Komoly IT fejlesztések előtt áll Irak
2003. május 1. 21:57, csütörtök
Telekommunikációs szakértők úgy vélekednek, hogy a háború végeztével Irakban nagyon komoly információs technológiai, illetve telekommunikációs fejlesztéseket lehet, illetve kell majd végrehajtani, azonban egyes elemzők ezzel együtt arra figyelmeztetnek, hogy hosszú hónapoknak, adott esetben éveknek kell még eltelniük ahhoz, hogy az arab ország készen álljon az IT infrastrukturális fejlesztésekre.

Hirdetés

Kenneth Camp, a KDC Architects Engineers ügyvezető igazgatója szerint Irakban akár egy-két éven belül kiépülhet egy vadonatúj információs technológiai, illetve telekommunikációs infrastruktúra, és a fejlesztési munkálatok lényegében akár már néhány hónapon belül meg is kezdődhetnek. Ezzel szemben French Caldwell, a Gartner piackutató cég alelnöke úgy látja, hogy az iraki IT infrastruktúra felépítése ennél sokkal hosszabb ideig, akár négy-öt évig is eltarthat.


"Bagdad rémálma" teljesítette feladatát

Camp szerint az iraki IT és telekommunikációs fejlesztések révén mind a nemzetközi telekommunikációs cégek, mind az ország lakossága jól fog járni, ugyanis míg a vállalatok új bevételi forrásokra lelnek, addig a lakosság minden korábbinál modernebb szolgáltatásokat vehet majd igénybe. Miután Irakban megnyugszik a helyzet, óriási kihívást jelent majd a cégeknek az ország telekommunikációs rendszerének lényegében a nulláról történő felépítése - nyilatkozta Camp.

Az iraki újjáépítést koordináló amerikai kormányzati szervek mindeddig egyébként nem kértek konkrét javaslatokat az ország IT vonatkozású újjáépítése kapcsán. A Nemzetközi Fejlesztések Hivatala az elmúlt hónapokban elsősorban az iraki utak, repülőterek, kikötők helyreállítása, illetve az ország egészségügyi, illetve oktatási rendszerének megsegítése kapcsán kért javaslatokat, azonban a hivatal egyik munkatársa elárulta, hogy természetesen az iraki telekommunikációs rendszerekről sem feledkeztek meg, és hamarosan megkezdik a témakör vizsgálatát.


Lesz mit újjáépíteni

A szakértők egyetértenek a tekintetben, hogy Irakban egyelőre még sok olyan problémát kell megoldani, melyek mindenképpen az IT infrastruktúrát érintő fejlesztések elé sorolandók. Mielőtt arról gondoskodnánk, hogy az iraki lakosok mobiltelefonálni tudjanak, meg kell oldanunk, hogy otthonaikban folyamatos víz és áramellátás legyen, és senki se éhezzen az országban - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban az egyik elemző.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. máj. 03. 01:55 | válasz | #4
Tényleg, egyébként ki is fizet majd az IT és egyéb cégeknek az Irakban végzett munkájukért?
spR  
2003. máj. 02. 09:33 | válasz | #3
Sok beleszólása van az Irakban folyó dolgokhoz a fidesz-mdf-nek...
2003. máj. 02. 09:19 | galéria | válasz | #2
miről is beszélsz?
Tökmindegy hogy lesz-e béke vagy sem az amcsik indulnak tovább Szíria felé, mer uygebár olaj az mindig köll, másrészt izrael terjeszkedni akar..Nézzétek csak meg hofy fogják szép lassan kiirtani az irakiakat otthonukból..
b  
2003. máj. 02. 06:02 | válasz | #1
hát reméljük, hogy a fidesz-mdf akarata ellenére is helyreáll a béke és a rend arab testvéreinknél.