John Carmack megkezdte űrjárműve tesztelését
2003. július 10. 00:24, csütörtök
Az Armadillo Aerospace rakétásai közelebb léptek a 10 milliós X-díj elnyeréséhez. Hétvégén a texasi csapat elvégezte a mérföldkőnek számító szabadesés-próbát, ami az X-díj versenykiírása szerint nélkülözhetetlen a személyszállító szuborbitális űrrepülők részvételéhez.

Hirdetés

John Carmack, az Armadillo Aerospace vezetője nagy örömmel fogadta a teszt sikerét.
"Összességében a művelet jelentős siker volt, bemutatta, hogy a teljes jármű visszatérése remekül fog működni" - nyilatkozta később. Carmack, a csináld magad rakéta üzletág úttörőjének neve nem véletlenül cseng sokak számára ismerősen, mivel ugyan arról az emberről van szó, aki a Doom és Quake játékok mögött állt, azaz az id Software alapítójáról, aki most önmaga finanszírozza űrvállalkozását.


Helikopter emelte fel az Armadillo rakétáját

Az Armadillo egy kis kutató-fejlesztő csapat, akik számítógép vezérelt hidrogén peroxid rakéta járműveken dolgoznak, figyelmüket egy X-díj osztályú jármű kifejlesztésre összpontosítva. A most hétvégén lezajlott próbaúton a csapat 273 kilogrammnyi - az utasoknak megfelelő tömegű - homokzsákot szíjazott be a jármű kabin részébe. A gép hátsó részét szintén terhelték, ami a hajtóművek és a tartalék visszatérő rendszer plusztömegét szimulálta. Egy helikopter emelte a magasba a járművet, majd a leszálló terület felett elengedte.


Az ejtőernyős ereszkedés közben

"Mindannyian visszafojtott lélegzettel figyeltük, amint elkezd zuhanni, azonban a fékezőernyő azonnal felfújódott és megkezdte a főejtőernyő kupolájának kihúzását. Kilenc másodperc kellett az elengedéstől a teljes kupola felfúvódásig. A kinyíláskor keletkezett lökés jelentéktelen volt, alig érte el a 2 g-t" - mondta Carmack. A nagy magasságú repülésekhez az Armadillo mérnökei a főejtőernyő kioldásakor 320 km/h sebességre számítanak a stabilizáló fékezőernyő alkalmazásával. "Ekkor a kezdeti lökés jóval nagyobb lesz" -tette hozzá.

A földet érés utáni vizsgálatkor kiderült, hogy a jármű törékeny orrkúpja eldeformálódott, összességében azonban a gép épségben ért földet, a kabinban elhelyezett homokzsákok egyike sem repedt meg. Miután a jármű visszatért az Armadillo Aerospace kapuin belülre megkezdték teljes átvizsgálását.


Az orr kissé károsodott földet érés közben

"Valószínűleg a kész jármű első néhány repüléséhez ezt a kabint fogjuk használni, azonban belekezdünk egy második generációs utasfülke szerkezeti fejlesztésébe is, ami magába foglalja a leszállások okozta erőhatások ellentételezésének javítását, valamint hasznosítjuk a mostani kabinból szerzett tapasztalatainkat" - nyilatkozta Carmack. A gyorsulási adatok 10 g-s gyorsulási csúcsokat mutattak az ejtőernyős leszállás alatt. Ez több mint kétszerese annak, amit korábban az egyenesen eső tesztek során mértek. "Ez még mindig elfogadható, bár fel-le pattogni a kabinban igencsak kegyetlen utazás lenne" - mondta Carmack.

A jármű szerkezetének egyes pontjain való változtatás javíthatja a billegésből adódó hatásokat. Az ejtőernyőkupola változtatásait is fontolgatják, csökkentendő a gép ereszkedés során látott ingadozását, tették hozzá a mérnökök.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2003. júl. 17. 23:02 | galéria | válasz | #37
Látom már akadt is egy önkéntes jelentkezőnk a Carmack expressre!
Mond csak a nevedet kedves sok csíkú barátom...

Na nem baj.

Pont egy ilyen daliás, agyilag túl fejlett kis fickóra van szükségünk.

Szállj be kérlek, vigyázni a buksira!

Ja, majd elfelejtettem, a jegy nem retúr. De ez bizonyára nem fog zavarni, addig is itt egy GBA megvan rajta a DOOMADVANCE. Jó szórakozást, csíííz!
gz8  
2003. júl. 17. 14:29 | galéria | válasz | #36
Nagyrabecsült mikro*** kollégánk valószínűleg egy olyan sulinetes kis surmó, aki elcsórta a takarítónőtől a számtechterem kulcsát, aztán a WC-ablakon bemászva és géphez jutva kiéli ostoba hajlamait. Ennyi :)

Doom a Holdon! YESSSS!
2003. júl. 14. 21:21 | válasz | #35
"Reklám."
???
Micsoda? Hogyössyes bevételeinek nagyobb részét egy (látszólag) reménytelen pénznyelő projectbe öli bele?
donpe  
2003. júl. 12. 16:44 | válasz | #34
Vagy inkább,szociális érzékenység...
f3rgie  
2003. júl. 12. 10:25 | válasz | #33
2003. júl. 11. 21:51 | válasz | #32
"Csak azt sajnálom,hogy a világ több mint fele éhezik, nyomorog,ő meg ilyen hasznos és rendkívül segítő célokra szórja el a pénzét..."

erre szokták mondani, hogy demagógia.
2003. júl. 11. 21:48 | válasz | #31
azt a rohadt életbe, Carmack még ebben a pillanatban is ott görnyed a doom3 fölött, de te már a sutba dobtad a progit, mert ráuntál. Kit tisztelhetünk benned?

uniq  
2003. júl. 11. 14:44 | válasz | #30
Érdekes, amikor egyesek egy kilopott alpha verzió - ami már a kikerülésekor is legalább fél éves volt -alapján vonnak le következtetéseket.
Poki  
2003. júl. 11. 12:34 | válasz | #29
NOLF2: azt láttam de valahogy nem estem padlóra tőle. A Doom3 minden részen veri, grafikailag tutti.
Poki  
2003. júl. 11. 12:33 | válasz | #28
Én nem tom te honnan szabadultál, de hivatalosan Doom3 még nem jelent meg, csak egy lopott demo verzió jutott ki a berkekből ami még elég kezdetleges állapotban van. Számolj azzal, hogy az már 1 éve volt legalább és azóta erősen optimalizálódhatott. Ha minden igaz akkor már október elején élvezhetjük a műreamekket. :)
2003. júl. 11. 11:16 | válasz | #27
A Doom3 egy unalmas fos. Szép a grafikája igen egy 2+GHz-s P4 + valami 60e ft-s videokártyával már fut is 20fps-sel úgy ahogy a beharangozó állóképeken látszott... Sokkal érdekesebb és tartalmasabb FPS-ek vannak már most pl. NOLF2. Karmak bekaphatja a hardvare gyártók faszát.
2003. júl. 11. 11:14 | válasz | #26
A repülő, meg a léghajóépítés kiment a divatból.
Sőt még a házibarkács autók is :)
Most az SK űrhajó a nyerő, azzal szerezhetsz hírnevet. Bár az "aljas" résztvevőktől kitelik, hogy szimplán "csak" érdekli őket az űr, és űrkutatás ...

Másrészt ha figyelitek a híreket, már majdnem minden versenyző többszörösét költötte rá, mint amennyi az X-díj nyereménye. NEM a pénzért csinálják, hanem a dicsőség miatt.
Na jó. Akinek meg sikerül, az hülyére keresheti vele magát :)
2003. júl. 10. 19:31 | válasz | #25
LYó is az, ha az ember megvalósítja az álmait. Halyrá.
NEXUS6  
2003. júl. 10. 18:36 | galéria | válasz | #24
Amúgy szép mutatvány lesz ez annak aki belelül.
Hát ugye elösször is fellőnek hat rád monjuk 2-5g pozitív túlterhelés, mert gondolom azért fekvőhelyzetben kell ezt végigcsinálni. Na de ha ez a jármű ebben a pozícióban (orral lefelé) jön vissza akkor szépen kiszalad az agyad az orrodon a negatív 5-10g-től, aztat ugyanis nem bírja olyan jól az ember. Hacsak nem szereled gyorsan át a fotelodat a pálya tetején a kabin aljáról a tetejére.
NEXUS6  
2003. júl. 10. 18:27 | galéria | válasz | #23
Én is akarok a zsebpénzemből!!!
Veszek is egy Columbia makettet a bótban, összeragasztom oszt kihajigálom a zerkéjről.
_  
2003. júl. 10. 18:22 | válasz | #22
Nem tudom, miert vagytok igy kiakadva. Van aki hajomodlleket epit, van aki vereres szemekkel guvad a monitorra szar FPS-eket jatszva :), van aki lerobbant oreg roncsokbol csinal gyonyoru veteran autokat es van aki urhajot akar epiteni a zsebpenzebol.
NEXUS6  
2003. júl. 10. 18:19 | galéria | válasz | #21
Egy pár hete, amikor egy másik cikk (a magyar X-díj pályázat elutasítása)kapcsán ellátogattam az Xprize.org-ra azt hittem csak egy druszája, de ezek szerint a Zisten maga nevezett be. Úgy tűnik viszont a Doom jobb előtanulmány ehhez a vállalkozáshoz, mint valami valóban új elven működő hajtómű kidolgozása. (lásd a magyar pályázat sorsát)
Így áttekíntve a jelentkezőket hát tényleg kb. hasonlóan fantáziadús pályázatok vannak, mint mondjúk a Kvék a maga kategóriájában (lényeg hogy használj minnél több tüzet a sikerhez!!! ;))))

Csak aztat nem értem ha a NASA inkább felhagyott az X-33 fejlesztésével, mondván még nincs megfelelő technológiai háttér az egylépcsős, rakéta elven működő űrjárművek kifejlesztéséhez, akkor hova ez a nagy lelkesedés?

De oda se neki Carmac bátyó, én neked drukkolok!!! Remélem a hasonlóan háj-end román ellenlábasodat azért legyőzöd!!!

(Bár igazság szerint az X-prize azért elég alacsonyra tette a mércét, nem egy űrrepülőgépet kell megépíteni, csak(?) föl kell lőni egy rakettát 100 km magasra kéccer egymás után. Végül is ezt a német V-2 is meg tudta volna csinálni ezelött 60 évvel, de hát ugye azt nem az újra felhasználhatóság védjegye alatt tervezték. ;))
depi  
2003. júl. 10. 18:13 | válasz | #20
Csak azt sajnálom,hogy a világ több mint fele éhezik, nyomorog,ő meg ilyen hasznos és rendkívül segítő célokra szórja el a pénzét...
sanyi  
2003. júl. 10. 16:38 | válasz | #19
Ha unatkozo milliomos lennek en is ijen faszsagokra koltenem a penzem
2003. júl. 10. 16:16 | válasz | #18
Ez legalább egy értelmes cél! Olcsón, új technológiák kísérletezésével (nem magyar ország xéves bevételének közeli összegekért), ki jutni a földnek csúfolt bolygóról, hogy végre emberi idő alatt eljuthassunk távoli bolygókra, (nem évekig utazgatni) + eljussanak oda, ahol még senki sem járt. :)

Idézet. ,,Id Software alapítójáról, aki most önmaga finanszírozza űrvállalkozását.”

Gondolom nem kényszeríti senki rá, befektethetné a pénzét, más (gyorsan) jövedelmezőbb projectekbe. De Carmack mester, több helyen is le akar valamit rakni az asztalra, nem csak a zsebét zöldhasúval tömni. (bár nem uccsó szempont)

GigaDoom
Kele  
2003. júl. 10. 16:12 | válasz | #17
Nem hiszem,hogy az ürturizmus olcsó lehet a közeljövőben.A Space Shuttle vagy az orosz rakták+ürkabin is több 100ezer alkatrészből állnak. Azrt annyiból mert a tartalékegysegeket is megháromszorozzák. A sok kütyű kell. A Carmack féle ürhajó és a többi ilyen proba olyan, mintha velorexel akarnál forma 1-en indulni. Meg lehet probálni és meg lehet halni...
2003. júl. 10. 15:51 | galéria | válasz | #16
Azt utálom, amikor egy sikeres amerikai azthiszi, hogy mindenhez ért... kontár. Maradjon inkább a hülye lövöldéinél.
2003. júl. 10. 15:09 | válasz | #15
Jó arc ez a srác, megunta a ferrarik gyűjtését é végre valami igazán érdekes (és ha összejön neki, történelmi) dologra szórja a pénzét. Ha az a bizonyos Billi fiú is ezt csinálná, már a marson is lehetne internet. :o)
2003. júl. 10. 14:32 | válasz | #14
"A nagy magasságú repülésekhez az Armadillo mérnökei a főejtőernyő kioldásakor 320 km/h sebességre számítanak a stabilizáló fékezőernyő alkalmazásával."
Szerintem ők is így gondolják.
sajt  
2003. júl. 10. 14:10 | válasz | #13
hello Emu :DDD
Emu  
2003. júl. 10. 13:40 | válasz | #12
Carmack inkabb maradjon jatekok tervezesenek penzelesenel. Az jobban all neki...
2003. júl. 10. 13:23 | válasz | #11
Monnyuk az is tény, ha valami az űrből tér vissza, akkor az nem akkora sebességgel teszi, mintha egy helikopterről dobnák le.
SZVSZ kb. 100000* gyorsabban fog érkezni, a surlódási hőről nem is beszélve...
2003. júl. 10. 12:05 | válasz | #10
"Kidobtak egy fémdobozt egy helikopterből ami ejtőernyővel ereszkedett le a földre."
Ööö. Nem azt tesztelték, hogy működik e az ernyő, avagy kinyilik jól és időben lassítja a kabint?
Most ezzel mi a baj? Ez is a tesztelés része.
Cat  
2003. júl. 10. 11:24 | galéria | válasz | #9
hát, ja, én se hittem el hogy ez tényleg carmack
de a honlapon - ha vetted rá a fáradtságot és megnézted, mielőtt fikázol - tényleg idsoftware.com os email van megadva több kontaktnál, illetve az xprize.org on is van rájuk link, illetve fotók
az egyiken carmack feje is látható, egy csoportképen

nomeg ha akkora kamu lenne, minek, elég drága hozzá, ezer dollár a nevezési dij a honlap szerint, illetve helikopterbérléstől kezdve azt a fémdobozt is meg kell csinálni
minek?
homér  
2003. júl. 10. 11:17 | válasz | #8
Nekem valahogy kicsit kamu szaga van a dolognak.
Mi is történt?
Kidobtak egy fémdobozt egy helikopterből ami ejtőernyővel ereszkedett le a földre. Ehhez szükségtelen teszteket végezni, ez igen pontosan számítható. Valamint homokzsákokkal modellezték az utasokat? -itt a cikk kezd komédiábí torkollani.
Nem repedt ki egy sem, bravó! -indulhat az űrtúrizmus.
2003. júl. 10. 09:39 | válasz | #7
Kicsit tébolyult szegény de ha ez teccik nek de ha meghal a szeleme támogatni fogja a Doom 4 biztos :D
Billi  
2003. júl. 10. 08:16 | válasz | #6
Inkább maradjon meg a Graf motorok tervezésénél :-))
Az jobban megy neki :-)
gonosz  
2003. júl. 10. 07:47 | válasz | #5
En azt remelem hogy nem csak homokzsakkal tesztelnek. Az ok hogy nem repedtek fel de szerintem az ember bore konnyebben reped mint a homokzsak ;) Az autok tesztelesenel csinaltak nagyon korrekt szenzoros babukat, kb hasonlo erohatasoktol serulnek mint az emberek, es kozben monitorozzak az erohatasokat. Itt is vmi ilyesmit kene. Na megeresztek egy hivast Johnny-cimboramnak :)
2003. júl. 10. 03:35 | válasz | #4
Remelem szemelyesen nem teszteli majd a jarmuveket mert akkor lottek a Doom4nek :)
b  
2003. júl. 10. 01:31 | válasz | #3
szó mi szó, elég nehéz erről fasziról elfogultság nélkül beszélni.

habár én tagadom, hogy a isten földi helytartója lenne. azt máshol kell keresni. :)
Rephyx  
2003. júl. 10. 01:20 | válasz | #2
Azert az urhajos tema szerintem erdekesebb, es tobbre is megyunk vele :)
2003. júl. 10. 00:55 | válasz | #1
Reméljük több időt szentel majd az újabb grafikus motornak.