A NASA vezetője a nukleáris energiát méltatta
2003. május 2. 12:52, péntek
Űrsikló, orbitális űrrepülőgép és a nukleáris meghajtású űrhajók fogják benépesíteni a Canaveral Űrkikötőt az elkövetkező években. Ezekkel az ígéretekkel nyitotta meg kedden Sean O'Keefe, a NASA igazgatója a 40. Űrkongresszust.

Hirdetés

Az űrhivatal vezetője főként szakértők előtt tartott beszédében a NASA integrált űrszállítmányozását igyekezett népszerűsíteni, valamint a nukleáris technológia alkalmazásának az előnyeit fejtegette. "Tovább kell lépnünk a hagyományos módszerektől a meghajtás és az energia fejlesztés területén" - mondta O'Keefe. Jelenleg a vegyi rakétáknak 15 évig tart eljutni a Földről a Naprendszer pereméig, olyan célpontokhoz, mint a Neptunusz vagy a Plútó.


Sean O'Keefe a 40. Űrkongresszus megnyitóján

"A fedélzeten lévő kamerák és műszerek 15 év múlva jó, ha egyáltalán működnek" - mondta O'Keefe. "Ha pedig minden tökéletesen üzemel, akkor is csak reménykedni lehet, hogy lesz még valaki, akit érdekelnek egyáltalán egy 15 éve elindított expedíció adatai. A nukleáris technológiával és más fejlett rendszerekkel sokkal előbbre juthatnánk" - utalt arra a tényre, hogy az útidőket harmadára lehetne csökkenteni, így a 15 év máris ötre csökkenne.

Hivatalosan a Prometheus Projekt keretein belül a NASA az űrhajók rendszerei, és a tudományos műszerek számára a nukleáris alkalmazásokkal kelthető elektromosság tökéletesítésén dolgozik, illetve új utakat keres a fúziós reaktorok számára a hajók meghajtásához. O'Keefe a Haditengerészet biztonság terén elért eredményeit dicsérte és emlékeztette a hallgatóságot a Trident osztályú tengeralattjárók fedélzetén működő reaktorok napi rendszerességű tevékenységére, melyek Canaveralban is gyakran részt vesznek a part menti kísérleti rakétakilövésekben.


Sean O'Keefe a Columbia orrfutójánál - 70 000 darabját gyűjtötték eddig össze

"Az elmúlt több mint 40 évben olyan haditengerészeti reaktorokat működtetünk, melyek jelentősen nagyobbak, mint amikről az űrkutatással kapcsolatban gondolkozunk, és ezek naponta közlekednek az óceánon az amerikai repülőgép anyahajók és a tengeralattjárók fedélzetein" - mondta O'Keefe, aki egykor a Haditengerészet vezetője volt, hozzátéve, hogy az átszelt víztömeg alapján 200 millió kilométernyi tapasztalat áll mögöttük, ami nagyjából egy Föld-Mars távolságnak felel meg.

"Ha saját bolygónkon sikeresen tudjuk alkalmazni, akkor a világűrben egy jelentősen kisebb reaktorral, ami rendkívül hatékonyan és biztonságosan működtethető, elképesztő dolgokat érhetünk el" - mondta O'Keefe. A nukleáris technológia első demonstrátora, a Jupiter Icy Moons Orbiter az évtized vége felé indulhat útnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. máj. 05. 13:43 | válasz | #15
poki: yol beszelesz
Poki  
2003. máj. 05. 08:51 | válasz | #14
Az is elképzelhető, hogy már rendelkeznek ezzel a technikával (UFO), csak éppen nem tenne jót az Mbereknek ha rá is ébrednének mi fog következni most. A tudatlanságban tartás a hatalom.
Poki  
2003. máj. 05. 08:49 | válasz | #13
Szerintem mindent párhuzamosan fejlesztenek. 2-3 évente bejelentenek egy egy újdonságot (sűrített levegős, nukleáris meghajtás, Ion(de erről nem tok semmit)) és akkor mindenki örül, hogy húha, oszt utána a média le is cseng. De attól még a fejlesztések folynak, csak éppen nem publikálják őket, mert minek? Úgyis csak az érdekli a publikumot mikor lesz elérhető közelségben, használható állapotban, kit érdekel, hogy már az 50. kísérlet is kudarcba fulladt? Az csak a támogatottságnak a rovására menne.
2003. máj. 05. 01:16 | válasz | #12
Az arany nem értek van itt a földön is, akár tömbösitve is könnyen felhassználható formában, én ezért még nem repülok a Plútóra.
2003. máj. 04. 00:58 | válasz | #11
nem tunik el florida, csak eppen aki ott nyaral, sugarzo mosollyal jon haza a szabirol
Csóka  
2003. máj. 03. 21:13 | válasz | #10
Egyetértek; most ha már a startnál felrobban, akkor eltűnik Florida... :)) Szép kis tüzijáték lenne!
bambus  
2003. máj. 03. 06:26 | válasz | #9
Elég egy sikertelen start és radioaktív hulladékkal boríthat be egy fél országot:(
2003. máj. 03. 03:26 | válasz | #8
elegge megtorpant mostanaban ez a dolog,mar senkit nem erdekel,ha felszall vagy fellonek az urbe valakit.
Nemreg meg a Holdon jartak,de azota csak helyben topi.
Szerintem nincs igazabol olyan hajtomu-egyenlore-amivel meglehetne tenni a tavolsagokat az urben.
2003. máj. 03. 01:01 | válasz | #7
Valószínűleg biztonságos távolságból indítanák be a reaktort.
De mi van a nagy sikerrel kipróbált ion-hajtóművel?

Más: Arany, ugyan már... inkább kőolaj :)
2003. máj. 03. 00:41 | válasz | #6
...gondoljuk el, hogy mi tortenne a gazdasaggal, ha a Plutorol megerkezne egy nagy csomo arany...
2003. máj. 02. 20:05 | válasz | #5
Csatlakozhatok?
2003. máj. 02. 16:27 | válasz | #4
"vagy ha a Pluton talalnanak aranyat, esetleg."
Megyek nyitok kocsmát meg szerszámkereskedést :)
Dredd  
2003. máj. 02. 16:07 | válasz | #3
Na igen, jó lenne ha képesek lennénk már abbahagyni egymás országszintű ba**tatását, és együtt elindulni kifelé innen :)
2003. máj. 02. 14:14 | válasz | #2
sajnos nincsen igazan anyagi erdek az urkutatasban manapsag, egy hideghaboru 2 jot tenne. vagy ha a Pluton talalnanak aranyat, esetleg.
versio  
2003. máj. 02. 13:17 | válasz | #1
hát má ideje lesz kitalálni valamit,mert röhej amit csinálnak
ha ez igy megy tovább még az unokám se fog Millenium Falconon utazni :)