IBM technológiák segítik az amerikai rendőrök munkáját
2003. május 16. 00:54, péntek
Az IBM kifejlesztett egy olyan, kifejezetten a rendőrautókban történő használatra szánt digitális felvevő rendszert, mely automatikusan rögzíti a különböző közlekedési helyzetek, vagy éppen az út melletti letartóztatások hang-, illetve képanyagát, de ezen túlmenően is számos új szolgáltatással rendelkezik.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban használt rendőrkocsiknak jelen pillanatban mintegy negyven százalékában alkalmaznak elavultnak tekinthető, videokazettára dolgozó rögzítő rendszereket. Az IBM vadonatúj megoldása ezen régi rendszerek leváltására hivatott, és rengeteg új szolgáltatást nyújt - így például képes a radaros sebességmérő készülékek által szolgáltatott adatok rögzítésére, integrált GPS-e (Global Positioning System) révén pillanatok alatt meghatározza a rendőrök pontos tartózkodási helyét, ezenkívül pedig még a gyorshajtáson kapott személyek vezetői engedélyét is képes beszkennelni.

Gary Crowell, az IBM Global Services részlegének egyik vezetője elmondta, hogy a teljesen digitális működésű új rendszer számtalan előnnyel rendelkezik analóg elődeihez képest, hiszen nem szükséges ecsetelni, hogy a rendőrség számára mennyivel könnyebb a digitális formában tárolt videofelvételek és egyéb adatok kezelése, mint a videokazettákon és papíron rögzített anyagoké. A rendőrség számára komplett hardveres és szoftveres megoldást szállító IBM számára egyébként nem teljesen új ez a szakterület, ugyanis a Big Blue egy ideje az épületekben használt megfigyelő rendszerek piacán is képviselteti magát.

Az IBM fejlesztői beszámoltak arról, hogy a rendőrautókba szerelendő rendszer "lelke" nem más, mint egy hordozható merevlemezzel, valamint megfelelő szoftverekkel felvértezett személyi számítógép. Természetesen nemcsak a kocsikban, hanem a rendőrállomásokon is megtalálhatók az IBM legújabb high-tech megoldásai, így például említést kell tennünk arról a nagy teljesítményű szerverről, mely 3,5 TB-os adattároló kapacitása révén körülbelül ötezer órányi videofelvételt képes tárolni. A rendőrség szerint egyébként az IBM technológiákon alapuló új rendőrségi számítógépes rendszer alig valamivel kerül többe elavult, csak részben digitális elődjénél.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. máj. 16. 11:35 | válasz | #1
navegre, csak eljon az Orwell bacsi altal megalmodott jovo...legalabb is az amiknak:))