  
2003. júl. 23. 07:15 | válasz | #13
Ja ezt tök jó! Én is megkaptam a hirlevélbe krisztinától:)))
2003. júl. 23. 07:00 | válasz | #12
nagyon tetszetttttttt
Dino  
2003. júl. 23. 02:57 | válasz | #11
Ezzel az anekdotával akarsz bekerülni a "Ki mit tud"-ba ember??? :))))))
Egyébként nem rossz.
2003. júl. 23. 01:09 | galéria | válasz | #10
"Mink to-vább-kép- zé-sen is vó-tunk" :DDDDDDD
2003. júl. 23. 01:07 | válasz | #9
"a sztárok BÁRMIT mondanak, azt a marketingesek adják a szájukba ..."
Szegény Jackson régen nem sztár, ellenben már lassan 2 évtizede elkezdett gyűjteni mindenféle zenei jogokat, liszenceket.
ÉPPEN EZÉRT ha ő ezt mondja, akkor ezzen már az idióta törvényhozásnak, és a hülye RIA-nak is el kell(ene) gondolkodnia.
Pepee  
2003. júl. 22. 22:44 | válasz | #8
Khm ....

1. hét
Hétfő
Bevittek az előzetesbe. Van itt néhány nagydarab, tetovált rab. Főleg gyilkosok és rablógyilkosok. Elmondtam, hogy nálam találtak egy másolt Corel Draw-t. Elsápadtak, majd tisztelettel arrébb húzódtak. Az egyik felajánlotta, hogy szívesen kitisztítja majd a cipőmet, ha igényt tartok rá. Talán nem is lesz itt annyira rossz.

Kedd
Beszélgettem a cellatársaimmal. Az egyik gyilkos elmondta, hogy 5 évet is kaphat, de lehet hogy 3 év múlva szabadon engedik mert hirtelen felindulásból ölt. A másik ittasan elütött egy asszonyt, 3 évet kaphat, de lehet hogy 2 év múlva elengedik, mert a nő szabálytalanul közlekedett. Mondtam, hogy a másolt Corel Draw miatt 8 évet is kaphatok, de lehet hogy leviszik 7 évre, mert a saját gyári példányomról készített biztonsági másolat volt.

Szerda
Ma kihallgattak a rendőrök. Azt mondták, bizonyítsam be az eredeti CD-vel hogy a Corel az enyém volt. Mondtam hogy a Corel 2, amit nálam találtak, csak diskeken jelent meg, ezért is másoltam CD-re. Azt mondták ne próbáljak trükközni, ők okos rendőrök, "Mink to-vább-kép- zé-sen is vó-tunk" (így mondták) és tudják, hogy minden program CD-n jelenik meg.
Végem van.

Csütörtök
Kínozni kezdtek!
Behoztak egy számítógépet, a hóhér a szemem láttára leszedte róla a Linuxot, és felrakta rá a Windowst!

Péntek
Tovább kínoznak! Arra kényszerítettek, hogy Windows 95-öt telepítsek! 3,5"-es diskekről!

2. hét
Hétfő
Miután látták, hogy nem török meg, magánzárkába tettek. Nem én vagyok a zárka első lakója. Van itt egy falhoz láncolt csontváz, a kezében néhány Polimer kazettával. Manic Miner, Jetpac, The Hobbit, ilyesmik vannak ceruzával ráírva. A falra valaki körömmel néhány Photoshop serial numbert kapart. Az utolsót már nem tudta befejezni... Ma éjszaka megjelent a csontváz szelleme. Dömötör Flatline a neve. ZX Spectrumos kazettákat másolt dupla kazettás magnón, ezért zárták el, aztán itt felejtették és éhen halt. Azóta itt kísért.

Kedd
Bejött az ügyvédem. Azt mondta, a szerzői és a szomszédos jogok megsértésével vádolnak. Megkért, áruljam el neki, mit szereztem a szomszédomtól és mivel sértettem meg a jogait. Nem tudom, hogy az ügyvéd mennyire felkészült a témában, de rossz előérzetem van.

Szerda
Elkészült a szakértői jelentés. Egymillió forintos anyagi kárt okoztam a másolt programok szekrényben való tárolásával, további kétmillió forintos erkölcsi kárt pedig azzal, hogy ezeket a gondos munkával készített programokat csúnya, összefirkált CD-ken tartottam. A szakértő szerint a lopott könyvelőprogrammal akár a maffiának is könyvelhettem. Ha nem tudom bebizonyítani hogy ezt nem tettem, leültetnek. Hogy lehet bebizonyítani, hogy valamit az ember nem tett meg?

Csütörtök
Olvasgatom tovább a szakértői jelentést. Az Adobe Acrobat-ot 15.000 forintos kárként sorolta be. Ez egy ingyenes program, de a szakértő odaírta mellé, hogy ha nem az lenne, szerinte én akkor is elloptam volna, ezért tüntette fel kárként. A szakértő talált néhány bitet a winchesteremen, ami őt távolról a Windows Notepad utolsó néhány bájtjára emlékeztette. Azt írta, ez alapján biztos hogy loptam a Notepad-ot is, a Windows-t is, és ha magamnak loptam, akkor biztos másoknak is, ezért a kár mintegy 50 millió forint. Egy freeware játékot álcázott szövegszerkesztőnek minősített, mert hosszas munka után rájött, hogy a toplistába be tudja gépelni a nevét.

Péntek
Kopogást hallottam a zárka falán. Rájöttem, hogy valaki a Linux kernel binaris kódját kopogja. Válaszoltam neki, és most hexaban kopogva beszélgetünk. Ő is CD-k miatt ül. Smiley-kat hogyan lehet hexadecimalisan kódolni? Egyre többen szállnak be a kopogós levelezésbe. Most már levelezési listaként kopogunk. Dömötör lett a mailer daemon.

geza1  
2003. júl. 22. 22:36 | válasz | #7
Az a jogdij, amit te fizetsz, az az adathordozoba van beepitve. Az, amit a tv, illetve radio a nagy nyilvanossag elotti bemutatasert fizet, az
mar megint mas kerdes.
2003. júl. 22. 22:34 | galéria | válasz | #6
Nem tudom miért kell állandóan azt gondolni, hogy a sztároknak nem lehet őszinte véleményük és hogy minden szavuk mögött valami üzleti fogás rejlik??Már rosszul vagyok az irigyektől:(
Mellesleg a börtönbüntetést a zeneletöltésért én is durvának tartom(Na nekem vajom, milyen hátsó szándékom van ezzel a szöveggel, hm?)
HuAn82  
2003. júl. 22. 22:04 | galéria | válasz | #5
"Zene film eseten a jogdij az adathorozokba van beepitve, eppen ezert
a letoltes gyakorlatilag megfelel egy radiobol tv-bol magancelra felvett musornak."-->Baromság!A radióban vagy a tv-ben közvetített műsor jogdíját a tv társaság vagy rádió már szépen leperkálta.Nem a te két szép szemedért mutathatnak régi,vagy majdnem régi mozifilmeket,stb...
Cat  
2003. júl. 22. 21:52 | galéria | válasz | #4
a sztárok BÁRMIT mondanak, azt a marketingesek adják a szájukba
a PR embere ugy itélte meg, hogy jót tenne neki ha kiállna a zene mellett

másrészt: azért jackonak még mindig jelentős bázisa van rajongókból, ez komoly szavazati tömeget jelent, és ugyan egyedül nem, de ha többen melléállnak akkor képes megfelelő médiafigyelmet vonzani a dolog köré

ne felejtsétek el: hiába amerikai hozza meg a törvényt, az ránk is vonatkozni fog!
geza1  
2003. júl. 22. 21:52 | válasz | #3
Mehhehe. Ez ahogy van baromsag. A szerzoi jog
a magancelu hasznalatot egyetlen esetben a tudomanyos irodalmi mu eseten (ez a szoftver) tiltja.
Zene film eseten a jogdij az adathorozokba van beepitve, eppen ezert
a letoltes gyakorlatilag megfelel egy radiobol tv-bol magancelra felvett musornak.
Ellenben a szerzoi jogdijas alkotasok
(engedely nelkuli) _terjesztese_ torvenytelen, es
erosen szankcionalt.
KeFe-  
2003. júl. 22. 21:46 | válasz | #2
Szerencsetlen bohoc mit meg nem tesz hogy szerepelhessen :)
2003. júl. 22. 21:43 | válasz | #1
Jacko roxx