Egy lépés a sejtek halhatatlansága felé
2003. június 16. 15:01, hétfő
Felfedezték azt a kulcs gént, ami az embrió őssejteket az örök fiatalság állapotában tartja. Az áttörés egy nap hozzájárulhat a hagyományos emberi felnőtt sejtek halhatatlanná tételéhez is, illetve véget vethet az embriók megsemmisítésének az új gyógyászati eljárásokhoz szükséges őssejtek kinyerése érdekében.

Az embriók őssejtjei egyedülállóak, mivel képesek a test különböző sejtjeivé differenciálódni és hatalmas lehetőséget rejtenek a beteg vagy sérült szervek kezelésére. Egészen mostanáig a tudósok nem tudták megfejteni hogyan újítják meg önmagukat az őssejtek, vagy hogyan alakulnak át egy újfajta sejtté. A gént az egér embrió őssejtjében találták meg, melynek emberi megfelelői a többi gént koordinálva lehetővé teszik az őssejtek korlátlan osztódását, miközben megtartják különbségtevő tulajdonságukat. A gént Nanog névre keresztelték a kelta mítoszban szereplő Tir nan Og után, melynek lakói örökké ifjak maradtak.

"Úgy tűnik a Nanog az a főgén, mely az őssejtek növekedését irányítja" - mondta Ian Chambers, az edinburgh-i Őssejt Kutató Intézet tagja. "Gyakorlatilag halhatatlanná teszi az őssejteket."
"Rendkívül izgalmas felfedezés" - tette hozzá Austin Smith, az intézet vezetője. "Ha a Nanognak ugyanolyan hatása van az emberekre, mint amit az egerek esetében felfedeztünk, az kulcsfontosságú lépés lehet az embrió őssejtek orvosi eljárásokhoz való kifejlesztésében."

Őssejt

Az őssejt a szervezet bármilyen sejtjévé átalakulhat, lehet ideg, vagy akár csont

Smith csapata az egér őssejtek DNS katalógusának átrostálásával izolálta a Nanogot, majd számos kísérletnek vetették alá. A felfedezést a britektől függetlenül egy japán csapatnak is sikerült elérnie, melyet a Nara Tudományos és Technikai Intézet tudósa, Shinya Yamanaka vezet. A skótok és a japánok felfedezésüket párhuzamosan publikálták a Cell című szakfolyóiratban. Egy kísérletben Nanog hozzáadásával meggátolták az egér őssejtjének specializálódását, még akkor is, amikor olyan körülményeknek voltak kitéve, melyben normál esetben érett sejtekké váltak volna.

A Nanog valószínűleg más gének ki és bekapcsolásával az embrió őssejtek önmagukat megújító folyamatát irányítja. A főgén által koordinált géntevékenység mintája az emberi embrió őssejtek esetében fejlődésük negyedik vagy ötödik napjában látható, amikor a sejtek még nem döntötték el milyen sejttípussá váljanak. Smith figyelmeztet, hogy a hagyományos felnőtt sejtek átprogramozása, hogy az biztonságos és használható embrió őssejté váljon még igen messze van. Véleménye szerint, ami a közeli jövőt illeti, a kulcsgén felhasználása a gyógyászat számára fogja lehetővé tenni embrió őssejtek "milliói és milliárdjai" termelését a meglévő mintákból. Ezeket sokkal biztonságosabban lehet majd használni az emberekben, akik nem lesznek kitéve a jelenleg szükséges "vegyi koktéloknak".
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. jún. 25. 20:24 | válasz | #19
Szivemből szóltál!!!

:))))
_Z  
2003. jún. 18. 16:26 | válasz | #18
Hm, ez király, de ebben az esetben mikor mehetünk nyugdíjba ?... Ki a frász akar 50 évig tanulni, aztán 200 évig ereje teljében gályázni ? :)
Mlecso  
2003. jún. 17. 11:02 | válasz | #17
Az örök élet lehetőse csak a gazdagok kiváltsága lehetne, hiszen a TB nyilván fogja finanszírozni özv. Hoffer-Steiger Aranka genetikai kezelését. Az emlegetett pénzseszsákok vesztét pedig pont a saját pénzük fogja okozni. Most ugye folyamatos és elég jól kalkulálható a generációváltás. Adott kort elérte a nagybácsi, nagynéni, akárki felmenő,adott kor fölött már nem húzza soká, és az örökösöké a pálya. Azt a kis időt még kivárják. Ám melyik szépreményű ifjú örökös hajlandó kivárni azt az 500-800 évet, mire jogos örökségéhez természetes elhalálozás útján hozzájut?
id  
2003. jún. 17. 10:58 | válasz | #16
Hunter fejlődik :-), ez a cikke már szinte o.k.

mindössze egy potenciális félrefordítást találtam benne: az őssejtek "képesek megkülönböztetni a test különböző sejtjeit" rész helyes fordítása valószínűleg kb. ez lenne:

az őssejtek "képesek a test különböző sejtjeivé differenciálódni"

nagy különbség!
tmpx  
2003. jún. 17. 10:15 | válasz | #15
Jól hangzik az öröklét, azonban nézzetek csak meg egy öreg embert... iszonyatos kattanásaik vannak amik az évek folyamán csak mélyülnek!
Valamint igaza van awender-nek abban, hogy tényleg csak a gazdagok kiváltsága lessz a hosszú élet.
Na most rakjátok össze (csak egy sarkított példa): Egy iszonyatos pénzmennyiséggel rendelkező multicég vezetője (pl. MICROSOFT, COCA-COLA, SONY stb.) mit meg nem tehet és meg is fog tenni akár 300 évesen...
2003. jún. 17. 09:23 | válasz | #14
Cat, a két dolog különböző. Az, hogy az idegsejtek egymás közti kapcsolataikat dinamikusan változtatják, réges-rég ismert dolog.
Az, hogy bizonyos körülmények közt idegszövet-regeneráció jöhet létre, annyira nem régi ismeret.

A cikkről meg azt gondolom, hogy
1. Kétlem, hogy oly sok változó ellenére egyetlen génen múlna az ''öröklét''.
2. Ha mégis, nagyon remélem, hogy én már nem fogom megélni.
Cat  
2003. jún. 16. 22:58 | galéria | válasz | #13
már rég bebizonyították hogy megfelelő stimuláció hatására az idegsejtek is termelődnek, csak treniroznod kell hozzá az agyadat, és akkor a neuronok létrehoznak egymás között uj kapcsolatokat

nagyon régen tanulhattad ;)
Munch  
2003. jún. 16. 21:24 | galéria | válasz | #12
Én szeretnék örökké élni... De csak akkor, ha az összes mostani ismerősöm, főleg a család is örökké élne. Amúgy tönkremennénk idegileg.
2003. jún. 16. 20:12 | galéria | válasz | #11
ha 10 évvel tovább lehetsz fiatal már megérte+!
citkar  
2003. jún. 16. 19:31 | válasz | #10
nem lesz még senki halhatatlan jó ideig:o)

de még azután se:o)))

annyira sok gond van,nem véletlen írta hogy csak sejteket kéepsek sok osztódásra kényzseríteni de még azokat sem örökké szerintem,a DNS sem bírja örökké
na meg azok a sejtek amik elevel enm is osztódnak az egészséges emebri szervezetben,pl idegsejtek?:o)
jó biztos kilehet játszani hogy osztódjon néha néha,vagy másik léojen a helyére de ez mind az ember élete alatt nem működik ezt mondják,amennyid van anynid van,csak fogy...persze elég sok van általában:o)
Zsoze  
2003. jún. 16. 19:14 | válasz | #9
Csak a sejt lenne halhatatlan, nem mi! PL. a sok alkohol nem pusztítana agysejtet:))
2003. jún. 16. 19:09 | válasz | #8
A halhatatlanság abban az esetben, ha nem ér baleset. Aki szegény lesz, a jövőben ugyanúgy fiatalon meghal, mint manapság. A halhatatlanság gazdagok és ún. fontos emberek kiváltsága lesz.
2003. jún. 16. 19:08 | válasz | #7
Örökké valószínűleg nem lehet élni, viszont az életminőség javulása óriási lehet. Gyakorlatilag erőd teljében halhatsz meg mondjuk 250 éves korodban.
2003. jún. 16. 19:07 | válasz | #6
Én emléxem. Nagyon klassz kis játék volt. De nem úgy volt a neve hogy Tir Na Nog? C64-en volt nekem ilyen játék.
Okoska  
2003. jún. 16. 18:14 | válasz | #5
Tir nan Og? Volt egy ilyen játék C64-re és Spektrumra. Emlékszik rá valaki? :)
2003. jún. 16. 18:07 | válasz | #4
hugh heffner
sedan-  
2003. jún. 16. 17:54 | válasz | #3
most komolyan. ki akarna ÖRÖkké élni???
hugi0  
2003. jún. 16. 17:22 | válasz | #2
jahh halalozas alig lesz ( csak mesterseges )
a nepesedes novekszik. megyunk a mars-ra :-))
2003. jún. 16. 16:14 | válasz | #1
örökélet közel lenne? nem hiszem. szvsz adódni fog mindig egy olyan probléma, aminek megoldása szinte lehetetlenné teszi az iulyen vágyálmok megvalósulását. a természet remélem gondoskodik a fluktuációról, mert ha nem az eddiginél is nagyobb bajok lesznek!