![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Alakot ölt a SensorCraft
2003. május 18. 18:14, vasárnap
Az Egyesült Államos Légiereje (USAF) úgy döntött eljött az ideje ennek a kritikus átmenetnek az egyik legígéretesebb új generációs projektjében, az úgy nevezett SensorCraft tervezetben. Az elkövetkező években a Légierő célul tűzte maga elé a fejlett technológiai demonstrátorok első sorozatának elindítását, melyekről azt tartják, hogy új sémákat fog bevezetni a repülőgép tervezésben.
Az AFRL célja a technológiák olyan ütemben történő fejlesztése, hogy a USAF 2009 és 2013 között elindíthassa repülőgép programját és 2017-re már éles helyzetekben is bevethetővé tegyék az új gépeket. Az új tervezési sémák zászlaja alatt a laboratórium szenzor-centrikus megközelítést határozott el, mely szerint a mérnökök először az érzékelők optimális összetételét alakítják ki, majd köré építenek egy légi járművet, olyan eszközöket ágyazva a szárnyakba és a géptörzsbe, mint például a radarnyílások. Ezzel elkerülhetik azokat a súly és aerodinamikai problémákat, melyet a szenzorok okozhatnak, ha már egy kész repülőgépre kell felpakolászni azokat, érvelnek a fejlesztők. ![]() Az eredeti gyémánt alak a 360 fokos érzékelési szög érdekében A program vezetői eredetileg egy rombusz alakú konfigurációban képzelték el a SensorCraft jégijárművet, mellyel a nyílásokat kívánták maximalizálni, lehetővé téve a 360 fokos érzékelő lefedést. Mindazonáltal az AFRL több új terven dolgozik, ami a hajtóműveken dolgozó csoport rábeszélésének köszönhető. A "legalapvetőbb" lehetőség a B-2 lopakodó bombázó szárnykialakítását továbbvinni, melyen, ha elől, hátul, valamint jobb és baloldalon elhelyezik az érzékelők számára a réseket, akkor, bár nem a rombusz alakzat stílusában, de elérhető a 360 fokos lefedettség. ![]() Nagyrészt az U2 koppintása a legszélesebb változat A legszélesebb változatot egy vitorlázószerű konstrukció adja, ami hasonló az U-2 felderítő repülőgéphez, mely 50-60 órát is képes a levegőben eltölteni egy-egy küldetés során. Ez az elképzelés egy Boeing 747-esnek is becsületére váló 60 méteres szárnyfesztávot, 4.500 kilogrammos súlyt és rakományként elsősorban a hosszú repüléshez szükséges benzintartályokat jelenti. Kapcsolódó cikkek
![]() Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.2017-re egymilliárd felett az LTE Piaci elemzők az évtized második felére jósolják az LTE technológia széleskörű elterjedését, amely az elődökhöz képest sokkal gyorsabban megy majd végbe.Hatalmas leépítésre készül a HPLapértesülések szerint komoly mértékű elbocsátásokra készül a Hewlett-Packard.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|