Továbbra is azonosítatlan a tengeri óriás
2003. július 4. 13:05, péntek
A chileiek, akik a napokban egy hatalmas zselés hústömeget találtak egy távoli csendes-óceáni tengerpartra sodródva, szeretnének külföldi tudósoknak mintákat küldeni a különös tengeri lényből, hogy kiderítsék egy ritka óriáspolipról vagy egy bálna tetemről van-e szó.

Hirdetés

A tudósokat zavarba ejtette a 12 méter hosszú szürke, zselés tömeg, amit először egy hete pillantottak meg Puerto Mott közelében, a fővárostól, Santiagótól 1000 kilométerre, déli irányban. A hatalmas tömeg egy irdatlan méretű medúza is lehet, melynek hossza egy buszéval vetekedik. Ezek az óriás tengeri lények több száz méteres mélységben élnek, de a felszínre csak az elpusztult egyedek emelkednek. Az ismeretlen példány, ami továbbra is a parton található, úgy néz ki, mint egy hatalmas, fodros, nyálkás gumidarab, alakja pedig egy szétlapított elefántra emlékeztet.


Múlt vasárnap egy bálnavédő csoport látogatta meg a helyszínt, akik azt gondolták, hogy egy partra sodródott bálnáról lehet szó, azonban a látottak alapján gyorsan levonták a következtetést, hogy egy gerinctelen lénnyel állnak szemben, majd nemzetközi szakértőkhöz fordultak segítségért. Azóta több elmélet is napvilágot látott, volt aki szerint egy ritka óriáspolip a szerencsétlenül járt áldozat, mely egyes területeken a "Bermuda Folt" néven tartotta rettegésben a halászokat, míg a szkeptikusok szerint csupán egy bálnazsír darabot vetett partra a víz.

Olasz és francia zoológusok szerint a chilei felfedezés megegyezik annak a bizarr példánynak a leírásával, melyet 1896-ban találtak Floridában, és abban az időben az egyik tudós "octopus giganteus" névre keresztelte. Mások vitatják ezt a következtetést.


"Igyekszünk szétküldeni a mintákat különböző laboratóriumoknak" - mondta Elsa Cabrera, a Bálnavédő Központ igazgatója. Cabrerát és munkatársait elárasztják a világ szinte minden pontjáról érkező hívások, melyben az emberek szeretnének minél többet megtudni a hatalmas "pacáról", vagy éppen a segítségüket ajánlják fel. A Központ előreláthatólag a jövő héten küld mintákat az Egyesült Államokba, Franciaországba és Olaszországba.


"Nagyon elégedettek vagyunk a felfedezéssel, amiért ekkora érdeklődést váltott ki nemzetközi szinten" - mondta Cabrera. A DNS-analízis lenne a legjobb módszer az azonosításhoz, azonban az alulfizetett chilei kutatók szerint az eddigi minták elégtelenek voltak, így újabbakra lenne szükség.

"Ez egy rendkívül fontos felfedezés lehet a tudomány számára. Le kell mennünk oda, amilyen gyorsan csak lehet, hogy ne veszítsük el a példányt" - magyarázta Sergio Letelier, a Sanitagói Nemzeti Történelmi Múzeum kutatója. "Azonban még buszra sincs pénzünk, nemhogy repülőjegyre. Ez szánalmas" - tette hozzá.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. dec. 22. 21:37 | válasz | #36
Idéznék 1 reszinkronizált filmből:
" Kiazmiaz?? Fujde csunya vagy te.."
(Radio C. hallhatatlan műve.. K. Szmeagol)
2005. dec. 20. 15:29 | válasz | #35
Kiváncsi lennék erre a pacára
Samli  
2003. júl. 14. 11:34 | válasz | #34
LOL LAzarus_ ;))
"mászkálók"? ;)))
Randal, és kedves fikapajtásai, hat Nektek semmi humorerzeketek nincs?!
hlud  
2003. júl. 10. 18:17 | válasz | #33
vagy nyarlathotep a kúszó káosz szundikál a parton :-)
2003. júl. 08. 12:47 | válasz | #32
Vagy csak Tchulhu bácsi vedlik, mielött feljönne a felszínre büntetni a világot ;)
JOHA  
2003. júl. 08. 12:30 | válasz | #31
Ez egy megnyúzott elefánt...
hlud  
2003. júl. 07. 15:40 | válasz | #30
nem tudom mi ebben olyan különleges. nem is olyan nagy és egyértelműen polip alakú.
tehát valószínűleg egy kissé elhízott "mezei" polip volt fénykorában.
1  
2003. júl. 07. 12:11 | válasz | #29
Ez egy polip amit szétkúrt egy bálna...
2003. júl. 06. 16:28 | válasz | #28
hullajo:ĐĐĐĐĐ[ĐĐĐ pikaccsu-zabalo szomorce-ajku lopatkobalna-delfin-cs*cs-bimbo:Đ
2003. júl. 06. 16:26 | válasz | #27
asszem volt, valamikor a 60as evekben ha yol tudom
2003. júl. 06. 14:09 | válasz | #26
Nem is kell, a föld alatt csak gusztustalan nyálkás mászkálók vannak
2003. júl. 06. 12:41 | válasz | #25
Azon gondolkozom hogy volt már emberi robot a Marianna árok alján ? Már megyünk ki a világűrbe de még azt se tudjuk mi van a földön...
HiperG  
2003. júl. 06. 07:19 | válasz | #24
2003. júl. 06. 00:24 | válasz | #23
Talan azert, mert akkora mint egy busz :)
Valdy  
2003. júl. 06. 00:03 | válasz | #22
Nem elöször fordult elö hogy eddig ismeretlen állatokat sodor partra a víz. Rendszeresen elöfordulnak. Nemtom most ez miért kapott nagyobb nyilvánosságot.
2003. júl. 05. 19:57 | válasz | #21
hm... talan Kooncz kicsit oszinte hangulataban volt, amikor az Osellenseget irta... vagy Stephen King, mikor a Masszat irta..:) Mindenesetre nalunk a Sharaq-on mikor mind a ket hold egyszerre van telt fazisban, ezek fel szoktak jonni a Gorgoria-tenger fole, es egeszen a szarazfoldig ki szoktak repulni:))
2003. júl. 05. 15:32 | válasz | #20
Akkor mar csak az a kerdes hogy kinek adjuk meg az elojogot hogy szelektaljon. Neked vagy nekem? Mert az a nem mindegy, ugye. Ha megvalositjak kesz is a diktatura.
Randal  
2003. júl. 05. 13:57 | galéria | válasz | #19
Hmm, ilyet sehol se olvastam.
Inkább mindenki azon gondolkozik, hogy mi lehet ez, és ha kiderítik az egy lépés lesz megint a tudományban.
Ennyi.

Miért kell ilyen érdekes dolgokat ilyen agyatlan pofázásokkal elbaszni.
Komolyan mondom, ti jófejeknek érzitek magatokat ha mindenből viccet csináltok?
Nem vagytok viccesek, egyáltalán nem.
2003. júl. 05. 11:18 | válasz | #18
Asse tuggyák miaz és má rémíszgetik az embereket: Hú vigyászni kel mer elkap!
Mice  
2003. júl. 05. 11:00 | válasz | #17
(#16)
Nem feltétlenül szükséges jobbat írnia.

(#3)
Szerintem ha már egyszer a supergameznek is felrójuk, hogy válogassa meg a híreit, akkor az a minimum, hogy a felhasználói hozzászólásokat is csak szelektálás után publikáljuk.
2003. júl. 05. 03:49 | válasz | #16
Irj jobbat ha tudsz. Vagy nyomas valamelyik 3. vilagbeli orszagba, segits az emberisegnek ha mar ilyen erzekeny vagy. Biztos vagyok benne hogy szivesen vesznek minden segitseget, ha masnak nem hat taplaleknak jo leszel, a szomaliai ehezok biztos nem valogatnak :) (kulonben mar reg ehenhaltak volna es nem foglalnak a hirekben a helyet a korrupt politikusok meg a bush es bin laden fele onjelolt istenek elol :) )
2003. júl. 05. 02:29 | válasz | #14
ez egy Pokemon.
m4lter  
2003. júl. 05. 02:24 | válasz | #13
Te nemtartod magad embernek?
Csudri  
2003. júl. 05. 02:18 | galéria | válasz | #12
Tudtam, hogy előbb vagy utóbb kinyílik az a rohadt írisz a csillagkapun, amit az óceán aljára rejtettem és valami átjön rajta! Máskor nem lehetek ennyire felelőtlen! :)
2003. júl. 04. 22:11 | válasz | #11
Ez egy Xenor. Soha sem tudja meg az emberiség mi ez. Túl kevesek vagytok. Még 500 év...
2003. júl. 04. 19:12 | válasz | #10
Szarjátok már le. Ez fórum.
2003. júl. 04. 17:48 | válasz | #9
Kegyetlen szar szöveg.
cold  
2003. júl. 04. 16:12 | válasz | #8
A múltkor csúnyán megfáztam, és amikor az óceán felett repültünk tüsszentettem egy nagyot... Nem gondoltam volna, hogy ekora ügy lesz belőle...;-)
Tpe  
2003. júl. 04. 16:10 | válasz | #7
Jó sok halászlé lenne belőle. ;)
Gabest  
2003. júl. 04. 16:07 | válasz | #6
Háromlépcsős bocsánatkérést Nemértem cipogójára, most!
KM  
2003. júl. 04. 15:50 | válasz | #5
2003. júl. 04. 15:33 | válasz | #4
Nem vicces.
Nem értem egyes embereknek miért kel világ eszét vagy lelkiismeretét játszani és cinikus, kommenteket gyártani.
2003. júl. 04. 14:34 | válasz | #3
Szerintem az ordogi Osama Bin Laden, vagy esetleg Saddam Husszein USA ellenes akciojarol van szo mar megint. Megneztek a Godzillat, es hamarosan ilyen klonozott szornyetegek fogjak megtamadni az USA keleti- es nyugati partjait. A WTC utan a Szabadsag szobornak is lottek :)
De Bush, a nemzet diszpeldanya mar tudja a megoldast: Bombazzuk le Irakot! Vagyis azt mar lebombaztak, de sebaj, van meg eleg 3. vilagbeli orszag. Vagyis: Bombazzuk le Irant!
Nem lehet hogy az amerikai emberek agyat talaltak meg, ami nehany eve megunva a semmittevest a csatornarendszeren a gazdaik fejebol az oceanba vandorolt? :)
kev  
2003. júl. 04. 14:33 | válasz | #2
Ceteken(a bálnák húsevő rokonai) találtak hosszú sebhelyeket, amelyet a mélyben élő - eddig még nem látott -, óriás tintahal,polip vagy medusa okozhatott.Évszázadok óta szólnak a történetek óriás tengeri szörnyekről. Most találtak egyet. Sok minden lehet az óceánok, tengerek mélyén amiről még fogalmunk sincs.

MaSzKa  
2003. júl. 04. 13:12 | galéria | válasz | #1
.-?: