Nincs helyük a nőknek az űrben
2003. június 24. 21:10, kedd
Négy évtizeddel ezelőtt küldte fel az egykori Szovjetunió az első nőt a világűrbe, azóta azonban mellőzik őket a férfiak uralta űrprogramban, állítják hajdani és jelenlegi kozmonauták.

Valentyina Tyereskova, aki 1963. június 16-án kezdte meg 70 órás és 41 perces űrutazását, a szovjetek szocialista ideológiájának felsőbbrendűségét volt hivatott bemutatni. Az Egyesült Államok csak 20 évvel később követte az oroszokat, amikor Sally Ride egy űrsikló fedélzetére kapott bebocsátást. Azonban az oroszok hőse egy interjúban hangot adott panaszainak, mely szerint esélyt sem kapott egy második utazásra.


Sally Ride az Apollo 13 parancsnoka, James Lovell mellett. Ride volt az első amerikai nő az űrben, és egyike annak a négy űrhajósnak, aki tagja lett az Űrhajós Hírességek Csarnokának

"Minden tiltakozásom és érvelésem ellenére eltiltottak a repüléstől" - nyilatkozott Tyereskova az orosz Ogonyok hetilapnak. "Az első alkalom után elszánt voltam, hogy visszatérek a világűrbe, azonban nem így történt."

Tyereskova után az oroszok a mai napig két nőt küldtek az űrbe, Szvetlana Szavijackaját 1982-ben, majd Jelena Kondakovát, aki az első hosszú távú űrrepülést hajtotta végre a gyengébb nem képviseletében 1994-95-ben. Az orosz űrtestületben jelenleg egyetlen női kozmonauta szerénykedik, Nagyezsda Kuzselnaja, aki mindeddig még nem jutott ki a csillagvárosból, bár már jó ideje rendelkezik a megfelelő kiképzésekkel. 2001-ben került a legközelebb az űrutazáshoz, amikor az olasz űrhajós, Robert Vittori helyett bevethetőként ő is felkészült a Nemzetközi Űrállomásra utazó legénységgel, az olasznak azonban nem volt szüksége a beugróra. A már 40 éves Kuzselnaja legutóbbi interjújában szintén kifejtette, hogy a férfiak vezette orosz űrprogram meg sem kísérli bevonni a nőket a munkába.

"Nem azt mondom, hogy a női űrhajósokat nem látják szívesen az űrprogramban" - nyilatkozott. "Viszont azt kell mondanom, hogy minden űreszköz, beleértve az űrruhákat, az űrhajók kényelmét biztosító rendszereket főként a férfiakra vannak tervezve. Éppen ezért a nők nem igazán illenek bele az orosz űrhajózási környezetbe."
"Úgy vélem több nőt kell beengedni az űrhajós kiképzésekre. Ha egy nő lehet vasúti munkás, akkor miért nem repülhet a világűrbe?" - tette fel a kérdést.

Tyereskova történelmi repülésének 40. évfordulója felzúdulást váltott ki az orosz médiában, melyet egy vezető orosz űrtisztviselő igyekezett csillapítani, megígérve, hogy a következő kozmonauta válogatáson nőket is figyelembe vesznek, igaz erre még jó néhány évet várni kell.

"Nem könnyű a tapasztalt, jó képességű férfi specialisták kiválasztása sem, viszont készen állunk a női jelentkezők figyelembevételére" - mondta Alexander Alexandrov, az Energija képviseletében. Május végén kilenc férfi csatlakozott az orosz űrhajósokhoz, ez volt az első válogatás öt év óta. Jelenleg 44 főt számlál az orosz űrhajós testület.

Alig pár hónapja az orosz űrhivatal vezetője, Jurij Koptyev bejelentette, hogy "hosszú időbe fog telni" mire nőt küldenek az űrbe, köszönhetően a súlyos visszalépésnek, amit a Columbia űrsikló elvesztése idézett elő. Ezzel szemben az amerikai űrtisztviselők már bejelentették, hogy a következő űrsikló egy nő parancsnoksága alatt fog nekivágni a világűrnek, igaz a mikorról még semmi biztosat nem lehet tudni.

Időközben Tyereskova visszautasította azokat a híreszteléseket, miszerint alig tudott megbirkózni az űrrepüléssel és gyakorlatilag a teljes küldetés során eszméletlen volt.
"Remekül éreztem magam 24 óra elmúltával és kértem az állami bizottságot, hogy három nappal hosszabbítsák meg űrben tartózkodásom. Végig vittem a teljes ütemtervet. Maguk szerint meg tudtam volna tenni mindezt 'félholtan'?" - reagált haragosan az egykori űrhajós.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. jún. 28. 14:18 | válasz | #22
arra azért kiváncsi lennék, hogy az eddig repült nők havi ciklusát figyelembe vették-e az űrben tartozkodás szempontjából. Pontosabban, úgy kalkulálták-e a rpülési időt, hogy az menzeszen kívül essék. Mert ha igen, az gázos. Akkor abban benne van, hogy -na, lőjjünk már fel egy nőt is, ne nyámnyogjanak annyit a feministák!, közben egy púp a hátukra az egész.
js  
2003. jún. 27. 13:41 | válasz | #21
Ez teljesen normális hozzászólás, az ilyennel semmi baj.
2003. jún. 26. 20:04 | válasz | #20
Én is a vízre gondoltam...
Kultúrember1
js  
2003. jún. 26. 20:01 | válasz | #19
Ez tévedés. Az orosz űrállomásokon a talán csak a vizet hasznosították újra. Azt sem ivásra, hanem oxigén előállítására használták.

(Most akkor jöhet a "kultúremberek" szokásos hozzászólása.)
2003. jún. 26. 14:57 | válasz | #18
Anteris:
tudtommal teljes újrahasznosítás van az űrhajókon (kivéve az abszolút salakanyagot...)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2003. jún. 26. 00:04 | galéria | válasz | #17
Az elmaradottak kedvéért megjegyzem, hogy a világ legtöbb országában egyenjoguságot biztosít a mindenkori alkotmány, mégpedig bőrszinre, nemre, vallásra és IQ-szintre való tekintet nélkül. Ez utóbbi egyes lent olvasható hozzászólások fényében sajnos kiemelésre szorul...
2003. jún. 25. 21:06 | válasz | #16
egy csomó vízet elpazarolnak a menstruációjukra.
2003. jún. 25. 19:57 | válasz | #15
paraszt :D
2003. jún. 25. 16:45 | válasz | #14
Billi:
1. Ha összemelegednek, hát összemelegednek. Legfeljebb majd kijön egy-két "űrpóz" :)
2.Mire egy nő annyi ideig tartózkodik fel, hogy ez gond lehetne, már úgyis kitalálják a mesterséges gravitációt :)
Lars  
2003. jún. 25. 15:53 | válasz | #13
Az nem meglepő, hogy az Oroszok nem engedtek vissza egy embert mégegyszer az űrbe. Ez náluk majdhogynem bevett szokás volt.Arrol meg nem is beszélve, hogy ha egyszer tolatni kell az űrsiklóval :-)
gabb  
2003. jún. 25. 14:44 | válasz | #12
A Challengeren 86-ban ket no is volt, es 90 mp mulva felrobbant a egesz. Ertheto az ovatossag.
NABUMM  
2003. jún. 25. 14:41 | válasz | #11
Majd megy Anettka! :)
G.G.G  
2003. jún. 25. 12:47 | válasz | #10
De miért olyan fontos, hogy nők is menjenek föl? Nekem férfiként éppoly kevés esélyem van űrutazni, mint a kolléganőmnek, úgyis csak kiválasztottak mennek, akkor meg nem mindegy, van-e köztük nő???
2003. jún. 25. 11:31 | válasz | #9
azert kellemetlen lehet ha iss-en repul a tanyer meg borul az asztal :D
Herr  
2003. jún. 25. 09:47 | válasz | #8
Ha elmúlik 1 nap szeretkezés nélkül, másnap már kicsit ingerlékenyebb vagyok, és ha netán két nap múlik el úgy, harmadnap már tuti összeveszek a párommal valami apró, mondvacsinált indokon. Gondolom férfitársaim is így vannak ezzel, vagy legalábbis egy részük. Na, ha egy ilyen magamfajtából űrhajós lesz, akkor kell női űrhajós is... :-)
Billi  
2003. jún. 25. 09:20 | válasz | #7
Hát nem tudom, de tényleg nem kéne nagyon kirekeszteni a nőket. De meg kéne válogatni őket is. Viszont fel kell készüni arra is, ha netán az egyik ürhajósal összemelegednek. Az ürben ez nem biztos hogy szerencsés. Legalábbis most még nem szerencsés :-) De ha összeszoknak a munkatársak, akkor nem lehet gond elvileg :-)
Be kell vonni a nőket és punktum :-)
2003. jún. 24. 23:11 | válasz | #6
Ezer ne nosulj meg soha :)
_  
2003. jún. 24. 23:04 | válasz | #5
Szerintem nem buzik, csak hazasok :-)
gonosz  
2003. jún. 24. 22:55 | válasz | #4
ti buzik vagytok? :)
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2003. jún. 24. 22:51 | galéria | válasz | #3
Asszonyállat konyhába való :-)
bagoo  
2003. jún. 24. 22:41 | válasz | #2
szerintem nincs mosogató az űrsiklón! akkor meg minek?
2003. jún. 24. 21:46 | galéria | válasz | #1
mekkora agyament hír :p