A Cisco bejelentette új biztonsági szoftvercsomagját
2003. május 21. 15:09, szerda
A Cisco Systems kutatást vezető igazgatója Charles Kolodgy bejelentette, hogy cégük új biztonsági szoftvert hoz forgalomba, főként az irodai és céges számítógépek és hálózatok számára, ám egy-két összetevő hathatós segítséget nyújt a magánfelhasználók számára is.

Hirdetés

A tizennégy komponenst felvonultató csomag a legújabb fejlesztéseket tartalmazza, ennek köszönhetően az ígértek szerint teljesen átfogó védelmet nyújt a külső és belső behatolók ellen. Az első három szoftver kizárólag védelmi programokból áll, további három program hadver alapú gyorsítóból épül fel a cégek VPN, azaz virtuális magánhálózata számára, öt alkalmazás pedig a támadási réseket "tömíti be", ezzel erősítve a tűzfalprogramok hatékonyságát. Ezek között az egyik program kimondottan otthoni használatú PC-kre optimalizált, de van olyan is, amelyik a servergépekre készült.

A maradék három szintén a már említett Virtual Private Networkhöz készült, ezek kliensoldali frissítéseket tartalmaznak, tehát a régebbi alkalmazásokat updateolják. A Cisco System eddigi termékei is hasonló elveket követtek, hiszen a cég elsődleges célkitűzése a minél biztonságosabb belső hálózatok megteremtése, illetve a teljes ellenőrzés kiépítése volt.

Valószínűleg nem csak szoftverek terén próbálnak azonban piacvezető szerepkörre törni, hiszen nemrégiben felvásárolták a Linksys nevű, főként otthoni és kisebb irodák számára hálózati eszközöket gyártó céget, amely azonban saját szerepkörében szintén dominánsnak volt mondható. A tranzakció kereken ötszázmillió dollárjába került a CS-nek. Szakértők szerint azonban ettől nem várható radikális előrelépés, bár kétségkívül a piac egyes - kevésbé lényeges - ágazatain jelentős előnyre tehetnek ennek köszönhetően szert.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás