Hatékonyabb rakétákat ígér a szitakötő-trükk
2003. július 4. 19:01, péntek
A légelhárító rakéták egy jövőbeli generációja elől jóval nehezebb lesz a kitérés, egy szitakötők által inspirált irányító rendszernek köszönhetően. A rakéták egy úgynevezett mozgásálcázó stratégiát fognak utánozni, melyet a ragadozó rovarok zsákmányaik megtévesztésére használnak, melyek ennek hatására úgy látják, hogy a vadászó fél egy helyben áll.

Hirdetés

A technikát alkalmazó rovarok úgy közelítik meg az áldozatot, hogy az mozdulatlannak látja a támadót, valójában viszont egyre közelebb kerül hozzá. Ezt úgy érik el, hogy a környezet egy fix pontja és az áldozat között pozícionálják magukat. Hosszú ideje gyanítják, hogy a hím szitakötők és más repülő rovarok is alkalmazzák ezt a módszert légi harcaikban, amit nemrégen be is bizonyítottak.

Akiko Mizutani és Mandayam Srinivasan, a Canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem tudósai videokamerák segítségével megfigyeltek két hadakozó szitakötőt és kidolgozták támadásaiknál alkalmazott röppályáikat. Rájöttek, a rovarok valóban úgy igazgatják repülési útvonalaikat, hogy mozdulatlannak tűnjenek. Ezen felbuzdulva két brit biológus, Andrew Anderson és Peter McOwan bebizonyították, hogy az emberek is bedőlnek ugyanennek a trükknek. Az elvet egy számítógépes hadijáték rakétáinak átprogramozásával próbálták ki, melyeken a mozgásálcázás stratégiáját alkalmazták. Ezután a játékosoknak meg kellett próbálni lelőni a rájuk irányított rakétákat.


Elfogó rakéta - a fegyver a jövőbeli pozíció felé halad


Hőkövető rakéta - a fegyver egyszerűen követi a célt, így könnyen észlelhető


Mozgásálcázás - a fegyver mindig az indítási pozicíóval szemben áll, állónak látszik, ezért nehéz észlelni

Anderson és McOwen összehasonlította a mozgó álcázással ellátott rakéták teljesítményét az elfogó rakétákéval, melyek a célrepülőgép becsült helyét célozzák meg, és a hőkövető rakétákéval. Az eredmények azt mutatják, hogy az álcázott rakéták sokkal közelebb kerültek a célpontokhoz, mint jelenlegi társaik, mielőtt lelőtték volna őket. Ami lenyűgöző, mondja Anderson, az hogy ezek az összetett röppályák kidolgozhatók egy neurális hálózati számítógépprogrammal, ami csupán a célpont a rakéta szemszögéből látott mozgásán alapul. Nincs szükség érzékelőkre, hogy kövessék a fix pontot.

"Egy rendszer felkészíthető hogy megbecsülje a célpont viszonylagos helyzetét, anélkül hogy 360 fokos látószöget adnánk neki" - magyarázta Anderson. A kutatók a neurális hálózatot a kiszemelt célpontjukat támadó szitakötőkről készült videofelvételekből kinyert adatokkal látták el. Folyamatos futtatások hatására a program egyre jobban és jobban idomult a megfelelő röppálya követéséhez" - tette hozzá McOwan. Végül a hálózat képes volt a támadó rakéta irányítására kizárólag a célpont viszonylagos mozgása alapján.

"Ha egyszer a hálózatot sikerül felkészítenünk, onnan már tudja a dolgát" – mondta Anderson, aki szerint a mozgásálcázás különösen akkor működhet hatékonyan, amikor több rakétát vetnek be egyidejűleg. "Ha több rakétát küldünk ugyanazzal a mozgásálcázó röppályával, akkor csak a legelsőt észleli a radar vagy az infravörös érzékelő. Azt azonban soha nem fogja megtudni hány rakéta követi az elsőt."

A technika megtévesztheti a hőérzékelőket is. Egy rakéta a célponttól kis távolságban leválaszthatja és felrobbanthatja a hátsó fokozatát, infravörös sugárzást hozva létre. Ezután a rakéta megmaradt része folytatja mozgásálcázó pályáját a háttérzajban, ami gyakorlatilag megvakítja a hőérzékelőket. McOwan elmondása szerint a brit Védelmi Minisztérium érdeklődését fejezte ki a technika iránt, illetve a számítógépes játékgyártók figyelmét is felkeltheti az eljárás.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sunyi  
2003. júl. 17. 00:09 | válasz | #20
Szerintem is holt ötlet, mert ha jól tudom a rakétákba már csak a méretükből kifolyólag sem fér sok üzemanyag, szal ha eddig tudtak repülni 10 percet, akkor most oldalazó mozgás közben ez egy normál rakétával mennyire fog lecsökkenni?
A jövő légvédelme szerintem is inkább a lézeres technikáké lesz.
2003. júl. 08. 11:42 | válasz | #19
Az új rakétákra a szitakötő szárnyait is felszerelik :)
Egyébként szerintem Az orron és a farkon elhejezett azonos irányba kitérített kormányfelületekkel megoldható.
hlud  
2003. júl. 07. 14:51 | válasz | #18
én csak azt nem értem, hogyan halad a rakéta oldalra miközben az orra a gép felé néz. vagy ha oldalt is vannak rajta fúvókák, akkor a gép meg a lángcsóvát érzékeli mozgásnak, nem?
2003. júl. 07. 09:09 | válasz | #17
Mi a szép az egészben? Hogy van mit tanulnunk egy szitakötőtől is
2003. júl. 06. 17:58 | válasz | #16
hehe ez mar elavult technika kisbaratom, a modern raketakat ezzel mar nem lehet atverni, ezek ugyanis kepesek erzekelni a hirtelen sebessegvaltozast, es ezzel kiszurni a hamis celt

:-)
2003. júl. 06. 16:22 | válasz | #15
ahejett, hogy ezek a barmok inkabb az urkutatast tamogatnak... ha nem rajzik ki az emberiseg, akkor stagnalo-hanyatlo tarsadalomma valunk...
2003. júl. 06. 16:19 | válasz | #14
radar? hehehe:)) egy alufoliaba csomagolt kis magnessel meg lehet am szivatni a radart:)) ugyanis a magnes polarizalja, az alufolia meg szanaszejjel szorja az elektromagneses hullamokat.... egy amcsi bennfentestol tudom:D azonkivul ott az a titokzatos fekete festek, ami meg el is nyeli a radarhullamokat
2003. júl. 06. 01:51 | válasz | #13
Mind1... az usa megmutatja hogy ez jo, es majd kiprobaljak jovore mondjuk iranban....
2003. júl. 05. 23:54 | válasz | #12
Ez margaság. Elméletileg lehetséges látszólag ugyan abban a pozícióban tartani a rakétát. Gyakorlatilag ez rengeteg energiatöbbletet igényelne. Ráadásul a hatógázok nyomait továbbra sem lehet eltüntetni.
2003. júl. 05. 22:53 | válasz | #11
Ez tiszta baromsag, nem a pilotak skubizzak a raketakat hanem a radar. Azt meg ezzel a trukkel nemigen lehet atverni...
NEXUS6  
2003. júl. 05. 16:49 | galéria | válasz | #10
Bocsi, szerintem itt nem arról van szó, hogy rakéta helyett lézer v mifene.
Elösször is a légvédelmi lézer rendszerek (földi v légi) első generációját sem telepítették. Amíg ebből igazán használható, a többi fegyverrel is "kompatibilis" rendszer lesz az min. 10 years.
A lézer akkor sem lesz önmagában alkalmazható, mivel pl csak egyenes vonalban terjed, ergó nagy távolságú kis magasságú célok lekűzdésére a földi rendszer soha nem lesz képes (A föld felszín általában hegyes-dombos, meg görbül legalább is egy Kolombusz nevű stratégának 500 éve ez volt az alapfeltevése). A légi telepítésű más tészta, de az egyelőre nem valami x-szárnyas madaron, hanem egy dzsambón kapott helyet.
Na de erre itt ez a kis szoftver, igaz van "némi" hardver igénye is. (Neurális számítógép? látott már valaki ilyet, működés közben? Ja elfelejtettem: most mutatják be a T3-at!) Szóval ha veszünk némi hárdvert occsóért, márpedig ha a katonaság 100 000 000 db-ot megrendel akkor azért bárminnek le tud menni az ára, meg instaláljuk ezt a kis warezt akkor kapunk egy egész faszántos kis rakétát, ami bármilyen ember vezette járművet levesz. Szóval nem azt modják, hogy a mai rendszerek helyett, hanem hogy azokkal kell ezt a kis patchet alkalmazni.
C  
2003. júl. 05. 15:28 | válasz | #9
Nah jah..igy is lehet latni...
De akkor megkerdeznem: "Ti abban a hiszemben vagytok, hogy a mai legvedelmi fegyverrendszerek egy az egyben kinetikus elven rombolnak?" ...Hat nem..repesz (jo ez is kinetikus, de nem egeszen egy "nyilvesszo" elv, egy robbanas veti szet a repesztartalyt..), illetve mar vannak elektronikai "benito" ezkozok is, ugy legvedelem es ugy csapasmero fegyverrendszerek kozott..
Tehat ahova ki akarok lyukadni az az, hogy "ez nem a jedi lovag 100. epizodja lesz!", hogy a lezernyalab jol szetvagja majd a celobjektumot! Hanem mar manapsag is olyan lezerekkel kiserleteznek ami molekula szintre bontja a celt, ergo felrobban , vagy megbenitja az elektronikat, minek kovetkezteben lezuhan a gep, es nem feltetlen "kell" a totalis pusztitas! Boven eleg ha a gep a feladatat nem tudja vegrehajtani, a pilota katapultal...
Masik meg hogy annak lezernek aztan lehet keramiat meg tukrot(LOL) ele rakni ami az atomokat rombolja szet....
2003. júl. 05. 14:57 | galéria | válasz | #8
az 'erővel' fogják lerántani az ellenséges gépeket
2003. júl. 05. 12:46 | válasz | #7
utálom a fegyverkezést
2003. júl. 05. 02:42 | válasz | #5
Lézer? Tükör aztán csáo. Hajadra kenheted.
Sőt! Vissza is üthet majd a dolog. :))
2003. júl. 05. 01:38 | válasz | #4
A Lézer szart sem ér, ha elterjed majd tesznek kerámia páncélt a repülőkre.
C  
2003. júl. 04. 22:16 | válasz | #3
Hulyeseg az egesz...
Ennel sokkal olcsobb lesz a lezeres elven (mar mukodo, proto) mukodo legvedelem...trippla akora hatotav, 3x kisebb koltsegek, 3x kisebb az egesz berendezes..stb..nem a raketake a jovo a modern legvedelemben.
(..es ahlkan jegyzem meg hogy az eletben (!nem elmeletben!) a celobjektumok sebesege akar elerheti a 2-3 mach-ot is, mig ehhez igazodva a fold-levego (SA) fegyverrendszerek raketainak sebesege a 4-7 mach kozott mozog...igy kezdhettem volna halkan azzal is, hogy "Lofaszt! Igyse-ugyse latja a feleje kozeledo raketat"...nem veletlenul van a besugarzasjelzo....dehat az elgondolas nem rossz...viszont en csak maximum a kozel legiharcnal latom "ertelmet"..bar az meg aztan a mai legi harctechnikaknal es legi hadviselesnel a legritkabb esemeny...(mindamellett gyakoroljak, mert meg a mostani modern nagyhatavolsagu AA fegyverzeteknel, es alkalmazasuknal is elofordulhat egy-egy ilyen "eles" szituacio...))
Reggel  
2003. júl. 04. 20:11 | válasz | #2
A következő trükk pedig az lesz, hogy megvizsgálják, hogy a szitakötők ellenfelei(zsákmányai) milyen módon védekeznek a szitakötővel szemben, és ezt a technikát beépítik a következő generácíós repülőgépekbe, hogy elkerüljék a rakétákat.
Peace
2003. júl. 04. 19:18 | válasz | #1
jó kis kiegészító korrekciós hajtóm?vek kellenek egy ilyen mozgáshoz.