Robot csigatempóban
2003. július 20. 14:02, vasárnap
Hosszú ideje foglalkoztatja a biológusokat a csiga haladáshoz használt nyálkája, ám ezúttal a kutatók mérnöki nézőpontból vették szemügyre a csiga mozgását, és a nyálka gyógyászati titkait igyekeznek megfejteni.

Hogy lehet az, hogy a csigák egy ragacson haladnak előre, ami minél vastagabb annál nagyobb sebességet biztosít, míg egy véknyabb csík ebből az anyagból nagyobb ellenállást nyújt? A csiga haladási technikája magával ragadta az MIT kutatóit, akik végül úgy döntöttek elkészítenek egy mesterséges csigát, ami nagy valószínűséggel a világ első robot csigája is egyben, hogy általa tanulmányozzanak egy anyagot, ami végül az orvostudomány világában fog kamatozni. A projekt két célt hordoz: az első, hogy megismerjék a csiga haladásának mechanikáját, másodikként, megfigyelik hogyan viselkednek a folyadékok nagyon alacsony méreteken, az úgy nevezett mikrofolyadékok területén.

"Az emberek már a múltban is vizsgálták a nyálka tulajdonságait, azonban sokkal inkább a biológia szemszögéből, mintsem a mérnökök nézőpontjából" - mondta Anette Hosoi, az MIT gépészmérnöki karának professzora. A vizsgálatok előkészítéséhez Hosoi, végzős hallgatója Brian Chan, és professzor kollégája John Bush jó pár hetet töltöttek a robot csiga megépítésével, ami méretében 25 centiméter hosszú, egy gumis hártyában lakozik, és fő vívmánya, hogy egy vékony nyálka rétegen halad előre. Kétféle mesterséges kenőanyagot próbáltak ki, szilikon olajat és egy glicerin-víz keveréket. A valódi csiga által előállított csúszós anyag egyfajta nemnewtoni folyadék, viszkozitása a ráhelyezett erőhatás nagyságától függ.

"Jók vagyunk olyan dolgok építésében, amik sima felületeken mozognak, azonban hasznos lenne, ha ezek a dolgok minden terepen képesek lennének átjutni. A robot csiga segíthet megtudnunk, hogyan érhetjük ezt el"- magyarázta Hosoi. Bár a projekt nem kapcsolódik közvetlenül az orvoslás tudományához, Hosoi szerint ezen a területen is előnyökhöz vezethet, különösen a "lab on a chip" területen. Ahogy a szilícium chip forradalmasította a számítógépes elektronikákat, a "lab on a chip" úgy eredményezhet gyógyászati ellátásra alkalmas miniatűr gépeket vagy módszereket. A robot csiga kulcs szerepet játszhat a kisebb eszközök felé való haladásban, mivel megmutathatja, hogyan viselkednek a folyadékok egészen parányi méreteken. Todd Thorstenn az MIT gépészmérnöki karának egy másik professzora szerint a "lab on a chip" technika mindent lekicsinyít.

"Azok a műveletek, melyeket egy vaskos diagnosztikai berendezés végez, lekicsinyíthető egyetlen bélyegméretű chipre. Ezáltal pénzt, időt, teret és munkát takarítunk meg" - mondta, ám figyelmeztet, nehogy a tudományos fantasztikus filmek jeleneteiben kezdjünk el gondolkozni.
Thorsen elismeri, jó pár kihívással kell még szembenézniük a jövőben, de úgy érzi az elmúlt öt évben nagy előrelépések voltak a mikrochip technológiában, melyből egyre többet láthatunk a gyakorlatban.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Moss  
2003. szept. 11. 00:59 | válasz | #5
Ez tök eggyértelmű nem tudom mit nem értenek ezen?
gz_8  
2003. júl. 21. 16:11 | válasz | #4
ja, a szmájli lemaradt reagálásom végéről :) :)
gz8  
2003. júl. 21. 13:02 | galéria | válasz | #3
A forrú jég is csak addig oximoron, amíg nagynyomású térbe nem teszed a jeget...
Okoska  
2003. júl. 20. 23:31 | válasz | #2
"nagyobb sebességet biztosít" - szerintem a sebesség és a csiga fogalma oximoron :)
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. júl. 20. 20:02 | galéria | válasz | #1
LoL