Jönnek a high-tech karórák
2003. június 25. 00:09, szerda
Az elmúlt héten megrendezett CeBIT America kiállításon több gyártó is bemutatta high-tech karóráit, mely gyártók közül talán a Palmsource számított a legnagyobb névnek.

Hirdetés

A Palm cég elsősorban szoftverek fejlesztésével foglalkozó részlege a New York-i rendezvényen mutatta be azt a Wrist PDA névre keresztelt karóra kéziszámítógépet, mely a cég ígéretei szerint napokon-heteken belül világszerte megvásárolható lesz. Chris Dunphy, a vállalat egyik munkatársa elmondta, hogy a Fossil céggel közösen kifejlesztett Wrist PDA várhatóan elsősorban a férfiak körében lesz népszerű, ugyanis a szerkezet egyszerűen túl nagy méretekkel rendelkezik ahhoz, hogy jól mutasson egy kecses női karon.


A Palm OS 4.1 operációs rendszerre épülő karóra kéziszámítógép "lelke" nem más, mint egy 33 MHz-es működési frekvenciával rendelkező Dragonball processzor, valamint 2 MB memória. A speciális karóra 160 x 160 pixeles felbontású kijelzőt kapott, ami első hallásra korántsem nevezhető rossznak, azonban elmondások szerint a LCD leolvasása komoly nehézségekbe ütközik, ha egyszerre túl sok adatot jelenít meg az eszköz. A karóra kezelését egyébként egy parányi ceruzával lehet megoldani, mely alaphelyzetben észrevétlenül az óraszíjban lakozik. A Wrist PDA három különböző változatban, 275-295 dolláros áron lesz megvásárolható: lesz egy fémszínű alapmodell, egy barna bőrszíjas kivitel, illetve egy sportos verzió. A Palmsource újdonsága egyébként egyes internetes boltokban egy ideje már kapható, és az eladási mutatók állítólag megfelelnek a várakozásoknak.


Ugyancsak a CeBIT Americán mutatkozott be a Xonix cég Mega Memory Watch nevezetű karóra újdonsága, melynek érdekessége nem más, mint hogy nagy méretű integrált memóriával rendelkezik, és külső megjelenését illetően nem sokban különbözik a teljesen hagyományos karóráktól. A leginkább a közelmúltban bejelentett Laks Memory Watch-hoz hasonló, USB interfészes Mega Memory Watch az ígéretek szerint napokon belül meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban, még pedig 32, 64, 128, illetve 256 MB memóriával ellátott kivitelekben. Noha a gyártó egyelőre nem jelölte meg a hordozható memóriaként funkcionáló új órák árait, egyes források szerint kiszereléstől függően 50-100 dollárt kell majd fizetni értük.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Aquli  
2003. jún. 26. 01:28 | galéria | válasz | #9
Hat lehet van akinek tetszik, de en valszleg nem vennek ilyet sose. Ez mar tenyleg tul kicsi.
Egy palmtop még elmegy, vagy egy nokia communicator is, de ez, hááát...
2003. jún. 25. 22:40 | válasz | #8
Töri évszámokat bele a 75 éves tanárok úgyis elakadtak a pobeda óránál:)
2003. jún. 25. 19:47 | válasz | #7
amiota wan a mobilomon idokijelzos kepernyovedo, azota mindig tom az idot, de szerintem egy ilyen ora baromi tokos...

lehet vele egyetemen puskazni, bar furcsa lesz a tanarnak, hogy ar orara "firkalsz"
relaks   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2003. jún. 25. 07:35 | galéria | válasz | #6
Azé én inkább rávizslatok a csuklómra, minthogy kutassak a telóm után. Ennek a hájteknek meg csak akkor látom értelmét, ha az órádnak beállíthatod a képernyőjét, és nem egy hülye dizájner agymenéséről kell kitalálnod a pontos időt.
2003. jún. 24. 21:29 | válasz | #5
4 nap www.fossil.com
Billi  
2003. jún. 24. 19:58 | válasz | #4
Érdekelne engem, hogy mennyi időt birnak ki ellemcsere vagy aku ujratöltés nélkül :-)
Mert én ugyan nem fogok ilyet venni, de az is biztos, hogy 2 hetene nem akarok ilyen marhaságokal bibelődni.
Inkább veszek egy mezei órát és 2 évig nincs vele energiaprobléma, erről jelen esetben nem vagyok meggyőződve :-)
2003. jún. 24. 15:45 | válasz | #3
azert a pda-kat ezek a smartphone-ok eleg lassan fogjak kiloni...
2003. jún. 24. 14:24 | galéria | válasz | #2
ma az ora eszköz hogy megtudd az időt! és jól mutat! szal úgy válassz óra eszközt hogy jól mutasson és tudja a pontos időt.... ez a 2 szempont létezik persze szvsz fontosabb az idő mint az hogy hogy mutat az óra.

mióta a mobilok elterjedtek csak james bond használ órát de ő se a pontos idő miatt
2003. jún. 24. 14:20 | válasz | #1
A "high-tech" mobiltelefonok (vagy masneven smartphone-ok :) ) mar azelott kilottek ezeket az orakat hogy egyaltalan kepesek lettek volna elterjedni. Ma az ora: ekszer. Kiveve persze az ostobabb tizeneveseket :)
A tobbire ott a 3650 meg a p800, amik a PDAkat is kiolik lassan. MEGHALT A KIRALY, ELJEN A KIRALY! :)