![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Bevételcsökkenés a Nintendónál
2003. május 22. 19:21, csütörtök
Pár nappal ezelőtt a Sega tette közzé pénzügyi helyzetét, most pedig a szintén japán Nintendo cselekedte meg ugyanezt. A különbség azonban érezhetően megvan, hiszen míg a Sega hat év után először termelt nyereséget, addig a Nintendo eddig nem volt bajban, ám most egyre inkább kedvezőtlenebb a helyzete.
![]() Satoru Iwata, a Nintendo általános igazgatója - a bevételek 37%-al csökkentek A Nintendo szintén a Segával egy időben jelentette meg legnépszerűbb konzolgépeit, először a sima, majd a SuperNintendot, illetve a GameBoyt. Helyzete hasonlított tokiói konkurenséhez, hiszen az akkoriban belépő Sony őket is lemosta a színről, ám számukra megmaradt a GameBoy, amely hordozhatósága és kis mérete miatt a mai napig a világ egyik legnépszerűbb játékgépe. Nemrégiben pedig kiadták a GameCube-t, amely reményeik szerint ismét piacvezető szerepet szerzett volna számukra. Nem sikerült. Az elemzők véleménye szerint túl kevés játék készül erre a konzolra, és az elkészültek nagyrésze is - hiába van már évek óta nagy nevűk - a különféle Mario és Pokemon programok adaptációira épülnek, ergo túl kevés választási lehetőséget kínáltak a fogyasztók számára. Elég csak összevetni ezt a Sony PlayStation-ével és a MS Xbox-ával, amelyekre már online szerepjátékok is készülnek. ![]() A GameCube visszaesése miatt most a GameBoy Advance SP a nagy reménység Az éves előrejelzés sem biztató a Nintendo részére, mivel legalább harmincmillió dollárral kevesebb profitot remélhetnek idén. Szintén rossz hír számukra, hogy az eddig egyeduralkodó GameBoy versenytársat kap, a Sony ugyanis szintén hordozható konzolt fog hamarosan árusítani. Ez szintén intő jel, igaz itt ők vannak hasonló helyzetben, mint vetélytársaik, azaz mindenki "rájuk" fejleszt, így egy ideig biztosan nem veszélyezteti az új masina egyeduralkodásukat ezen a piacon. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.2017-re egymilliárd felett az LTE Piaci elemzők az évtized második felére jósolják az LTE technológia széleskörű elterjedését, amely az elődökhöz képest sokkal gyorsabban megy majd végbe.Hatalmas leépítésre készül a HPLapértesülések szerint komoly mértékű elbocsátásokra készül a Hewlett-Packard.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|