A Microsoft az összes DVD formátumot támogatni kívánja
2003. május 9. 21:22, péntek
A Microsoft egyre szélesebb körű DVD támogatást kíván nyújtani, melynek ékes bizonyítéka, hogy a szoftvercég munkatársai csütörtökön bejelentették: a közeljövőben érkező új Windows operációs rendszerek az összes elterjedt DVD szabványt támogatni fogják.

Hirdetés

A New Orleans-ban megrendezett WinHEC (Windows Hardware Engineering Conference) rendezvény keretein belül a Microsoft képviselői arról számoltak be, hogy a cég asztali számítógépekre szánt új operációs rendszerei mind a DVD+R, DVD+RW, mind a DVD-R, DVD-RW, mind pedig a DVD-RAM formátumot támogatni fogják. Ismeretes, hogy a Microsoft az egy évvel ezelőtti WinHEC konferencián jelentette be, hogy elkötelezte magát a DVD+R, illetve DVD+RW szabvány mellett, amikor is a szakértők egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy az említett szabványoknak minden bizonnyal nagy löketet ad majd a Microsoft támogatása. Nos a "pluszos" DVD formátumok e tekintetbeli előnye szertefoszlani látszik, hiszen a szoftercég immár a konkurens formátumokat is támogatni kívánja.


A Microsoft által most bejelentett széles körű DVD támogatás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben érkező Windows operációs rendszerek esetében a felhasználóknak nem kell majd kiegészítő szoftvereket leszedniük, ha újonnan vásárolt DVD-íróikat üzembe kívánják helyezni. Az összes elterjedt DVD formátum támogatása révén a felhasználók minden eddiginél könnyebben, olcsóbban és hatékonyabban menthetik le adataikat DVD lemezekre, illetve készíthetnek DVD-Video lemezeket - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Tom Philips, a Microsoft Windows Hardware Experience Group ügyvezető igazgatója.

A Microsoft mostani bejelentésére akkor került sor, amikor a különböző DVD-írók egyre nagyobb népszerűségnek kezdenek örvendeni a felhasználók körében. A számítógépek gyártásával foglalkozó cégek egyébként nem titkoltan abban bíznak, hogy a DVD-író meghajtók révén legalább akkora sikereket érhetnek majd el, mint nem is olyan rég a CD-írók segítségével, és ezen siker elérésében többek közt az a tényező is fontos szerepet játszhat, hogy a Microsoft végre az összes DVD formátumot támogatja.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Munch  
2003. máj. 11. 14:22 | galéria | válasz | #4
Én inkább a "-"-osra tippelnék... asztali DVD-k többsége télleg visz mindent.
a  
2003. máj. 11. 01:13 | válasz | #3
Sheltemke: hülyeség amit mondasz.. bár kétféle író van az asztali DVD meg a dvd olvasók is mind a két félét hibátlanul lejátszák..
HB  
2003. máj. 10. 13:29 | válasz | #2
Asztali DVD nem csak egyfajta van? DVD Video és Audio?
2003. máj. 10. 10:01 | válasz | #1
Kialakulhatna már valami végleges syabvány...minek + os meg - os dvd??? Én tuti nem veszek asztali dvdt pl. amíg nem csak 1 féle lesz..Sux