Csináld magad cirkálórakéta
2003. június 6. 13:42, péntek
Egy új-zélandi ezermester, akinek van némi affinitása a sugárhajtóművek iránt, egy cirkálórakétát épít hátsó udvarában kizárólag az Internetről beszerezhető alkatrészek és technológiai leírások alapján.

Hirdetés

A 49 éves Bruce Simpson elindította saját "Csináld magad cirkálórakéta" című weboldalát, melyen kifejti, hogy az indíttatta a nem mindennapi szerkezet megépítésére, hogy az emberek szerint ez egy felettébb bonyolult feladat.
"Elhatároztam, megmutatom, hogy nem a vak világba beszélek, és mindössze 5000 dollárból megépítem a cirkálórakétát a garázsomban" - idézi weboldalát az ABC News.


Az úr, aki nagy rajongója a helyi "Junkyard Wars" című televíziós műsornak, melyben roncstelepről összeszedett anyagokból építenek gépeket, kissé katonásabbra fogta a dolgot, és a világhálón szeretné közzé tenni egy sugárhajtású rakéta megépítésének pontonkénti leírását, mely képes lenne otthonától 100 kilométerre repülni. Ez a rakéta egy kis méretű, mindössze 10 kilogramm tömegű robbanófejet hordozhat, nem kis nehézségeket okozva a radaroknak az észlelésben, az új-zélandi légierőnek pedig az elhárításban.

"Természetesen nem az a célom, hogy a terroristákat egy működő cirkálórakéta terveivel lássam el, hanem hogy bebizonyítsam egy nemzetnek fel kell készülnie az ilyen jellegű rafinált támadásokra saját határain belülről."

A The New Zealand Herald napilap jelentése szerint Simpson több más mellett rádióirányítót, globális pozícionáló felszerelést és egy repülésirányító rendszert hozott be országába anélkül, hogy bárki érdeklődését felkeltette volna az új-zélandi vámon.

"Tudunk a kezdeményezésről" - nyilatkozott a Védelmi Erők szóvivője a Reutersnek, azonban elzárkózott minden további kommentártól.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. jún. 09. 16:09 | válasz | #25
majd ezt is yol lelövi a MOSZAD, mint a Babilon-ágyú kanadai tervezőjét.
2003. jún. 09. 14:29 | válasz | #24
Thx, valahogy elsiklottam felette.
archn  
2003. jún. 08. 23:43 | válasz | #23
Fegyvernek minősül? Erre majd jól megijed az ebadta terroristája :)
archn  
2003. jún. 08. 23:42 | válasz | #22
""Simpson több más mellett rádióirányítót, globális pozícionáló felszerelést és egy repülésirányító rendszert hozott be országába ""


Óvasni tessék :) Szeintem ezeknek lehet némi közük az irányításhoz...
2003. jún. 08. 19:51 | válasz | #21
Van cirkálórakéta tartási engedélye? Mer ez fegyvernek minősül.

A másik meg hogy mivel vezérli? Vagy ez egy nem irányított cirkáló rakéta?
2003. jún. 08. 12:08 | válasz | #20
Most nem tudom mit is akar a fazon?
Felhívni a hatóságok figyelmét, hogy mi mindenhez férhet hozzá egy átlagember?
Könyörgöm! Még cokorból is lehet robbanóanyagot készíteni, más háztartási vegyiáruról nem is szólva!

Ez ebből az irányból NEM fog működni. Az emberek gondolkodását kell megváltoztatni, a beszabályozás ez ediggi történelem alapján egy kalap sz*rt se ér :(
nenad  
2003. jún. 08. 09:57 | galéria | válasz | #19
beteg ez a csavo.
Ez kb oly mint a tears of the sun c. film vege.
valami ilyesmi:
"a gonoszak gyozelmehez az is eleg hogy a jok tetlenul maradnaka"
nevetseges.
ezek sajat maguknak generalnak ellensegeket mutogatva a masikra.

Ez a balfek pedig csak otleteket ad, ill. meg jobban huzza a feszkot.

Eleg kiabrandito hogy a sok "okos"/"tudos" "ember" mindent tud csinalni csak embernek lenni nem.
archn  
2003. jún. 08. 02:10 | válasz | #18
Őőőőő hát ebben nem is a robbanóanyag a lényeg, mert 10 kiló nem sokra elég... De ha mondjuk anthraxszal töltik meg... Kapisgálod már?
2003. jún. 07. 23:11 | válasz | #17
a hajóromboló harpoon-okban destex van. Elég húzos anyag.
2003. jún. 07. 21:56 | válasz | #16
Ez mind szép és jó, a TV-ben is volt, valamelyik hirben, de arra kiváncsi vagyok hogy a robbanóanyagot hogy szerzi be LEGÁLIS uton... És végülis az a lényeg...

Erről nemszól a fáma...
DW  
2003. jún. 07. 12:49 | válasz | #15
Ja, meg hereverebuzerátor:)
2003. jún. 07. 10:01 | válasz | #14
Hmm lehet felmerulhet az atomtengeralattjarom a furdokadbol? most mar nem zavar senkit sem?
2003. jún. 07. 07:48 | galéria | válasz | #13
lol hát ebben mi a nagy szám? há most mondjam hogy én meg fúziós-hipertér kaput használok sulibajárásra? :DDD

amúgy az a harpoon azé 500K mert 499K ból kihoznak egy rakás selejtet és az úccsó pont műxik!
dikki  
2003. jún. 06. 22:09 | válasz | #12
hm azt hittem, ez az a csávó aki a discoveryn is short filmben szerepelt. az is király, amikor készült a film az első többfokozatú raksijukat lőtték fel. ment hiba nélkül.
2003. jún. 06. 21:52 | válasz | #11
Egyesek már azt se tudják mit csináljanak jó dógukban! Ez borzasztó. Ahelyett hogy ebből a kicsit több mint 1 millió Ft értékből malmot építene, és lisztet őrölne, kenyeret sütne az éhező négereknek.
A mi időnkben még a ródli volt a legveszélyesebb.
Bush bácsi irán után új-zélandot fogja megtámadni, mert hogy a cirkáló rakéta veszélyezteti az usa biztonságát, és persze az ensz országait is.. :))
2003. jún. 06. 21:22 | válasz | #10
Internet nélkül is lehet ilyet csinálni.Csak megépítjük a rakétát és telefingjuk... a kanócot +gyújtva már indul is..
2003. jún. 06. 19:07 | válasz | #9
ez olyan, mint a gyógyszer. A múltkor felírt valamit nekem a doki, ami receptre volt 3 rongy körül, támogatással, aztán jó ha volt benne tíz szem összvissza. A fegyvereknél is meg kell fizetni a fejlesztés és a gyártás költségeit.
2003. jún. 06. 16:28 | válasz | #8
Szerintem az 500000 dollárból max 2000 a rakéta a többi meg az "egyéb" költség (pl. automata seggvakaró)
2003. jún. 06. 16:27 | válasz | #7
Ezt net nélkü is meg lehetett építeni, mondjuk a nukleáris robbanófejjel már izgibb lenne...
selwik  
2003. jún. 06. 16:21 | válasz | #6
Aztán ha kész lesz, megáll a fekete autó a ház előtt, és viszik amerikába költséget faragni:)))

"A proletár fegyvere az utcakő!"

Lehet át kell értelmezni ezt a mondatot:))
2003. jún. 06. 15:26 | válasz | #5
Ez jol kesz van. :D
jee  
2003. jún. 06. 15:22 | válasz | #4
robbano fejbe rakok maj ideggázt és ráküldöm bush bácsiékra :) home made rulz :)
2003. jún. 06. 15:19 | válasz | #3
nem rossz ahhoz képest, hogy egy Harpoon rakétának kb. 500.000.- dollár a beszerzési ára. Kérdés, hogy mit tud.
2003. jún. 06. 15:01 | galéria | válasz | #2
Lassan kijönnek majd a home made ICBM-ek is :D
Ninju  
2003. jún. 06. 14:29 | válasz | #1
De beteg!
Ezak után nekikezdhetek a házilag barkácsolt kerti légvédelmem megépítésének ha nem akarom hogy Pista bácsi a szomszédból segbe durrantson a hangos zene miatt!!!!

LOL!
:)