Kevés esetre derül fény az adatlopási ügyekben
2003. július 22. 21:40, kedd
A Gartner piackutató cég szerint a bizalmas adatok ellopásáról rendelkezésre álló konkrét adatok súlyosan elmaradnak a valóságtól, amely meglehetősen borús képet mutat.

Hirdetés

A piackutató cég becslései szerint az amerikai fogyasztók 3,4 százaléka vált személyes adatok tolvajlásával foglalkozó bűnözők áldozatává az elmúlt egy év folyamán, amely mintegy 7 millió felnőttet jelent. Amellett, hogy mindez igen nagy szám, tovább súlyosbítja a helyzetet a felderített ügyek rendkívül alacsony száma. A szóbanforgó bűncselekmények esetében csak minden 700-adik esetben derül fény a tettes kilétére, illetve sikerül a tettest elfogni, közölte Avivah Litan, a Gartner pénzügyi kérdésekkel foglalkozó elnökhelyettese.

"Az esélyek meglehetősen a fogyasztók ellen szólnak" - mondta Litan. "Sajnos ők az egyetlenek, akiknek anyagi érdekük a probléma megoldása."

Az amerikai Fogyasztóvédelmi Felügyelőbizottság, a Federal Trade Commission (FTC) ezidáig mintegy 160 ezer olyan bejelentést kapott, amely személyes adatok ellopásával hozható összefüggésbe, vagy konkrétan arra vonatkozik. A valóságban azonban az efféle esetek száma ennél jóval magasabb.

A Gartner mintegy 2400 amerikai fogyasztót kérdezett meg májusban, amelyből a válaszadók 3,4 százaléka számolt be személyes adatait érintő lopásról az elmúlt egy éven belül. Amennyiben ez az arány az egész amerikai lakosságra is igaz, mintegy 7 millió esetről lehet szó.

A Gartner azokat a személyes adatokat érintő lopásokat számolta a felmérésben, amelyek során a tettesek valamilyen személyes, vagy személyazonosító adat (például bankkártya szám, számlaszám) eltulajdonítása segítségével az áldozatnak adták ki magukat, és anyagi bűncselekményt hajtottak végre. Az FTC szerint a legtöbb áldozat sosem szerez tudomást ezekről a bűncselekményekről, vagy csak nagyon későn, több, mint egy év elteltével tudja meg a történteket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás