A Philips tanult korábbi hibáiból
2003. május 27. 18:01, kedd
A hollandiai székhelyű Philips Seminconductor vezetői a napokban arról számoltak be, hogy a cég eladási mutatói újra jelentős mértékben javulni kezdtek, ami elsősorban annak tudható be, hogy a Philips egyre inkább otthoni szórakoztató központtá váló asztali DVD rekorderei egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a vásárlók körében.

Hirdetés

A Philips Semiconductor jelenleg Európa harmadik legnagyobb chipgyártó cége, mely az elmúlt időkben nem éppen rózsás eladási mutatók következtében lemaradt örök riválisához, az ST Microelectronics-hez képest, most azonban megpróbál visszavágni. Theo Claasen, a vállalat egyik vezetője elmondta, hogy a Philips a közeljövőben rengeteg újdonsággal, így többek közt LCD televíziókkal, DVD rekorderekkel és multimédiás mobiltelefonokkal fog előrukkolni. Tény, hogy a korábbi esztendőkben regisztrált 16 százalékos éves növekedést az előttünk álló években nem lehet újra elérni, azonban már az is szép eredménynek fog számítani, ha a növekedés mértéke éves szinten eléri a 10-12 százalékot - nyilatkozta Claasen.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a világ tizedik legnagyobb chipgyártó cégeként jegyzett Philips Semiconductor a '90-es években komoly hibát követett el akkor, amikor nem aknázta ki maximálisan az újfajta mobiltelefonok, digitális set-top box berendezések, illetve DVD rekorderek piacában rejlő lehetőségeket. A Philips ekkortájt leginkább arra koncentrált, hogy alkatrészekkel lássa el az azóta a Sony-val egyesült Ericssont, illetve, hogy különböző chipeket dobjon piacra a katódsugárcsöves televíziók piacán, ezzel szemben például nem látott fantáziát abban, hogy flashmemóriákat gyártson. Ez mindenképp hibás lépés volt, hiszen most már mindenki előtt ismeretes, hogy a digitális fényképezőgépek, a hordozható audiolejátszók és a mobiltelefonok piacán mekkora népszerűségnek örvendenek ezek a memóriák. Elismerjük, hogy az elmúlt években nagyon sok lehetőséget elpuskáztunk, most azonban új életet kezd a Philips - mondta Claasen.

A Philips szerint egyébként a jövőben az asztali DVD rekordereknek egyfajta multimédiás hub szerepkört kell magukra vállalniuk, tehát a Philips meg kívánja oldani, hogy ezen eszközökre minden további nélkül számos különböző fogyasztói elektronikus eszköz csatlakoztatható legyen. A vállalat szerint a nagy tudású, széles szolgáltatási körű DVD rekorderek idővel sokkal olcsóbb multimédiás központok lehetnek, mint például a személyi számítógépek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Okoska  
2003. máj. 28. 18:23 | válasz | #1
Nem tudom, hogy a 90-es években milyen DVD-rekordereket gyártott volna a Philips, lévén, hogy 2-3 éve jelentek meg...