![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Végre felszállt az idei utolsó Mars-expedíció
2003. július 8. 09:38, kedd
Nem volt könnyű "szülés" a NASA második marsjárójának fellövése, hiszen már ötször halasztották el a rajtot különböző technikai és időjárási problémák miatt. Az Opportunity a floridai Cape Canaveral légikikötőből vágott neki hat hónapos útjának helyi idő szerint 23 óra 18 perckor.
![]() A Delta II felszállása Cape Canaveralból, orrában a Rover-B-vel Az Opportunity három hónapon át fogja bebarangolni a Mars sziklás felszínét. Ikertestvére, mely közel egy hónappal korábban, június 10-én indult útnak már több mint másodpercenkénti 30 kilométeres sebességgel repül a vörös bolygó irányába, míg az európai Mars Express nyolc napos előnyével jelenleg már 10 millió kilométerre távolodott el a Földtől. A hátvédet a japán Nozomi űrszonda képviseli, mely két hete merített némi löketet a Föld gravitációjából. Mindegyik szonda, beleértve az Opportunity-t is 2004 januárjának első néhány hetében érkezik meg célpontjához. ![]() ![]() A Mars Exploration Rover a laboratóriumban és a Mars felszínén ábrázolva Az iker marsjárók robot-geológusként fognak tevékenykedni. Felderítő útjukon naponta 40 métert tesznek meg, érdekes kőzetek és talajminták után kutatva. Mindkét gépet egy nagy látószögű kamerával, valamit egy, a kőzetekről közeli felvételeket készítő kamerával látták el, továbbá egy fúróegység is található a felszerelés között. A két amerikai egység olyan kémiai jeleket keres, ami megerősíti az állandó víz jelenlétét a hajdani bolygó felszínen. Amint azt már korábban is írtuk, az Opportunity a Meridiani Plánumot célozta meg, mely szürke hematitban gazdag, egy olyan ásványban, ami általában nedves környezetben alakul ki. A Spirit a Gusev kráter felé tart, amiről feltételezik, hogy egykor egy hatalmas tavat rejthetett. ![]() A Mars Exploration Rover B behelyezése az orrszerkezetbe Eddig csak három NASA egységnek sikerült leszállnia a Marsra: a két Viking leszállóegységnek 1976-ban és a Mars Pathfindernek. Akárcsak a Pathfinder expedíció, a mostani marsjárók is ejtőernyővel kísérlik meg a leszállást, a földet érést gázzal töltött zsákokkal próbálják meg zökkenőmentésebbé tenni. Időközben befejeződtek a Mars Express fedélzetén utazó Beagle 2 ellenőrző munkálatai is. Sikeresen letesztelték a gépet, feltöltötték a szükséges szoftvereket és bizonyos alkotóelemeket be-, illetve kikapcsoltak. A Mars Express most kezdi meg igazi bolygóközi utazását, műszereit kikapcsolják és az űrjármű úgy nevezett hibernációs módba kapcsol. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.2017-re egymilliárd felett az LTE Piaci elemzők az évtized második felére jósolják az LTE technológia széleskörű elterjedését, amely az elődökhöz képest sokkal gyorsabban megy majd végbe.Windows 8 - búcsúzik az AeroÚgy tűnik, hogy az eddig hittnél sokkal nagyobb mértékű vizuális változások lesznek a Microsoft legújabb operációs rendszerében.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|